Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 72. (2021)
2021 / 8. szám - Tanulmány - Koós István: A groteszk esztétikája Hugo és Jókai műveiben (A magyar és a francia Victor Hugo)
Koós István A groteszk esztétikája Hugo és Jókai műveiben A MAGYAR ÉS A FRANCIA VICTOR HUGO „Valamennyien franciák voltunk!” - emlékszik vissza Jókai sokat idézett mondatában pályakezdésére és a Tízek Társaságára. A kortárs francia irodalom iránti rajongás olyannyira meghatározta ennek a generációnak a művészetről alkotott elképzeléseit, hogy nemcsak Jókai azonosította saját magát Victor Hugóval, hanem, mint első monográfusa is kiemeli, Petőfi is azt tartotta barátjára nézve a legnagyobb dicséretnek, hogy „valóságos francia regényeket ír magyarul.”12 Zsigmond Ferenc ezután sorra veszi a legfontosabb sajátosságokat, ami Hugót és Jókait rokonítja: már életrajzilag is hasonlítanak egymásra abban, hogy mindketten nagyon fiatalon, tizenévesen kezdték a pályafutásukat, poétikai-világnézeti téren pedig összeköti őket a korlátlan fantázia és a csillogó retorika; a távoli, egzotikus helyszínek kedvelése; a természet iránti rajongás; az embergyűlölő, a társadalomtól megundorodott hősök középpontba állítása; valamint a szereplők fölött uralkodó komor végzet, amely kiveti e hősöket a társadalomból, és örök magányra kárhoztatja őket.” Nagy Miklós a „franciás romantika" meghatározó stílusjegyeinek listáját tovább bővíti: „Meglepetésekkel teli történet, véres és borzalmas, gyakran egzotikus motívumok, különc szenvedély, amely ádáz konfliktusokban robban ki, patetikus, majd rút és nyomasztó vagy groteszk elemek halmozása, szokatlan egymás mellé állítása”. Ez volt tehát Jókaiék tanulóiskolája, amin aztán a szakirodalom szerint szerzőnk túllépett egy igazabbnak, realistábbnak gondolt történetmesélés felé, ami már nem a rikító színekkel festő és káprázatokkal teli (és végső soron idegen) francia irodalom másolását jelentette, hanem a magyar nemzet felé fordulást, és amelynek a dilógja volt a csúcspontja; a szerző a szabadságharc után végre kilépett a magyar föld friss levegőjére a beteges képzelgések, hagymázas eszmék ködös világából, a „francia romantika lomtárából.” A „franciásság” ugyanakkor nem pusztán a művek poétikai-stilisztikai jegyeiben azonosítható Jókainál és társainál, hanem, mint Szajbély Mihály bemutatja, az irodalomkritikáról alkotott felfogásukra is kiterjedt. A németes műveltségű Erdélyi János „az irodalmi gyakorlat tudományos megalapozásának hiányát vetette az Életképek gárdájának szemére,” ezt azonban Jókaiék visszautasították, száraznak és feleslegesnek ítélve az elméletet. Ebben a kétféle felfogásban kétféle irodalomszemlélet tükröződik: a művészettel való foglalatoskodást tudománynak tekintő német Literaturwissenschaft áll szemben a francia critique litteraire-rel.6 1 Pl. Szajbély Mihály, Jókai Mór, Kalligram, Pozsony, 2010, 38. Hansági Ágnes, Tárca - regény - nyilvánosság. Jókai Mór és a magyar tárcaregény kezdetei, Ráció, Bp„ 2014,126. 2 Zsigmond Ferenc, Jókai, Magyar Tudományos Akadémia, Bp„ 1924, 61. 3 Uo„ 61-72. 4 Nagy Miklós, Jókai. A regényíró útja 1686-ig, Szépirodalmi, Bp., 1968, 24. 5 Zsigmond, /. m„ 81. 6 Szajbély, i. m„ 40-42. • 76