Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1965 (72. kötet = Új folyam 10. kötet)

1965 / 12. sz. - VITA - KOVÁCS LÁSZLÓ: Filozófiai reflexiók a genetikai vitához

tudomány kialakulásának egyik legfőbb akadálya. A másik fő feltétele az előre­haladásnak: a metafizikus, dogmatikus szemlélet és módszer felszámolása. Tévednek, akik azt hiszik, hogy az idealizmus elleni harc célhoz vezető módszere a különböző irányzatok istenítése, a mesterséges szakadék tataroz­gatása, a materialista vagy materialistának vélt tételek, nézetek egymástól való izolálása és körülsáncolása. Idealista és mechanikus, metafizikus nézetek a szakadék mindkét oldalán, sőt a szélrózsa minden irányában vannak, leg­feljebb más-más arányban. Legcélravezetőbb az idealizmus ellen, ha minden eszközzel segítjük a szaktudományok, köztük a sokra hivatott molekuláris biológia fejlődését, s ebből a fejlődésből levonjuk a világnézeti, filozófiai követ­keztetéseket. A materialista filozófusok feladata nem az, hogy bűvész módjára minduntalan eltüntessék a biológusok elől az öröklődés anyagi hordozóját. Ellenkezőleg, minél pontosabb megismerését, az átörökítés mechanizmusának mielőbbi teljes birtoklását kell szorgalmazniok, mert mindaddig a fajfejlődés célszerű irányítása csak sötétben való tapogatódzás marad. A sötétség pedig az idealizmus éltetője. Nem minden biológus és filozófus törekvése szolgálja meg nálunk a genetika ilyen irányú fejlődését. A Magyar Tudomány 1965. 3. sz.-ban a „Korunk biológiai irányzatainak néhány kérdéséről" c. cikk is erről tanús­kodik. A tanulmány szerzői (Mészáros Béla biológus és Horváth József filo­zófus), vitatkozván Mile Imre: „A molekuláris biológiáról és a vele kapcso­latos félreértésekről" (Magyar Tudomány 19­64. 4. sz.) c. cikkével, újfent nyo­matékosan szembeállítják egymással a két genetikai irányzatot s az ún. „dar­wini — micsurini" irányzat melletti hadakozásukban nem az idealizmusra, a legfőbb rosszra irányítják a tüzet, hanem a genetika, a génelmélet egyre nö­vekvő materialista tartalmát ócsárolják s nem akarnak tudomást szerezni arról a fejlődésről, amin a genetika, a gén első mechanisztikus és metafizikus fel­fogása óta, különösen pedig az utóbbi évtizedekben keresztülment. Ma már sokkal konkrétabb, tudományosabb, idealista spekulációkra alkalmatlanabb ez a koncepció, mint korábban volt, s hogy a jövőben még inkább olyanná váljék — ez a filozófusokon is múlik. A dialektikus materialista filozófusok sokat tehetnek ennek érdekében, csak azt az egyet nem, hogy elvetik, kiszol­gáltatják az idealizmusnak ezt a jól bevált munkahipotézist. Láthatóan — bár lehet, akaratuk ellenére — a szóban forgó cikk szer­zőire sem maradt teljesen hatástalan a génelmélet eme fejlődése. Mindenesetre különös fenntartásuk van vele szemben: „Hangsúlyozni kívánjuk — írják —, hogy a génelmélet hibáját nem abban a tételben látjuk, hogy az élő anyag komponensei nem egyenlő értékűek, hanem abban, hogy képviselői »mérték­telenül felnagyítják és felfújják az egyes komponensek szerepét. ..«"­ A gén­elmélet hibájáról beszélnek és az elmélet követőinek hibáját értik rajta, még­hozzá „felnagyítva", mert ha nem is alaptalan a megállapításuk, korántsem vonatkozik a génelmélet minden követőjére. Az elmélet dialektikus materia­lista követőire általában nem vonatkozik ! Azt sem akarnám állítani, hogy a génelmélet mai formájában már hibátlan, tökéletes, minden részletében bizo­nyított. A bizonyítás gyakran hosszú, valóságos történelmi folyamat. Ezt nyil­ván Mészáros Béla és Horváth József is tudja. Fenti cikkükben azonban nem veszik ezt figyelembe. Különben nem vetnének el egy — sok vonatkozásban már ma is bizonyított — elméletet azzal az ürüggyel, hogy követői esetleg a Magyar Tudomány 1965. 3. sz. 192. 1.

Next