Alkotmány, 1900. június (5. évfolyam, 129-154. szám)

1900-06-01 / 129. szám

3 ALKOTMÁN 129. szám. Péntek, 1900. júniusi. — iiii ii i ■■■'■—mmmmm. i n ■ —■ - i ■ ■ Nemesi bizonyság-levelek. Nemességi ügyekben tett kijelentésekről kért bizonyság-levelek kiállítására nézve, az országos főlevéltárnok javaslatához képest, a belügyminiszter a következő szabályrendeletet lép­tette életbe : 1. §. Akinek nemességét, előnevét, címerét ő csá­szári és apostoli királyi Felsége, vagy a belügymi­niszter, mint legfőbb nemesi hatóság, elismeri, erről az elismerésről bizonyság-levelet kérhet, mely kére­lemhez, amennyiben a bizonyság-levélbe címer is festendő, a címer színes rajza és leirása is mellék­lendő két példányban. 2. §. A bizonyság-levél szövege kétféle, aszerint, amint: I. vagy ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben határoz valamit, vagy II. közvet­lenül a belügyminiszter részéről történik az elisme­rés. Az I. esetben a szöveg mindig ő­felsége legke­gyelmesebb elhatározásával kezdődik, azután követ­kezik a belügyminiszter értesítése, a második eset­ben a belügyminiszter saját személyében. Én N. N. (cím) kezdi a bizonyság-levelet. Cimer-elismerés vagy megerősítésnél a címer festett rajza és leirása a bizonyság­levélbe felvétetik. 3. §. Külalakját tekintve, a bizonyságlevél fvrétben kétféle alakban állítható ki: a) egyszerűen, erős papíron, szép rondizással; b) díszesebben, pergamenten, iniciálékkal, megfelelő kódexh­ozással. 4. §. Az egyszerű alak dija 20, azaz 20 korona, a díszesebb alaké 80, azaz nyolcvan korona, címer nélkül; a címerfestés dija 20, azaz húsz korona, melyhez még az Országos Levéltár számára közben­­járási dij fejében 6, azaz hat korona fizetendő. Ez összegek a beadványhoz, melyhez a bizonyságlevél kéretik, egyidejűleg csatolandók. 5. §. Ha a belügyminiszter a bizonyságlevél kiadá­sát elhatározta, a kivitellel a szükséges adatok köz­lése mellett az Országos Levéltárt bízza meg, mely a munkát hivatalos, vagy esetleg a fél által kijelölt festő (szépíró) által elvégeztetvén, az elkészült bi­zonyságlevelet aláírás végett a belügyminisztérium­nak bemutatja. 6. §. A bizonyságlevelet — mely a minisztérium ostya-pecsétjével láttatik el — a belügyminiszter írja alá. 7. §. A bizonyságlevél kiállítása után a bemuta­tott két címerrajz és leírás (1. §.) egy példánya a bizonyságlevél hivatalos másolatával az Országos Levéltárnak küldetik meg megőrzés végett, a másik példány a belügyi tárgyalási iratoknál maradván ; a fél által befizetett díjak pedig ugyancsak az Orszá­gos Levéltárnak kiutalványoztatnak, mely közben­­járási dijat megtartván, a többi összeget az illető festőnek (szépirónak) kifizeti s a nyugtát a belügy­minisztériumnak bemutatja. Budapesten, 1900. évi május hó 25-én. Széli, s. k. a belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök. Feilitsch Arthur báró összeférhetetlensége. Kolozsvárról írják, hogy Feilitsch Arthur báró ország­gyűlési képviselő ellen bejelentett összeférhetetlen­ségi esetnek ez idő szerint nincs alapja. Feilitsch Arthur öt évvel ezelőtt még az állam szolgálatában állott, mint kincstári erdőfelügyelő, amely minőségé­ben hivatalból volt a marosvásárhely-szászrégeni vicinális vasútnak a kormány által az igazgató­ságba delegált tagja. Országgyűlési képviselővé történt megválasztása után állásáról lemon­dott s egy a vasútnál viselt igazgatói minő­ségű és hivatalból megszűnt és helyébe — mi­után az állam részvényese a marosvásárhely—szász­­régeni vasútnak —­ Báró Feilitsch utódját az igaz­gatói állásra hivatalból dezignálta. A összeférhetetlenségi esetet a bejelentő valószínű­leg egy régi pénzügyi kompassz alapján jelentette be. Beszámoló: Justh Gyula, Makó város Kossuth­­párti képviselője pünkösd másodnapján délelőtt 11 órakor tartja beszámolóját Makón. A címerbotrány, Budapest, május 31- Mégis csak szép dolog az, mikor a magyar címert s vele együtt a kereszténységet a leggaládabbul meggyalázzák, összeröffennek mindannyian az érde­keltek, hogy a tettes kézre — ne kerüljön. A nyo­mozás mai tudósítása hű tükre annak a remegő aggodalomnak, mely az egész szégyenletes ügyet most, hogy az úgynevezett éretlen gyerekcsíny ki van zárva, a — véletlennek szeretné betudni. Egyik fő­városi újság ravasz mondatokkal már ma reggel azt szuggerálná a közönségnek, hogy azokat a kereszte­ket véletlenül is le lehet törni. Herman Ottó és Madarász József mondták volna állítólag, hogy egy­szerű hadonászással, egy kis vigyázatlansággal igen könnyen lehet szándéktalanul is leütni a kereszteket. Nos, az illető lap­ állításának hitelessé­gében legnagyobb sajnálatunkra kételkednünk kell. Fu­tólagos helyszíni szemle bárkit is meggyőzhet arról, hogy a lépcsőház címereit véletlenül letörni nem lehet, mert a falat a lépcsőktől egy körülbelül fél­méter vastagságú kőkorlát választja el. Azonfelül a címerek mindegyike egy-egy terjedelmes oszlop mö­gött van úgy, hogy ha valaki véletlenül le akarja törni a címereket, hát­oldalt és a korláton áthajolva kell kinyújtott kézzel a kereszt után nyúlkálnia. Az ilyen nyúlkálást Herman Ottó és Madarász József, vagy az illető újság szótárában véletlennek nevezik. Volt már módunkban a fővárosi sajtó magatartá­sával foglalkozni. Mindegyik újság izgatottan foglal­kozik a címersértéssel; a kereszt sérelmét nem akarják a dologban látni. Egyébiránt a legdühöseb­ben védekeznek az ellen, hogy a csonkítást zsidók követték el. Nekik ma este megfelel a-------— Magyar Szó, mely azt kérdezi laptársaitól, honnan tudják, hogy nem zsidó csinálta ? Hátha mégis zsidó csinálta ? Hát zsidónak nem inkább szabad a magyar címert meggyalázni ? Senki — néhány hevesebb vérű egyetemi hallga­tón kívül — a zsidókat nem gyanúsította, legkevésbbé Molnár János, avagy az Alkotmány. De laptársaink tudják, honnan fúj a szél, tudják, hogy eddig minden címercsonkítást zsidó egyének követték el — tehát védik a zsidót és mondják, hogy ennek a gyalázat­nak nem zsidó a szerzője. De ezzel nem elégesznek meg. Tiltakoznak az Alkotmány vélt gyanúsításai ellen, de ugyanakkor a legalávalóbb orvtámadásokat intézik a keresztény ifjúság és a néppárt ellen, melyet azzal vádolnak meg ezek a köpködő újságok, hogy keresztény ifjakat bérelt fel a néppárt a címercson­­kításra , politikai tőkét akar vele szerezni. És ezt nem feltevések alakjában, hanem az indicativus bizo­nyosságával állítják: a Magyar Szó és a Magyar Hstilap. Az Alkotmány természetesen nem zárkózik el az elől a feltevés elől, hogy a tettesek esetleg zsidó vallásúak lehetnek, de nem tudja, hát nem állítja. De a többiek állítják, hogy Molnár János bérelte fel a címercsonkítókat, állítják teljes bizonyossággal, meggyőződéssel. Ma egy szerencsétlen ifjú, Goldziher Miksa jog­hallgató, Goldziher Ignác dr. egyetemi tanár fia agyonlőtte magát. Nem tudják, miért. Ez azt mondja, hogy reménytelenül szeretett, a másik pillanatnyi elmezavart emleget, a harmadik, Péterfi Jenő tanár — szerető barátja volt, míg agyon nem lőtte magát, a fiatal embernek, ki ma követte , öngyilkosságá­nak szuggeszciójával indokolja a fiú kétségbeesett lépését. Vannak, kik azt mondják, hogy a fegyvert a vizsgálat nyomta kezébe: a Magyar Estilap, halljad, egészen más okot tud. A Magyar Estilap tudja, hogy az egyetemi takarító asszonyok személy­­leirásai ráillettek Goldziher Miksára és barátai tréfá­san évődtek emiatt vele. «Az ifjú ezt nem tudta el­viselni s annyira a szivére vette, hogy ma reggel fél 9 órakor egyetlen jól irányzott revolverlövéssel véget vetett fiatal életének.» És erről az a nyomtatvány egy cikket röpít ki az utcára, egy hangulatos cikket, melynek címe rikoltó betűkkel Öngyilkosság a letört kereszt miatt és amelyet ezzel vezet be. Molnár János vetése szépen virul, már ered­ménye is van: egy fiatal ember már agyon is lőtte magát és ez a fiatal ember zsidó volt. Ha ez nem szép eredmény, akkor nincsen is a világon szép eredmény. Aztán: Vájjon Molnár János kereszténynek vallott lelki­ismerete nem háborog-e a kiomlott véren? Almát nem zavarja-e majd az ifjú korai és erőszakos halála? És azokat, akik az egész hajszát inszce­­nálták, akik csak azért inszcenálták, hogy lehessen miből antiszemita­ heccet provokálni, nem döbben­nek-e meg, amikor tudomásul veszik, hogy egy család reménye dőlt romba itten az ifjú halá­lával ? Önök méltán kérdezhetik, miért foglalkozunk mi egy a Magyar Estilap nívóján álló papirossal ? Igaz, hogy nagy tiszteletet teszünk nekik, mikor az ő írásaikból itt citálunk és rájuk szót pazarolunk, de végre egyszer be kell mutatnunk a közönségnek ezeket a bűzből és rothadásból táplálkozó sajtó­orgánumokat, amelyek ide behatolnak egy halottas ház tisztaságába. Kihurcolnak onnan az utca cső­cseléke elé egy véres hullát, hogy rágalmazzanak és pénzeljenek belőle. Íme a liberális harcmodor, íme a magyar sajtó tisztessége .. . A mai nap eseményeiről egyébként a következők­ben emlékezünk meg: «Meglepő fordulat» ... Az egyetem új palotájának lépcsőházában történt címersértés ügyében ma délben —írja a Hircsarnok nevű kőnyomatos újság — meglepő fordulat állott be. A főkapitányságon ugyanis ma délben egy óra­kor megjelent Ney Simon szobrász és Farkas Lajos dr. rendőrtanácsosnál, a bűnügyi osztály vezetőjénél jelentkezett, hogy az egyetemi címersértés ügyében felvilágosításokat adjon. A tanácsosnak azután el-­­mondotta, hogy ő és társa, Verő László, végezték az egyetem új palotájában a szobrászati díszítőmunká­­kat, így tehát a lépcsőház falait díszítő koronákat is ők helyezték el. A féldomborművű koronára egé­szen szabadon álló kereszteket csináltak. A keresz­tek gipszből készültek és igen könnyedén voltak a koronához illesztve. Az épületben folytono­san dolgoztak, sőt még most is dolgoznak, a belső berendezést végző munkások, a fa­lakat festették, most pedig a lépcsőházat napszámos asszonyok tisztogatták. A munka közben könnyen előfordult, hogy a mázolók ecsetjeikkel, vagy a tisz­togató asszonyok, amint létrákon állva a lépcsők kőpárkányait mosták, ruháikkal letörtek egy-egy ke­resztet, sőt az is megtörtént, hogy amikor a szob­rászlegények a koronák fölött valami díszítést illesz­tettek a falra, az aláhulló habarcs törmelékek is leütötték a kereszteket. A szobrászok már kétszer javították ki az ilyen módon letört kereszteket. Az a két letört kereszt, amelyet szombaton vettek észre, már régebb idő óta hiányzott és a szobrászoknak volt is róla tudomásuk. Azonban éppen mert na­gyon törékenyek, a tisztogatás után akarták csak visszahelyezni, tudva azt, hogy még több is le fog törni. Az a két fiatal­ember, akikről a napszá­mos asszonyok azt vallották, hogy kedden reggel végig járták a lépcsőházat minden keresztet megvizsgálva, Ney Simon és Verő László szobrászok voltak. Azt vizsgálták, hogy a díszítések a király látogatásának napján rendben vannak-e. Eleinte nem is gondoltak arra, hogy ebből komoly dolog lesz, de a mai lapokból értesülve arról a veszedelmes mozgalomról, amely megindult az ifjú­ság körében, kötelességének tartotta ezeket mondani. Farkas tanácsos tudomásul vette az elmondottakat és Gegus Dániel rendőrfogalmazóhoz utasította Neyt, aki Gegus előtt jegyzőkönyvbe mondva ismételte az elmondottakat és hozzátette, hogy éppen tegnap ajánlotta az építésznek, hogy a szabadon álló ke­resztek helyett a koronára féldomborművű, falhoz ragasztott kereszteket illeszszenek. Gegus fogalmazó délután fél 6 órára ismét beidézte Ney Simont, valamint társát Verő Lászlót, azt a munkást, aki a kereszteket kijavította és a napszámos asszonyokat, hogy szembesítse őket, várjon az asszonyok felisme­rik-e bennük azt a két férfit, akik kedden reggel a lépcsőházban jártak. Ezeket írja a Hircsarnok déli kiadásában, de este már a következőkben fújja le a meglepő fordulatot: Verő László és Ney Simon szobrászokat ma dél­után 6 órakor Geguss Dániel rendőrfogalmazó szem­besítette Szaday Rózsi és Szaday Zsófi takarító­­asszonyokkal. A takarítóasszonyok kijelentették, hogy ők a két szobrászt ismerik, de a címerek megcson­kításakor nem őket, hanem más két fiatal embert láttak a lépcsőkön, akik, mint tegnap a vizsgálóbíró előtt is bejelentették, kedden reggel újból megjelen­tek az egyetemen, de az asszonyok közeledésére megfutottak. A két asszony azt állítja, hogy azt a két fiatal embert, akik minden bizonynyal a merény­let elkövetői, ezer közül is megismerik. A vizsgálat tehát a megindított irányban tovább folyik. Hát lett volna egy-két szavunk ehhez a meglepő fordulathoz. Hogy például ez a Ney Salamon vagy Simon miért késett múlt hétfő óta a mai napig az ő «felvilágosításaival» és az ő «szakvéleményével» stb- De hát a második meglepő fordulat után ezzel to­vább nem foglalkozunk. A mogendóved. Molnár János interpellációjában említette, hogy az egyetemi hallgatók hangos tanúságtétele szerint az egyik letört kereszt helyén a mogendóved, a szimbolikus ötágú csillag volt közmegbotránkozásra látható. De említette Molnár János azt is, hogy ő azt a mogendóvedet nem látta. Egyik esti lap írja, hogy a rendőrség, mely a kultuszminiszter utasítá­sára tudvalevőleg erélyes nyomozást indított, erre a «mogén Dávid»-ra is kiterjesztette puhatolózását, de máris arról szerzett meggyőződést, hogy a dolog egyáltalában nem igaz. Nos, hát a «mogén Dávid» dolga kétségtelenül igaz. Emlékezhetnek olvasóink, hogy az egyetemi ifjúság tegnapi közgyűlésén Grófcsik Gyula tanárjelölt kije­lentette, hogy a zsidó­ csillagot látta és azt Majthényi Géza kegyesrendi tanárjelölt levakarta onnan, mert nem tűrhette, hogy a­ magyar­ címer felett ott élte­

Next