Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)

1993 / 11. szám - VISSZHANG - Bori Imre: A szavahihetőség próbája

Ugyancsak ő emlegeti az 1926-ban, a hazafelé jövet Bécsben megálló Illyés és Lukács vitáját, melyben az ambíciókkal teli fiatalember itthoni terveiről beszél. Ezek szerint »futurista versekkel kíván szólni az éhező magyar parasztokhoz«. Láthatjuk, ekkor még megvan minden feltétele annak, hogy az európai látókörű Illyés pártatlanul, a tiszta elkötelezettség szellemében közeledjen a magyar kérdéshez. Szemléletének uralkodó jegye Párizs frissessége és az internacionalizmus, melyet a Szajna partján szívott magába.” 5. Mák Ferenc két zárthelyi dolgozatot írt. Mind a kettőnek a főcíme Egy író a századvégen. Az elsőben, a sikertelenben Török Gyuláról, a másodikban Justh Zsigmondról írt. Itt írta fel mottónak: »Modernnek kell lenni mindenestül...” Rimbaud.« Posztgraduális tanulmányai során a Szövegolvasás című tárgy keretében (vezette Bori Imre) Krúdy Gyula Mohács című regényének értelmezési kísérlete címen írt dolgozatot. 6. Nincs módomban itt Újvidéken megszerezni a magyar tanszékek akkori programját (Budapest, Debrecen, Szeged, Pozsony, Kolozsvár), hogy kinyomozzuk, akkor hol kellett olvasni Cs. Szabó László esszéit, Kovács Imre írásait, Szabó Zoltán tanulmányait, illetve Márai Sándor vagy Bánffy Miklós regényét. BORI IMRE Orosz István: Újjászületés

Next