Állam és Igazgatás, 1983. január-június (33. évfolyam, 1-6. szám)

1983-01-01 / 1. szám

TOHAI LÁSZLÓ Vizsgálatainkon abból indultunk ki, hogy nem lehet a községek népesség­­megtartását önmagában, a nagy társadalmi, gazdasági folyamatokból kiszakítva megítélni. A községekben eddig lejátszódott és a jövőbeni folyamatokat úgy kell tekinteni, mint az urbanizáció egyik oldalát, amelyben meghatározott és különböző szerep, illetve következmény hárul a községekre és a városokra. Az urbanizáció olyan társadalmi-gazdasági folyamat, amely nem szűkül le csak a városok sorsára, hanem valamennyi településre hatással van, és amely többféleképpen jut érvényre. A városok lakosságának növekedése, a folyamat mennyiségi jellemzője, különösen az első szakaszban a községi népesség csök­kenéséhez vezet. Ebben a vonatkozásban az urbanizáció hátrányos a községekre, de a reális folyamatokkal így is szembe kell nézni. A második szakaszban a szuburbanizáció hatására a városkörnyéki közsé­gek fejlődése erőteljesen felgyorsul. Az átmeneti időszakban is egyre erősödő funkciómegosztás és együttműködés alakul ki a városok és a környezetükben levő községek között. A városiasodás — az urbanizáció minőségi mutatója — célkitűzés a közsé­gek esetében is. A közép- és felsőfokú ellátás a városok feladata a községek ré­szére, ugyanakkor a városok sem nélkülözhetik a községekben fellelhető munkaerőt és az előállított mezőgazdasági termékeket. A falu és a város ezer szállal kötődik egymáshoz, s ezek a kapcsolatok to­vább erősödnek, egyre szorosabbá válnak, míg kialakul a településegyüttesek funkcionális munkamegosztáson alapuló integrációja. Az urbanizáció tehát nem csak a városok ügye, hanem valamennyi településé, amelynek törvényszerűsé­geit nem szabad, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az elmúlt évtizedekben hazánkban is tanúi lehettünk a lakosság tömeges városba áramlásának. Az országban lejátszódó belső népességmozgás megyén­ket is érintette. A városlakók száma az 1949. évi 153 ezerről 1980-ig 231 ezerre — 78 ezer fővel — nőtt. A megye népességében arányuk 25,9%-ról 41,1%-ra emelkedett, de ezzel is a kevésbé városiasodott megyék közé tartozunk. Az or­szágban legmagasabb a városban lakók aránya Csongrád megyében (68,9%), a legalacsonyabb Pest megyében (23,7%). Átlagosan a lakosság 54%-a lakik vá­rosokban. A nemzetközi összehasonlításból kitűnik, hogy a városi népesség ará­nya a lakosságból 1980-ban a legmagasabb: 91% Nagybritanniában volt, de 80% körül alakult Svédországban, az NSZK-ban, Franciaországban, Japánban, sőt az NDK-ban is. Igen alacsony: 31% volt a városi lakosság arány Portugá­liában.) Megyénkben a városba áramlással párhuzamosan — az előbbit részben át­fedve — egy másik típusú népességmozgás is zajlik: a külterületekről a belte­rületekre való költözés. A tanyai lakosság jelentős része a községek külterüle­téről városokba költözött. Számottevő volt, különösen a 60-as években a me­gyéből való elköltözés is. E népességmozgások következményeként a községek népessége az 1949. évi 436 ezerből 1980-ig 338 ezerre — 98 ezer fővel — fogyott s ezzel a megye népességéből a falusi lakosság aránya a három évtized alatt 74,1%-ról 59,4%-ra csökkent. A népességmozgások különböző okokra vezethetők vissza. Ezek közül leg­nagyobb súllyal a gazdasági, s az ezzel összefüggő foglalkozási szerkezet-átala­kulás szerepel. A lakóhely-változtatások jelentős része gazdaságilag és társadal­

Next