Építünk - Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 5. (1954)

1954 / 4. szám - VITA - Juhász Géza: Népi írók

a régi jobbágyfalvak közszellemének töm­elékei is alig voltak már meg imitt­ amott. Révai igyekezett segíteni a népiek tanácstalanságán : eléjük ragyogtatta a marxizmus­­leninizmus kilátásait. Kiemelni a falut az elesettségből s át is menteni élő közösség­ként a parasztságot nem megvalósíthatatlan :­­ példa rá a munkásosztály-vezette Szovjetúnió. A falukutatók el­lenmondásainak, állásfoglalásuk veszélyeinek elemzése után Révai a soron levő nemzeti feladatot is kijelölte : harcoljunk a fasizmus ellen, védjük az ország függetlenségét. Köztudomású azonban, hogy a Marxizmus és népiesség csupán kéziratban vált hozzáférhetővé egy szűk kör számára . Kállai Gyula átdolgozásában is csak 1943-ban látott nyomdafestéket. Akkorra nagyrészt betelt, amitől Révai eleve óvott: „Minden szembenállás a kapitalizmussal, mely nem proletár állásponton áll, mindig tartal­mazott és mindig tartalmazni fog reakciós elemeket is.” (I. m. 141. a.) 3. Irányítók lesznek-e vagy csak írók, Révai már 1938-ban így állította válaszút elé a népieket: A felszabadulás döntötte el, hogy irányítónak csak egy töredékük vált be, azok, akik marxistává fejlődtek , egy részük még íróként sem bírt túljutni korábbi elképzelésein. Írói értéküket Lukács György mérte le a felszabadulást követő években. Nem fukarkodik az elismeréssel : A népi írók tevékenysége „a legnagyobb jelentő­ségű irodalmi eseménye az ellenforradalmi korszak negyedszázadának. Ez ad új fiziognómiát a magyar irodalom fejlődésének”, — állapítja meg Népi írók a mérlegen c. 1946. márciusi előadásában. (Irodalom és demokrácia. 2. kiad. Szikra 1948. 88. 1.) Igaz, hogy mikor esztétikai szempontból akarja méltatni a népi írókat, nem vers­kötetet, regényt, vagy drámát választ alkotásaik közül, hanem egy szociográfiai remekművet : a Puszták népét. (I. m. 104. 1.) Másrészt viszont, — s azt hiszem, ezzel igazolható leginkább, hogy időközben eltolódott a probléma súlypontja . — Lukács hajlandó a népi irodalomban, beleértve tényföltáró, szociográfiai műveit is, művészi igényű alkotásokat látni, amelyek „úgy hatnak, mint széttört darabjai, töredékei egy keletkezőben levő új eposznak , a magyar parasztság új életre­ ébredésének.” (I m. 104. 1.) A következő év végén, 1947. decemberében A népi irodalom múltja és jelene címen tart Lukács György előadást. Számos kifogást emel ugyan a népi írók ellen mind filozófiai, mind politikai szempontból, de a legnagyobb megbecsülés hangján. Elüljáróban ezt állapítja meg : „A népi irodalom korszakos jelentősége messzemenően éppen azon alapszik, hogy sohasem volt tisztán irodalmi mozgalom, hanem irodalom és politika olyan viszonylag tudatos összefonódása, amilyen a magyar irodalomban a reformkorszak óta nem volt meg.” (Új magyar kultúráért. Bp. 1948. 107. 1.) Egyik zárómondatában pedig „büszkén vallja, hogy a népi irodalom fellépésének pillanata óta” törekvéseik „igazi barátja”. (I. m. 126. 1.) Már behatóan foglalkozik az újraéledt Válasz hibás nézeteivel (Bibéi István), szépirodalmi alkotásaik „radikális privatizáló­dását” is leleplezi (Németh László Iszonya stb.) , hogy annál őszintébb örömmel hivat­kozhasson Illyés Gyula előremutató állásfoglalására, aki „egy a Válaszban meg­­jelent párbeszédes esszéjében az új demokratikus világ dicséreteként mondatja a pár­beszéd egyik résztvevőjével : most jött el az ideje az igazi irodalmi társadalomfel­tárásnak, életfeltárásnak, a Balzac nyomán induló irodalomnak.” (I. m. 120. 1.) Maga Lukács György valóban így csillantja meg tanulmánya végén a népiek ragyogó jövő­jét : „Ma arról van szó, hogy a népi irodalom egészen kifussa a maga formáját, valóra váltsa a benne foglalt, szinte határtalan lehetőségeket.” (I. m. 126. 1.) 4. Ám egy év sem múlt el, s éles fordulat következett be a népi írók megítélésében. Az akkori helyzet okozta ezt, de a hatása máig sem oszlott el teljesen. Tudjuk, mi forgott kockán 1948-ban : egész népi demokráciánk léte. Pártunk bolsevik taktikával válaszolt. Nem a félszövetségesekbe kapaszkodott, mégha kompromisszum árán is. Minden vonalon ellentámadást indított, a legszorosabbra zárva sorait. A narodnyik nevet megbélyegző értelemben Gimes Miklós egy cikke vitte át a köztudatba 1948. október 7-én, a Szabad Népben. (A népiességről.) Révai Józsefből indult ki, aki Pártunk első Országos Oktatási Értekezletén azt tűzte ki célul, hogy „­le kell lepleznünk és végleg szét kell zúznunk a munkásosztállyal szemben ellenséges, narodnyik, népieskedő, búsmagyar ideológiát.” Ez a fogalmazás ma is hegszáll : az

Next