Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1979 (86. kötet = Új folyam 24. kötet)
1979 / 4. sz. - ADATTÁR - SZILÁGYI FERENC: A 'Milton' Elveszett paradicsomáról (Csokonai Vitéz Mihály ismeretlen költeménye)
Nyargal, s talám a' szelet is futással meg-haladgya, Nemes makattsága tűzöm vizem edgyre ragadgya. Nints semmi a' mi futása tzéllyát meg-határozza Míg nem egészsz testem minden mérgét ki-tajtékozza. Ekkor szelídséggé válik előbbi büszkesége Hűl a' szilajságnak tüze melly szinte lánggal ége. Milton is mikor a' Komort ' Rettentőt ki-izzadgya 'S az elmét rémittő képek' Tengerét meg-haladgya, Múzsája szelíd 's érzékeny gondolatokkal teli Lévén edgy' ügyű nótáját nyájasonn énekeli. Ha amott rettent, itt édes mosolygások közt játszik, Orczajánn a' gondok helyett edgy edgy Grátzia látszik. Habjaiból a' rettentő képzések Tengerének A' viszszanyert Paraditsom képei szüleiének. De hát Venne, azért hogy a' habokból nagy izzattam Születtetvén, a' szent mirtus árnyékja alá pattan, Hogy zavaros tajtékjából Ciprus zöld Tengerének Lett harmatnál gyengébb teste e' remek Isteniének; Vallyon még is a' Grátziák ékesitő serege Nem egyedül ennek hószín fejér mellémn lebeg-e? Vallyon nem ez birt e minden szépséget edgy summába, A' mi tsak tündöklött az Ég több Isten aszszonyába? Sőt lám a' tengernek kellett a' mi nem vólt Isteni Formni indúlt habjaival rólla le-fereszteni, 'S így még a' habok is midőnn kebelekbe rengették Már is száz szépséggel gyenge testét ékesítgették. A' viszszanyert Paraditsom sem vesztett semmit véle, Hogy az elvesztett rémitő gondolatiból éle. Melly a' szívnek Természetibb 's nemessebb indúlattya: Az e mikor borzadni tud, 's a' rettentő meg hattya. Mikor édes érzésekkel tsordúltig lévén örül Azomn, hogy sok szív borzasztó dolgot lát maga körűl ? Az e mellyet érzünk bennünk sebessenn égni már a* Sok vért kiontott Vitéznek élte olvasására? A' ki halhatatlan nevet tsak azért érdemele, Hogy fegyvere által a' Szüks vendégi száma tele; A' ki sok magzat szerető anyák átkai között Durva homlokára Laurus koszorúkat kötözött; A' kinek sok Vitézséggel nyerett dítséretibe Magát a' kiontott vérnek panaszsza keveri be: A' kinek millyen vitézem dúlt, 's pusztított Tábora Kiáltya a' földre rontott pompás Várasok pora, A' ki az egész szad terhét emeli erőss Vállal 'S az ártatlan vér patakomi úsz szemközt a' halállal, S a' még félig holt reszkető tagokat bódúlt fővel Tapodgya 's nyalattya piross véreket a' mezővel Lova, melly dühös haragját Zablájána tajtékozza. Rajta ülőjét mint pestist mindenfelé hordozza. Ez e mondom a' nemessebb öröm, mellyet itt érez A' szív, a' hol minden látás újabb sebekkel vérez ? Vagy pedig az, mellynek édes 's élesztő lehellett A' Lelket nyájas 's bájoló érzésekkel illeti ? Nem az e nemessebb könny-tsepp, ítéllye meg akar ki, Mellyet edgy jól tévő kéznek szemlélése tsavar ki? Nem az e nemessebb öröm, bár akar ki tagadgya Melly a' szívet szeretetre édesdedenn ragadgya? Mikor valakinek nemes indúlatokkal teli Szívét sok nyomorúlt jámbor öröm-könnyel tiszteli. Illy örömtől a' jó szív hát nem gyengébbenn élede? Melly a' háládatosságnak szent tüzétől gerjede? Melly akkor származik mikor edgy könyörűlőt látunk jól tenni, 's érezzük, hogy az, nékünk is jó barátunk. Midőnn kitserepesedett sebeit kötözgeti 5 Magyar Tudomány 1979/4 313