Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 18. (1967)

1967 / 5. szám - HÓNAPRÓL HÓNAPRA - Kóbor István: Inkább ne szociologizáljunk!

Haladás, hogy ma már hozzá­tesszük, de nem mechanikusan, nem automatikusan történik ez a - filozófiai nyelven - determináció. A szocialista életviszonyokból nem adódik magától és közvetlenül a szocialista tudat. De mennyire nem! Még kevésbé a félkész viszonyokból. Az anyagi ösztönzés például, adott esetben és rövidtávon serkenthet jobb munkára, de ha nem vi­gyázunk, olyan rideg, anyagias, haszonleső szemléletet alakíthat, melynek révén a társadalom többet veszíthet, mint amit nyerhet. Az effajta pragmatikus szemlélet nem ritka manapság. Kialakulása talán akkor kezdődik, ami­kor a szülő is anyagiakkal akarja kötelességteljesítésre ösztönözni iskolás gyermekét. Pedig hát az emberformálásnak nem az ösztönzőkre, hanem a tudatra, a gondolkodásra, az érzelmekre kell apellálnia. Az embert még ebben az értelemben sem ösztönözni, hanem nevelni, művelni kell. E tekintetben az anyagiak csak feltételt jelentenek, tartalmilag semmit sem oldanak meg. A munka szerinti javadalmazásból csak közvetlenül, ösztönszerűen adódik az anyagiasság. Sar­jadhat belőle magasabbrendű szocialista gondolkodás is. Ez azonban kultúra, mit ápolni, gon­dozni, fejleszteni kell. Az eddigieknél is sokkal jobban. Mennyire kellene, hogy a gazdasági reformmal együtt a tudatformálásban is a minőségi szem­pontok kerüljenek előtérbe. Előre látható, hogy a jelenleginél sokkal gazdagabb és intenzívebb szellemi élet nélkül még jobban eluralkodik a sivár anyagiasság, megsorvadnak a magasztos eszmények. Nemcsak filozófusok gondja ez . . . De ők, valóban, ők hogyan is állják majd a sarat? Vágnak-e új csapásokat a nyilvánosság felé, vagy még inkább bezárulnak s csak egymással vínak-viaskod­­nak? Igaz, akik egyetemeken, főiskolákon oktatnak - s ilyen a filozófusok nagy része -, azok szá­mára adott bizonyos nyilvánosság. Ám ott is új utakon kell járni, új erkölcstant, szociológiát, tudományfilozófiát kell teremteni. De nem igaz, hogy a filozófiát csak a közönségtől idegen, érthetetlen nyelvezeten, lélektelen tudományos stílusban lehet és kell művelni. Ez csak afféle filozófiai sznobizmus. Az egyetemi nyilvánosság azonban nem helyettesíti a publicisztikát, hanem igényli. Akiknek pedig nem kenyerük az oktatás, éltető elemük csak ez lehet. Jó dolog, hogy az utóbbi években az Alföld teret, lehetőséget adott a filozófiai publicisztika számára. Mi filozófusok pedig élünk, élni fogunk­­ a lehetőségekkel! A lehetőségek szerint! KOVÁCS LÁSZLÓ : Inkább ne szociologizáljunk! Nem most történt először, hogy az Élet és Irodalom hívta föl leghatásosabban valamely országos gondunk kevésbé szemmel tartott problémájára a figyelmünket. Az is előfordult már néhányszor, hogy éppen valamelyik munkatársának szokatlanul szubjektív szemléletmódja okozta a fenti ered­ményt, mint legutóbb a Kicsi ország címmel (1967. 1. szám) megjelent cikk esetében. Helyesen tette a szerkesztőség tehát, hogy helyt adott egy olyan írásnak, amely - célja szerint - arra kí­vánta fölhívni a közvélemény figyelmét, hogy nemzeti minőségeink lényegi jegyeit leginkább a különböző szociológiai struktúrák vizsgálatával mérhetjük. A közösségek tudatrendszerében, erköl­­csiségében, viselkedésében. A jelzett cikk szerzőjének abban is igaza van, hogy mindez leginkább szociológiai módszerekkel vizsgálható. De csupán jól megválasztott és jól alkalmazott módszerek­kel, s ez a követelmény az adott esetben nem érvényesült. Nem volt szándékunk a cikk kavarta vitához szólni. Csakhogy a visszhang kapcsán egyre többen és egyre avatatlanabbak veszik kézbe Faragó Vilmos idézett írását, s a hatás kétes értékű is lehet. A napokban például egy nagyon értelmes, de még igen fiatal egyetemista kérdezte a vélemé­nyem: Faragó Vilmos kérdéseit akarta föladni hallgatótársainak. Próbáltam ellenkezni. Meggyő­ 9 7

Next