Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2008. január-június (118. évfolyam, 1-24. szám)
2008-06-13 / 24. szám
2008. JÚNIUS 13., PÉNTEK REFLEX Elhunyt Fejtő Ferenc (1909-2008) Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy életének utolsó periódusában Fejtő Ferenc, a magyar szellemi élet egyik óriása, József Attila egykori munkatársa és barátja, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság főmunkatársa lehetett, és idős kora, valamint romló egészségi állapota ellenére hetente megtisztelte lapunkat egy-egy friss írásával. Fejtő Ferenc számára ez kicsit érzelmi kérdés is volt: a harmincas években már írt ebben a lapban, és élete összefonódott a magyarországi Népszavával, amelynek hosszú éveken át párizsi tudósítója, majd örökös tiszteletbeli főszerkesztője volt. Ezek után úgy érezte, nem mondhat nemet az „amerikai Népszava" megkeresésének még akkor sem, ha az csupán névrokona a pesti Népszavának, és teljesen független attól. Fejtő Ferenc személyében a bölcs magyarok egyike távozott, aki mindig a kiegyezés, a megegyezés és a békesség, a humánum oldalán állt, aki egyformán utasította el a fasiszta és a kommunista diktatúrát, miközben mindig nyíltan vállalta baloldaliságát. Az ő baloldalisága nem pártelkötelezettség volt, hanem az elnyomottak, a kisemmizettek védelme, a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavának képviselete. Elitte, hogy az emberi párbeszéd képes úrrá lenni a bajokon és a konfliktusokon, hogy nincs más út, mint egymás kölcsönös tisztelete. Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztősége mély fájdalommal, a család iránti részvéttel búcsúzik Fejtő Ferejtő Ferenc 1909. augusztus 31-én született Fischl Ferenc néven Nagykanizsán. Prágai zsidó nagyapja a híres Pester Lloyd szedője lett, majd megalapította a Zala című nagykanizsai újságot, apja könyvkereskedő, nyomdász és a szabadkőműves mozgalom tagja volt. Fejtő, aki fiatalon áttért a katolikus hitre, a budapesti egyetemen tanult, a Berzsenyi-kollégium tanára, a Bartha Miklós Társaság tagja lett. Illegális kommunisták hatására marxista szemináriumokat tartott, a mozgalom hozta össze József Attilával is, akinek tehetségét az elsők közt ismerte fel. 1932-ben majd egy évre börtönbe került, s tanulmányait meg kellett szakítania. A kommunista mozgalommal a szektás vezetés miatt hamarosan szakított. A marxizmus humanistább, liberálisabb változatához, a szociáldemokráciához viszont - ha kritikusan is - egész életében hűséges maradt. József Attilával megalapította a Szép Szó című folyóiratot, amelynek 1935-38-ban szerkesztője volt, emellett számos folyóiratba írt, részt vett a népies-urbánus vitában s közvetíteni próbált a baloldal két szembenálló tábora közt. 1938-ban egy cikke miatt osztály elleni izgatás vádjával pert indítottak ellene, a letartóztatás elől Párizsba menekült s élete végéig ott élt. Hét évig a Népszava párizsi tudósítója volt, a második világháború idején részt vett a francia ellenállásban, miközben itthon majd egész családját kiirtották. A háború után nem tért haza, de 1947 és 1949 között Károlyi Mihály nagykövet bizalmasaként a párizsi magyar sajtóirodát vezette. Rajk László letartóztatása után tisztségéről Károlyihoz hasonlóan - tiltakozásul lemondott, majd Rajk kivégzésekor nagy cikkben leplezte le a per hamis indítékait. 1955-ben francia állampolgár lett, s 1974-ig az AFP francia hírügynökségnél dolgozott a keleti tömb ügyeinek kommentátoraként. 1956-ban a forradalom leverése után döntő szerepe volt abban, hogy a francia értelmiség hitelesen tájékozódhatott a történtekről. Albert Camus és mások állásfoglalása nem csak szó szerint életeket mentett az íróperek idején, de fordulatot jelentett a kommunista rendszerek nyugati megítélésében. A kelet-európai országokról, a kommunista mozgalomról és világpolitikai kérdésekről írott művei a tényekre építve, éles antikommunista szellemben bírálták a "tábor" ideológiáját és politikai gyakorlatát. Festő, aki 1973-ban műveiért elnyerte az állami doktorátust, 1972-82 közt a politikatudományi főiskola kelet-európai szemináriumát igazgatta, szovjet és kelet-európai témákról tartott előadásokat, a milánói Il Giornale párizsi irodáját vezette s rendszeresen szerepelt a nyugati rádiók magyar nyelvű adásaiban. 1988. június 16-án beszédet mondott a Père Lachaise temetőben Nagy Imre-emlékművének avatásán. Festő szépírónak indult, de áttért a politikai tudományok területére. A Rekviem egy hajdanvolt birodalomért az Osztrák- Magyar Monarchiát siratja el, amelyet életképesnek tartott, pusztulását szerinte külső erők okozták. A népi demokráciák története a kelet-európai sztálinizmus elemzésének alapműve, óriási tárgyismeretre támaszkodó megközelítései ma is érvényesek. A 16 nyelvre lefordított, Franciaországban tankönyvként is használt mű számos francia szimpatizánst ébresztett rá a valóságra. Emlékiratait Párizsban 1986-ban, magyarul Budapesttől Párizsig címmel 1989-ben adták ki. Irodalmi esszéket is írt, újságcikkei számos aktualitást tárgyaltak, gyakran adott interjút, műveit számos nyelvre lefordították. Festő konzervatív liberális szocialistának vallotta magát: konzervatívként az európai görögzsidó-keresztény hagyományhoz kötődött, liberálissá a 20. század önkényuralmi rendszerei tették, s a kirívó egyenlőtlenségek ellenfeleként maradt szocialista. 1989 júniusában, Nagy Imre és társai temetésére jött először haza 42 év után. 1988-ban a francia Becsületrend lovagja lett, 1992-ben a francia Nemzetgyűlés irodalmi díjával, 1994-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki, 2000-ben a Nagykövetek Díját, 2001-ben az Európa-díjat kapta meg. 1989-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért Díjjal, 1999-ben a Magyar Köztársaság Arany Emlékérmével ismerték el, 1997-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja. 2003-ban Széchenyi-díjat kapott "a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében - különösen a hazai kultúra képviseletében és megismertetésében - végzett kiemelkedő irodalmi munkásságáért és közéleti szerepvállalásáért". 2004- ben a magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjét, 2005-ben Nagy Imre Érdemrendet kapott, rendőr. Feri bácsi kedvessége és bölcs útmutatása hiányozni fog nemcsak nekünk, hanem az egész magyar szellemi életnek. Béke poraira és áldott emlékére! Amerikai Magyar Népszava Szabadság A Carlton Club RENTOUL FERENC Teljes 90 évvel azután, hogy az angol nők először járultak az urnák elé szavazni választásokon, a konzervatív párt fellegvára elhatározta: a Carlton Club mostantól kezdve nőket is hajlandó lesz felvenni teljes jogú tagjai sorába. A Carlton Clubnak eddig csak négy női tagja volt: a Vasakaratú Margaret Thatcher, akit világszerte az Iron Lady jelzővel aposztrofáltak a politikusok. Noha miniszterelnök és a konzervatív párt teljhatalmú vezére volt, a Carlton Club ősi szabályai értelmében, hogy nőt nem vehet föl a klub, mindmáig csak mint tiszteletbeli léphette át a 19. századbeli ősi intézmény küszöbét. Ez a visszásság annál is meglepőbb, mert a Carlton éttermében, bárjában és bőrfoteljeiben legalább annyi fontos politikai döntés született, mint a miniszterelnökség, a Downing Street 10. alatt. Alig van olyan ismert nevű politikus vagy volt miniszter, aki a kormányból való távozása után ne írná meg emlékiratait, ami nagyon is jövedelmező foglalkozás. Annál is inkább, mert ezekben a politikusok már gátlás nélkül írják meg a diszkrétebb pletykákat, melyeknek nagy része a Carlton Club falai között születtek meg. Ezeknek az életrajzoknak különösen nagy a keletje. Megírják, hogy az életrajz írójának emlékezete szerint melyik kollegája fúrta meg vagy döfte hátba. A harmincas években, mikor már gyűltek a második világháború sötét fellegei, az angol konzervatív párton belül komoly szakadás állt be. Egyfelől a pipogya miniszterelnök, Nevill Chamberlain mögött csoportosultak jó néhányan, akik mindenáron azon voltak, hogy Hitlerrel meg kell egyezni. Ezekkel szemben állt többek között Anthony Eden, Alfred Duff Cooper és gerincesebb társaik, akik mind azt hangoztatták, hogy a fegyverkezést fokozni és gyorsítani kell, mert Anglia saját sírját ásná meg, ha további engedményeket tenne Hitler területi követeléseinek. Azokban a napokban történt, hogy az egyik ilyen Németországgal szimpatizáló konzervatív párti képviselő meghívta a Carlton Club-ba Ribbentrop ot, a hitleri Németország londoni nagykövetét. Ribbentrop a folyóson éppen Churchill mellett halad el, aki már akkor minden erejével szembefordult a németeknek adandó további engedményekkel. Ribbentrop azt kérdezte, hol van a mellékhelyiség. Csak menjen itt egyenesen tovább - felelte Churchill -, és az egyik baloldali ajtón ez van kiírva: Gentlemen. De ez ne zavartassa magát, csak menjen be nyugodtan... Bevettetikezt, hogy valamirevaló gentleman soha nem kéri barátját vagy ismerősét, hogy ajánlja tagnak vagy támogassa felvételét ebbe vagy abba a klubba. Meg kell várni, amíg a barát, ismerős a maga részéről felajánlja a támogatását. Egy ambiciózus fiatalember azonban mégis megkockáztatta a kérelmet. Az angol klubok felvételi bizottság elé utalják a felvételi kérelmeket. A bizottság titkosan szavaz, fekete golyót tesz a tálba, aki a felvételi kérőt el akarja utasítani. A fiatal akarnokot el is vetették, de megkérdezte, hány fekete golyó volt a tálban. Hát, lássuk csak - felelte a barátja - tudja maga, hogy néz ki a kaviár? De mint említettem, az angol klubok világa egy más világ. A hatvanas években felkértem Polányi Mihály professzort, hogy tartson három előadást az angol rádió magyar műsorában. Rendben van, mondta Polányi, beszéljük meg a részleteket a klubjában, az Atheneumban, ahol én soha nem jártam. Az Atheneum roppant exkluzív klub, érsekek, nagynevű tudósok, Nobel-díjasok, magas állású bírák, orvosprofesszorok a tagjai. Mikor leültünk a pincér átadta az étlapot és két palatáblát Polányinak. Ebben a klubban az egyik szabály az, hogy a tagok nem beszélnek a kiszolgáló személyzettel, hanem palatáblára írják fel krétával a rendelést, feltehetőleg azért, mert így nem zavarja a beszélgetésük a többi asztalnál ülő tagokat. Mint említettem, az angol klubok világa egy egészen egyéni és egészen más világ... Népszava ZABADSAG