Amerikai Magyar Népszava, 1960. november (62. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-01 / 258. szám
OLDÁSI Second class postage paid at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11,00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00 félévre (half year) $13.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Bethlehem, Pa., 703 E 4th Street Garfield, N. J., 32 Division St. Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 New Brunswick, N. J., 98 French St. Niagara Square Station Pp^tv, Amboy N. J to*1 T owrlp r1 ‘oqJo tu ,, pr~irie A VP Philadelphia, Pa., 4631 N. Rosehill St. Alliance, O,, 766 E. Summit Street Trenton, N. J., 482 Riverside Ave. Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. .271 College St,. Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 Ä FORRADALOM TÜZE Délamerikában a forradalom tüze ismét lángra lobbant. El Salvadorban, ebben a kis középamerikai államban katonai junta vette kezébe a hatalmat. A köztársasági elnök, aki távolról sem volt demokratikusnak nevezhető, elmenekült, a politikai foglyokat szabadon bocsátották és az új rendszer más szempontból is mérsékeltnek tűnik. Latin-amerikai tapasztalataink azonban óvatosságra intenek bennünket. Még nem is olyan régen Castroról is azt hittük, hogy eleget fog tenni ígéreteinek, szabad választásokat fog tartani és a kubai népet a demokrácia útján a jobb és szabadabb élet felé fogja vezetni. Ebben a hitünkben súlyosan csalódtunk és nincs biztosíték arra nézve sem, hogy a San Salvador-i államcsíny nem volt Castro által inspirálva vagy segítve. Még korai lenne e téren a következtetést levonni, mert a katonai junta azt ígérte, hogy rövidesen szabad választásokat tart és azt követően a hatalmat átadja a törvényesen megválasztott kormánynak. A Castro befolyásmételyező hatása azonban érezhető és látható Latin-Amerika más államaiban. Venezuelában például Castro hívei, havanai bujtogatásra naponta rendeznek tüntetéseket a Betancourt kormány ellen és a törvényes rend megbuktatására törnek. Igaz, hogy a tüntetők nagy többsége éretlen diák vagy egyszerűen a csőcselék, mert a józanul gondolkodó munkások tömegei a kormány mellett állottak ki készen arra, hogy fegyverrel a kezükben védjék meg a nehezen visszaszerzett szabadságjogokat, amelyektől az előző diktatórikus rend oly hosszú időn át fosztotta meg őket. Most nincs szándékukban az egyik diktatúrát felcserélni a Castro-féle elnyomó rendszerre. Nem kétséges, hogy a Latin-Amerika szerte mutatkozó nyugtalanságnak vannak jogos okai is. A nép jobb élet után vágyik és ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha a hatalmas vagyonnal rendelkező kisebbség hajlandó óriási birtokainak egy részét átengedni a nincstelenek nagy tömegének. A földreform megvalósítása Latin-Amerika legégetőbb kérdése és annak halogatása csak további nyugtalanságot és zavargást fog maga után vonni. A MAGYAR KÉRDÉS Minél inkább közeledik a nap, amelyen a magyar kérdés az Egyesült Nemzetek szervezetének napirendjére kerül, a Moszkva zsoldjában álló magyar kormány annál idegesebb. Legutóbb a NN magyar delegációja tiltakozott a kérdés ismételt felvetése ellen, hangoztatván, hogy az “Egyesült Államok és Magyarország között az egyetlen ellentét az, hogy a magyar kormány — kommunista”. Legutóbb “Magyarország szava” címmel a budapesti úgynevezett “szakszervezetek” hivatalos lapja, a Népszava, írt e kérdésről cikket. Ebben — többek között — ezeket mondta: “Mi célja van annak, hogy az Egyesült Államok ismét hajánál fogva előráncigálja az úgynevezett magyar kérdést, mintegy visszavágásképpen a Szovjetuniónak arra a javaslatára, hogy a közgyűlés tárgyalja meg Amerikának a Szovjetunió elleni aggresszív cselekedeteit? Azt hiszi talán Amerika kormánya, hogy a “magyar kérdés” körül olyan lármát tud csapni, amelyben nem hallatszik többé a U-2 repülőgépek berregése? Vagy azt reméli talán, hogy újabb törvénytelen határozatok kiprovokálásával rákényszerítheti a magyar népet társadalmi rendjének megváltoztatására? ... A magyar Népköztársaság nem tűr semmiféle beleszólást belügyeibe s a magyar kérdés felelevenítésétől nem lehet mást várni, mint a magyaramerikai kapcsolatoknak további megrontását”. A magyar kommunista bábkormány, — miután a szöveget gazdáitól megkapta —, azt papagály módjára ismétli. A magyar kérdés felvetése nem a magyar “Népköztársaság” belügye, hanem a magyar népé. Márpedig a magyar nép és az úgynevezett “Népköztársaság” nem azonos fogalmak. Kádárék járomként ülnek a magyarság nyakán és nincs joguk azok nevében beszélni, akik négy évvel ezelőtt vissza akarták kergetni őket moszkvai gazdáikhoz. A magyar kérdés napirendre tűzését Kádárék ellenzik, a magyarok követelik. A csatlósok nem a magyarságot képviselik, hanem kenyéradó gazdáik érdekeit. És a történelem nem egyszer bizonyította be: a zsarnokok megsemmisülnek, de a nép örök és szabadságvágya elpusztíthatatlan. AMERIKAI SIAGYAR NéPSZAVa A VÁLASZTÓK GONDJAI Szász Ernő Tekintsük-e másodrendű állampolgárnak a római katolikust, akit vallási hovatartozandósága kizár a legmagasabb állami méltóság elnyeréséből, vagy helyezkedjünk-e arra az álláspontra, hogy származásra, nemre és vallásra való tekintet nélkül mindenkinek egyenlő lehetőségek adattak az Amerikai Egyesült Államokban? Groteszk ez a kérdés a huszadik században és abban az országban, ahol az atomenergiát gyakorlatilag használják, mégis olyan fontos, élő és érvényes, hogy a szavazók milliói néznek vele szembe, amikor az elnökválasztó fülkékbe lépnek. “Nem szavazhatok a republikánusokra, mert kisgazda vagyok (akit a republikánus farm politika tönkretesz) és nem szavazhatok Kennedyre, mert protestáns vagyok’’ — mondta egy kétségek között vergődő minnesotai farmer Joseph Alsop politikai cikkírónak. Clare Boothe Luce, volt római követ, írónő, a Time és a Life magazinok tulajdonosának a felesége cikket írt a McCall folyóiratban, amelyben kifejti, hogy “az nem amerikaihoz illetlen, vagy demokrácia ellenes, ha a jelölt vallása meghatározza a szavazó magatartását, amikor az illető a választófülkében határoz” — következésképen a protestánsoknak Kennedy ellen kellene szavazniuk vallási megfontolás alapján. Dr. George L. Ford, egy nagy protestáns egyházi szervezet igazgatója 100.000 levelet szándékozik szétküldeni protestáns papoknak, sürgetve őket, hogy a reformáció emlékünnepén, október 30-án a szószékről kérjék a hívőket, hogy szavazzanak a katolikus jelölt ellen. A levélkihordók milliószámra hordják szét az ismeretlen pénzből finanszírozott katolikus ellenes propaganda iratokat, amelyekről a californiai episcopal püspök, Dr. Pike, elborzadva mondja, hogy szennyiratok, amelyekből neki is hála számra küldtek szétosztásra. (Természetesen nem osztja szét.) Bruce L. Felknor, presbiteriánus lelkész a templomi szószékről tiltakozott az ellen, hogy “rágalmazó művészek” az október 30 és november 8 közötti időt a katolikus elleni rágalmak hetévé akarják tenni, Kennedy szenátor megválasztásának megakadályozására. Felkner szerint a rágalmak között olyan ostoba hazugságok is szerepelnek, hogy a “katolikus katonatisztek képezik a magvát annak a katolikus hadseregnek, amelyik át akarja venni Amerikában a hatalmat” és a “katolikus egyházban született a nácizmus és a kommunizmus”, vagy “a katolikusoknak titkos parancsuk van, hogy kémeket helyezzenek el protestáns családoknál szolgálók személyében.” Szókimondó volt elnökünk, Harry S. Truman fenyegetőzött, hogy meg fogják találni, honnét származik “a piszkos pénz” a katolikusellenes rágalmakra és megjegyezte, hogy 1948-ban, amikor ő pályázott elnökségre, szétrobbant volna a méregtől, ha egy katolikus pap azt hirdette volna a szószékről, hogy “ne szavazzatok Trumanra, mert ő baptista.” De baptista papok ma prédikálnak a szószékről, hogy “ne szavazzatok Kennedyre, mert a szenátor katolikus.” Természetesen a katolikusokban is kiváltja az ellenhatást, a sok izzó, gyűlölködő és alaptalan támadás (amely mögött sokan csúnya politikai célzatosságot látnak Nixon alelnök megválasztásának elősegítésére) és ugyanabba a hibába esnek, mint amilyen hibába a protestánsokat célozzák belebeszélni a propagandisták. “Nixon is jó ember, Kennedy is jó ember, de persze én Kennedyre szavazok, mert katolikus” — mondta a cipészem és egy lengyel származású ismerősöm a következő két szóba foglalta össze azokat a “politikai” szempontokat, amelyek miatt Kennedyre szavaz: “Kennedy katolikus”. Mennyi primitív indulatokból fakadó elfogultság, mennyi bizottság növeli az idén a választópolgár gondjait! És mennyire alaptalanul. Elnökjelöltjeink programjában vallási kérdés egyáltalán nincs is és annak helye sem volna. Kennedy szenátor Houstonban, 400 protestáns lelkész kérdéseinek kereszttüzében fogalmazta meg elegánsan tökéletes vallási elfogulatlanságát, amikor kijelentette: “Olyan Amerikában hiszek, amelyben az államnak és az egyháznak a szétválasztása tökéletes, ahol sem katolikus prelátus, sem protes- írta. SZÁSZ ERNŐ táns lelkész nem mondhatja az elnöknek, hogy mit cselekedjék” . . “Állami ügyekben nem beszélek egyházam nevében és az egyház nem beszél az én nevemben” . . . “Bármilyen ügyben kelljen határoznom, mint elnöknek, a nemzeti érdekeket követem és saját lelkiismeretemre hallgatok, tekintet nélkül minden egyházi jellegű megfontolásra.” Nixon alelnök hasonlóképen elveti az egyházi szempontok belevonását a választó politikai határozatába. Elutasította a Ku Klux Klan támogatását (amelyet akarata ellenére is megkap) és egyformán kéri a protestáns és katolikus választók szavazatait. A vallási kérdés mégis fontos marad, sőt talán döntő is lesz. A római pápa létezése nélkül Kennedy szenátort ma már Amerika következő elnökének tudhatnánk. A rózsás nixoni remények a televíziós viták során összeomlottak és a választás előtt két héttel friss, növekvő és ellenállhatatlannak látszó politikai áradat sodor Kennedy felé. A szenátor megválasztását ma már csak az akadályozhatja meg (az összes közvéleménykutatók és szakértők megegyeznek abban, hogy pillanatnyilag Kennedy mögött áll a választók többsége), ha a katolikus embert másodrendű állampolgárnak nyilvánítja a szavazók protestáns többsége. Másként Kennedyé az elnökség. Amikor a két férfi, Nixon és Kennedy összekerült, az alelnök bizonyult a gyengébbnek, a határozatlannak és erős belső meggyőződés hiányában szenvedőnek (nézetei gyakori változtatásával), akiből hiányzik az az önbizalom, amelyik a természetes vezető jellemzője. Mélyen megragadta ezzel szemben az amerikai szavazó képzeletét Kennedy precíz gondolkozása, frázismentes logikája, megdöbbentően nagy tájékozottsága a tényekről, önbizalma, hűvös határozottsága és bátorsága. Mint Walter Lippmann írja “mindezeken át a szenátor sugározta a félreismerhetetlen jeleit “a férfinek, aki nagyszerű képzettsége mellett született vezető is, szervező, férfiak parancsnoka.” IRÁNYTŰ Azt kérdi egy olvasóm, aki nem régen él Amerikában, hogy milyen irányelvek érvényesülnek a szabad sajtóban és általában mitől függ, hogy milyen cikkek jelennek meg az angol nyelvű napilapokban. Nemcsak választ érdemlő ez a kérdés, hanemgondolkodásra késztető is. Valaha úgy tanították gyakorlatilag az újságírást, hogy azt mondta a szerkesztő a kezdő riporternek: hát ide figyelj, öcskös! Ha azt látod, hogy egy kutya belemar valakibe, az még nem cikk-téma. Ha azonban azt látod, hogy egy ember harap meg egy kutyát, az, mint ritka érdekesség, a nagyközönség elé való. Nehéz egy cikk keretében válaszolni érdeklődő olvasóm kérdéseire, azonban, mint a fenti adoma is mutatja, érdekes és friss hírek érdeklik a nagyközönséget. Ezt próbálja nyújtani számukra az amerikai napisajtó, amely — eltérően az óhazától — nem kormánytámogatásból, hanem hirdetésekből és az olvasókból él meg. A cenzúra ismeretlen fogalom Amerikában. Mert ha érvényesül is olykor, egyes hírlapok magánérdekei védelmére valami ehhez hasonló, általános sajtócenzúra nem lévén, kitálalja ugyanazt az esetet egy másik újság. Miután elsőrendű fontosságú, hogy minél nagyobb számú lap keljen el, igen sok esetben arra törekednek, hogy friss szenzációkkal szolgálhassanak és nem egy esetben héthasábos “head-line” cím alatt számolnak be olyan esetekről, amelyek ezt nem érdemlik meg. Más esetben viszont nem érdekli őket olyan hír, amely pedig közérdekű. Szeretném gyakorlati példákkal alátámasztani a fenti meghatározást. Az első eset: a déli Georgia állam fővárosában, Atlantában, óriási szenzációként kürtölte ki az egyik napilap azt a hírt, amely arról számolt be, hogy egy középkorú kereskedelmi utazó kalandornő áldozata lett. Mint megírja a cikkíró, az illető megállította autóját az országúton, hogy felvegyen egy szép szőke nőt, aki az országút széléről integetett. Kitűnt, hogy a fiatal nő ugyancsak Florida felé tart és így együtt folytatták tovább útjukat. Később közösen béreltek szobát egy útszéli szállodában és ottlétük során a nő agyonlőtte a férfit, azzal a megokolással, hogy erőszakot akart rajta elkövetni. Ez a hír a rendőrségi aktatárba tartozik. Nem kétlem, hogy megtörtént, de nem ismerjük a dolog hátterét. Semmi esetre sem tekinthető a gyilkos nő tisztességesnek akkor, ha idegen férfi kocsijára vetette fel magát és vele egy szobában szállt meg. Nem is foglalkoznék az esettel, ha nem követett volna el egy ilyen súlyos hibát az újság. Nemcsak hogy leközölte az esetet, hanem kiszerkesztette az áldozat nevét, megadván a pontos címet is. Megírta a lap azt is, hogy az áldozat családos ember volt: özvegyet és két árvát hagyott maga után. Szomorú dolog, de még szomorúbb, hogy senki nem akadt a lapnál, aki a cikk leközlését lehetetlenné tette volna azzal a megokolással, hogy ártatlan embereket bélyegez meg. Súlyos csapás a kenyérkereső elvesztése, minek azt azzal nehezíteni, hogy a két árva iskolásgyerek még szégyenkezzen is apjuk miatt, akit — miután így megfeledkezett magáról — súlyosabb büntetés már amúgy sem érte volna. Remélhetőleg az esemény nyomán lépést tesz valaki, hogy hasonló dolog meg ne ismétlődhessék. Mert bár igazat írtak, mégis közérdekbe ütköző ennek a cikknek ilyen feltálalása. A második eset: az ötvenedik állam, Hawaii, fővárosában, Honoluluban, letartóztatott a forgal Irta: PAPP VARGA ÉVA mi rendőrség kihágás címén egy fiatal tengerészt, aki ott állomásozott, 70 mérföldes sebességgel hajtott és ezért súlyos bírsággal sújtották. Ráadásul lefokozás veszélyében forgott, mert parancsnoka szerinte kihágással éretlennek mutatta magát. Itt végződött volna az ügy, ha bele nem avatkozik a sajtó. Az egyik újságíró megírta, hogy a fiatalember beismerte a vádat, ám azzal védekezett, hogy menekült, amikor letartóztatták és hiába mondogatta kétségbeesetten a forgalmi rendőröknek, hogy azt az autót is tartóztassák, fel, amely üldözi. Kiderült, hogy egy éretlen suhancokból álló, ittas társaság megállította, útirányt érdeklődve, majd belekötöttek. Ha el nem száguld, súlyosan bántalmazták volna. A sajtó kampányt indított, jelentkeztek is többen, akik a jelenetnek tanúi voltak. Végső fokon a rendőrbíró harminc dolláros pénzbírsággal sújtotta ugyan a vádlottat, de a büntetést felfüggesztette. A haditengerészet ugyanakkor elejtette a vádat ellene és semmivel sem büntették meg a körülményekre való tekintettel. A fenti eset azt mutatja, miként tudja a sajtó a közérdeket szolgálni azzal, ha kiszerkeszti annak a nevét akiről a cikk szól. Nem lehet mindenre előre szabályt felállítani egy szabad államban. Sok mindenben a jóízlésnek és a józanságnak kell érvényesülnie. Mindenesetre ha a két véglet (cenzúra és szabad sajtó) között kell választani, nem kétséges, hogy a szabad sajtó a kívánatosabb! Viszont arra van alapozva, hogy az olvasó is tegye meg a magáét. Az atlantai ügy és ahhoz hasonlók esetén, az újság forgalma érzi meg, hogy az olvasók meg vannak-e elégedve vele. Ugyanakkor a szerkesztőhöz írt levelek alapján is kitűnik, helyes vagy helytelen volt-e a lap álláspontja. Én szeretném azt hinni, hogy a fenti két példa közül az első volt a kivétel és a második az aranyszabály. VARGA ÉVA A RÉGI JÓ IDŐK Valamikor régen egy kiadós alispánt vacsora után borozás közben azzal szórakoztunk, hogy minden jelenlevőre applikálva, velük kapcsolatba hozható anekdotákat mondtam sorjában. Rám szól a birinyi közjegyző: — Ugye Jóska, te kun vagy? — Csak a hivatalomnál fogva, feleltem. — Akkor lefőztelek, mert én kun vagyok, virtikli kun ivadék.— Már az szép dolog. Hát ha te kun vagy, tudod-e, hogy ki hozta be a kunokat Magyarországba ? — Ki tudná azt ilyen hosszú idő után. — Vak Béla. De azt már csak tudod, hogy miért ? — Hát azért, mert ha látta volna, sohase hozta volna be őket Magyarországba. Nagyot nevettek a közjegyző rovására. Enyhíteni akartam, hiszen lehet, hogy nem igaz, de úgy tettem most veletek, mint a dadai rektor, amikor megcselekedte az alábbi sírfeliratot: “Bugyillárisában degesz volt a bankó, Csak elhalálozok Veres Kispál Jankó. Ignácz volt a neve szegény szánandónak. Csak a vers kedvéért íratott Jankónak.” Lencsés Nagy Bálint elköltözése után Jóna János uram volt az első cívis Debrecenben. Oda járt ő is a köpködőbe a városháza elé, ott tették a törvényt hegyeshasú Balogh Istvánnal és társaival egyetemben. Megszólal a hegyeshasu: — Rossz bőrben van kend János bátyám, mér nem megy el a doktorhoz ? — Elmentem ehez az Ujfalusyhoz — mer annak is élni kell — itt is valami recepfet, meg is csináltattam ennél a Mihalovitsnál, — mer annak is élni kell. Gazdag ember volt a doktor is, meg a patikus is. — Hát aztán bevette Bátyám a medicinást? — Be mán nem vettem öcsém, mer nekem is élni kell . . . Komolyabbra fordult azonban Jóna uram állapota, csak elő kellett hivatni Ujfalussyt. Alapos vizsgálat után irt is a doktor valami kanalas orvosságot. Irta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF — Ebből a medicinából vegyen be Jóna uram egy-egy evőkanállal minden két órában, hamarosan egyenesbe kerül. Az időt tessék pontosan betartani. Körülnéz a doktor a szobában, keresi az órát. Könnyű volt azt felfedezni a falon, olyan zakatolással működött az öreg masina, nyikorgott annak a sétálójától kezdve minden porcikája minden mozdulásra, biz az testvérek közt is lehetett legalább ötven esztendős, dupla koloncra járt a felhúzója, a római számok is megfakultak már a kicsorbult porcellán előlapon. Nézi az órát Ujfalussy, összehasonlítja magáéval, csóválja a fejit: — Jóna uram, az orvosság bevételénél ne ez után az óra után igazodjék, nem jól jár a maguk órája, nem jó óra ez . . . Sértődötten felel Jóna uram: — Ne kárpálja doktor úr ezt az órát, mer óra vót ez már negyvennyócba is. Jó óra ez, csak érteni kell hozzá . . . mer olyan óra ez uram, hogy ha a nagy mutató a kettőn van, a kis mutató meg a haton, oszt tizet üt, a minggyá tuggyuk, hogy fél nyóc ... _