Amerikai Magyar Népszava, 1958. december (60. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-03 / 284. szám
2. Oldal Second class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és JCladőhlvatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 53 Előfizetési arak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 lias országokba (other countries) egy évre (one year) $25.M| félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Ullance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlenem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y„ P. O. Box 152 Niagara Square Station Chicago 19. 111., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J„ 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J„ 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 27) College St., Toronto 2-B, Ont.. Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 TITO NEM UTAZIK A jugoszláv kommunista diktátor annak idején amerikai jetrepülőgépet rendelt, hogy újabb világkörüli útra induljon. A múlt évben három hónapot töltött külföldön. A helyzet azóta megváltozott. A Kremlin fokozza a Jugoszlávia elleni hidegháborút és a bojkottot. Áelgrádban számos titkos szervezkedést lepleztek le. Oroszbarát ügynökök bujtogattak Tito ellen, azzal érvelve, hogy jó kommunistáknak egy táborban, a szovjet mögött a helyük. Kruscsev úgy véli, hogy a jugoszláv “függetlenség” egy emberen, Titon múlik. Sztálin annak idején megpróbálta eltenni a láb alól Titot, de nem sikerült. Kruscsev azt szeretné, ha a piszkos munkát jugoszlávok végeznék el. Ez a magyarázata annak, hogy Tito miért változ látott a programján és miért marad otthon: szemmel tartani az elvtársak aknamunkáját. TŰZHALÁL Nem múlik el nap, hogy az ország valamelyik részében ne égnének le faházak és ne égnének halálra a tűzben gyermekek. A hálaadás napi hétvég a borzalmak egész sorozatát hozta magával. Carrolton, Ohioban 2 gyermek, Oklahoma Cityben 5, az arkansasi Little Rockban 4 gyermek és az édesanyjuk haltak tűzhalált. Elavult, hibás gázkályhák, kopott villanyvezetékek okozzák e tragédiákat. Miért várnak a javításokkal, cserékkel az utolsó percig? Nehéz megérteni ezt a végzetes, bűnös hanyagságot. Hasonló a helyzet az országutakon is. Az elmúlt évek legtöbb autószerencsétlenségét ócska kocsik okozták. Elkopott gumikerék, rosszul záró fék visznek halálba ezreket. A rendőrség, amely olyan fáradhatatlan szorgalommal osztogatja “ticketjeit” a túlidőtparkoló autósoknak, okosabban tenné, ha magát a járművet venné szemügyre és eltiltaná a közlekedéstől a múzeumba, de nem az országutakra való rozoga járműveket. SZOVJET FURFANG Nikita Kruscsev ajánlata, hogy Nyugat-Berlint “szabad várossá” tegyék hat hónapi próbaidőre, olyan bűzös csalétek, amelybe a nyugati hatalmak nem haraptak bele. Anglia utasította vissza elsőnek a tervet és Washington szintén elfogadhatatlannak nevezte azt. De Dulles külügyminiszter nyelvbotlása, hogy a keletnémet vörös bábkormánnyal, — mint a szovjet ügynökségével — szóba állnak, óriási konsternációt keltett világszerte. A szovjet nem törődik azzal, hogy milyen csomagolásban adják be a keserű pirulát a nyugati nemzeteknek. A lényeg marad és a keletnémet vörös rádió és sajtó máris ujjongva ismétli, hogy íme Amerika közvetlenül fog tárgyalni vele. Megértjük, hogy Dulles szeretné békésen rendezni a válságot. De éppen ő volt az, aki ismételten hangoztatta: a szovjetnek nem szabad engedményeket tenni, mert ha a kisujjunkat nyújtjuk feléje,egész karunkat kapja be a vörös medve. Nem ártana, ha valaki emlékeztetné a külügyminisztert erre a bölcs intelemre. 25 DOLLÁROS PÉNZBÍRSÁG A délafrikai Durban városában a bíróság 25 dollár pénzbírsággal sújtott egy fehér nőt, aki agyonlőtt egy négert. — Azt hittem, hogy a férjemet akarja megtámadni — mondotta a tárgyaláson az asszony. A bíró “megértéssel” kezelte az ügyet. A védekezést elfogadta és a 25 dolláros bírság megfizetését is felfüggesztette egy évre. Ha az asszony az elkövetkező 12 hónap alatt nem lő le több bennszülöttet, a 25 dollárt nem kell megfizetnie. Mondja valaki ezek után azt, hogy a délafrikai bíróság nem méltányos! Amikor Johannesburgban bennszülöttek tüntettek a “néger ghettok” ellen, az elfogott tüntetőket 5—10 évi kényszermunkára ítélték. Pedig nem lőttek le “tévedésből” senkit. amerikai MAGYAR Népszava Halászat a betűtengerben Ácséi Bánó Múltkoriban belekezdtem a hosszú élet titkáról szóló kis újsághírekbe. De ezeknek se vége, se hossza. A napokban olvastam egy londoni hírt, amely szerint Azerbejanban él egy százötvenéves öregember, aki azt mondja, hogy a hosszú élethez csak jókedv kell. Ez nem nehéz recept, de alig pár napra rá egyik newyorki lap, sportrovatában színes riport volt Billy Ray boxbajnokról, aki jelenleg 94 éves és azt állítja, hogy a hosszú élethez verekedni kell, először csak az utcán, később a porondon. Ma már érthető okokból nem igen verekedik ugyan, de ma is ritkán fekszik le éjjel két óra előtt. Már most, hogy legyen okos az ember? . . . Igaz, hogy a vidám ember már százötven éves és a haragos még csak 94, de hát amaz túlságosan messzi van és nem csak a messziről jött ember hazudik, hanem a messzi lakó emberről is hazudnak . . . * 9 Egy könyv jelent meg a napokban, amelynek tudós szerzője a homályos, sőt egyáltalában meg nem érthető versek problémájával foglalkozik. Figyelmezteti olvasóit arra, hogy nagyon sok nagy költőről — többek közt Shakespeareről is — mondták már, hogy homályos. Ez tökéletesen igaz, többek közt a mi Adynkat is évekig érthetetlennek tartották, míg később már azon csodálkoztak, mit nem értettek rajta. De ez a hivatkozás a korukban meg nem értett költőkre talán az egész homálykultusz magyarázata. Miután sok félreiismert zseni v volt a világirodalomban, a kritikusok állandóan félnek, hogy szégyenben maradnak az utókor előtt. De ha valakit nem ismernek el, az még nem bizonyítja, hogy zseni. Csak hadd maradjon az ember szégyenben az utókorlőtt. — még mindig jobb, mint ha szégyent hoz a saját korára. Ha valaki egy verset meg nem ért és megértés nélkül semmi szórakozást nem talál benne, ne tettesse, hogy el van ragadtatva tőle. Igaz, tévedhet, de tévedni emberi dolog, viszont másokat megtéveszteni ördögi dolog . . . , *** Tokióból írják, hogy a japán trónörökös egy malomtulajdonos leányát veszi el feleségül. Idősebb olvasóink tudják, hogy ez milyen izgalmas hír lett volna csak ötven évvel ezelőtt is, de ma már az olvasó első gondolata: hát aztán? Egy trónörökösről általában kevesen tartják, hogy nagy, jövőjű fiatalember. *** Az amerikai belügyminiszter — írják a lapok , rengeteg levelet kap, amelyek íói földet akarnak venni a holdban, vagy épen igényüket jelentik be a hold néhány holdjára. Az igénylők száma akkora, mondja a riporter, hogy a minisztérium enytelen volt kész válaszokat nyomtatni, amelyben a levélírókat sajnálattal értesítik, hogy magának az amerikai kormánynak sincs még semmiféle jogigénye a holdra és a csillagokra. Ha pedig, — mondja a formalevél, — egyes magánszemélyek azt állítanák, hogy ők a holdon valamilyen törvényes igénnyel rendelkeznek és ezt az igény felét árusítani próbálják, a minisztérium figyelmezteti a vevőket, hogy nincs olyan törvény, amelyre ilyen igényeket alapítani lehetne. Kiváló tisztelettel . . . Az emberi hiszékenység tetejének szokás idézni azokat, — mert többen is voltak — akiknek New Yorkban el lehetett adni a Brooklyni hidat. De hát mi ez a holdban holdakat igénylőkhöz képest? Meg se lehetne érteni, ha nem tudnánk, milyen sokan sopánkodnak azon, hogy nem vettek meg idejében egy bizonyos telket — vagy képet — amely ma már vagyonokat ér. Hát a holdról nem akarnak lemaradni. Ábrándjuk gyermekessége mutatja, hogy ők azt a megsiratott alkalmat nem mulasztották el, mert hiszen az valóságos alkalom volt és így észre sem vehették volna. Az a szomorú, hogy aki nem lát közelre, többnyire azt hiszi, hogy messzire el tud látni . . . Visszajött Amerikából... Vető Sándor Huszonnyolc esztendős fekete magyar fiú. Nem ez az érdekes rajta, hanem az, hogy visszajött Amerikából. Mindent meggondolt, zsebrevágta a spórolt pénzét és visszahajózott az Óvilágba. Evvel a cselekedetével fehér hollószerü riutaság lett a bécsi emigránsok előtt, akiknek nagy része úgy gondol Amerikára, mint az ígéret földjére. T. Lajos 1956 decemberében már az Egyesült Államokban volt, nyelvtudás nélkül, egyedül. Otthon három évet végzett a Műegyetem gépészeti fakultásán. Az Új Világ számtalan ijesztő újdonságával vette körül és ő félve tapogatózott előre. Los Angelesben, majd New Yorkban vállalt munkát, mint műszaki rajzoló egy cégnél. Továbbtanulásról egyelőre szó sem lehetett. Dolgozni kellett, ha meg akart élni. Jól keresett. Kocsit vett magának és szép kis lakást bérelt. Mindez otthon elérhetetlen lett volna. Mégsem érezte jól magát. Tudod — meséli — egy szót sem szólt hozzám senki. Munkatársaim reggel rajzasztalaikhoz álltak és szó nélkül dolgoztak munkaidő leteltéig. Azután vették a kabátjukat, kalapjukat és elrohantak. Még a főnököm sem kérdezett soha az életem felől. Úgy vártam, hogy néha valaki érdeklődést mutasson a sorsom iránt. Megérdeklődje hol lakom, vagy hogyan érzem magam. Nem kellett volna a segítségük. Elég lett volna, ha a legkisebb együttérzést tapasztaltam volna. Erről szó sem volt. Mindenki elnézett felettem, mintha ott sem lettem volna. Hiába vártam az amerikai segítőkészséget, barátkozó szellemet, melyet anyagi filmen láttam. Inkább mérhetetlen bizalmatlanságot tapasztaltam. Egyszer egy idős néninek akartam csomagjai cipelésében segíteni. Rendőrért kiabált. Alig tudtam lecsitítani és csak nagy nehezen vette tudomásul, hogy nem akarom a holmiját ellopni. Akkor éreztem, hogy más földrészen vagyok, mikor itt Bécsben a villamoskalauz szó nélkül hajolt a bőröndjeimért és segített áthelyezni azokat. Nem volt könnyű dolog az osztrák vízumot megszereznem. Ötszáz dollárt kellett letétbe helyeznem, hogy megengedjék a beutazásomat. Márciusig tartózkodhatom csak itt, aztuán vissza kell utaznom. Ha nem megyek, ebből az ötszáz dollárból veszik meg a hajójegyemet és kiutasítanak. — Az egyetemre már beiratkoztam. Itt szeretném befejezni tanulmányaimat és megszerezni a diplomát. Nem tudom milyen módon sikerül tervem véghezvinni. Csak ezer dollárt tudtam odaát Irta: VETŐ SÁNDOR (Bécs.) megspórolni, abból pedig az ötszáz dollár letéti kivül az ideutazásomat is fedeznem kellett. — Itt nem kapok ösztöndíjat, mint többi menkült kollégám. Amerikainak tekintenek. Az Álamokban nem voltam képes megfizetni azokna az egyetemeknek a tandíját, melyekre szívese iratkoztam volna. Tényleg nem tudom mi lesz velem! Ez az utolsó mondat, melyhez megjegyzést szeretnék fűzni. “Tényleg nem tudom mi lesz velem! Egy fiatalember ismét elveszett a világ útvesztőjében. Érzései, vágyai bizonytalanok. Elvesztette az otthon támaszát. Megszokta, hogy szült mellett a parancsuralmi állam minden lépését felügyel, minden lépését irányítja. Ide-oda bolyong, mert úgy látja nem tartozik sehová. Mindenkire bizalmatlanul néz és úgy érzi, senki nincsen hozzá bizalommal. Mikor beszélgetni kezdte vele, első kérése volt, hogy ne említsem a név. Mitől fél? Kelettől, nyugattól, vagy talán csa saját magától. Az utóbbi a legrosszabb, mert nem menekülhet előle. T. Lajos sorsa nem egyedülálló a menekülte között. Sokan vannak, akik elhagyják új hazájukat, amely befogadta őket, de ezek nem fognak otthont találni soha. Legkevésbbé akkor, ha viszszatérnek oda, ahonnan elindultak, Magyarországra. Változatok az írógépen Ferencz József, amikor nagyobb hadsereget kért a magyar nemzettől, megtanulta, hogy annak anyái nem szülnek évente kétszer. Ez a csoda más nemzetek anyái között sem tartozik a fizikai lehetőségek sorába, se alkalomadtán a női nem csodálatos produktivitása csaknem hihetetlen arányú teljesítményekkel, nem egyszer felkelti bámulatunkat és tiszteletünket. A mai gazdasági viszonyok közepette a szegényebb osztály Lnkád* 1*n£ nem engedheti meg magának a nagy család fényűzését és mégis ezek azok, akik legtöbbször nem barátai az “egyke” rendszerének. (A gazdag hitestársak ezzel szemben nem valami nagy arányban járulnak hozzá a népszaporításhoz.) Nemrégiben olvastam híradást egy olyan chicagói asszonyról, aki huszonhárom gyermekkel ajándékozta meg a hitestársát. Bizonyos országokban az ilyen anya valamiféle éredemrendet kapott volna kormányköröktől és ki tudja talán még megérdemelten, szobrot is emelt volna megtiszteléséül számára a hálás utókor. Amerikában azonban ,ahol csaknem minden kiemelkedő teljesítményt szeretnek dramatizálni, az ilyesmi tudtunkkal nem történt meg. Egy Alonso Williams nevezetű vakolatmunkás, aki fertőzött víz ivása után állandóan betegeskedett és így nem volt képes megélhetést biztosítani a maga és családja részére, volt az apja ennek a családnak. Állandóan közsegéllyel tartotta el családját. A segély 414 dollár volt havonta. Elég szép összeg, de huszonhárom gyermeknek sok mindenre van szüksége és így a Mindennapi megélhetés nem volt minden nehézség nélküli gazdálkodás. A közsegélyen kívül sohasem fogadott el magánosoktól adományokat, azzal érvelve, hogy majd csak megy valahogy az Úristen segítségével. Ment is ez így mindaddig, amíg felesége, Alberta huszonkettedik és huszonharmadik gyermekének születése után, elköltözött az élők sorából. Nagy csapás volt ez férje számára, nem is szólva az anyátlan gyermekekről. Williams bánatával pincelakásába zárta magát és gyászos hangulatába papírt és tollat vett kezébe. Iskolázatlan egyén volt, akinek nem volt könnyű kifejezni mérhetetlen fájdalmát és szívének keserűségét és mégis afféle gyászbeszédszerű írásba örökítette meg annak emlékét, aki gyermekei és a maga számára pontolhatatlan vesztességet jelentett. Töbek között ezeket írta nekrológjában: — Huszonhárom gyermek anyja voltál. Gondokkal és munkával volt teljes az életed. Bajnoki küzködéseid bátorsága egyedülálló. Kezeid robotjáról és gyötrelmeidről az igazság felét sem írhatnám le. Imádkozunk azért, hogy mentes legyél végre az aggodalomaktól és szenvedésektől... Mindenkor védték kicsinyeink életét és távol tartottad töltik a nagy Kaszást. Negyven éves korodban most itthagytál bennünket és elköltöztél az Úristen rejtelmes birodalmába. A fenti egyszerű és bánattal terhes gondolata írta: LUKÁCS JENŐ kát halotti beszédbe formálva mondotta el Willams a gyászszertartáson egybegyűlt rokonság és barátok előtt.* *** A huszonhárom gyermekből otthon maradt tizenegy apróságról Williams 22 éves férjezett leánya —, akinek magának is négy gyermeke van — fog gondoskodni. Ezek a gyermekek — mondotta — az én családomba tartoznak. Velem gyűlik meg a baja azoknak, akik ezeket az apróságokat el akarják venni tőlem. Édesanyám halálos ágyán könnybelábadt szemekkel kért, hogy őket együtt tartsam és felneveljem. Majd csak átúszszuk ezt is, anélkül, hogy jótékonyságra szoruljunk . . . ❖ ** Mi ezen a sírni való? A mindennapi életnek egy nem mindennapi tragédiája, amelynek van egy “happy ending”-je. Az emberi tisztesség győzelme, egy szerető férj, akit prózai életében talán először ihletett meg a költészet, bár formátlan, de mégis őszinte szívverése. kja. ACZÉL BENI *** New Yorkban az új Lincoln Centerben jelzett operaház építői — mint az ottani lapok is — megdöbbenve fedezték fel, hogy a nézőtérítése új és járatlan nehézségekbe ütközik. Úgy is nem lehet annyi ülőhelyet betenni, mint régen tettek volna, mert időközben történt vala A nézők — illetőleg a férfiak — alapzata megrekedett. A nőké nem,, de ez nem vigaszta mert a székeket egyformára kell szabni és ne olyanra, hogy mindenki beléjük férjen. A felvezett tény állítólag még akusztikai hátrányok is jár, mert egészen másként visszhangzik a nézőtér, ahol több szék van, mint az, ahol késebb. Hiába, a felfedezések korát éljük. Sem hogy idővel — valamelyik tudományban, ma a biológiában — azt a megfigyelést, hogy a fiák (hogyan is mondjuk?) szélesebb alapon helyezkedtek, úgy fogják emlegetni, mint azt bizonyos almát, amely Newton fejére esett ét nehézkezési törvény felfedezésére vezetett. Leltetlen, hogy ilyen fontos megfigyelésből mirössze csak az következzék, hogy az új new yol opera nézőterére kevesebb széket lehet helyezn *** Tudományról lévén szó, e sorok írója érdeknek és jellemzőnek találta a brüsszeli világkiáltás látogatóinak szavazását a híres személyiégekről. Erről mostanában adtak le a jelent, amelyből kiderül, hogy Amerika legfontosabb vándorlójának Einsteint tartották és Ameri legnépszerűbb filmszínésznőjének Kim Novák. Ez érthető, de az igazság kedvéért hozzá kell teni, hogy Einsteinre közel ötvenezren, Kim Nyákra csak harmincháromezren szavaztak. Ne szerepeljek ugyanazon a kérdéskörön belül, mégis vigasztaló, hogy nem igaz, mintha a vita érdeklődését kizárólag a szórakoztató iparok is látnák le. A többi szavazatszám is azt mutat, hogy több ember felelt a komoly kérdésekre, mi a komolytalanokra. Talán mégsem lehet kézi gyintéssel elintézni a viágot . . . A világ legnagyobb gépe Sok gépóriás van a világon, de valamennyi között legnagyobb egy kanáliskotró-gép, amely Amerikában, a wilmingtoni szénbányák eliszaposodott tárnáinak tisztogatására szolgál. Ez a gép 800 tonnát nyom és 9 köbméter iszapot emel ki egyszerre.