Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 33. (1982)
1982 / 5. szám - KRITIKA - Nyilasy Balázs: Pályakezdő költők, 1981: Csokonai Attila: Rastignac a Szabadság-hegyen; Körmendi Lajos: Barbaricum; Anna Mária: A várakozás kilincsei; Géher István: Mondom: szerencséd; Györke Zoltán: Gyalog; Szkárosi Endre: Ismeretlen monológok; Zirkuli Péter: A kép ketrecéből
Pályakezdő költők, 19?81 CSOKONAI ATTILA: RASTIGNAC A SZABADSÁG-HEGYEN; KÖRMENDI LAJOS: BARBARICUM; ANNA MARIA: A VÁRAKOZÁS KILINCSEI; GÉHER ISTVÁN: MONDOM: SZERENCSÉD; GYÜRKE ZOLTÁN: GYALOG; SZKAROSI ENDRE: ISMERETLEN MONOLÓGOK; ZIRKULI PÉTER: A KÉP KETRECÉBŐL Hölgyeké az elsőbbség: Anna Mária. A nőköltők örök dilemmáját, az asszonyiság modoros túlhangsúlyozását és látványos eltagadását rokonszenvesen kerüli el. Versei tematikus centruma valahol a felnőtt ember megcsalattatása, idegensége, „a kettéfűrészelt valóság forgácsaiból mozaikot készítünk”, „a világtalan vakvilág / fehér botjával arcomba vág” tétova bizonytalansága körül található. Ez az érzéstartalom variálódik kötete csaknem minden darabjában, erőteljes nyelvi kifejezésére kiváltképp az utolsó ciklusban akadnak példák. „Csak a szűkölő félelem, / mint csonkolt végtagon a csomósodó fájdalom, / csak az elmosódott világ / a vihar csapkodó hullámai mögött. / Csak az osztódó sejt üzenetei / a visszhangtalanság tejfehér ködében.” Félelmei, rossz érzése részben az önéletrajz szintjén konkretizálódnak, részben pedig egy általános (közvetlenül nem motivált) pesszimizmusban. Az emberi viszonylatrendszer, érzelemvilág ismertebb, nagyobb, tagolatlanabb érzéskomplexumaival dolgozik, ezeket igazából nem mélyíti személyessé. Párkapcsolatáról például jószerivel csak annyit tudok meg, hogy egyezkedő, tnt szerelemmé vált, hogy majdnem torkán akadt, de végül kiköhögte, édesanyjáról meg, hogy arca megbomló tornácán széthúzott vonalakból rakott fészket az alkony: hiányzik az élmény (vagy a viszonyulás) egyedisége, és hiányzik a hitelesítő, egyéni jelképrendszer is. Ráadásul a személyiségdinamika jelét sem látom darabjaiban, nincsenek megáradásai (ívei, esései, rácsapásai), a közvetlen vallomáslírát eszébe sem jut más versalakzatokkal tágítani. Az élménydúsítás, a „szintézisvers” idegen tőle, kizárólag rövid formákat (többnyire pár soros, karcsú szabad verset) használ, közlésmódja valahol a beszélt nyelv és a metaforikus képiség közt helyezkedik el, egyaránt távol mindkettő erőteljes változatától... Az érzéstartományok-kifejezésmód-jelképrendszer eredetisége Györke Zoltán verseinek is központi problémája. Napjainkra rég készen áll az Anna Mária-féle pesszimisztikus költészet panelrendszere is, hát még mennyi előre gyártott elem halmozódott föl a Györke által művelt, erős természetélményű, az indító közösséghez ragaszkodó, közvetlenül társadalmi, „küldetéses” líratípusban. Ember (költő) legyen a talpán, aki nem a kész panelekhez nyúl, hanem fáradságos munkával saját verstégláit kezdi kiégetni. Szerzőnk, becsületére legyen mondva, általában jó érzékkel kerüli el alkotásmódja buktatóit. Általában, mondom, mert vallomásai („népem sorsához örökre / hozzáköt már a sorsom”), önmeghatározásai („kalapált konoksággal homlokomon”), természeti képei („időzített rügyek sortüze csattan”) azért még gyakran idézik föl bennem a népi költészet egyik vagy másik típusát, képviselőjét. Másrészt viszont kötetében van egyéni lelemény is bőven („ ... a temető / kőfejfa tüskéjű sün”, „a halak ezüst mozaikkockák / befalazva a tó jegébe”, „a hőség dézsái felbillennek”), s jó érzékkel választotta meg versformáját, a vallomások áradását bizonyos mértékig visszafogó, érzéstartományai számára jó egyénítő lehetőségeket nyújtó, fegyelmezett szabad verset. Külön felhívom a figyelmet Képzelt beszéd magammal című, két hangra komponált darabjára, melyben az egyik hang minduntalan a személyiség több oldalú veszélyeztetettségére figyelmeztet, a másik pedig - a költő hangja - mind kétségbeesettebben, reménytelenebből igyekszik megőrizni a bizalom állapotát: „szétnyírják versed szövetét / s a meztelen képek némák / érteni akarják / papírod sárkánynak vágják / kezedből tollad kiverik / mert tetszik nekik / nincs mosolyuk szemük arcuk / kezükből kihull a kereszt / már félni kezdtem / ki érti ezt” Nem bánnám, ha a küldetéstudat kérdéskörének, megjelenítésének további egyértése mellett ezt a problematikát, ezt a hangot is istenigazában kiírná Györke magából.