Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 26. (1975)
1975 / 6. szám - KRITIKA - Pálfy G. István: A ma és a holnap Csokonaija - Julow Viktor: Csokonai Vitéz Mihály -
eredményeként megkísérelte kiemelni a stílusok sokféleségéből, elkülöníteni a rokokótól, s ezzel újabb magyarázatot adni a Csokonai-versek tekintélyes hányadának. Hogy ez lesz az a gondolata a kötetnek, amely vitát kavarhat, az több mint valószínű. Julow Viktor már régebben is a páratlan stílusszintézis felől közelítette meg Csokonai poézisét, de soha nem adta ilyen bőséges magyarázatát, hogy Európában miért éppen a magyar valóság kedvezett ennek a legjobban. Bizonyára nem volt könnyű eljutnia idáig, hiszen marxista irodalomtörténetünk éppen a stílussal összefüggő jelenségeket palástolta a legfölösebb szemérmetességgel. Titkolta például a versek rokokó jellegét, és afféle dekadens bűnként tartva számon, a költői botlások közé sorolta az ilyesfajta eltévelyedést. Julow Viktornak tehát ezt a marxistának vélt elképzelést kellett megingatnia. Az európai rokokókutatás eredményei segítettek ebben, nevezetesen az a felismerés, hogy a rokokó nemcsak az arisztokrácia, hanem a vele szövetségre lépett polgári „elit", a burzsoázia ízlésének is megfelel. Tehát eleve kettős az irányzat. Van benne dekadencia, de van benne ezzel szemben álló irónia is. A monográfiának kétfrontos harcot kell folytatnia. Egyfelől azért, hogy bizonyítsa a rokokó-versek művészi tökélyét és értékét, másfelől, hogy kiigazítsa irodalomtörténetünknek a Csokonai radikalizmusáról korábban vallott túlzó nézeteit. Az az igazán meggyőző ebben az érvelésben, hogy a magyarázat, a bizonyíték mindig esztétikai természetű és sohasem művön kívüli szempont. Itt lényegében már Csokonai ellentmondásosságánál vagyunk, amelyet Julow Viktor nem a megszokott megélhetési gondokkal és a közlési vággyal, hanem az adott magyar valóság kínzó zavaraival magyaráz. Nem ebrudalja ki a költészetből Csokonai világnézetileg mélypontra forduló verseit, hanem épp az őszinteségüket, művészi hitelüket bizonyítja: „őszintén hangzik ... az ő szájából. Valójában a sárba ragadt környezetéből elvágyó nagy lélek nosztalgiája az, ami őszinte benne, ez üt szíven az élmény erejével." Éppen az a Csokonai tagadná meg a költészet őszinteségének mindenek feletti követelményét, aki mindig is az utókornak írt, „A XX. vagy XXI. századnak, .. . annak a kornak, amelyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem"? Julow Viktornak ez a magyarázata jóval több lélektani hipotézisnél! „Amilyen sokat idézték a mondat első felét - írja -, olyan kevés figyelmet fordítottak a súlyos kétségeket eláruló mellékmondatra, a gonosz Herder-féle jóslat (a magyarság el fog tűnni a szláv és germán tengerben) replikájára, a Szózat nemzethalál víziójának előképére." Csokonai igenis a jövőnek kötelezte el magát, a remélt magyar jövőnek: nem forradalmárként, hanem költőként. Több tehát lélektani hipotézisnél az a megállapítás, hogy „a nagyvilág pezsdítő lehelletét akarja szomorú kis hazájába menteni... Csokonai volt az első, aki nemcsak eszmékben, hanem művészi látásában is szélesen kitárta poézisünket a messzeségek, a nagyvilág felé. Csokonai valóban minden idők legnagyobb magyar kozmopolitája, világpolgár, a szó legnemesebb értelmében." Tegyük hozzá: nem a szó mai, a hazai kötelékeket programszerűen eloldó, csak nagyvilágban gondolkodó világpolgárságot jelentő értelmében. Ez a nyitottság Csokonai legtisztább, legőszintébb sajátja. S hogy sokféle értéket, s ma már értéktelennek tudott holmit is összevegyített a magyarság kultúrájának szolgálatában, e kultúra felemelésének sürgető vágyában, ez önmagában nem teheti kétségessé mindenkori őszinteségét. Őszinteségét még a tévedéseiben is. Julow Viktor Csokonai világnézetileg kifogásolható verseinek művészi tökélyéből, s a költői lelki alkat sajátságaiból indul ki, de társadalmi, osztályalapú magyarázatokkal hitelesít. A korabeli Debrecen már idézett polgári állapotával, a bécsi sajtó torzításában érkezett európai hírekkel, a jakobinus terror keltette általános forradalmi csömörrel, s azzal a biztos ténnyel, hogy a múlthoz, a visszahúzóbb nemesi eszmékhez fordulás 1795 után a magyar kultúra, az egész magyarság felemelésének egyik nagy lehetőségeként jöhetett számításba. A nagyvilági rokokó, annak népi elágazása, a jövőbe mutató realista tendenciák stb. így keveredhettek egyetlen költői életműben. Éppúgy, ahogy a korabeli Magyarországon maguk az eszmék keveredtek. Csokonai nem volt tehát tisztán látó politikai forradalmár. „Irodalmunk legnagyobb stílusszintetizálója ” - írja Julow Viktor. - Az eszmeiség és a forma egységének s az előbbi elsődlegességének, meghatározó voltának elve nemcsak egyes művekre, hanem nyilván