Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 54. (2003)
2003 / 8. szám - TANULMÁNY - Fodor Péter: Lebont, építkezik (Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton)
tál. A több novella (pl. Szende, Halotti beszéd, Libabőr Puppentálban) történetében megjelenő szereplői metamorfózis a szövegalkotói attitűd átíró tevékenységének tematikus markereként is fölfogható. Ezt az értelmezést a kötetet záró írás, a Wald trockenkammeri átiratok olyan önreflexív részletekkel erősítheti meg, amelyek az olvasói konzisztenciaképzés során mimetikusan megalkothatatlan, folytonosan „alakot változtató" elbeszélőt magával a textussal azonosíthatják: „Tartok tőle, hogy mindegy, de nézze el csúszkáló nyelvhasználatom, fogalmazni mindig is szűkös készletből, lehet, nem ügyetlenül, de szűkös készletből adatott, ellenben e majd múltat, e generális múltjövőt, mikorra Ön tán válaszra érdemesít, alighanem sikerül kigyakorolnom." A novella metafiktív olvashatóságához szintén hozzájárul, hogy a beszélő önmagát többször olyan valós vagy képzelt szituációkba „helyezi", ahol ő a másik vizuális percepciójának a tárgya, másrészt többek között olyan kifejezésekkel utal magára, amelyek etimologikusan összefüggésbe hozhatóak a „szöveg" szóval. A tájnyelvi „bényeg” a hús faggyús, iás része jelentésben fordul elő a mű második bekezdésében, ugyanakkor előhívhatja a „szőnyeg" szóalakot, de említhetjük a szintén a test képzetkörébe tartozó „szövetállomány"-t is. Amennyiben a paratextusok részbeni azonosságára támaszkodva e novella metafiktív utalásait a kötet „egészére" ki akarjuk terjeszteni, akkor — tudva, hogy minden önértelmező metafora egyszerűsítést rejt magában — a következő részlet allegorikus potenciálja bizonyára figyelmet érdemlő: „Ha Ön most, megengedem, kis csalással, hunyorítani kegyeskedik, reményeim szerint felfedezhet, no jó, derengeni láthat ’bennem’ egy úgynevezett rezonátort." (151.) A fizikában és a zenei nyelvben használatos kifejezés a máshonnan eredő rezgés, hang átvételére utaló jelentésmozzanata miatt lehet Parti Nagy szövegalkotási attitűdjének kicsinyítő értelmezője. Az átírás művelete az implicit szerzőn kívül a kötet némely darabjában az elbeszélő tevékenységében is megjelenik, s ennek hatására fokozott tér nyílik a különböző közbeiktatott műfajok és stílusregiszterek összjátékának, hiszen ekkor a narrátor saját szólama és a fiktív szövegelőzmény idézett vagy transzfonnált beszédmódja közösen hozza létre a novella nyelvét. A dolgok hozzáférése ilyenformán nem közvetlen mimetikus viszonylatoktól, vagyis nem az elbeszélő — a későbbiekben még tárgyalandó — megfigyelői pozíciójától függ, Iranem szövegértelmező és történetrekonstruáló munkájának mikéntjétől. A Selyemgyáram nézvést nem tartalmaz egyértelmű utalást, hogy a novellában hivatkozott jegyzőkönyvnek a fikció világában valaki más a szerzője, vagy ez az íróként megjelenő elbeszélő imaginációjának temléke, mint ahogy az sem dönthető el, hogy a szövegbéli író/narrátor egy „megtörtént" eseményhez keres elbeszélői formát, ha tetszik nyelvet, vagy az őt — a szöveg felütése szerint hetek óta — foglalkoztató szóhoz kreál szüzsét. Tényszerűség és diszkurzivitás viszonyát érinti a szöveg felütése is, amennyiben az első bekezdés kratallikusan teremt kapcsolatot a „sejtelem" és a „selyemgyár" szavak között, míg a szóval (selyem) való narrátori foglalatoskodás („Forgatom, fölírom és kihúzom, hagyom gabózkodni, lenni és kifesteni, nem kezdek vele semmit" ( 19.) szókincse a referencia szemantikai mezője által válik értelmezhetővé. Vagyis ebben az esetben hangsúlyozottan diszkurzív szisztémák határozzák meg a textualizáció folyamatát, az egyébként történetelvű kompozíciót a jel materiálisas-