Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1987 (94. kötet = Új folyam 32. kötet)

1987 / 7-8. sz. - A TUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL - PALLÓ GÁBOR: Portrévázlat Szilárd Leóról. Beszélgetés a készülő életrajz amerikai írójával

A TUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL PORTRÉVÁZLAT SZILÁRD LEÓRÓL Beszélgetés a készülő életrajz amerikai írójával Az egyik visszaemlékezés tünékenynek, megfoghatatlannak nevezte Szilárd Leót, az 1898-ban Budapesten született és 1964-ben Kaliforniában meghalt természettudóst. Annak a nevezetes tudósgenerációnak volt tagja, amely itthon nevelkedett és külföldön érte el a világhírt alapvető tudományos eredményei­vel. Magyarországon olykor felbukkan Szilárd neve beszélgetésekben, a napi­sajtóban, de még viszonylag hiteles portréval sem rendelkezünk róla, nemhogy kész életrajzzal. Aki ismeri nevét, főként azt tudja róla, hogy ő kezdeményezte az Einstein által aláírt ama nagy jelentőségű levelet, amely végül is az atom­bomba kifejlesztéséhez vezetett. Némelykor fölmerül igen jelentékeny atom­fizikusi tevékenysége is, sőt, egyesek — teljesen alaptalanul —, azt hiszik, Nobel-díjat is kapott. Nem könnyű Szilárd-életrajzot írni, írásaiból, visszaemlékezéseiből meg­jelent ugyan már két kötet (M.I.T. Press 1972,1978) és a harmadik is előkészü­letben van, de munkásságát nagyobbrészt levelekből, iratokból, beadványok­ból, jelentésekből kell összeállítani. Életművéhez képest meglehetősen keveset publikált, és akkor is eléggé elszórtan, szakmai, politikai, kiadványokban, a napisajtó hasábjain, hogy szépirodalmi műveit (pl. A delfinek hangja) ne is említsem. Éppen ezért értékelhetjük nagyra a Washingtonban élő William J. Lanouette tevékenységét, aki Szilárd Bélával, a tudós Amerikában élő villa­mosmérnök testvérével közösen, foglalkozik Szilárd Leó több tudományágat felölelő munkásságával. Előbb az MTA vendégeként, majd a budapesti Pug­wash-értekezlet alkalmából érkezett Magyarországra Szilárd itteni nyomait kutatni. Minthogy saját kutatási témám igen közel esik Lanouettéhez, igyekez­tem segíteni nyomozását, hosszú beszélgetéseket folytattunk, és végül megkér­tem, próbáljunk vázlatot készíteni az eddig összegyűlt anyag alapján. Ennek legjobb formája — mivel a kutatás még nem záródott le — az interjú lehet, amely valamelyest pótolhatja a nálunk még ismeretlen pályaképet. * Hogyan jutott arra a gondolatra, hogy éppen Szilárd Leó életrajzával foglalkozzon ? A tenyésztő atomreaktorról írtam egy cikket az Atlantic Monthly Magazine számára, és ahhoz, hogy megértsem ezt a fajta reaktort, valamennyire meg kellett értenem az atom­energia hasznosításának történetét. Először a láncreakcióét, majd annak az eljárásnak a történetét, amellyel több energiahordozót lehet kapni, mint amennyit fogyasztunk, azaz a tenyésztő reaktorét. És azt találtam, hogy mindkettő Szilárd Leó gondolata volt, akit korábban, a 60-as években csak mint fegyverkorlátozási szakembert ismert a közvéle­mény, és jómagam is, aki sokat foglalkoztam a különféle fegyverkorlátozási tárgyalások politikai problémáival. Amikor tehát eljutottam a tenyésztő reaktorhoz, rájöttem, hogy Szilárd áll ezen gondolatok mögött, és egyáltalán nem közismertek az eredményei. Gondol-

Next