Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2007. július-december (117. évfolyam, 27-52. szám)

2007-10-05 / 40. szám

­ A- 2007. Október 5., péntek IU Népszava Sz­abad­ság : miről beszél­nek ottho­n? Madeirai piac Mailáth Mikes László Elárulok egy titkot, ezen a héten nem jártam az újpesti pi­acon, helyette a madeirai halpiacot kerestem fel hajnalban. Mit keresek én hajnalban Funchalban, Madeira fővárosában? Képzeljék, egész évben kuporgattunk, hogy eljuthassunk e Portugáliához tartozó szigetre. Szigetmániás vagyok, az újpesti Szúnyog-szigeten kívül jártam már Cipruson, San­­torinin, Krétán, Korfun, Rhodoson, Szicíliában, Mallorcán és a Kanári-szigeteken. Most jött Madeira, és még halálomig el szeretnék jutni Szardíniára, Korzikára, Elbára és Máltá­ra. Több fontosabb sziget nincs a Földközi-tengeren. Igaz, Manhattan­ben is voltam, az is egy sziget, meg Anglia és Írország is. Magyarország is egy sziget a szláv, a germán és a dákoromán óceánban. Sokkal jobb lenne, ha jobbról Uk­rajna helyett Svédország lenne, balról pedig Norvégia. E két ország között csak leesne nekünk is egy kis suska (pénz), dezső (dollár). Madeirán megnéztük utolsó apostoli királyunk, IV. Károly sírját. Károlyt ide száműzték a budaörsi csata után. (Fiam tud egy k-betűs mondókát, lehet gyakoroltatni a gye­rekekkel, akik már csak annyit tudnak magyarul, hogy helló. Tehát: Károly király körtes kertjében két királyi katona két kiló kukoricakását kakátt ki. Tessék mondogatni a gyerkő­cöknek, hátha kedvet kapnak a szép anyanyelvünkhöz.) A budaörsi csatánál tartottam. Horthy első kormányzói éve alatt Károly exkirály kétszer akart visszatérni a magyar trónra. Először csak három ember támogatta, másodjára már öt. IV. Károly elindult a főváros felé öt marcona harcosával, de Budaörsön a horthysta, Habsburg-ellenes egyetemi diá­kok két puskalövéssel megfutamították az ellent. Az antant, Károly pimaszsága miatt nagyon bepipult, és Madeirára, az örök tavasz szigetére száműzte. Néhány év múlva, fiatalon ott halt meg, s érdekes módon nem vitték át a bécsi kapuci­nusok kriptájába, ahol Mária Teréziától, II. Józsefen át Fe­renc Jóskáig minden Habsburg császár alussza örök álmát, a turisták hangoskodása ellenére. Károly felesége, Zita ki­rályné kissé túlélte a férjét, ha jól emlékszem, valamikor a kilencvenes években halt meg Svájcban. Zita egyik fia, Habsburg Ottó, túl a nyolcvanon, ma is aktív és szimpatikus politikus. A rendszerváltás utáni első elnökválasztás előtt szóba került Habsburg Ottó neve is, de nem vállalta, hogy köztársasági elnök legyen egy királyfi­ból. (Ottó minden fiát magyarra is megtanította, hátha lesz még a királyságból valami. Az egyik fiú, Gyuri Pesten ügy­ködik, mint utazó nagykövet és a Magyar Vöröskereszt elnö­ke, fivére Zágrábban telepedett le, elvégre Horvátország is a Monarchiához tartozott, jó helyen kell lenni, jókor.) Habsburg Ottó, a fiával, Gyurival egyszer ellátogatott a Hócipő szerkesztőségébe. Farkasházy Tivadar, a főszerkesz­tő, Kádár halála után licitált egy árverésen a Kádár-hagyaték egy darabkájára, egy márkátlan teáskészletre. Ez a teás­készlet ott van a szerkesztőségben, viccből. Mit nem adtunk volna egykor, hogy ez megtörténhessen. Farkasházy Teddy elmesélte ezt a történetet Habsburg Ottónak, majd megkér­dezte tőle, akar-e teát inni. Ottó csendesen elmosolyodott, s csak annyit mondott, inkább egy buborékmentes ásványvi­zet kérnék. Ha a vizespohárból nem Rákosi ivott. A Habsburgokkal jómagam szinte tejtestvérek vagyunk. Apai nagyanyám szudétanémet volt, Brünn (Brno) mellett született, Morvaországban. A fáma szerint a Habsburg-ház állandóan erről a területről válogatta ki a szoptatós dajkákat a csecsemő főhercegekhez. Jó fű volt arrafelé, jól tejeltek az asszonyok. Nagyanyám nénikéje állítólag a jófajta szu­détanémet teje miatt került Bécsbe, ahol a kis IV. Károlyt szoptatta. Ha ez tényleg igaz, akkor valóban tejtestvérek vagyunk Ottó elnök úrral. (Így kell szólítani, mint a Páneu­rópai Mozgalom elnökét.) Ottó már jóval a második háború előtt az Európai Egyesült Államokért küzdött. Az EU (Euró­pai Unió) majdnem ilyen, csak amióta mi is beléptünk, kezd elfonnyadni, mint a virág, mely elhagyott üres szobában áll. De költői lettem itt az amerikai Népszava hasábjain. Tehát Madeirára utaztunk Pestről, lisszaboni átszállás­sal, és semmi kaland nem volt, még a csomagunk sem ve­szett el. Ettől félve mindig van nálam egy kézitáska, melyben a legfontosabb dolgok lapulnak, úgymint a transitban vett whisky, vodka és konyak. E szerekkel bármilyen hosszú utat kibírok, elutaznék én Új-Zélandra is, ha egy ottani magyar újság - ha van ilyen - meghívna. Még azt is kibírnám, hogy a húsz órás úton nem lehet rágyújtani. Előtte fél nap alatt el­szívnék­ egy dobozt, amelyre mindenféle fenyegető feliratok vannak pingálva. Egyik barátom bement a trafikba, kért egy doboz Marlborót, melyre éppen az volt írva: A dohányzás impotenciát okoz. Barátom megszeppent és így szólt a tra­­fikoshoz: uram, ehelyett nem tudna adni egy olyan dobozt, amelyre inkább az van írva: A dohányzás halált okoz! AZ ÚJPESTI PIACRÓL JELENTEM... Funchalban, Madeira fővárosában függővasúttal (tátrai szlovákul: Janovka) felmentünk egy hegyre, ahonnét szán­kókkal lehet leszáguldani a városba. Ha nincs, csak kanyar­gós, macskaköves, meredek utcák. A fémtalpas szánkóba egy ember fér, a járgányt egy helybéli úr irányítja és lökdösi lefelé a lejtőn. Nagyon jó szórakozás, fejenként tíz euró, kábé 13 dollár. Hülyének is megéri a funchhali ródlizás, hát még nekem. Béreltünk egy kocsit is, nyitott dzsipet szerettem volna mindig vezetni, de most sem sikerült. Csak pénzügyi okok­ból nem. Mentünk hát egy kis Citroennel. Az egész sziget hatvan kilométer hosszú, egyik nap bejártuk a déli partját, a másikon a vadregényesebb északit. A sziget közepén van egy 1500 méteres hegy, arra is felmásztunk. Kocsival. Haj­danán, több millió évvel ezelőtt egy tengerfenéki vulkánki­törés nyomán hatalmas hegy keletkezett a tengerben, 5500 méteres, de ebből csak 1500 méter lóg ki, ez Madeira. A többi négyezer méter a tenger alatt van. Oda nem mentünk le kocsival, mini-tengeralattjáró pedig nem volt. Ilyen egy sóher vidék, még U-boat-juk sincs. Madeirán sok az angol (és természetesen a német és ja­pán) turista, évszázadok óta az angolok kezén van a híres madeirai bor kereskedelme. A britek gazdagodnak a portu­gál szőlőművesek verejtékén. Ez a karvalytőke, csak itt úgy mondják: kormorántőke. A sziget északi partjának különlegessége a lávastrand. A millió esztendő előtt feltört láva megkeményedett, és kis, majdnem teljesen zárt öblöket képzett ki a parton. Ezek a lávastrandok: odakünn az Atlanti-óceán tombol, a láva­strand zárt öblében pedig szőke kis germánok pancsolnak. Én is pancsoltam, mert szeptemberben a legmelegebb itt az óceán, 23 fokos. (Madeira Portugáliától délnyugatra fekszik, 800 kilométerre, uszkve Marokkóval egyvonalban. Ezt csak azért mondom, hogy villogjak. Az útikönyvben olvastam.) Madeirán nemzeti eledel a karddal, sült banánnal és a parázson sült marhaszelet. Mintha ez utóbbit Amerikában is ismernék, ha nem csalódom. A nejem kardhallal küzdött, én ki nem állhatom a halat és a tengeri herkentyűket, maradok a weldone (szerkesztő úr, jól írom? Nem - a Szerk.) bifsz­­teknél. Csak azért kérdeztem a helyesírásról, mert angolul ugyanolyan jól tudok, mint portugálul. Angolul csak hat évig tanultam a gimiben és a jogi egyetemen, tudok beszélni Gainsborough festészetéről, Wat Tyler felkeléséről, csak azt nem tudom megkérdezni, hányas vágányról indul a vonat Oxfordba. Ezért utazom repülővel. Az orosszal is hasonló a helyzet, pedig orosz tagozatra jártam és ötösre érettségiztem belőle. Oroszul tíz percig tu­dok mesélni arról, hogy Abroszimov pionír észrevette, hogy rossz a vasúti sín, ezért vörös nyakkendőjével integetett a vonatnak, hogy álljon meg. Ezzel tömegszerencsétlenséget hárított el. Azt is tudom oroszul, hogy a „napoleonszkaja ár­­mija pereslá za russzkaja granica”, azaz a napóleoni hadse­reg átlépte az orosz határt. El tudom mondani Tatjána levelét Anyeginhez, já k vám písu, csivó zse­belje, és Nyekraszov versét a volgai hajóvontatókról. Csak azt nem tudom meg­kérdezni senkitől, hol van itt egy klotyó. Az oroszok amúgy is furcsa nép, nem tudják kimondani a szó eleji há-hangot, ezért náluk Hamlet az Gamlet, Hitler pedig Hitler. Mindegy, az a fó, hogy legalább ez utóbbit jól elverték, csináltak jót is. Madeiráról küldtem egy szép képeslapot újpesti piaci barátaimnak. A képeslapon egy gyönyörűséges, bikinis hölgy fekszik hason, és a tangából kilógó, tengervíztől még nedves popsijára rátapadtak a finom homokszemcsék. Ami­kor hazajöttem, Feri hentes rámutatott a homokos (nem úgy értem!) csajra, és azt kérdezte: apukám, megvolt neked? Meg, feleltem, de csak a homok.

Next