Építünk - Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 5. (1954)
1954 / 4. szám - VITA - Juhász Géza: Népi írók
a régi jobbágyfalvak közszellemének tömelékei is alig voltak már meg imitt amott. Révai igyekezett segíteni a népiek tanácstalanságán : eléjük ragyogtatta a marxizmusleninizmus kilátásait. Kiemelni a falut az elesettségből s át is menteni élő közösségként a parasztságot nem megvalósíthatatlan : példa rá a munkásosztály-vezette Szovjetúnió. A falukutatók ellenmondásainak, állásfoglalásuk veszélyeinek elemzése után Révai a soron levő nemzeti feladatot is kijelölte : harcoljunk a fasizmus ellen, védjük az ország függetlenségét. Köztudomású azonban, hogy a Marxizmus és népiesség csupán kéziratban vált hozzáférhetővé egy szűk kör számára . Kállai Gyula átdolgozásában is csak 1943-ban látott nyomdafestéket. Akkorra nagyrészt betelt, amitől Révai eleve óvott: „Minden szembenállás a kapitalizmussal, mely nem proletár állásponton áll, mindig tartalmazott és mindig tartalmazni fog reakciós elemeket is.” (I. m. 141. a.) 3. Irányítók lesznek-e vagy csak írók, Révai már 1938-ban így állította válaszút elé a népieket: A felszabadulás döntötte el, hogy irányítónak csak egy töredékük vált be, azok, akik marxistává fejlődtek , egy részük még íróként sem bírt túljutni korábbi elképzelésein. Írói értéküket Lukács György mérte le a felszabadulást követő években. Nem fukarkodik az elismeréssel : A népi írók tevékenysége „a legnagyobb jelentőségű irodalmi eseménye az ellenforradalmi korszak negyedszázadának. Ez ad új fiziognómiát a magyar irodalom fejlődésének”, — állapítja meg Népi írók a mérlegen c. 1946. márciusi előadásában. (Irodalom és demokrácia. 2. kiad. Szikra 1948. 88. 1.) Igaz, hogy mikor esztétikai szempontból akarja méltatni a népi írókat, nem verskötetet, regényt, vagy drámát választ alkotásaik közül, hanem egy szociográfiai remekművet : a Puszták népét. (I. m. 104. 1.) Másrészt viszont, — s azt hiszem, ezzel igazolható leginkább, hogy időközben eltolódott a probléma súlypontja . — Lukács hajlandó a népi irodalomban, beleértve tényföltáró, szociográfiai műveit is, művészi igényű alkotásokat látni, amelyek „úgy hatnak, mint széttört darabjai, töredékei egy keletkezőben levő új eposznak , a magyar parasztság új életre ébredésének.” (I m. 104. 1.) A következő év végén, 1947. decemberében A népi irodalom múltja és jelene címen tart Lukács György előadást. Számos kifogást emel ugyan a népi írók ellen mind filozófiai, mind politikai szempontból, de a legnagyobb megbecsülés hangján. Elüljáróban ezt állapítja meg : „A népi irodalom korszakos jelentősége messzemenően éppen azon alapszik, hogy sohasem volt tisztán irodalmi mozgalom, hanem irodalom és politika olyan viszonylag tudatos összefonódása, amilyen a magyar irodalomban a reformkorszak óta nem volt meg.” (Új magyar kultúráért. Bp. 1948. 107. 1.) Egyik zárómondatában pedig „büszkén vallja, hogy a népi irodalom fellépésének pillanata óta” törekvéseik „igazi barátja”. (I. m. 126. 1.) Már behatóan foglalkozik az újraéledt Válasz hibás nézeteivel (Bibéi István), szépirodalmi alkotásaik „radikális privatizálódását” is leleplezi (Németh László Iszonya stb.) , hogy annál őszintébb örömmel hivatkozhasson Illyés Gyula előremutató állásfoglalására, aki „egy a Válaszban megjelent párbeszédes esszéjében az új demokratikus világ dicséreteként mondatja a párbeszéd egyik résztvevőjével : most jött el az ideje az igazi irodalmi társadalomfeltárásnak, életfeltárásnak, a Balzac nyomán induló irodalomnak.” (I. m. 120. 1.) Maga Lukács György valóban így csillantja meg tanulmánya végén a népiek ragyogó jövőjét : „Ma arról van szó, hogy a népi irodalom egészen kifussa a maga formáját, valóra váltsa a benne foglalt, szinte határtalan lehetőségeket.” (I. m. 126. 1.) 4. Ám egy év sem múlt el, s éles fordulat következett be a népi írók megítélésében. Az akkori helyzet okozta ezt, de a hatása máig sem oszlott el teljesen. Tudjuk, mi forgott kockán 1948-ban : egész népi demokráciánk léte. Pártunk bolsevik taktikával válaszolt. Nem a félszövetségesekbe kapaszkodott, mégha kompromisszum árán is. Minden vonalon ellentámadást indított, a legszorosabbra zárva sorait. A narodnyik nevet megbélyegző értelemben Gimes Miklós egy cikke vitte át a köztudatba 1948. október 7-én, a Szabad Népben. (A népiességről.) Révai Józsefből indult ki, aki Pártunk első Országos Oktatási Értekezletén azt tűzte ki célul, hogy „le kell lepleznünk és végleg szét kell zúznunk a munkásosztállyal szemben ellenséges, narodnyik, népieskedő, búsmagyar ideológiát.” Ez a fogalmazás ma is hegszáll : az