Méhely Lajos - Entz Géza (szerk.): Állattani Közlemények 3. (1904)

1904 / 1. füzet - KERTÉSZ KÁLMÁN: A magyarországi szúnyogfélék rendszertani ismertetése

ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT ÁLLATTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA III. KÖTET. 1904. 1. FÜZET. A magyarországi szúnyogfélék rendszertani ismertetése. Az utóbbi évek vizsgálataiból határozottan kiderült, hogy a ma-­­­ária terjesztésében a szúnyogok, illetve az A napkeleti­ nem fajai játsz­­szák a főszerepet s mai nap már általános a meggyőződés, hogy a malária csak ott léphet föl, a­hol Anopheles-e­k tény­észnek. Köztudomású, hogy a váltóláz régebben hazánkban is nagyon általános volt, sőt koronként még most is a megbetegedések tetemes százalékát adja, a­miből világos, hogy az Am­pheles-ek a mi álló­vizeinkben is nagy számmal tenyésznek. A m. kir. belügyministerium az új kutatások fontosságától át­hatva, azzal bízott volt meg, hogy gyűjtsem össze a magyarországi szúnyogfajokat s egy kis rendszertani munkában ismertessem meg őket a hazai szakkörökkel. E végből anyagi támogatásban is részesí­tett, melyért e helyen hálás köszönetemet fejezem ki. A szorosabb értelemben vett szúnyogok­ (Galicidae), a­hová az Anoph­eles­ nem is tartozik, a legújabb időkig a dipterologusok mostoha gyermekei voltak, melyekkel nagyon kevesen foglalkoztak. Ez abban leli magyarázatát, hogy kikészítésü­k és megőrzésük nagy­ gondot igényel, meghatározásuk pedig fölötte körülményes és fáradságos. Az utóbbi években Eugenio Ficalbi volt az, ki a szúnyogokat különös figyelmére méltatta s többévi tanulmányai során oly ismertető jegyeket talált rajtuk, a melyek alapján a fajokat biztosan meg lehet külön­böztetni. Az ő nyomdokait követte Giles és Theobald. Az utóbbinak a földkerekség szúnyogjairól szóló munkája ugyan nem állja meg mindenben a kritikát, mindazonáltal Giles művénél határozottan jobb, nagy fáradsággal összeállított, hasznavehető tanulmány. A munkámhoz szükséges anyagot, részben a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében találtam meg, részben az 1901—1902 évek­ben gyűjtöttem hazánk különböző vidékein.­ ­ Nem tartoznak ide az „oltott szúnyog“ gyűjtőnév alá sorolt Tipulidae, Limnobiidae és Cylindrotomidae családok. Állattani Közlemények, 1904.)

Next