Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 18. (1967)
1967 / 5. szám - HÓNAPRÓL HÓNAPRA - Kóbor István: Inkább ne szociologizáljunk!
Haladás, hogy ma már hozzátesszük, de nem mechanikusan, nem automatikusan történik ez a - filozófiai nyelven - determináció. A szocialista életviszonyokból nem adódik magától és közvetlenül a szocialista tudat. De mennyire nem! Még kevésbé a félkész viszonyokból. Az anyagi ösztönzés például, adott esetben és rövidtávon serkenthet jobb munkára, de ha nem vigyázunk, olyan rideg, anyagias, haszonleső szemléletet alakíthat, melynek révén a társadalom többet veszíthet, mint amit nyerhet. Az effajta pragmatikus szemlélet nem ritka manapság. Kialakulása talán akkor kezdődik, amikor a szülő is anyagiakkal akarja kötelességteljesítésre ösztönözni iskolás gyermekét. Pedig hát az emberformálásnak nem az ösztönzőkre, hanem a tudatra, a gondolkodásra, az érzelmekre kell apellálnia. Az embert még ebben az értelemben sem ösztönözni, hanem nevelni, művelni kell. E tekintetben az anyagiak csak feltételt jelentenek, tartalmilag semmit sem oldanak meg. A munka szerinti javadalmazásból csak közvetlenül, ösztönszerűen adódik az anyagiasság. Sarjadhat belőle magasabbrendű szocialista gondolkodás is. Ez azonban kultúra, mit ápolni, gondozni, fejleszteni kell. Az eddigieknél is sokkal jobban. Mennyire kellene, hogy a gazdasági reformmal együtt a tudatformálásban is a minőségi szempontok kerüljenek előtérbe. Előre látható, hogy a jelenleginél sokkal gazdagabb és intenzívebb szellemi élet nélkül még jobban eluralkodik a sivár anyagiasság, megsorvadnak a magasztos eszmények. Nemcsak filozófusok gondja ez . . . De ők, valóban, ők hogyan is állják majd a sarat? Vágnak-e új csapásokat a nyilvánosság felé, vagy még inkább bezárulnak s csak egymással vínak-viaskodnak? Igaz, akik egyetemeken, főiskolákon oktatnak - s ilyen a filozófusok nagy része -, azok számára adott bizonyos nyilvánosság. Ám ott is új utakon kell járni, új erkölcstant, szociológiát, tudományfilozófiát kell teremteni. De nem igaz, hogy a filozófiát csak a közönségtől idegen, érthetetlen nyelvezeten, lélektelen tudományos stílusban lehet és kell művelni. Ez csak afféle filozófiai sznobizmus. Az egyetemi nyilvánosság azonban nem helyettesíti a publicisztikát, hanem igényli. Akiknek pedig nem kenyerük az oktatás, éltető elemük csak ez lehet. Jó dolog, hogy az utóbbi években az Alföld teret, lehetőséget adott a filozófiai publicisztika számára. Mi filozófusok pedig élünk, élni fogunk a lehetőségekkel! A lehetőségek szerint! KOVÁCS LÁSZLÓ : Inkább ne szociologizáljunk! Nem most történt először, hogy az Élet és Irodalom hívta föl leghatásosabban valamely országos gondunk kevésbé szemmel tartott problémájára a figyelmünket. Az is előfordult már néhányszor, hogy éppen valamelyik munkatársának szokatlanul szubjektív szemléletmódja okozta a fenti eredményt, mint legutóbb a Kicsi ország címmel (1967. 1. szám) megjelent cikk esetében. Helyesen tette a szerkesztőség tehát, hogy helyt adott egy olyan írásnak, amely - célja szerint - arra kívánta fölhívni a közvélemény figyelmét, hogy nemzeti minőségeink lényegi jegyeit leginkább a különböző szociológiai struktúrák vizsgálatával mérhetjük. A közösségek tudatrendszerében, erkölcsiségében, viselkedésében. A jelzett cikk szerzőjének abban is igaza van, hogy mindez leginkább szociológiai módszerekkel vizsgálható. De csupán jól megválasztott és jól alkalmazott módszerekkel, s ez a követelmény az adott esetben nem érvényesült. Nem volt szándékunk a cikk kavarta vitához szólni. Csakhogy a visszhang kapcsán egyre többen és egyre avatatlanabbak veszik kézbe Faragó Vilmos idézett írását, s a hatás kétes értékű is lehet. A napokban például egy nagyon értelmes, de még igen fiatal egyetemista kérdezte a véleményem: Faragó Vilmos kérdéseit akarta föladni hallgatótársainak. Próbáltam ellenkezni. Meggyő 9 7