Alkotmány, 1899. február (4. évfolyam, 28-51. szám)
1899-02-01 / 28. szám
1899. február 1. ALKOTMÁNY ulatból, mely ma a Tiszák s híveik között uralkodott. Ha a béke ügye jól állana, aligha csalódnánk, ha azt mondanók, hogy a Háznak éppen ők volnának legcsöndesebb és legszomorubb tagjai. A hosszasan elhúzódó bizonytalan állapot miatt némi elkeseredés észlelhető az ellenzéki pártok soraiban is; ebből korántsem szabad azt következtetni, hogy egy-két szélbali képviselőt kivéve valaki azonosítaná magát Sima Ferenc mai felszólalásával. Az ellenzéki pártok közül senki sem akar a pártvezérek és delegátusok munkájának végleges befejezése elé vágni, annál inkább nem, mert a kiküldöttek a pártok legteljesebb bizalmát bírják s egyébként sem volna sem tapintatos, sem okos dolog idő előtti beavatkozással elejébe vágni s lehetetlenné tenni azt, amit a kiküldöttek jóakarata és kitartó szilárdsága esetleg Tiszáék makacsságával szemben is elérhet. A béketanácskozásoknak — hir szerint — már e hét utolsó napjában vége szakad s a béketárgyalások anyaga úgyis nyilvános megvitatás alá kerül, úgy lehet már a hétfőn tartandó ülésen, a midőn Apoonyi Albert gróf, vagy Horánszky Nándor fogja azokat pertraktálni legelőször. Ismételjük, hogy az ellenzék őszintén s minden hátsó gondolat nélkül óhajtja a tisztességes béke megkötését, de ha az nem sikerülne, a közvélemény tudni fogja, kit terhel majd azért a felelősség ? A mai tanácskozások. A képviselőház elnöki elfogadó termében ma délben ismét rövid tanácskozásra jöttek össze : Széll Kálmán, a korona megbízottja ; Szilágyi Dezső, Csáky Albin gróf és Andrássy Gyula gróf, a disszidensek bizalmi férfiai; továbbá Bánffy báró miniszterelnök és Fejérváry Géza báró. Lukács László nem volt jelen. Ezen az értekezleten véglegesen verifikálták a béketárgyalások eddigi megállapodásait, nem különben formulázták a kormánynak és Széll Kálmánnak együttes deklarációját az ellenzéki pártoknak már előterjesztett kívánalmára. A disszidensek vezérei ad referendum vették ez üzenetet s kevéssel utóbb Szilágyi Dezső és társai azt átnyújtották az ellenzék kiküldötteinek, kik arra csütörtökön fognak válaszolni. A kormány nunciumáról a Mag a következőket jelenti: „Ez az üzenet azt a kijelentést tartalmazza, hogy a kabinet semmiféle nyilatkozattal nem prejudikálhat a jövő kabinetek működésének és így ragaszkodnia kell azon álláspontjához, hogy a parlamenti helyzet szanálására megkötendő egyezmény a parlamentben ez idő szerint képviselt pártok plénumai által kölcsönösen ratifikáltassanak. A kormány ellenzi tehát oly elvi kjelentés megtételét, melynek alapján ő, tenne a jövő kormány nevében valamely kötelező ígéretet. Ez képezi a kormány válaszának lényegét; a disszidensekkel azonban közöltetett, hogy a kormány ezen válasza még nem képez ultimátumot és amennyiben az ellenzéki pártok részéről nehézségek mutatkoznának, melyek miatt az indemniti megszavazásával összefüggő feltételek realizálhatók nem volnának, akkor a kormány fontolóra fog venni egy oly formulát, melyet a képviselőház nyílt ülésében saját magára nézve hajlandó lenne kijelenteni. Ezalatt az értendő, hogy a Bánffy kabinet kijelentené a képviselőház ülésében, hogy az elnökség megválasztása után, az osztrák és horvát kiegyezési provizórium, az újoncjutalék letárgyalása és az indemnity kapcsán nyert felmentés után a jelenlegi kabinet távozik, mihelyt az ellenzéki pártok elfogadható formában kijelentést tesznek, hogy a kiegyezésnek a Széll Kálmán formulája alapján történő megoldása ellen akadályokat görditsainég fognak.“ Az E. U. írja: A kormánynak és Széll Kálmánnak közös szóbeli jegyzéke, melyet az ellenzéki megbízottak ma átvettek, csak a garanciák utóbb említett nemét, a tárgyi garanciákat adta meg. Személyi garanciákat nem helyezhetett kilátásba a válaszjegyzék, amint a szabadelvű pártban tudni vélik, egyfelől azért, mert ily garanciák ez idő szerint a korona alkotmányos jogainak érintése nélkül egyáltalán nem nyújthatók, másfelől mert ily garanciák abban az értelemben, amint azt a követelést az ellenzéki megbízottak formulázták, egyértelmű lenne a szabadelvű párt „dezavuálásával“ (ez a jegyzékben használt kifejezés). Széll Kálmán pedig, midőn a korona megbízásának alapján az ellenzéki pártokkal érintkezésbe lépett, a maga részéről is kijelentette, hogy nem járulhat oly feltételekhez, amelyek a szabadelvű párt dezavuálását jelentenék. Széll Kálmán elutazása. Széll Kálmán miután ma az ellenzék delegátusaival közölte a kormány nunciumát, elutazott rátóti birtokaira, hová magánügyek szólitották. Csütörtökre azonban ismét visszaérkezik a fővárosba s ekkorra az ellenzéki pártok kiküldöttjei is elkészítik adandó üzenetüket s ezt mielőbb továbbítanák, purparlékat fognak folytatni Széll Kálmánnal, aki erre maga kérte föl az ellenzék vezéreit, úgy hiszik, hogy szombaton véget érnek a tanácskozások. Vasárnap valószínűleg úgy Bánffy báró, mint Fejérváry és Lukács miniszterek, nemkülömben Széll Kálmán Bécsbe utaznak. Bécsi lapok hírei. A bécsi Information mai kiadása ezeket írja a magyar válságról : A válság úgy látszik végéhez közeledik. Széll oly közel hozta egymáshoz a farkasokat és bárányokat, hogy a béke biztosítottnak tekinthető. Merőben kiszámíthatatlan eshetőségektől eltekintve feltehető, hogy ez a hét meghozza a kompromiszszumot. A Bánffy lemondásáról szóló hirek persze koraiak s még inkább koraiak azok a hirek, amelyek az új miniszterek személyeiről szólanak. Hiszen Bánffy csak akkor megy, ha meg lesznek szavazva a különféle provizóriumok és indemnitások, azaz legfeljebb 8—10 nappal a kompromisszum finalizálása után. Csak aztán adhat a korona hivatalos megbízást valamelyik államférfiúnak a kormányalakítás iránt. Azt hiszszük — és bizony joggal — hogy Széll Kálmán, ha óhajtaná megnyerni ezt a megbízást, megkapná, de ő nem óhajtja. Jobbnak találja megmaradni eddigi hivatalában. Az a hír, hogy Lukács László bízatnék meg a kormányalakítással, nem hihető. Lukács László az obstruáló pártokkal aligha áll jobb lábon, mint Bánffy báró s azonfelül nem egészséges. Darányi, akit előbb sokat említettek, lehetetlen. A Tisza-klikk tagja és csakhamar a legnagyobb fokú bizalmatlansággal viseltetnének iránta, így állván a dolgok, valószínűleg Fejérváry Gézavaró táborszernagy fogja elvállalni a kabinetalakítás feladatát, amely a jövő hétig melegen tartaná a helyeket Szilágyi Dezső számára. Fejérváry báró katona lévén, mintegy középállást foglal el és sok mindenfélét tehet és kieszközölhet, ami polgári embernek lehetetlen volna, úgy az udvarnál, mint a bécsi kormánykörökben nem emlegetnek ez időszerint nevet akkora rokonszenvvel, mint a távozni készülő magyar miniszterelnökét. Bánffy báró ma inkább mint valaha persona gratissima és a jelszó ez : „Legalább lehető drágán adta el bőrét“. A Feues Wiener Abendblatt mai esti száma a következőket fektati: A magyar képviselőház február 4 én ismét összeül. E napra várják az ellenzék még elintézetlen prepozícióira a kormány végleges válaszát és ezzel a tárgyalások befejezését. Az eredmény vagy a kompromisszium megvalósítása, vagy ennek ellenkezője lesz. Azonban minden várakozás és kilátás a mellett szól, hogy a kompromisszum-tárgyalások nem fognak sikertelenek maradni. Az új kabinet megalakítása alighanem csak február vége felé fog megtörténni, mert az előmunkálatok, u. m. az ülésszakbarekesztása, az új ülésszak megnyitása, az elnökválasztás, úgyszintén a mostani kabinet demissziója és az új kabinet megalakítása iránti tárgyalások sok időt vesznek igénybe. A bolgár fejedelemasszony halála. Budapest, jac. st. Tegnap jelentették az összes lapok, hogy Bulgária fővárosa örömben úszik. Maprvia Lujza pármai főhercegnő, Ferdinand bolgár fejedelem neje leánygyermeket szült. A táviratok az újszülött hercegnő nevét is tudatták : Nadezsda (remény) lesz az újszülött neve, mint írták s ime a bolgár fejedelmi házat elborította a kétségbeesés és gyász. Mária Lujza a szép arcú, de energikus fellépésű fejedelemasszony ma d. e. 11 órakor gyermekágyi lázban meghalt éppen Boris születésének ötödik évfordulóján. Fejedelemasszonyi pályája nem volt rózsákkal tehintve. Halála egy szenvedésekben gazdag életnek jelenti a végét.* Mária Lujza pármai hercegnő, Róbert Károly pármai hercegnek és elsőnejének Mária Antonia braganzai hercegnőnek leánya, született 1870-ben január 17-én Rómában. Nyolc testvére van, akik a következők : Lujza Mária, Henrik, Mária Immaculata, József, Mária Terézia, Mária Fia, Beatrix és Illés. A hercegi család buzgó katholikus és valamennyi gyermekét buzgó katholikus irányban nevelte. Mária Lujza elsőszülöttje volt a háznak s örökölte atyjának erélyes és szilárd jellemét, annak hithűségével együtt. 1893. április 8-án kelt egybe Ferdinand bolgár fejedelemmel, kivel boldog házasságban élt. Mint okos, képzett nő csakhamar megbarátkozott az új viszonyokkal, a sok átmeneti állapottal s a mindenképpen elmaradott néppel. Szívesen vett részt a politikában, mert Ferdinánd oly nehéz helyzetben volt akkor, hogy szüksége volt az okos, megfontolt körültekintő tanácsra. Oroszország nem akarta Ferdinándot elismerni s Bulgária valósággal Damoules kardja szerepét vitte az erópai béke fölött. Hogy Ferdinánd helyzetét nehezítse, az orosz politika kivitte, hogy a „pápista herceg“ a „tolakodó kalandor“, aki iől az orosz lapok Ferdinándot nevezték, ne kapjon sehol „orthodox“ hitű feleséget, így kelt egyba Ferdinánd a buzgó katholikus Mária Lujza hercegnővel, aki egész lelkével csüggött it hazájának sorsán s a Eobierg-Mz hatalmának megszilárdításán. 1894. január 18 án ajándékozta meg férjét Boris tirnovoi herceggel. Szülés után azonban oly beteg lett, hogy alig tudták megmenteni. 1895. november 5-én szülte második fiát Cirill Przeszláv herceget. Az orosz kéz ezalatt dolgozott Bulgáriában erősen és Sztambulov Ivánt, ki udvarias formákat mellőző modora miatt a fejedelem aszszonynál perszona ingrata volt, nyilt utcán bérgyilkosok megölték. A fejedelem, ki most Oroszország ellenében utolsó támaszát is elveszítette, kénytelen lett az orosz cár kegyét keresni. Ezt csak azon feltétellel kapta meg, ha a trónörökös orthodox hitben fog felneveltetni. A cár elvállalta a bérmaapaságot és Boris herceget 1896. február hó 2-án egy görög keleti püspök megbérmálta. Mária Lujza fejedelemasszony sokat sirt ez időtájban és hosszabb időre elhagyta Bulgáriát. Járt XIII. Leo pápánál is audiencián, kinek vérző szívvel panaszolta el anyai fájdalmát és visszatért férjéhez, hogy „mentse meg, ami még megmenthető.“ • • Itt újabb keserűség várt reá, Bojcsev Demeter kapitány, egy semmire való kalandor, behízelegte magát a fejedelmi ház jóindulatába s mikor boldogtalan szeretőjét megölte, a fejedelmi család kegyével takargatta gyalázatos bűnét. A fejedelem ellenségei rágalmazták a fejedelemasszonyt is, ki ekként sokat szenvedett, míg ma fájdalmaitól megváltotta a halál. Nagy jótevője volt a szegényeknek, egyházaknak, iskoláknak, férje pedig nemcsak szerető nejét, hanem leghívebb tanácsadóját is elveszítette benne. A kis Boris, Cirill és Nadesda árván maradnak s valószínű, hogy a két utóbbi szintén görög-keleti tutela alá fog kerülni. A kelet bíborfénye, melyről Ferdinand azt mondotta, hogy most trónját be fogja aranyozni, sötét gyászszá változott, ahol az igaz hittel a szív belső boldogsága is eltűnt, mint egy nyári és rövid álma. A bolgár távirati ügynökség a séifije*