Állam és Igazgatás, 1988. július-december (38. évfolyam, 7-12. szám)
1988-07-01 / 7. szám
DE. SATU JAVOS elvi megállapítást tesz, amely a tanácsok jellegére vonatkozó felfogás radikálisan új irányát jelzi. Az egyik — fentebb idézett — megállapítása szerint a tanácsok az akkor hatályos törvény keretei között is önkormányzatokként működnek. (Ezzel összefüggésben utalni kell arra, hogy korábban nem egyszer még burzsoá ideológiai hatásként bélyegezték meg azt, aki a helyi szerveket— akárcsak szóban is — az önkormányzatisággal hozta összefüggésbe). Erdei másik nagy , korszerű tézise, a tanácsok tömegszervezeti jellegének a tagadása: „...állami testületek esetében nincs szükség valamilyen külön tömegszervezeti jelleg konstruálására, hanem hivatásuk demokratikus betöltése az, amit tömegszervezeti jellegnek is szokás nevezni”. A szakszerűség és demokrácia kérdéséről folytatott vita persze nem korlátozódott az állami intézményekre, hanem kiterjedt mindenekelőtt a dinamikus fejlődés szakaszában levő szövetkezetekre, s a megújuló irányítású vállalati gazdálkodó szervekre. Talán ezzel magyarázható olyan nézetek felbukkanása, amely már-már a technokrácia jegyeit mutatta: a szakszerűség vállalati-szövetkezeti követelményeinek a mechanikus átvitele az állami intézményi rendszerre már-már azzal fenyegetett, hogy az egyoldalúan szakszerűségi, technokrata megközelítés háttérbe szorítja az állami-politikai-képviseleti szerveknek a szerepét. A szakszerűségi követelmények tehát gyakran a politikai tényezők rovására fogalmazódtak meg. Persze nem lehet azt mondani, hogy egy ilyen technokrata érveléshez a képviseleti testületek ne szolgáltattak volna elég muníciót, elsősorban formálisnak nevezett működésük során. Ebben az időszakban már erőteljesen kirajzolódtak egy általánosabb jellegű intézménykialakítás irányai alapvetően abból a felfogásból kiindulva, hogy a meglevő intézményeket a sokszori történeti próbálkozások ellenére sem lehetett hatékonyabb és érdemibb munkára kényszeríteni. Az, hogy a szocialista országok — kivéve a Szovjetuniót — ekkorra már a fordulat éve utáni alkotmányfejlődésük több szakaszán voltak túl, erősítette az új alkotmány kidolgozásának és elfogadásának szándékát. Kezd már általánossá válni annak az elismerése, hogy új alkotmányra van szükség. Ez adhatott volna apropót és keretet egy általánosabb politikai intézményi átalakításának. A nemzetközi feltételek azonban megváltoztak, s ez óhatatlanul kihatott a magyar politikai gondolkodás alakulására is. Az ismert csehszlovákiai — 1968-as események — nyomán újra megjelentek a „tiszta demokráciát” a „demokratikus szocializmust” elítélő kritikák, s az állam osztálymeghatározottságának, a proletárdiktatúra szükségességének stb. hangsúlyozása vált erőteljesebbé. 7. A hetvenes évek elején nagy arányú kutató munka vette kezdetét a társadalomtudományok területén. A folyamat elindításának számos oka volt. A legáltalánosabb jellegű indítékot talán abban fedezhetjük fel, hogy erre az időre bizonyos ellentmondás alakult ki egyrészről a társadalmi gazdasági folyamatok tényei, tényszerű összefüggései, másrészről a korábbi időszakról örökölt ideológiai gondolkodás gyakran általánosító mozzanatai között. Tekintetbe kell vennünk, hogy erre az időszakra a hazai szociológia gyors és látványos eredményeket ért el, s ezek az eredmények legalábbis nem voltak szinkronban a társadalmi-gazdasági jelenségek ideológiai ,, visszatükrözésével’ ’. 1970-ben nagy elméleti-ideológiai vita bontakozott ki a munkásosztály fogalmáról, annak korszerű meghatározhatóságáról, történelmi kérdéseiről stb. A vitára lényegében a társadalmi struktúrával kapcsolatos — szociológiai — kutatási eredmények adtak okot, amelyek sok ponton eltértek, adott esetben pedig egyenesen szembekerültek a munkásosztály fogalmára vonatkozó akkori és korábbi ideológiai—elméleti meghatározásokkal. Az egyik végletet talán az a nézet jellemezheti a legplasztikusabb 578