Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1973 (80. kötet = Új folyam 18. kötet)

1973 / 4. sz. - ERDÉLYI ISTVÁN - ECSEDY ISTVÁN: Gondolatok a magyar régészetről

A fejlődés útja A vizsgálódások ösvényein, melyek révén a műgyűjtésből az őstörténet­kutatás kialakult, azok az elődeink tették meg az első lépéseket, akik a szen­vendélyes műgyűjtőket és buzgó kincskeresőket, Attila sírjának örök kutatóit megszégyenítő lelkesedéssel és szorgalommal vetették magukat a magángyűj­tők kezén összegyűlt egyes tárgyak korával, rendeltetésével kapcsolatos kér­dések megoldására. Előttük tehát a tárgyak s a feltárások adatai nem anyagi értékek és érdekességek, hanem társadalmi mozgások statikus, de valamiféle megfejtendő információt rejtő emlékei, történeti források voltak. A megfej­tett információk gyarapítása (­­ az emlékek összefüggéseinek rekonstrukciója) a régészet tudományának megszületését, módszereinek kialakulását hozta. Évtizedekig tartó munka, sok ásatás és anyaggyűjtés segítségével sikerült az egyes leletcsoportokat tisztázni, vagyis körülhatárolni nagy vonalakban azoknak a tárgyaknak a körét, amelyek azonos korban külön területeken, illetve ugyanazon a területen más-más korban jelentek meg. Így alakult ki a tárgyak, leletek, külső sajátosságok alapján történő rende­zése során a régészeti tipológia és a különböző típusok, illetve ezek csoportjai közötti időbeli különbségeket megalapító kronológia rendszere. Ezekkel a rendszerekkel egyidőben s rájuk egyre nagyobb mértékben tá­maszkodva, bontakozott ki az őstörténet kutatása, amikor már az említett leletcsoportok, új anyagok, eszközök, temetkezési szokások megjelenését történelmi változásokhoz igyekeztek kapcsolni. Az anyag elemzése során felbukkanó történeti problémák újra és újra fel­vetették az egyes kultúrák, leletcsoportok új szempontú vizsgálatának szük­ségességét, ám az egyre igényesebb vizsgálatokat csak újabb, jobb módsze­rekkel vezetett és dokumentált ásatások tették lehetővé. Elérkezett az ideje a szabványosított ásatási naplók és egyéb, könnyen tárolható dokumentáció kidolgozására és bevezetésére hazánkban is (Csehszlovákiában ezt már régeb­ben bevezették). Erre az igényre utalnak a régebben bevezetett, de ma már nem korszerű, sírleleteket felvevő „csontvázlapok" stb. Merre halad a régészet ? Mint minden más tudomány, a régészet fejlődése szempontjából is „con­ditio sine qua non" az információs bázis szakadatlan növelése, hiszen a ren­delkezésre álló történeti emlékanyag „megvallatása", értelmezése során fel­vetődő új problémák legtöbbször csak újabb anyagok magasabb szintű fel­tárása, sokoldalúbb vizsgálata révén oldhatók meg. Már hazánkban is felmerült az igény a régészeti leletek adatainak korszerű rögzítése és tárolása iránt. A gyors és pontos eligazodáshoz lyukkártyákra rögzítik a leletek számát, típusait, előkerülési körülményeit, anyagát stb. Ezt különösen Salamon Ágnes (MTA Régészeti Intézet) és Kralovánszky Alán (Székesfehérvár István Király Múzeum) szorgalmazták egyes cikkeikben. A nagy tömegű, hasonló jellegű leletanyag felvételére és tárolására ezek a módszerek (természetesen ma már gépi lyukkártyákon) igen jók lennének.­ Elterjesztésüket főleg az anyagiak hiánya gátolja.­ ­ SALAMON A.: Az V. századi és az avarkori régészeti anyag lyukkartonra alkalmazott jelrendszere. Arch. Ért. 93 (1966) 284 — 290. 1. KRALOVÁNSZKY A.: Dokumentációs kártya­rendszerek és alkalmazásuk lehetőségei a régészeti egyéni kutatásban. Alba Regia VI— VII. (1966) 211-218. 1.

Next