Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 60. (2009)

2009 / 11. szám - TANULMÁNY - Peremiczky Szilvia: Egy arckép a magyar irodalom mikrotörténetéből (NIL - Rozsnyainé Dapsy Gizella)

lyen például a fojtogatóan erotikus nyelvet, barokkos mondatokat használó Erdős Renée volt. Nil képes a mondatburjánzásnak ellenállni, és rövid mondatokba ren­dezni, ezáltal formai keretet adni erős képeinek. Az eddigi novellák egy olyan fiatal író képét idézik, aki mintha Ady idézett kri­tikáját igyekezne igazolni komolykodó-borongós és tragikus hangnemével. Mint láttuk, Ady szerint mindez: „gyászkacaj, nyögés, turbékolás, könny... Ez új volna és szép volna, ha női és őszinte volna”. Ám egy 1907-ben írt novellájában Nil meg­fogadni látszik Ady kritikáját, mindenestre hangja sokkal könnyedebb, szelleme­sebb és önironikus. A kaland című novellában nem nehéz észrevenni a párhuza­mokat a jó családból származó, mégis szerény körülmények között élő fiatal lány és Nil között. Az elbeszélés igazi értéke nem annyira az írói véna megnyilvánulása­iban rejlik, mintsem inkább abban a merészségben, hogy ki mer lépni a kor nőírói­ra jellemző erotikus-szentimentális stílus szorításából. Noha Nil, a prózaíró sem érdemtelen figyelmünkre, írói tehetsége a kismester címre predesztinálja a tágabb értelemben vett századforduló (1880-1920 közötti évek) olyan mesterei között, mint Csáth Géza, Gozsdu Elek, Lövik Károly vagy ép­pen Justh Zsigmond. Izgalmasabb Nil, a költő, akinek verseiben az erős Ady-hatás a szimbolizmus, az impresszionizmus és a szecesszió, a romantika, a biedermeier elemeivel keveredik eklektikus, de mégis egyéni módon. Korai költeményei még sokkal inkább a lányszobák emlékkönyv-hangulatát, a Tutsek Anna-féle lányregé­nyeket idézik. Ezekből a borongós, a századfordulóra jellemző megszelídített zaj- hangulatú versekből is érezhető azonban, hogy Nil több, mint egy műkedvelő köl­tő. A hangulatnak van ereje, a verseknek zenéje, lüktetése, és bizonyos kifinomult érzékkel pontosan tudja, hogy a szépség és a giccs határai hol húzódnak. Ezt fo­lyamatos, bár nem zökkenőmentes fejlődés követi, amelynek jelei már 1908-as Ná­lunk címmel megjelent kötetében is láthatóak. A Confessio mintha Ady versének (Az én menyasszonyom) párja lenne, ami a romantika és a későromantika gondol­kodásának egyik központi elemét, a szerelem tisztító, megváltó voltát illeti, hason­lóan a bolygó hollandi vagy Tannhäuser történetének Wagner-féle értelmezésé­hez. Nil versében a tiszta nő szerelme tisztítja meg a bűnös lelket, míg Ady szere­lemképe sokkal zordabb és bonyolultabb, a nő és a férfi egyaránt bűnös, nem az egyik tisztasága váltja meg a másikat, hanem szerelmük őszintesége. NIL: CONFESSIO A szivemnek nem adom könnyen, De akinek egyszer odaadtam, Azzal feles mosolyom, könnyem. Ahhoz én mindig hű maradtam, Úgyis, hogyha csalódtam benne. ... Akkor is, hogyha hűtlen lenne... Arról nekem bármit beszélnek, Hajszálig meg nem tántorítnak A vádoló, gonosz beszédek. ADY: AZ ÉN MENYASSZONYOM Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkísérjen egész a síromba. Álljon elembe izzó, forró nyárban: „Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam." Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Csak a szivébe láthassak be néha. Ha vad viharban átkozódva állunk: Együtt roskadjon, törjön össze lábunk. Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk: Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk. Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba: Boruljon rám és óvjon átkarolva. Tisztító, szent tűz hogyha általéget.

Next