Amerikai Magyar Népszava, 1958. október (60. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-21 / 248. szám

A RÁDIÓ KANADÁBAN FÉLIG HIVATALOS, FÉLIG PRIVÁT (Canadian Scene) — Az ál­lami tulajdonban levő Cana­dian Broadcasting­ Corpora­tion hatásköréne­k megváltoz­tatása tárgyában augusztus közepében a parlamentbe be­nyújtott törvényjavaslat az első komoly változást jelenti a kanadai rádióleadás több mint húsz éves történetében. Köztudomású volt a kor­mánynak az­ a szándéka is, hogy korábbi ígéretének meg­felelően, megszüntesse a CBC televíziós monopóliumát, a­mely az ország népesebb vá­rosaiban, mint Montreal, To­rontó, Winnipeg, Vancouver és Halifax, eddig ténylegesen fennállott. Az új rádiótörvény legfon­­­­tosa­bb rendelkezése az, amely megvonja a CBC igazgatósá­gától az összes rádióleadások ellenőrzés­én­ek j­o­gát és átru­házza azt egy olyan külön testületre, amely egyformán és remélhetőleg pártatlanul ellenőrzi úgy az állami, mint a magánleadásokat. Az új testület, amelynek neve Board of Broadcast Go­vernors, 115 tagiból fog állni , a­kik közül 3 állandó és 12 időleges alkalmazott. A CBC-t külön igazgatóság irányítja a jövőben, amely egy elnökből, alelnökből és 11 tagból áll. A törvényjavaslatot beter­jesztő George Now­man minisz­ter bejelentése szerint a rá­dióleadások eddigi rendszeré­ben az új törvény érvénybe lépése után sem lesz változás. Kijelentése szerint “továbbra is biztosítják Kanada részére a rádióleadások országos rend­szerének és működésének ha­tékony voltát és az alapjaiban jellemzően kanadai változé­kony, könnyen érthető és ma­gas színvonalú műsorokat. A kanadai rádióleadás álla­mi ellenőrzése hosszú múltra tekint vissza. Bár az első rá­dióleadások magánkezdemé­nyezés alapján jöttek létre, a kanadai kormány már 1927-­­ben lépéseket tett irányítá­sának állami ellenőrzésére. Ez évben Royal Commission-t ne­veztek ki a kérdés tanulmá­nyozására, amely két évvel később azt javasolta, hogy a magánállomások töröltesse­nek el és a rádióleadás Ang­liához és más európai orszá­gokhoz hasonlóan állami mo­nopóliummá váljék. Bár e ja­vaslatot nem fogadták el tel­jes egészében, a kormány 1932-ben megindította az ál­lami s rádióleadásokat és azo­kat azóta megszakítás nélkül fenntartotta. A végleges rendezés enge­délyezte a meglévő magán­­állomások fennmaradását, sőt újaik felállítását, de csak mint helyi állomásokat; ugyanak­kor a Canadian Broadcasting Corporation kapott egyedül engedélyt az országos hálóza­tok igazgatására és az lett megbízva úgy saját állomá­sai, mint az összes magánál­lomások irányításával és el­lenőrzésével. E rendszer, amely később a televízió­s leadásokra is ki lett terjesztve, már több mint húsz év óta működik. Nem elégített ki mindenkit, de legalább megvalósította azt a célt, hogy Kanadának egysé­ges és jellegzetesen kanadai rádióleadásai voltak és ezen­kívül nagyban hozzájárult az ország művészi, irodalmi és zenei tehetségeinek kifejlő­déséhez. További érdeme, a­melyet még egyes bírálói is elismernek, hogy elsősegítet­­te Kanadának egy nagy nem­zetté való olvasztását. Az utóbbi években azonban a részben állami, részben ma­gánállomások rendszerét mind több támadás érte. Különösen azt hozták fel — és nem jog­talanul —, hogy a CBC-nek túl nagy a hatalma azáltal, hogy a magánállomásokat nemcsak ellenőrzi, de egyben versenytársuk is. Néhány hó­nappal ezelőtt egy Royal Com­mission azt ajánlotta, állít­sanak fel egy a CBC-től kü­lönálló szervezetet, amely pár­tatlan ellenőrzést gyakorol úgy az állami, mint a magán­­állomások fölött. Javasolta továbbá annak megfontolá­sát, hogy a CBC televíziós­­ monopóliuma is megszüntet­­tessék és hogy a nagyobb vá­rosokban engedélyezzék ma­gánállomások felállítását. JÓÍZŰ humor, szerelem, ROMANTIKA! A magyar fllmak aj otlboaa Fords Playhousf Telefon: HILLCREST 2-0348 FORDS, N. J. CSAK EGY NAP! OKTÓBER 22-ÉN SZERDÁN délután 2. órától este 11-ig folytatólagos előadások. Bemutatásra kerül Jávor Pál főszereplésével Móricz Zsig­­mond tősgyökeresen magyar meséje: "Kerek Ferkó" Telve a legszebb magyar da­lokkal, nótákkal, cigányzenés mulatozásokkal. Egry Mária, Berky Lili, Csor­­tos Gyula, Benkő Gyula, Mi­­hályfi Ernő és sokan mások játszák a további főszerepeket, valamint a legszórakoztatóbb, legkacagtatóbb magyar paraszt komédia filmen: “Göre Gábor" Tompa Pufi, Rózsahegyi Kál­mán, Pethes Sándor, Simon Marcsa, Dajbukás Ilona, Ador­ján Éva és sokan mások a fő­szerepekben. Szobafestő Műhely Lakás, Épület—Festés. Olcsón és szakszerűen. Egy évi jótállás. 20 éves gyakorlat! VÖRÖS BÉLA, 415 East 81 st Street, New York, N. Y Telefon: este 6 órától REgent 4­7382. Kérem a magyarság szives támoga­tását. IKEA VÁMMENTES CSOMAGKÜLDÉS MAGYARORSZÁGRA Rokonai részére ezen csomagok több SEGÍTSÉGET jelentenek, mintha bármi mást küldene. EUROPEAN EXCHANGE CO., Inc. GUSTAVE HARTMANN 1S66 First Ave.. New York, N. Y. (81 és 82-ik utcák között) Phone: RH 4-7752 U. S. Relief Perc. Service két>.!salete IMPORTALT, FRISS, IDEI KARÁCSONYI SZALONCUKORKA Herz szalámi Prágai sonka Liptói juhturó Füstölt juhsajt Rudas vanília Rózsa paprika Száraz gomba Málnaszörp Tojásos tarhonya Importált Quargli Tök- és káposztagyalu Hurkatöltők Sütőformák Húsdarálók Hecsedli lekvár Importált akácméz Importált tortalap Idei, édes mák Szent János kenyér Magyar Szakácskönyvek Importált csokoládék Importált cukorkák Magyar játékkártya Dekás mérlegek Zománc edények Mák- és diódarálók Magyar blúzok Magyar hanglemezek És még sokezer más cikk kapható! KÉRJEN INGYENES ÁRJEGYZÉKET! VIDÉKRE PONTOSAN SZÁLLÍTOK! PAPRIKÁS WEISS Importer 1504 N. SECOND AVE.. NEW YORK 21. N. Y. A 78 és 79-ik utcák között Telephone: BU 8-6117 SZŐRMÉK Puha és selymes Mouton Szőrme Jacketek, legújabb divat szerint. CSAK S39.50 — Gráni árban Valamint gyönyörű valódi Mink Szólák, minden színben, csupán $195 árban._________________________ BOB FOR LTD. 315—7th Ave. (28th Sl. közelében) 4-ik emelet. LA 4-1379 Magyar-Angol írógépek újak és használtak raktáron, nagy választékban kaphatók az INTERN ACIONAL TYPEWRITER CO. főüzletében. Előnyös vétel, azonnali és részletfizetésre. — Keresse fel Mr. BiXGELT c/o INTERNATIONAL TYPEWRITING CO. 240 East 861h Street New York 28. N. Y. Telelőn: REgent 4-790Ű AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA LAKÁSHIÁNY BUDAPESTEN ÉS HIVATALOS MENTEGETŐZÉS BUDAFES­T. — A Hétfő Hírek jelenti: A Statisztikai Hivatal leg­utóbbi közleménye szerint Bu­dapest lakossága 1958 első negyedévében csak a vidékről a fővárosba áramló dolgozók­kal és családtagjaikkal újabb 29.690 fővel szaporodott. Ez a beáramlás állandóan tart, és csupán 1905-től 1958-ig csaknem félmillióval növelte a főváros lakosainak számát. Ezt a vándorlást igen kis mér­tékben enyhítette az 1956-ig érvényben volt letelepedési rendelkezés, de a főváros túl­népesedésének problémáját ez sem oldhatta meg. Nem oldhatta meg egysze­rűen azért, mert a probléma gyökerei a régi tőkés iparpo­litikára vezethetők vissza, amely a közművekkel ellátott fővárosban kifizetődőbbnek találta az iparfejlesztést, ugyanakkor azonban elmu­lasztotta a lakásépítést, mely­nek az előbbit szükségszerű­en követnie kellett volna. A felszabadulás után emelke­dett a vidék ipari üzemeinek száma is. Ennek ellenére még ma is Budapesten van az or­szág iparának 52 százaléka. A párt és a kormány helyes iparfejlesztési politika kiala­kításával igyekszik megolda­ni a problémát. A 3 éves terv ipari beuuházásainak mind­össze 20 százaléka jut Buda­pestre, s az is elsősorban az ipari üzemnek rekonstrukció­jára. Elsősorban vidéken fej- 5-iK OLDAL Schlossmanék jóval TÖBBET nyújtanak Önnek! TÖBBET: A legújabb készítményű bútorzatot! Mr. LESLIE GYÖRY az ön magyar ma­­ra­ore mesés aján­latokat f­og tenni honfitársainak. TÖBBET: A legolcsóbb árakat-mindenkinél olcsóbbakat! TÖBBET: Előnyös hitelt - 2 év alatt, vagy még további időt a lefizetésre TÖBBET: Ingyen ajándéktárgyakat minden vásárlásnál! INGYEN viszi, elhozza. Kocsit küld önért és haza is szállítja, vételkényszer nélkül! 9 darabból álló teljes nappali szobabútor $ 5 darabból álló teljes hálószoba INGYEN: 5 darabból álló dinette (kisebéd­­lő), ha mindkettőt megvásárolja. Két minta abból a finomvonalú teljes szobaberendezésből, amelyekből Ön választhat. A nappali szobák 3 össze­állítható pamlaggal, két szék, három asztal, mind beleértve. A hálószobák mind teljesek, ruhaszekrénnyel, (dresser), kis szekrénnyel (chest), ágyrugókkal és matraccal. Csakis Schlossmanéknál lehet biztos abban, hogy annyi értékes tárgyat kap csekély $298.00-ért. 9 darabból álló mesés nappali szoba 5 darabból álló hálószoba, hajlított fronttal 5 drb. álló dinette (kisebédlő) beleértve Telefonáljon Mr. LESLE-nek MEG MA: LO 5-4400 Feltétlenül beszéljen meg vele előbb találkozást, mielőtt 8 üzletünk bármelyikébe ellátogatna. Csak Mr. LESLIE-nek áll módjában az itt felsorolt rendkívüli értékeket nyújtani. íme: 2 darab azokból a csodálatos, szépen stilizált bútorok­ból, amelyek az Ön rendelkezésére állanak, — mindhárom szoba, minden szükséges kellékkel teljesen felszerelve, csak $498-ért. Ön tetszése szerint kiválaszthatja magának az íz­lésének legjobban megfelelő bútorokat, akár moderneket, akár a régibb stílusúakat, akár idényjellegűeket, akár ál­landókat. — Ön mindent megkaphat, amire szüksége van, a­mi különlegesen nagyon, de nagyon olcsó árainkon. Manhattan: 8th AYE., 36th toh Sts. ; ■«»■ v— ■ .................uv."*'*"*"IAli!-',1'.Clö1'1 P.v1 " BRONX HUB * 3rd AVE. CORNER 153rd ST, JAMAICA . 166-25 JAMAICA AVE. nr. U8th ST. BROOKLYN . 1295 BROADWAY at Ralph Avenue HEMPSTEAD * 266 FRONT ST. near Franklin Avenue HUNTINGTON . 343 NEW YORK AVE., opp. Hunt. Movie lesztik az ipart. A Tervhiva­tal tájékoztatása szerint már most tárgyalások folynak a Nehézipari, a Kohó- és Gép­ipari, valamint a Könnyűipari M­­iniisztériummal egyes Bu­dapestre tervezett üzemek­nek vidékre­,telepítésére, Bu­dapest tehermentesítése cél­jából. Gépipari, műszer- és hiradástechnikai üzemek lé­tesítéséről valt szó elsősor­ban : Szombathelyen, Sárvá­ron, Kaposváron és Vesz­­prém-Fajszon. A beruházások csökkentése érdekében eze­ket az üzemeket lehetőleg már meglevő épületekben helye­zik el. Igen sok lakást foglalnak el még ma is a hivatalok. Feltét­lenül meg kell vizsgálni ezek áthelyezésének, de különös­képpen a vidéki vállalatok Bu­dapesten székelő központjai­nak problémáit. TAnT:v n~rrnk­­ ÉS MÁS FINOM TORTÁK, RETtSzK cukrász sütemények HÍRNEVES RÉTES ÉS CUKRÁSZ ÜZLETE 1437 Third Ave., 8i. utcánál. Tel. LEhigh 5 8484. New York City A túlzsúfoltság legkirívóbb tünete a fővárosi lakáshiány. A nagyarányú lakásépítke­zés csak némileg enyhíteti AUTÓBIZTOSÍTÁS! Mindenféle biztosítási ügyben forduljon bizalommal hozzám. TŰZ - ÉLET - BALESET - SZAVATOSSÁGI stb. biztosítást bárkinek a legelőnyösebben — árakon belül — megszerzem, havi törlesztés mellett. Jöjjön vagy telefonáljon és kérje Mr. ERVIN PLASZNERT, 118-112 Jamaica Ave., Richmond Hill, N. Y. Telefon: Virginia 6-5353, vagy Hickory 5-4753,­­ majd a súlyos lakáshelyzetet, s annak ellenére, hogy az or­szágos lakásépítés 25 százalék­­­­a esik a fővárosra. SZENZÁCIÓ! A Budapestről közismert cigányzenekar Görcsi Farkas Pali cigányprímás vezetésével muzsikál külön­ termünkben pénteken, szombaton és vasárnap este. .. Okvetlenül jöjjön el! Lakodalmakat és minden nemű partykat szívesen vállalunk. A lehető legjobb magyar konyhánk van. Elsőrendű bel- és külföldi italok is kaphatók. CAFÉ HÓVAL 1544 SECOND AVENUE (80 és 81-ik utcák között) NEW YORK, N. Y. Telefon: RE 4-9926 BAKÓ ANDY, tulajdonos

Next