Alkotmány, 1903. augusztus (8. évfolyam, 182-205. szám)
1903-08-01 / 182. szám
VIII. évfolyam. 182. szám, Szombat» Budapest, 1903. augusztus 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Esési térre ---------kor. 28— Félévre ............ a 14— Magyedérre ~ - - » « 7— Egy hónapra ...... « 2.40 Egyes szám 8 fül., vidéken 10 fill. megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: Vm., Szentkirályi utca 28«. HIRDETÉSEK felvételnek» kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VJ, Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A botrány. Budapest, julius SI. (b.) Hát igen. Botrány. Mindenképpen az. Akár ügynök az elkövetője, akár mágnás. Akár kormányférfi, akár képviselő. A vesztegetés mindenképpen gyalázatos dolog. Elkövetői, értelmi szerzői egyaránt bűnösök s a bűnösség súlya emelkedik a társadalmi állás tekintélyével, a ranggal és emelkedik a megvesztegetettek társadalmi állásának, rangjának súlyával. Ha közönséges csirkefogó, notórius akasztófára való veszteget, és fogad el tudáspénzt, szánalom nélkül való megvetéssel sújtja az erkölcsi jogrend fentartásán őrködő közvélemény. Ha tisztességes embernek, köztiszteletnek örvendő rangbélinek ismerte mindenki a bűnöst, akkor a felháborodás, a megtorlás követelésének ereje nem csökken, de belevegyül a szánalom, a részvét, a kétségbeeséssel határos csüggedés és minden alakra tolul a kérdés: hová leszünk, ha még ez is arcul üti a közerkölcsöt? És nyomban követi e kérdést a tiltakozás: a cél nem szentesi az eszközt. Senki fiának nem szabad még a legszentebb, a legtisztességesebb, a legüdvösebb cél elérése kedvéért se becstelen eszközökhöz nyúlni. Szápáry László gróf esete a drámai fordulatokban oly gazdag magyar válságnak talán legdrámaiabbik fordulata. Íme egy gazdag főúr, egy valóságos belső titkos tanácsos, egy előkelő közjogi funkcionárius meg akarja törni az áldatlan obstrukciót, meg akarja menteni jó barátját, a miniszterelnököt és szövetkezik egy gaz bandával, pénzt ad nekik megvásárolható képviselők megvásárlására, az obstrukciónak pénzbe való fullasztására. Ebben talán az a gondolat is vezethette, hogy nem kockáztat semmit, mert vállalkozása nem áll Magyarországon precedens nélkül. Mondják, hogy az egyházpolitika «győzelmé»-ben is nagyobb szerepe volt a pénznek, mint a liberális meggyőződésnek és tudjuk Bánffy Dezső vallomásából, hogy a liberális többséget nem a szavazók politikai meggyőződése hozta össze, hanem az erőszak mellett a pénz is. Hát miért ne mentse meg most is a szabadelvű uralmat a pénz — gondolhatta Szápáry László gróf, aki konzervatív katholikus politikusnak indult, az egyházpolitika idején ki is lépett a szabadelvű pártból, de aztán oda visszalépett, ismét szabadelvű lett és karriert csinált. És most vége a karriernek. A 38 éves gróf visszavonulhat, hogy soha többé szerepet ne játszszék a magyar közéletben. Nagy volt ő benne az ambíció. Nagyon csöndes és kicsi volt ő neki a Quarnero. Miniszter akart lenni és most megbukott. Nagyravágyó terveinek ezen siralmas csődje az ő legsúlyosabb büntetése, a lelkiismeret furdalásairól nem is szólva. A rosszban egyesülök cinkostársak. Már most ki a Szápáry cinkostársa? Felfelé, nem lefelé. Dienes és a többi apró gonosztevő Berlinben vagy már másutt neveti Szápáryt, az áldozatot. De ha a miniszterelnök? Súlyos vádak hangzottak el Khuen-Héderváry ellen és ő nem tiltakozott, nem védekezett határozott nyíltsággal, csak azt jelentette ki ma, hogy megjelenik a parlamenti bizottság előtt, állásáról pedig, akármennyire nógatja erre az obstrukcióhoz visszatért Kossuth, le nem mond. E percben még nem tudom, miket vallott a miniszterelnök ma a késő éjjelig együtt maradt parlamenti bizottság előtt. Azt sem tudjuk, hogy az esetleg felmerülő adatok reá is fogják-e bizonyítani a bűnösséget. E percben tehát ítéletet nem mondhatunk az ő személyét illetőleg és nem adunk hitelt a szocialisták által ellene ez ügyben terjesztett híreszteléseknek. Szerettük volna hinni, hogy Szápáry László gróf nem bűnös, csak aljas gazembereknek áldozata. Ez a hitünk megingott. Maga Szápáry ingatta meg. Most pedig szeretjük hinni, hogy Khuen-Héderváry nem bűnös. Nem az ő személye kedvéért, nem a politikája kedvéért, amely iránt nincsen bizalmunk, hanem azért, mert Magyarország miniszterelnöki méltósága nem tűrheti magán a legkisebb foltot sem. Bizonyítsa be a miniszterelnök és bizonyuljon be, kívánjuk, hogy ő ebben a gyalázatos vesztegetési botrányban ártatlan és elégtételt kell, hogy adjanak neki vádlói is,, ellenségei is. De ha ez a bizonyítás nem sikerül, akkor kell, hogy elhagyják őt a legjobb barátai is, akkor buknia kell. Ö, ha bűnösnek érzi magát, már lemondott volna, legalább ez volna a kötelessége, de ő nem mondott le, ő szembeszáll a gyanúval és mi nem azt mondjuk, amit a győzelemittas rakoncátlan obstrukcionisták, hogy ez a képviselőház a Csendesen . . . Rajz. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — ... és maradjon csendesen nyugodtan, így irta neked, kis húgom nehány hónap előtt; te pedig, a te nemes lelkeddel önfeláldozó szíveddel azt felelted neki: «fiat». Azóta kerülöd az embereket, még jó barátaidat is, arcocskádról letűntek a rózsák, elszállt az örökös mosoly is, mely még könnyeiden keresztül is utat tudott törni magának akkor, máskor. Nem megy sehova, mert a kiváncsiak kérdezősködései elöl akarsz menekülni, kik folyton faggatnak, mi lett, mi bajod, hová lett gyermekes jó kedved, örökös mosolyod? Hugocskám, én tudom mi lett! Szerelmes vagy, reménytelenül, ő elment, itt hagyott téged megmérhetetlen nagy bánatodban, tengernyi kétely és kétségbeesés közepett. Te vársz, te hiszel benne és kapaszkodós, miként a vízbefuló, üres szavaiban, csendesen, nyugodtan. Igen, csendes vagy túl csendes. Amint itt ülök, fejem önkéntelenül lehajlik egy kedves teher alatt és ez a teher a visszaemlékezés rád, a te kezdődő boldogságodra, viruló tavaszi napra. Sokáig nem jött ez a nap s mi már azt hittük, hogy a mi Lüikénk nem lesz szerelmes, hisz komoly, okos kislány voltál. Nem láttad soha rózsás színben az életet, nem adta meg neked a sors, hogy boldog légy. Te csak anyánkat szeretted, hitvallásoddá lett gyermeki szereteted. De nem sokáig tehetted ezt, mert az anya itt hagyott bennünket örökre. Sokáig búsultunk, te talán tovább, mint mi fiuk. Akkor jött egy, kinek lángesze, fellépése, modora, főleg pedig hatalmas szív, mert te hiúságának megnyilatkoztatását szívnek vetted, kit te méltónak tartottál szeretni és cseppenkint lopódzott szivedbe szerelme, betöltötte minden hézagát, nem hagyván helyet más érzelmekre, s most emiatt üres neked minden nélküle. Egy napon sugárzó arccal fogadtál, szemeidből sötétkék égbolt kandikált ki, ajkaid körül pajkos mosoly, olyan mosoly, mint ketten mosolyognak egyszerre, játszadozott. Megöleltél és fülembe súgtad : — Bátyám, találkoztam a boldogsággal. Te vársz, remélsz ott is, ahol már nincs mit reményleni. Míg én ezeket itt írom, te a nyitott erkélyen vagy, lenézel az utcába, nézed a helyet, hol utoljára láttad őt eltűnni a nagy tömegben, nem merek hozzád szólni, félek, hogyha felzavarlak álomszerű merengésedből, leszédülhetnél a kövezetre. Nem, nem hantiak . . . maradj csendesen, nyugodtan!... Mi lett belőled kis húgom! Egy helyes kis naptár, melyet tőle kaptál, július 10-ikét mutatja, a szabadban 20 fok meleg van és a nagy kandallóban tüzelnek ! Mert a fehér szobában nagyon fáznak. A cselédek halkan, fejbólintva járnak-kelnek és sehogysem akarják megérteni, hogy Lili nagyságánál miért kellett befűteni a kályhát. Igen, miért? Ezen töröd barna fejecskédet, Lilikém. Miért kellett felébredni a kedves álomból? A fehér karakül-karosszéknél, melyben ülsz, nem tudom mi fehérebb, a te arcod-e vagy a karakül ? Most emeltünk ki az ágyból, alig tudsz megmozdulni, oly gyenge vagy valami papirost szorongatsz s látom, ha a néni kimegy, lopva elolvasod. Tudom, mi a tartalma, jönni láttam. Ugye még el sem kezdted és már vége. Egy másik júliusi nap áll szemeid előtt, oly élénk színekben, mintha azóta nem múlt volna el egy hosszú év, rád nézve a testi és lelki megsemmisülés esztendeje, fukar örömökben, gazdag sokféle töprenkedésben. Milyen szép volt az akkor, midőn megkérte kezedet. Az esküvőt azonban halasztottátok; eleinte te akartad így, oly fényesek, oly boldogok voltak az első napok, hogy féltél, hogyha kimondanád az «igent», elrebbenne a varázs, a boldogság, mert ez fehér ruhában jár, illatos liliommal kezében és a férjes asszonyokhoz nem jön, ha jön is, nagy ritkán. Azoknak rokonát küldi el, a mámort Ki azután elmondja nekik a mesét, mely boldogságról szól és e mese felett sok, sok keserű könny folyik.