Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2007. július-december (117. évfolyam, 27-52. szám)
2007-10-05 / 40. szám
A- 2007. Október 5., péntek IU Népszava Szabadság : miről beszélnek otthon? Madeirai piac Mailáth Mikes László Elárulok egy titkot, ezen a héten nem jártam az újpesti piacon, helyette a madeirai halpiacot kerestem fel hajnalban. Mit keresek én hajnalban Funchalban, Madeira fővárosában? Képzeljék, egész évben kuporgattunk, hogy eljuthassunk e Portugáliához tartozó szigetre. Szigetmániás vagyok, az újpesti Szúnyog-szigeten kívül jártam már Cipruson, Santorinin, Krétán, Korfun, Rhodoson, Szicíliában, Mallorcán és a Kanári-szigeteken. Most jött Madeira, és még halálomig el szeretnék jutni Szardíniára, Korzikára, Elbára és Máltára. Több fontosabb sziget nincs a Földközi-tengeren. Igaz, Manhattanben is voltam, az is egy sziget, meg Anglia és Írország is. Magyarország is egy sziget a szláv, a germán és a dákoromán óceánban. Sokkal jobb lenne, ha jobbról Ukrajna helyett Svédország lenne, balról pedig Norvégia. E két ország között csak leesne nekünk is egy kis suska (pénz), dezső (dollár). Madeirán megnéztük utolsó apostoli királyunk, IV. Károly sírját. Károlyt ide száműzték a budaörsi csata után. (Fiam tud egy k-betűs mondókát, lehet gyakoroltatni a gyerekekkel, akik már csak annyit tudnak magyarul, hogy helló. Tehát: Károly király körtes kertjében két királyi katona két kiló kukoricakását kakátt ki. Tessék mondogatni a gyerkőcöknek, hátha kedvet kapnak a szép anyanyelvünkhöz.) A budaörsi csatánál tartottam. Horthy első kormányzói éve alatt Károly exkirály kétszer akart visszatérni a magyar trónra. Először csak három ember támogatta, másodjára már öt. IV. Károly elindult a főváros felé öt marcona harcosával, de Budaörsön a horthysta, Habsburg-ellenes egyetemi diákok két puskalövéssel megfutamították az ellent. Az antant, Károly pimaszsága miatt nagyon bepipult, és Madeirára, az örök tavasz szigetére száműzte. Néhány év múlva, fiatalon ott halt meg, s érdekes módon nem vitték át a bécsi kapucinusok kriptájába, ahol Mária Teréziától, II. Józsefen át Ferenc Jóskáig minden Habsburg császár alussza örök álmát, a turisták hangoskodása ellenére. Károly felesége, Zita királyné kissé túlélte a férjét, ha jól emlékszem, valamikor a kilencvenes években halt meg Svájcban. Zita egyik fia, Habsburg Ottó, túl a nyolcvanon, ma is aktív és szimpatikus politikus. A rendszerváltás utáni első elnökválasztás előtt szóba került Habsburg Ottó neve is, de nem vállalta, hogy köztársasági elnök legyen egy királyfiból. (Ottó minden fiát magyarra is megtanította, hátha lesz még a királyságból valami. Az egyik fiú, Gyuri Pesten ügyködik, mint utazó nagykövet és a Magyar Vöröskereszt elnöke, fivére Zágrábban telepedett le, elvégre Horvátország is a Monarchiához tartozott, jó helyen kell lenni, jókor.) Habsburg Ottó, a fiával, Gyurival egyszer ellátogatott a Hócipő szerkesztőségébe. Farkasházy Tivadar, a főszerkesztő, Kádár halála után licitált egy árverésen a Kádár-hagyaték egy darabkájára, egy márkátlan teáskészletre. Ez a teáskészlet ott van a szerkesztőségben, viccből. Mit nem adtunk volna egykor, hogy ez megtörténhessen. Farkasházy Teddy elmesélte ezt a történetet Habsburg Ottónak, majd megkérdezte tőle, akar-e teát inni. Ottó csendesen elmosolyodott, s csak annyit mondott, inkább egy buborékmentes ásványvizet kérnék. Ha a vizespohárból nem Rákosi ivott. A Habsburgokkal jómagam szinte tejtestvérek vagyunk. Apai nagyanyám szudétanémet volt, Brünn (Brno) mellett született, Morvaországban. A fáma szerint a Habsburg-ház állandóan erről a területről válogatta ki a szoptatós dajkákat a csecsemő főhercegekhez. Jó fű volt arrafelé, jól tejeltek az asszonyok. Nagyanyám nénikéje állítólag a jófajta szudétanémet teje miatt került Bécsbe, ahol a kis IV. Károlyt szoptatta. Ha ez tényleg igaz, akkor valóban tejtestvérek vagyunk Ottó elnök úrral. (Így kell szólítani, mint a Páneurópai Mozgalom elnökét.) Ottó már jóval a második háború előtt az Európai Egyesült Államokért küzdött. Az EU (Európai Unió) majdnem ilyen, csak amióta mi is beléptünk, kezd elfonnyadni, mint a virág, mely elhagyott üres szobában áll. De költői lettem itt az amerikai Népszava hasábjain. Tehát Madeirára utaztunk Pestről, lisszaboni átszállással, és semmi kaland nem volt, még a csomagunk sem veszett el. Ettől félve mindig van nálam egy kézitáska, melyben a legfontosabb dolgok lapulnak, úgymint a transitban vett whisky, vodka és konyak. E szerekkel bármilyen hosszú utat kibírok, elutaznék én Új-Zélandra is, ha egy ottani magyar újság - ha van ilyen - meghívna. Még azt is kibírnám, hogy a húsz órás úton nem lehet rágyújtani. Előtte fél nap alatt elszívnék egy dobozt, amelyre mindenféle fenyegető feliratok vannak pingálva. Egyik barátom bement a trafikba, kért egy doboz Marlborót, melyre éppen az volt írva: A dohányzás impotenciát okoz. Barátom megszeppent és így szólt a trafikoshoz: uram, ehelyett nem tudna adni egy olyan dobozt, amelyre inkább az van írva: A dohányzás halált okoz! AZ ÚJPESTI PIACRÓL JELENTEM... Funchalban, Madeira fővárosában függővasúttal (tátrai szlovákul: Janovka) felmentünk egy hegyre, ahonnét szánkókkal lehet leszáguldani a városba. Ha nincs, csak kanyargós, macskaköves, meredek utcák. A fémtalpas szánkóba egy ember fér, a járgányt egy helybéli úr irányítja és lökdösi lefelé a lejtőn. Nagyon jó szórakozás, fejenként tíz euró, kábé 13 dollár. Hülyének is megéri a funchhali ródlizás, hát még nekem. Béreltünk egy kocsit is, nyitott dzsipet szerettem volna mindig vezetni, de most sem sikerült. Csak pénzügyi okokból nem. Mentünk hát egy kis Citroennel. Az egész sziget hatvan kilométer hosszú, egyik nap bejártuk a déli partját, a másikon a vadregényesebb északit. A sziget közepén van egy 1500 méteres hegy, arra is felmásztunk. Kocsival. Hajdanán, több millió évvel ezelőtt egy tengerfenéki vulkánkitörés nyomán hatalmas hegy keletkezett a tengerben, 5500 méteres, de ebből csak 1500 méter lóg ki, ez Madeira. A többi négyezer méter a tenger alatt van. Oda nem mentünk le kocsival, mini-tengeralattjáró pedig nem volt. Ilyen egy sóher vidék, még U-boat-juk sincs. Madeirán sok az angol (és természetesen a német és japán) turista, évszázadok óta az angolok kezén van a híres madeirai bor kereskedelme. A britek gazdagodnak a portugál szőlőművesek verejtékén. Ez a karvalytőke, csak itt úgy mondják: kormorántőke. A sziget északi partjának különlegessége a lávastrand. A millió esztendő előtt feltört láva megkeményedett, és kis, majdnem teljesen zárt öblöket képzett ki a parton. Ezek a lávastrandok: odakünn az Atlanti-óceán tombol, a lávastrand zárt öblében pedig szőke kis germánok pancsolnak. Én is pancsoltam, mert szeptemberben a legmelegebb itt az óceán, 23 fokos. (Madeira Portugáliától délnyugatra fekszik, 800 kilométerre, uszkve Marokkóval egyvonalban. Ezt csak azért mondom, hogy villogjak. Az útikönyvben olvastam.) Madeirán nemzeti eledel a karddal, sült banánnal és a parázson sült marhaszelet. Mintha ez utóbbit Amerikában is ismernék, ha nem csalódom. A nejem kardhallal küzdött, én ki nem állhatom a halat és a tengeri herkentyűket, maradok a weldone (szerkesztő úr, jól írom? Nem - a Szerk.) bifszteknél. Csak azért kérdeztem a helyesírásról, mert angolul ugyanolyan jól tudok, mint portugálul. Angolul csak hat évig tanultam a gimiben és a jogi egyetemen, tudok beszélni Gainsborough festészetéről, Wat Tyler felkeléséről, csak azt nem tudom megkérdezni, hányas vágányról indul a vonat Oxfordba. Ezért utazom repülővel. Az orosszal is hasonló a helyzet, pedig orosz tagozatra jártam és ötösre érettségiztem belőle. Oroszul tíz percig tudok mesélni arról, hogy Abroszimov pionír észrevette, hogy rossz a vasúti sín, ezért vörös nyakkendőjével integetett a vonatnak, hogy álljon meg. Ezzel tömegszerencsétlenséget hárított el. Azt is tudom oroszul, hogy a „napoleonszkaja ármija pereslá za russzkaja granica”, azaz a napóleoni hadsereg átlépte az orosz határt. El tudom mondani Tatjána levelét Anyeginhez, já k vám písu, csivó zsebelje, és Nyekraszov versét a volgai hajóvontatókról. Csak azt nem tudom megkérdezni senkitől, hol van itt egy klotyó. Az oroszok amúgy is furcsa nép, nem tudják kimondani a szó eleji há-hangot, ezért náluk Hamlet az Gamlet, Hitler pedig Hitler. Mindegy, az a fó, hogy legalább ez utóbbit jól elverték, csináltak jót is. Madeiráról küldtem egy szép képeslapot újpesti piaci barátaimnak. A képeslapon egy gyönyörűséges, bikinis hölgy fekszik hason, és a tangából kilógó, tengervíztől még nedves popsijára rátapadtak a finom homokszemcsék. Amikor hazajöttem, Feri hentes rámutatott a homokos (nem úgy értem!) csajra, és azt kérdezte: apukám, megvolt neked? Meg, feleltem, de csak a homok.