Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2008. január-június (118. évfolyam, 1-24. szám)

2008-06-13 / 24. szám

2008. JÚNIUS 13., PÉNTEK REF­L­E­X Elhunyt Fejtő Ferenc (1909-2008) Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy életének utolsó periódusában Fejtő Ferenc, a magyar szellemi élet egyik óri­ása, József Attila egykori munkatársa és barátja, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság főmunkatársa lehetett, és idős kora, valamint romló egészségi állapota ellenére hetente meg­tisztelte lapunkat egy-egy friss írásával. Fejtő Ferenc számára ez kicsit érzelmi kérdés is volt: a harmincas években már írt ebben a lapban, és élete összefonódott a magyarországi Nép­szavával, amelynek hosszú éveken át párizsi tudósítója, majd örökös tiszteletbeli főszerkesztője volt. Ezek után úgy érezte, nem mondhat nemet az „amerikai Népszava" megkeresésének még akkor sem, ha az csupán névrokona a pesti Népszavának, és teljesen független attól. Fejtő Ferenc személyében a bölcs magyarok egyike távozott, aki mindig a kiegyezés, a megegye­zés és a békesség, a humánum oldalán állt, aki egyformán utasította el a fasiszta és a kommunista diktatúrát, miközben mindig nyíltan vállalta baloldaliságát. Az ő baloldalisága nem pártelkötelezettség volt, hanem az elnyomottak, a kisemmizet­tek védelme, a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavának képviselete. Elitte, hogy az emberi párbeszéd képes úrrá lenni a bajokon és a konfliktusokon, hogy nincs más út, mint egymás kölcsönös tisztelete. Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztősége mély fájdalommal, a család iránti részvéttel búcsúzik Fejtő Fe­rejtő Ferenc 1909. augusztus 31-én szüle­tett Fischl Ferenc néven Nagykanizsán. Prágai zsidó nagyapja a híres Pester Lloyd szedője lett, majd megalapította a Zala című nagykanizsai újságot, apja könyvkereskedő, nyomdász és a szabad­­kőműves mozgalom tagja volt. Fejtő, aki fiatalon áttért a katolikus hitre, a buda­pesti egyetemen tanult, a Berzsenyi-kol­légium tanára, a Bartha Miklós Társaság tagja lett. Illegális kommunisták hatásá­ra marxista szemináriumokat tartott, a mozgalom hozta össze József Attilával is, akinek tehetségét az elsők közt ismer­te fel. 1932-ben majd egy évre börtönbe került, s tanulmányait meg kellett szakí­tania. A kommunista mozgalommal a szek­tás vezetés miatt hamarosan szakított. A marxizmus humanistább, liberálisabb változatához, a szociáldemokráciához viszont - ha kritikusan is - egész életében hűséges maradt. József Attilával meg­alapította a Szép Szó című folyóiratot, amelynek 1935-38-ban szerkesztője volt, emellett számos folyóiratba írt, részt vett a népies-urbánus vitában s közvetíteni próbált a baloldal két szembenálló tábo­ra közt. 1938-ban egy cikke miatt osztály elleni izgatás vádjával pert indítottak el­lene, a letartóztatás elől Párizsba mene­kült s élete végéig ott élt. Hét évig a Népszava párizsi tudósítója volt, a második világháború idején részt vett a francia ellenállásban, miközben itt­hon majd egész családját kiirtották. A há­ború után nem tért haza, de 1947 és 1949 között Károlyi Mihály nagykövet bizalma­saként a párizsi magyar sajtóirodát vezet­te. Rajk László letartóztatása után tisztsé­géről­­ Károlyihoz hasonlóan - tiltakozásul lemondott, majd Rajk kivégzésekor nagy cikkben leplezte le a per hamis indítékait. 1955-ben francia állampolgár lett, s 1974-ig az AFP francia hírügynökségnél dolgozott a keleti tömb ügyeinek kommentátora­ként. 1956-ban a forradalom leverése után döntő szerepe volt abban, hogy a francia értelmiség hitelesen tájékozódhatott a történtekről. Albert Camus és mások ál­lásfoglalása nem csak szó szerint életeket mentett az íróperek idején, de fordulatot jelentett a kommunista rendszerek nyuga­ti megítélésében. A kelet-európai országokról, a kom­munista mozgalomról és világpolitikai kérdésekről írott művei a tényekre építve, éles antikommunista szellemben bírálták a "tábor" ideológiáját és politikai gyakor­latát. Festő, aki 1973-ban műveiért elnyer­te az állami doktorátust, 1972-82 közt a politikatudományi főiskola kelet-európai szemináriumát igazgatta, szovjet és ke­let-európai témákról tartott előadásokat, a milánói Il Giornale párizsi irodáját vezette s rendszeresen szerepelt a nyugati rádiók magyar nyelvű adásaiban. 1988. június 16-án beszédet mondott a Père Lachaise temetőben Nagy Imre-emlékművének avatásán. Festő szépírónak indult, de áttért a po­litikai tudományok területére. A Rekviem egy hajdanvolt birodalomért az Osztrák- Magyar Monarchiát siratja el, amelyet életképesnek tartott, pusztulását szerinte külső erők okozták. A népi demokráci­ák története a kelet-európai sztálinizmus elemzésének alapműve, óriási tárgyisme­retre támaszkodó megközelítései ma is érvényesek. A 16 nyelvre lefordított, Fran­ciaországban tankönyvként is használt mű számos francia szimpatizánst ébresz­tett rá a valóságra. Emlékiratait Párizsban 1986-ban, magyarul Budapesttől Párizsig címmel 1989-ben adták ki. Irodalmi esszé­ket is írt, újságcikkei számos aktualitást tárgyaltak, gyakran adott interjút, műveit számos nyelvre lefordították. Festő kon­zervatív liberális szocialistának vallotta magát: konzervatívként az európai görög­­zsidó-keresztény hagyományhoz kötő­dött, liberálissá a 20. század önkényuralmi rendszerei tették, s a kirívó egyenlőtlensé­gek ellenfeleként maradt szocialista. 1989 júniusában, Nagy Imre és társai temetésére jött először haza 42 év után. 1988-ban a francia Becsületrend lovag­ja lett, 1992-ben a francia Nemzetgyűlés irodalmi díjával, 1994-ben Pulitzer-em­­lékdíjjal tüntették ki, 2000-ben a Nagykö­vetek Díját, 2001-ben az Európa-díjat kapta meg. 1989-ben a Magyar Köztársaság Ba­bérkoszorúval ékesített Zászlórendjével, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért Díjjal, 1999-ben a Magyar Köztársaság Arany Emlékérmével ismerték el, 1997-től a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja. 2003-ban Széchenyi-díjat kapott "a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében - különösen a hazai kultú­ra képviseletében és megismertetésében - végzett kiemelkedő irodalmi munkássá­gáért és közéleti szerepvállalásáért". 2004- ben a magyar Köztársaság Érdemrendjé­nek Nagykeresztjét, 2005-ben Nagy Imre Érdemrendet kapott, rend­őr. Feri bácsi kedvessége és bölcs útmutatása hiányozni fog nemcsak nekünk, hanem az egész magyar szellemi életnek. Béke poraira és áldott emlékére! Amerikai Magyar Népszava Szabadság A Carlton Club RENTOUL FERENC Teljes 90 évvel azután, hogy az angol nők elő­ször járultak az urnák elé szavazni választáso­kon, a konzervatív párt fellegvára elhatározta: a Carlton Club mostan­tól kezdve nőket is hajlandó lesz felvenni teljes jogú tagjai sorába. A Carlton Club­nak eddig csak négy női tagja volt: a Vasakaratú Margaret Thatcher, akit világszerte az Iron Lady jelzővel aposztrofáltak a politikusok. Noha miniszterelnök és a konzervatív párt teljhatalmú vezére volt, a Carlton Club ősi szabályai értelmében, hogy nőt nem vehet föl a klub, mindmáig csak mint tiszteletbeli léphette át a 19. századbeli ősi intézmény kü­szöbét. Ez a visszásság annál is meglepőbb, mert a Carlton éttermében, bárjában és bőr­foteljeiben legalább annyi fontos politikai döntés született, mint a miniszterelnökség, a Downing Street 10. alatt. Alig van olyan ismert nevű politikus vagy volt miniszter, aki a kormányból való távozása után ne írná meg emlékiratait, ami nagyon is jöve­delmező foglalkozás. Annál is inkább, mert ezekben a politikusok már gátlás nélkül írják meg a diszkrétebb pletykákat, melyek­nek nagy része a Carlton Club falai között születtek meg. Ezeknek az életrajzoknak különösen nagy a keletje. Megírják, hogy az életrajz írójának emlékezete szerint me­lyik kollegája fúrta meg vagy döfte hátba. A harmincas években, mikor már gyűltek a második világháború sötét fellegei, az angol konzervatív párton belül komoly szakadás állt be. Egyfelől a pipogya miniszterelnök, Nevill Chamberlain mögött csoportosultak jó néhányan, akik mindenáron azon vol­tak, hogy Hitlerrel meg kell egyezni. Ezek­kel szemben állt többek között Anthony Eden, Alfred Duff Cooper és gerincesebb társaik, akik mind azt hangoztatták, hogy a fegyverkezést fokozni és gyorsítani kell, mert Anglia saját sírját ásná meg, ha to­vábbi engedményeket tenne Hitler területi követeléseinek. Azokban a napokban tör­tént, hogy az egyik ilyen Németországgal szimpatizáló konzervatív párti képviselő meghívta a Carlton Club-ba Ribbentrop­ ot, a hitleri Németország londoni nagykövet­ét. Ribbentrop a folyóson éppen Churchill mellett halad el, aki már akkor minden ere­jével szembefordult a németeknek adandó további engedményekkel. Ribbentrop azt kérdezte, hol van a mellékhelyiség. Csak menjen itt egyenesen tovább - felelte Chur­chill -, és az egyik baloldali ajtón ez van ki­írva: Gentlemen. De ez ne zavartassa magát, csak menjen be nyugodtan... Bevett­etikezt, hogy valamirevaló gentleman soha nem kéri barátját vagy ismerősét, hogy ajánlja tagnak vagy támogassa felvételét ebbe vagy abba a klubba. Meg kell várni, amíg a barát, ismerős a maga részéről felajánlja a támoga­tását. Egy ambiciózus fiatalember azonban mégis megkockáztatta a kérelmet. Az angol klubok felvételi bizottság elé utalják a felvé­teli kérelmeket. A bizottság titkosan szavaz, fekete golyót tesz a tálba, aki a felvételi kérőt el akarja utasítani. A fiatal akarnokot el is vetették, de megkérdezte, hány fekete go­lyó volt a tálban. Hát, lássuk csak - felelte a barátja - tudja maga, hogy néz ki a kaviár? De mint említettem, az angol klubok világa egy más világ. A hatvanas években felkér­tem Polányi Mihály professzort, hogy tart­son három előadást az angol rádió magyar műsorában. Rendben van, mondta Polányi, beszéljük meg a részleteket a klubjában, az Atheneum­ban, ahol én soha nem jártam. Az Atheneum roppant exkluzív klub, érse­kek, nagynevű tudósok, Nobel-díjasok, ma­gas állású bírák, orvosprofesszorok a tagjai. Mikor leültünk a pincér átadta az étlapot és két palatáblát Polányinak. Ebben a klubban az egyik szabály az, hogy a tagok nem be­szélnek a kiszolgáló személyzettel, hanem palatáblára írják fel krétával a rendelést, feltehetőleg azért, mert így nem zavarja a beszélgetésük a többi asztalnál ülő tagokat. Mint említettem, az angol klubok világa egy egészen egyéni és egészen más világ... Népszava ZABADSAG

Next