Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 60. (2009)
2009 / 5. szám - IRODALMI NAPOK - Szávai János: A logosztól a blogig
lyekről úgy gondoltam, érdemes megőrizni őket, a többit széttéptem. És csak irtottam, irtottam, irtottam, ugyanúgy, ahogyan tegnap az elszáradt gallyakat törtem és szaggattam a gyümölcsfákról.” A napló harmadik korszaka pedig már a jelen, a blog. A világháló megjelenése, elterjedése, majd azok a technikai változtatások, melyek lehetővé tették, hogy bárki közzé adja s egyúttal minden világhálóra kapcsolódó olvasó számára elérhetővé tegye napi feljegyzéseit, egyrészt erőteljes visszakanyarodást jelentenek a civilizációnkat megalapozó Szó világa felé, másrészt pedig a jelenség eddig elképzelhetetlen demokratizálásával új dimenzióba helyezik az így új formában megújuló naplót. A blog az 1990-es évek második felében kezdett terjedni, magát a kifejezést 1999 óta használják, az eredeti weblog kifejezés igésítésével: we blog? Egy holland tanulmány szerint (ki tudná ellenőrizni?) 2007 decemberében mintegy 112 millió blog volt olvasható a világhálón, s naponta mintegy százezer új blog jelenik meg. Az új dimenzió azonban nem csak mennyiségi változást jelent, hanem egyúttal azt is, hogy változik a szerző pozíciója, változik a befogadó pozíciója, és ezáltal természetszerűleg megváltozik a szerző és a befogadók kapcsolata is. Az első korszak naplóírói nem kapnak, vagy csak elvétve kapnak visszajelzést, szövegük - az első fázisban - önmaguknak, vagy kizárólag közvetlen környezetüknek szól. Az a kulturális fordulat, mely a 18. és a 19. század fordulóján megy végbe, hirtelen megnöveli a személyiség fontosságát, így felértékeli a magánszférát bemutató feljegyzés-sorozatokat. A műfaj monográfusa „tisztátalan műfajnak” nevezi ezt a fajta naplót, melynek tisztázatlan a hovatartozása: valahol az életrajzi dokumentum, a kulturális tanúság és az irodalmi szöveg közt helyezkedik el. Sámuel Pepys szövegének érdekességét például részben a kulturális tanúság, részben irodalmi értéke adja, elsősorban a nézőpontja, ahonnan nézem, s az a vele járó hűvös, távolságtartó tónus, amely révén teljesen új megvilágításba kerülnek a kor Londonának politikai, társadalmi, művészi és családi viszonyai. Mindannyian ismerünk ilyen jellegű, kéziratban maradt, s ha csak a véletlen nem tárja a nyilvánosság elé, örökre kéziratban maradó, többnyire meg is semmisülő naplókat. A.L. festőművész tizennégy éves volt Budapest ostroma idején, a pincében naplót vezetett. Ilyenek olvashatók benne: Hétfő: Borsópüré. Kedd: Babfőzelék. Szerda: Bableves. Csütörtök: Krumplifőzelék. Péntek: Borsófőzelék. Szombat: Babfőzelék. Vasárnap: Krumplileves. Ennek a - természetesen - kéziratban maradt kamasznaplónak a szituációja hasonlatos Pepys híressé vált naplójáéhoz. Anne Frank, a Hollandiából elhurcolt német zsidó kislány naplója, amely véletlenül került a nyilvánosság elé, s vált az 1945 után kialakult profanizált humanista világszemlélet emblematikus dokumentumává, ugyanolyan pozíciót foglal el, mint az előző kettő; a nézőpont szokatlansága teszi megkerülhetetlenül fontos dokumentummá. Anne ugyan azzal kezdi (1942. június 20-án jegyzi be), „lelki szükségletem, hogy alaposan kiöntsem a szívem”, de a kiskamasz banális indítását a történelmi helyzet egykettőre más dimenzióba helyezi. Az írói naplók, a posztumusz írói naplók, mint amilyen a Byroné, a Stendhalé, a Kemény Zsigmondé, a Jókai Móré, a Justh Zsigmondé, vagy hozzánk közelebb a Füst Miláné, a Szabó Lőrincé, az Illyés Gyuláé, a Karinthy Ferencé, elsősorban életrajzi, másodsorban kulturális dokumentumként működnek. Ahogy korunkhoz kö