Akadémiai Értesítő, 20. kötet (1909. évfolyam)

Előadások és czikkek - Thallóczy Lajos: Kállay Béni tiszt. tag emlékezete

330 Thallóczy Lajos rudottságához képest új relatiót teremtett, csak bizonyos nyo­más útján ölthetett megfelelő testet. Az ilyenfajta alkotó állam­férfiaknak, népreformereknek az a természetes jutalmuk, hogy vagy félreismerik őket, vagy megörlődnek a néprétegekben olykor észre sem vehető passivitás által. Pedig Káilay, noha nem volt a Tolstoj tanainak föltétlen bámulója, nem vallotta elméletéül, hogy csakis a „büszke ész, az elbizakodott tudomány" felsőbb­sége boldogítja a népeket. Nagyon is értette, hogy mihelyt szárnyára kel ez új nép, röptét nem lehet a régi eszközökkel irányítani. Nem lévén plebejus-természet, magatartását, irányát következetesen a szerint intézte, a­mint maga elé kitűzte. Számot vetett a körülményekkel, s így nagyon jól tudta, hogy hálára nem számíthat sehol, legföljebb a halála után való elis­merés jut majd osztályrészéül. Azonban éppen ebben a halál után való megdicsőülés­ben rejlik Kárlay tevékenységének igazolása. Tudja azt minden gondolkozó, hogy az egyén élete az egyetemes fejlődésnek csak egyik gyenge szálacskája. De még ennek a mozgalmas emberi életnek különféle szövevényei is, mily pic­i parányok. Az ember nemcsak a létért küzd, hanem önmagával is. Azok, a­kik a köztevékenység csúcsára jutottak, nagyon jó tudják, hogy működésük csak egy-egy apróbb körnek a központja, s hogy ezek a körök mind egymással összeszövődnek, úgy hogy a kortárs alig látja, hogy az egyes tényezőknek mekkora hatásuk van az össztevékenység alakulásában. Kárlay tisztában volt vele, hogy az, a­mit ő tesz, nem az, a­mit ő akarna tenni. Mint közös ministernek, két politikai centrum között a monarchia két államának összes áramlataival számot kellett vetnie s a mellett Bosznia és Herczegovina kor­mányzatát úgy vinnie, hogy azzal a monarchia is megelégedjék s hogy a kormányzat legalább a helyzet szükségleteihez mérten megfeleljen annak, a mit Kállay lehetőnek tartott. Hazánkban Kállayt — noha azok, a­kik ismerték, tudták e részben fennkölt érzéseit — részint nem ismerték, részint félreismerték, részint — a­mint ő mondani szokta — „turáni közönynyel szemlélték úgynevezett sikereit". Az osztrák közvé­lemény nemzetiségre való különbség nélkül elismerte benne a kormányzati tehetséget, de nem tekinthette osztrák államférfiúnak, mert nem volt az. Sőt hosszú kormányzata alatt olykor bizonyos éllel fordult ellene. Nincs rajta csodálkozni való tehát, hogy ha az inkább negatív, mint affirmatív bosnyák közvélemény, fejlő­désének legutóbbi fázisaiban, éppen az ő kormányzatának hatása alatt bizonyos erjedési folyamatot tüntet fel. Az átnyugatiasodás ezen tünetei azonban nem mennek újdonságszámba a történet­vizsgáló szemében. Hiszen egy-egy nemzet egy század folyamán

Next