Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 13. (1962)
1962 / 5. szám - ESZMECSERE - Szükség van-e műkedvelő színjátszásra? (Szabó Ferencné, Slezák István, Boda István hozzászólásai)
lattal, hogy a tíz parasztság körében szervezzük meg ezt a munkát. Célunk: nem elsősorban a produkciók létrehozatala - bár ezen keresztül akartuk sikerélményekhez juttatni a további munka lendítőjeként a csoporttagokat, másrészt nevelni, szórakoztatni a közönséget, hanem a tagok kuturális foglalkoztatása, a fiatalság szocialista szellemű együttműködésének, világnézeti nevelésének, szórakozásának megindítása. Nem egyszerűen ment a munka, minden apró eredmény harcban született meg. Az érintkezési hang megtalálása volt a legnehezebb, de a legdöntőbb dolog is. Kis, rövid lélekzetű „befektetésekkel" kezdtük, melyek hamar biztosítottak sikerélményt. Első darabunk Oláh Gábor - Thúróczy: Az akác is kétszer virágzik c. darab. Megmozdult 5-6 fiatal. Terveztek, díszletmegoldásokon törték a fejüket, és én csodálkozva ámultam el ezeknek az egyszerű parasztfiataloknak teremtő kedvén. Bujdosó Pista bácsi, idősebb paraszt önként jelentkezett a következő darabnál. Azóta is lelkes szereplője, szavalója az együttesnek. A későbbi időben 20-24-re szaporodott a tagok száma. A produkció ugyan soha nem elégített ki teljesen engem, a belső oldal annál megnyugtatóbb eredményeket hozott. Közösen néztünk és vitattunk meg filmeket, színházi előadásokat. Előfordult, hogy krumplis zsákok tetején ülve mesélt B. Erzsike a legutóbb olvasott könyvéről, G. Pista pesti színházlátogatásáról. Közösen hallgattunk lemezjátszón zenét, próba közben itt-ott becsempésztem egy-egy kis művészi szakmai ismeretet (légzés, beszédtechnika, mozgás, szituációk). Máskor B. Pista bácsit hallgattuk, amint régi népi játékok emlékeit idézte. Vagy Arany-balladákat olvastunk és Munkácsy-képet elemeztünk. Velük mutattuk be Oláh-Thuróczy: Az akác is kétszer virágzik. Nyíri: Nyitva a kiskapu. Fehér Klára: A teremtés koronája. Móricz: Kismadár. Vasvári: Boldogság című darabokat s több apró jelenetet. Ugyanakkor a falusi KISZ-fiatalokkal Shakespeare, Moliere, egy-egy darabját, s legutóbb Goldoni: Két úr szolgáját mutattuk be. A paraszti téma problémájához. Nem áll az, hogy még a városi csoportok is paraszti témájú darabot választanak általában. Falusi parasztcsoportoknál sem ez az egyedüli téma. Járásunkban Shakespeare, Moliere, Lope de Vega stb. darabok is sorra kerültek. A paraszti témák megválasztását sem a népszínműveskedés vágya diktálja, hanem az a konkrét tapasztalat, hogy paraszti szereplők legőszintébben paraszti figurákban élnek a színpadon. Az egyfelvonásos, háromfelvonásos probléma is megoldás felé közeledik napjainkban. Vannak kielégítően jó egyfelvonásosok és már nem ragaszkodnak a csoportok az erejüket meghaladó háromfelvonásos darabokhoz. A mű feldolgozásának, előadásának, a tartalom megformálásának problémájáról. Nem minden esetben igaz az a megállapítás, hogy a színjátszó nem képes művészi élményt nyújtani, mert nem alkotó ember, nem színész. Számos példát hozhatnánk fel arra, hogyan nőttek ki nagy színészek öntevékeny színjátszók közül. Hadd említsem Justh Zsigmond népi színházát Szentetornyán. Kiváló művészek és kritikusok csodálták nemegyszer a szereplők mély átéléssel és nagy ihlettel megfogalmazott játékát. Pedig körszínházban, görög tragédiákat, Shakespeare-t, Moliére-t játszották paraszt szereplők! Vagy említsem az orosz népi színházmozgalmat? Hogy minden színjátszó nem képes színészi teljesítmény elérésére, az biztos. De vajon milyen művészi átélésről tanúskodnék az a színész, aki napi nyolc órai munka után fűtetlen teremben, esetleg lámpavilágítás mellett, az otthoniak zsörtölődését magával hozva kezdené a próbát! Könnyű lenne erre lecsapni, ezért nem kell a műkedvelő színjátszás! Csakhogy én erre azt mondom: a feltételek, lehetőségek ott vannak a felszín alatt, csak a szerve-