Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 26. (1975)

1975 / 2. szám - SZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT JÓKAI MÓR - Nagy Miklós: Jókai pályaszakaszai és harmadvirágzása

Jókai Róza (III. Róza) meg Feszty Árpád 1888-ban kötött harmonikus házassága de­rűt visz „a papi" életébe is. Szabadon járhat-kelhet, fogadhatja ismerőseit, sőt Fesz­­tyék mindent elkövetnek, hogy szalonjukban összehozzák őt a szellemi-politikai élet kitűnőségeivel. Olvasmányaikról is beszámolnak neki. Fesztyné irodalmi ízlése egé­szen modern, a Goncourt testvérek kötetei éppúgy ott állnak a polcán, mint a nagy orosz mesterek. Brodynak, Justh Zsigmondnak irodalmi tanácsadója, új műveiket kéziratban kapja meg. A festő­nő hagyománytisztelőbb volt, keveset törődött szecesz­­szióval és impresszionizmussal, elsősorban Jókai meg a századvég hazai népiessége között törekedett hidat verni. A csallóközi, Ógyalla környéki (kingyesi) pazar nép­viselet és folklór egy életre lenyűgözte Fesztyt, aki maga is kiadott egy kötetke népies elbeszélést, és legszűkebb baráti körébe vonta Dankó Pistát, Gárdonyit, a Gányó Jul­­csát fogalmazó, paraszt színházat létesítő Justhot. A legmélyebb, legtartósabb, szinte versengésre ingerlő hatást azonban Mikszáth tette a mesterre, talán már a Jó palócok megjelenése óta. Átmenetileg feltartóztatta a gondtalanabb életmód, az új szellemi környezet Jókai ha­nyatlását, végleges fordulatot azonban nem hozott pályáján. Az új stílustörekvés nem hatotta át valamennyi munkáját még a megjelölt periódusban sem: a Sarga rózsa meg­írásának évében (1892) megjelent a Rákóczy fia, egyik legüresebb történelmi kaland­regénye, amely számottevő részében önállótlan követése a Párizsi Notre Dame-пак, A fekete vér (1892), Nincsen ördög (1891) lapjain megmutatkozik a naturalizmus be­folyása, de szerencsétlenül vegyül avult romantikus motívumokkal s az egykorú szó­rakoztató bestseller jellegzetességeivel. Amikor 1895 után „a papi" meg Fesztyék útjai lassanként elválnak, gyorsan csökken írónk testi-lelki munkabírása, nagyobb kompozíciókba egyelőre nem kezd. Második házassága felé haladva megnő vallomás­igénye, ám ez sem tudja ellensúlyozni önismétlését, régebbi meseelemeinek rutinos variálását (Öreg ember nem vén ember 1899). * Romantikaellenes, a modorosságot visszaszorító hatással volt az új életforma, művész­miliő meg a naturalista-pozitivista korszellem Jókaira. E tényezők azonban nem alakít­hatták volna át művészi módszereit, ha korábbi eszményei, liberális nemzetközpontú elgondolása nem jutnak válságba. Ám ez, rejtetten, csöndben már a nyolcvanasok ele­jén megtörtént. A kiúttalanság jele volt a játékos múltba menekülés (Bálványosvár 1883., A Domokosok 1883.) éppúgy, mint az eszmehirdetésről, erkölcsi példaképek állításáról lemondó picaro-történeteinek sorozata (Egy hírhedett kalandor, 1879., A három márványfej 1887., sőt: A lőcsei fehér asszony 1884. is). A kiúttalanságé, ám nem a teljesen átélt krízisé. Az igazi fordulat a harmadvirágzás kezdetéhez fűződik. Nem szabadelvűséget, hazafiasságot fejeznek ki most elsősorban írásai, hanem általánosabb, elemibb egyszerűségű gondolatokat, emberi értékeket. Gondoljunk Decsi Sándor föltétlen igazmondására, A béka vagy A gazdag szegé­nyek sorsüldözöttjeinek összetartására, segítőkészségére. S mint ellenpélda ott van a Három királyok csillagának főhőse, Hugo, nem Abellino-típus, sem Sámuel apát, sem Krisztyán Tódor. Nem akarja elbuktatni a haladást, a hazafias ébredést, vagy a gyö­nyörű idilliséget, csak éppen nagy vagyonra vágyó kispolgár. Jókai írói szemlélete szá­mára időszerűtlenné lett a földbirtokos nemesség, a címeres értelmiség, még a haza­fias polgár is. Vágyképeivé, eszmehordozóivá emeli a Hortobágy parasztjait, az al­földi betyárt, a józsefvárosi proletárt, meg közrendőrt, az egyházi főhatóságtól el nem ismert barátfalvi segédlelkészt. Kutyabőrüket őrző ósdiak, harácsoló, élveteg bankárok számára megvető kézlegyintést vagy csúfondáros mosolyt tartogat mindössze (A hét nemes, A háromszínű kandúr, Az asztalos és családja c. novellák). Sokatmondó tény az, amit Radó György mutatott ki legújabban a Gazdag szegények színpadi változa­táról: az 1893-ban előadott átdolgozásban eszmei - s nem dramaturgiai - okból nem leljük meg már az arisztokrata szereplőket. „Azt érezzük, hogy kívül vagyunk a világon, megszabadulva a civilizált élet minden szabályától, nyomorúságától." E mondat A Hortobágy című karcolatéban olvasható.

Next