Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 30. (1979)
1979 / 2. szám - FIGYELŐ - Veress József: 1978 után, 1979 előtt (Gondolatok a mai magyar filmművészetről)
radjunk ezúttal ennyiben: szükség van mindkettőre. Mármint higgadt látlelet készítésére és okos program kidolgozására. És most nézzük - röviden, egyetlen aspektusból szemlélve - 1978 magyar filmjeit. Arra keressünk választ: miképpen felelnek meg az alkotások a mai néző mai igényeinek? Mennyire képesek eleget tenni annak a társadalmi megrendelésnek, mely felelős közéletiség és kísérletező szintézisén alapul? Kezdjük a gondokkal. Változatlanul szürkék, nem eléggé érdekesek a széles közönségrétegeknek szánt, kifejezetten populáris eszközökkel készített filmek. A Dóra jelenti (Bán Róbert rendezése) a legendás hírszerző kalandjainak krónikájából - sajnos - valósággal kiszivattyúzta az izgalmat. Az Egyszeregy sztorija és konfliktus-helyzete sovány ahhoz, hogy vérbő szatirikus vígjáték lehessen (Kardos Ferenc munkája). A Nem élhetek muzsikaszó nélkül (a színházi rendező Sik Ferenc debütálása) a szórakoztatás elcsépelt patronjait robbantgatja, a komikus karaktereket pedig sémákból építi föl. Legtovább Rényi Tamás jutott ebben a műfaji kategóriában. A K. O. korántsem hibátlan film, ám az kifejezetten tetszik benne, hogy alkotója keményen ostoroz bizonyos magatartás- és viselkedésbeli disszonanciákat. A nagy kudarcok sem hiányoznak a tavalyi év eseményeinek leltárából. A legtanulságosabb - és legfájóbb - fiaskó Gazdag Gyula nevéhez fűződik. A Kétfenekű dob koncepciója - ha a rendező nyilatkozatát veszem alapul - rokonszenves. Maga a film, kaotikus jelenetek sora - olyan mozzanatoké, melyek kisszerűen elevenítik meg a kisszerűséget. Mentőkörülmény akad. Gazdag feltehetően görcsös bizonyítani akarása miatt erőtlenedett el, ez a szubjektív emberi háttér azonban nem magyarázhatja meg az elégtelen bizonyítványt. A forgatókönyvre jobban oda kell figyelni, s gyanítom, azok felelőssége is nyilvánvaló, akik „az ötlettől a filmig” folyamat eredményességét döntéseikkel befolyásolják. Mindig megemlítjük, de sohasem vagyunk képesek eredményt elérni olyan vonatkozásban, hogy rendezőink végre felkarolják a gyermek- és ifjúsági filmek ügyét. A tavalyi kínálatból egyetlen munka szól a kicsinyeknek: a Keménykalap és krumpliorr (Bácskai Lauró István modern meséje egyébként régebben készült és a televízió édesgyermeke). Mészáros Gyula krimije, A néma dosszié - noha meglepő fordulatokban nem szűkölködik - arról tanúskodik, hogy bűnügyi történetekben egyelőre még mindig behozatalra szorulunk. Valószínűnek látszik, hogy hosszú távon is .. . Mészáros Márta - elég ritka az ilyesmi a hazai gyakorlatban - két filmmel is szerepelt a moziprogramban. Az Ők ketten és az Olyan, mint otthon a kritikák pergőtüzébe került. Ilyesmiket olvastak a bírálók a rendezőnő fejére. Bizonyos részletek (szituációk) hitelessége ellenére a művek túlságosan megszerkesztettek. Ideológiájuk feminista. A lélekrajzot logikai buktatók torzítják el. Lehet, egyesek túlságosan gorombán fogalmazták meg vádpontjaikat, alapjában véve mégis igazuk volt, mert Mészáros Márta filmjein tényleg érződik a didaktikus tételszerűség és a spekulatív csináltság. A nemzetközi hírnév és a nagy fesztiválsikerek ellenére a tehetséges alkotónak végre ki kellene lépnie önmagából. .. 1978-ban megerősödött, sőt: vezető áramlattá lépett elő az úgynevezett dokumentalista irányzat. A bemutatásra került filmek tekintélyes hányada ebbe a kategóriába tartozik (Rózsa János: Csatatér, Dárday István: Filmregény, ifj. Schiffer Pál: Cséplő Gyuri, Ember Judit: Fagyöngyök, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna: Két elhatározás, Moldován Domokos: A halottlátó). Számomra azok a művek legrokonszenvesebbek, melyek az emberi önmegvalósítás folyamatát tárják fel - függetlenül attól, hogy a hősök követhető avagy vitatható utat választottak. A rendezők a tényeket faggatják a képsorokban, s arra keresnek feleletet, hogy milyen lehetőségek és határok szabják meg a magán- és közélet normáit, a kapcsolatok természetét, az érzelmek amplitúdóját. Rendkívüli hoszszúsága, egyes betéteinek terjengőssége ellenére Dárday Filmregénye, látszik legegységesebb alkotásnak. A hétköznapok varázsa avatja élménnyé a három nővér izgalmas „sztoriját”. A rendező igazi fegyverténye az, hogy a spontaneitást sikerült Renddé szerveznie. Megható emberi pillanatok áradnak a két elhatározásból is, mely az értelmes filmgyártó-szövetkezésnek iskolapéldája (az NSZK televíziójával közös vállalkozásban készült). Egyik méltatója a ma abszolút pozitív hősének nevezte Cséplő Gyurit, ifj. Schif-