Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 17. (1966)

1966 / 5. szám - TANULMÁNY - Szíj Rezső: Szabó Lőrinc és Kner Imre kapcsolatához

közölhetjük. Pedig Kner Imre és a vállalat küzdelmeibe pillanthatunk be, s gazdag utalásokat találunk benne kiadói törekvéseire és ezek kudarcaira nézve is. Kner Imre úgy látja, hogy új helyzetet kell teremtenie, mert a kereskedőkre mint rendelőkre nem számíthat, úgyszintén az olvasóközönségre sem. A levél elején Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten című könyvének eladott példányszámai­ról közöl kimutatást. A Révai Könyvkiadó - amely a Kner-könyvek terjesztője a kereskedelem felé - megküldte a leltárt. Ennek alapján, bár csak futólagosan nézte át, úgy látja, hogy a megjelenés óta eladott példányok száma kb. 280-300 darabra rúg. Kardos László Ady-tanulmányából körülbelül 200 példány kelt el. Majd kiadványai sajtóvisszhangjának kérdésével folytatja: „A Nyugat ismertetését a Monumentáról olvastam, azt nagyon köszönöm. A többi lapok agyonhallgatnak következetesen. En­nek két oka lehet: az egyik az, hogy ma már nincs szerkesztőség és kiadóhivatal, ame­lyik ne függne össze valamelyik kiadóval. A másik pedig az, hogy ma már nincs szer­kesztőség Pesten, amelyben ne ülne egypár ember, akit refuzáltam. De hát ezen nem tudok segíteni. Egyik kollégám a háború alatt kiadott valakit, hogy benzint kapjon, és másik valakit, hogy felmentsék. Mind a kettőt el is érte. Én akkor se voltam erre kapható, pedig megkaphattam volna, így aztán az a nagy bajom, hogy nem tudom megszerezni kiadványaimnak azt a nyil­vánosságot, amelyekre szükségük volna. Pedig tudom, hogy ha ez megvolna, akkor el is lehetne őket adni." Elhatározza, hogy hirdetni fog a Nyugatban. De ez a folyóirat is csak 1700 példány­ban jelenik meg, nyilvánosságot önmagának sem tud kiharcolni, hogyan tudna a Kner­­kiadványoknak, teszi hozzá Kner Imre felmerülő kételyeit. Egyre jobban érlelődik benne az elhatározás, hogy a kiadást abbahagyja. Az említett példányszámok, továbbá a Monumenta, a Klasszikusok és a Hevesy-könyvek hasonló fogyási száma mind­erre sarkallja. Elismeri, hogy „megható", ahogy Szabó Lőrinc segíteni akar pénzügyein­, de hogy tisztán lásson, egyről és másról fel kell a költőt világosítania. Ugyanis a há­ború előtt a Kner-nyomda egyike volt a vidék legnagyobb nyomdáinak. Ennek elle­nére akkor alig foglalkoztak kiadással­­ irj a szerényen, s a nagy kiadókhoz mérve kiadványaikat, igaza is van. Csak 1916 óta kezdtek intenzívebben foglalkozni a ki­adással, s adtak ki évente néhány könyvet. „A kiadás, az privát ügy volt nálunk. A könyvcsinálás a teteje a nyomdászatnak, de a kiadók olyan rosszul fizetnek, annyira csak az olcsóság a vezető szempontjuk, hogy nekik nem volt érdemes soha dolgozni. Egyébként pedig amit csinálnak, azzal sem értettünk soha egyet, így hát azt gondoltuk, hogy inkább majd magunk adunk ki s megmutatjuk, hogy kell és lehet szép magyar könyveket csinálni. Alakult is ki egy kis írói kör, amely körénk csoportosult, de ezt az események lesodorták a láthatárról.­­ Addig, amíg kiadtunk, jövedelmünk egy tekintélyes részét öltük bele minden évben a kiadásba, de soha egyetlen esztendő alatt sem tudtuk még a befektetett nyers kiadásokat sem behozni, úgy, hogy ezen a téren óriási veszteségeket szen­vedtünk. Az elmúlt két évben való nagy vállalkozásaink révén, amelyekkel szinte át akartuk törni a sajtó és a közönség közönyét (ami nem sikerült), különösen sokat fektettünk be és sok maradt benne a dolgokban. Időközben azonban olyan őrült áremelkedések voltak, hogy üzemünk fenn­tartása is egyre nagyobb gondot okoz, s a süllyedő kultúrviszonyok folytán a nyomtatvány fo­gyasztás is annyira csökken, valamint a szakma helyzete is annyival rosszabbodik, hogy el kellett határoznunk, miszerint egy ideig, amíg a viszonyok nem változnak, nem fogunk ebbe több pénzt beleölni. Mivel az üzem egyszer elért magas színvonalát feltétlenül meg akarjuk őrizni, és ez amúgy is súlyos áldozatokat kíván, nem szabad több pénzt belefektetnünk a kiadásba, mert ezt most már más, jövedelmező üzletágaktól kellene elvonnunk. Ezt pedig azért nem szabad megtennünk, mert a család igen nagy, apám és három fivér és egy nővér él az üzletből; másrészt pedig az üzletet vissza kell fejlesztenünk arra a magas nívóra, amelyről lecsúszott. . . és vigyázni kell arra, hogyha a viszonyok újra javulnak, ami néhány év alatt mégis csak meg fog történni, mi újra a legteljesebb akciókészséggel álljunk itten". De mi történjék addig, amíg az a reménység valóra nem válik? Addig tartózkodni kell „minden terméketlen befektetéstől", és meg kell őrizniök „azt az erkölcsi tőkét", amelyet eddigi érdemes munkásságukkal szereztek. Ezt kell szol­­gálniuk azoknak az időnként kiadásra kerülő apróságoknak, amelyekkel a figyelmet

Next