Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 49. (1998)

1998 / 1. szám - SZEMLE - Tamás Attila: Figyelmet érdemlő könyv az irodalmi műnemekről (Szili József: A poétikai műnemek interkulturális elmélete)

szemle Figyelmet érdemlő könyv az irodalmi műnemekről SZILI JÓZSEF: A POÉTIKAI MŰNEMEK INTERKULTURÁLIS ELMÉLETE Aligha sikerülne teljesen elfogulatlanul írnom erről a könyvről, ezért bizonyára jobb, ha nyíltan kimondom személyes érintettségemet. Nem a szerző, hanem a legújabb könyvében tárgyalt kérdések viszonylatában: több ízben fogalmaztam meg ugyanis a magam álláspontját egy részükkel kapcsolatban — éppen az Alföld hasábjain is. (Egy részüket Szili könyve is felhasználja — talán úgy is fogalmazha­tok, hogy hasznosítja.) Szeretném azonban hinni, hogy ha előre figyelmeztetek soraim esetleges olvasói átminősítésének kívánatosságára, ezzel nagyjából eleget is teszek az elvárható objektivitásnak. Amennyiben szerzőjének személye illetve tudományos munkássága felől köze­lítünk a kötethez, úgy tekinthetjük ezt, mint a négy évvel korábban megjelent Az irodalomfogalmak rendszeriben megfogalmazottak logikus folytatását, „az iroda­lom” egészének mibenlétére vonatkozó gondolatok történeti-elméleti áttekintését követően az így hozzávetőlegesen körvonalazott fogalmon belüli, további tagolás lényeges kérdéseinek tárgyalását. A könyv olvasóinak többségét viszont föltehe­tően mégsem az érdekli leginkább, hogy mennyire építkezik következetesen Szili életműve, inkább arra kíváncsi, hogy milyen közvetlenebb eredményeket nyerhet a benne megfogalmazottak tanulmányozásából. A magam számára tagadhatatlanul az a legfontosabb, hogy nyomatékos érveket sorakoztat föl avval a mi tájainkon — Szili József szavaival élve — két-három nemzedék által mondhatni már „a gének­ben hordozott” felfogással szemben, amely egy „líra-epika-dráma” műnemi hár­masban tartja elhelyezendőknek az irodalmi alkotásokat. Könyvének — talán kissé bonyolultan fogalmazott — summázása szerint: „A művészetek és a nem művészet világa közötti átmenetek, az egyes műfajok átmeneti képződményként való létre­jötte és fejlődése, a művészeti képződményeket teremtő, fenntartó, megszüntető társadalmi intézményesség (művészeti kánonok stb.) természete, úgy látszik, ki­zárja (vagy rendkívül bonyolulttá, társadalmilag elfogadhatatlanná teszi) a műalko­tás-tipológiában a közös alapú, állandó, illetve feltétlen vagy örök... hierarchikus fogalmi rendszert." (145-146.) Érveinek sorába a mások — sokak, többek között I. Behrens és R. Wellek — által megfogalmazott ténymegállapítások és elemzések mellett G. Genette újabb vizsgálódásait is beépíti, nem sajnálja azonban eközben az energiát a „klasszikus” arisztotelészi Poétika tüzetes újraolvasásától sem. (Ritoók Zsigmond illetékes szak­mai kontrollját is hasznosítva.) Kimutatja, hogy a ránk maradt nagy horderejű mun­

Next