Amerikai Magyar Világ, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1973-12-16 / 50. szám
10. oldal AMERIKAI MAGYAR VILÁG Mélyépítkezés Irta: HALÁSZ PÉTER A Piccadillyn lévő Hotel Ritz szalonjában minden délután pontban fél ötkor kezdik szervírozni a frakkos pincérek a hagyományos “high tea”-t, az uborkás szendvicseket, majd a második csésze mellé az édes süteményeket, — a teremben ugyanazok a halk zörejek, mint a fél évszázada minden délutánon, ezüstkanalak halk ütődése finom porceláncsészékhez, minden elegáns és méltóságteljes, a szőnyegek, a fotelek, a pálma Halász Péter fák, a pincérek és a vendégek — semmi sem árulja el, hogy negyven méterrel a teaszalon alatt az eleven pokol tombol, fúrógépek dübörögnek a tikkasztó hőségben, por száll, vízben topognak a gumicsizmák veríték gyöngyözik embereken, falakon, gépeken — épül London szürke-agyagos altalajában a földalatti villamosnak, a híres londoni “underground”-nak egy új vonala, a délen fekvő Lewisham kerület és az északi Stanmore között, a Fleetline. A költség-előirányzat: százötvenmillió fontsterling. Az új vonal megépítése rendkívül fontos ,csúcsforgalom idején például a Baker Street és az Oxford Circus között egyetlen órán belül 24 ezer utast szállít a meglevő vonalon futó gyorsvasút, az új vonal, a Fleet line, ennek átveszi majd a felét. A most épülő, hat kilométeres alagút az új vonalnak csak első szakasza a Baker Street és a Strand között, állomásokkal a Bond Streetnél és a Green Parknál. A mérnökök bíznak abban, hogy az alagútnak ez a szakasza készen lesz 1976 végére, legkésőbb 1977 elejére. Az építkezés technikája nagyjából hasonlít arra, ahogyan a Budapesti földalatti gyorsvasút is épült, azzal a különbséggel, hogy az épülő alagutat nem szükséges állandó magasnyomás alatt tartani az altalajból szivárgó víz visszaszorítására, a talaj itt nem sziklás, mint Budapest alatt, hanem agyagos és így jobban szigetel, a hőség azonban fullasztó, 80 fok Fahrenheit, a levegő párás, a gépek zaja fülsiketítő s az emberek műszak alatt megisznak legalább húsz liter folyadékot, vizet, tejet, vagy édes, sűrű teát és ahogyan isszák, úgy ki is izzadják. A két műszak naponta 900 tonna kemény szürke agyagot váj ki a földből és hoz a felszínre. Vannak természetesen olyan technikai újítások, amelyeket a budapesti metró építésénél nem alkalmaztak: a 300 tonna súly-erejű futópajzs, laser-irányításak a tavékonyságú lézer-siterár az, amely ügyel arra, hogy a haladás milliméternyi pontossággal a megszabott uton haladjon, a legkisebb eltérés azonnal korrigálható. Egyebekben minden ugyanaz: az öntöttvas-tübingek, melyeket úgy csavarozzák az alagutfalra, ahogyan haladnak előre, műszakonként három tübincz gwy ■ rü. két méter alagúthossz. Az előrejutás sebessége is körülbelül ugyanaz. De ami számomra a legérdekesebb, hogy az emberek, akik építik az alagutat, mennyire hasonlítanak azokra, akik ott építették. Mélyépítő munkások, bányászok, akik ma Londonban a legmagasabb bért keresik, ötnapos munkahétért heti százötven fontsterlinget, tehát közel négyszáz dollárnak megfelelő öszeget. Ez az, ami már nem hasonlít. S ha megépítették a két métert, s beemelték a három tübing-gyárűt, akkor vége a műszaknak. Ha nyolc óra alatt, akkor annyi a műszak, ha hat óra alatt, akkor is végeztek a napra. A legtöbben már dolgoztak alagútépítésnél, a korábban megépült Victoria-vonal veteránjai. A 28 esztendős Glen Bartley is négy évig dolgozott a Victoria-vonalon, s ahogy épülni kezdett ez az új vonal, rögtön felcsapott. “Ott tanultam meg — mondja —, a mélyépítő munkások ősi bölcseségét, ami úgy hangzik, hogy: ahol mocsok van, ott pénz van!” Ezt akár az én hőseim egyike is mondhatta volna abban a húsz esztendővel ezelőtt készült “Város alatt“ című filmben, amelynek cselekménye a földalatti gyorsvasút építkezésével függött öszsze. Több mint fél esztendeig tanulmányoztam az alagut-építkezést, amit tudok tübingről, magasoyomásról, keszonsüllyesztésről, fúrópajzstechnikáról, azt ott és akkor tanultam, de ami sokkal fontosabb, azt is, amit a mélyépítő munkásról tudok. A forgatókönyv írása közben aztán el kellett felejtenem. Az újabb és újabb forgatókönyvek írása közben. Sűrűn jöttek a rendelkezések, ez ne azt mondja, az ne azt mondja, ez legyen tudatos ellenség, ez legyen jobboldali szociáldemokrata Az én hősöm mégsem mondhatta volna, hogy “»hol mocsok van, ott pénz van.” ő vagy hősi öntudattal dolgozott, vagy pedig szabotázs-cselekmny iránti vággyal a szívében. Havonta új forgatókönyv, havonta rosszabb mese, havonta embertelenebb emberek. A kétkedő mérnökből, akit szegény Somló Pista játszott, kételyek nélküli ellenség lett és a Glen Bartley-szerű melósból, akit szegény Pécsi Sanyi játszott —,jobboldali szociáldemokrata. Ha elmegyek olykor a Green Park mellett, s megpillantok egy tPET rtaSutVr.vA alagatépítőt, órájuk is gondolok. Arra, hogy milyen jól játszotta volna el Pécsi — Glen Bartleyt. KÖRBE-KÖRBE KÖZBIZTONSÁG A VILÁG NAGYVÁROSAIBAN PÁRIS . . . Biztonságos-e, ha sétálunk egyet az utcákon? — kérdi este 9 órakor egy látogató Párisban. — Menjenek, amerre csak tetszik — hangzik a válasz. Az utcai bűnözés ritka Párisban és nem növekszik gyorsabb arányban, mint maga a lakosság. Hogy miért? Először is háromszor annyi rendőr jut minden lakosra, mint Amerikában és így több rendőrőrszem jár az utcákon. Sokan kerékpárral közlekednek, ami azért hatásos, mert nesztelen. Azonkívül a közönség is állandóan rendelkezésére áll a rendőrségnek, ha segítségre van szükségük. Nem félnek beavatkozni. Végeredményben pedig az utcákon járó emberek józan eszére apellálnak, és a francia családok kezdenek visszatérni ahhoz, hogy gyermekeiket felelősségtudatra tanítsák. Az utcán elkövetett támadások helyett a bűnözők “biztonságosabb” területeket keresnek, mint pl. a bankrablás, képtárak és más művészeti tárgyakat őrző csarnokok kirablása, magángyűjtemények és templomok értékeinek ellopása. Az utcai bűnöket általában inkább a fiatalkorúak követik el, akiknek pl. szükségük van készpénzre, hogy egy lopott autót vagy motorkerékpárt üzemben tudjanak tartani. Fegyveres támadás egész Franciaországban átlag 300 van évente. Tipikus a szombat esti öszszeütközés két fiatalkorú banda között. Ez is inkább kisebb bárokban történik, mert nagyobb helyek saját biztonsági őröket tartanak. A legveszélyesebb helyek Párisban, Lyonban, vagy Marseilles-ben azok a városrészek, ahol szinte csak afrikaiak laknak, de ezeket a részeket a látogatók úgysem keresik fel. De még a rendőrség szerint is, ilyen helyeken is egy támadás inkább csak kellemetlen, mint komoly veszélyt jelentő. LONDON ... London utcáin sem leselkedik sok veszély a látogatóra. Európa legnagyobb városában a múlt évben 113 gyilkosság történt, annyi, mint New York Cityben egy hét alatt. A londoni rendőrség fel van szerelve a bűnözés elleni harcban használatos eszközök egész arzenáljával, de a 20 ezer rendőr legnagyobb része ma sem visel mást, mint a hagyományos gumibotot. A rendőrségnek csak tíz százaléka visel fegyvert és az elmúlt évben összesen két esetben kellett a fegyvert elsüteniük. Múlt évben amerikai stílusú utcai támadások is kezdődtek Londonban, de akkor egy speciális rendőrőrszem-szolgálatot szerveztek a veszélyeztetett területen és sikeres harcot folytatak a támadók ellen. London felett helikopteres járőrök is közlekednek és általában óránként két hívást kapnak. De lehet látni 200 lovasrendőrt és 250 kutyát, “akik”nek a múlt évben 6,000 letartóztatás volt köszönhető, annyi bűnöst szaglásztak ki. A londoni rendőrségnek sokat segít a közönség nevelése is rádió és televízió útján. Az egyik televíziós állomás megoldatlan bűneseteket közöl és a közönség segít a megoldásban, 323 ilyen esetből 137 vezetett ilyen után letartóztatáshoz. FRANKFURT„ . . más a helyzet A nyugatnémetek neve úgy vestik le Frankfurtot, mint a h harmincas évek Chicagoját. De még mindig nem olyan veszélyesek az utcai támadások, mint a legtöbb amerikai nagyvárosban. De elég veszélyesek ahhoz, hogy a lakosság nagyobb rendőrséget és több védelmet követeljen. A rendőrség az utolsó négy évben 2.200 egyenruhás rendőrt, 500 detektívet és 300 egyéb funkciót végző személyt szerződtetett a bűnözés elleni harc hatásosabbá tételére, több rendőrautó is közlekedik és több a rádió. Bár a Majna folyó mellett több lámpát állítottak fel az utcák világítására éjszakánként, a közönségnek nem sok bizalma van abban, hogy a kivilágítás megszünteti a bűnözést. A rádióban és televízióban is gyakran adnak oktatást a lakosságnak a bűnözés elleni harcról. De sok esetben az emberek is hibásak, mert nem zárják le autóikat és nyitva hagyják lakásaikat, a vásárlók gyakran hanyagul leteszik és őrizetlenül hagyják kézitáskájukat és a férfiak nyíltan előveszik nagy köteget tartalmazó pénztárcáikat. Viszont a lakosság segít a bűnesetek áldozatainak, mert ők sem félnek beavatkozni, mint Amerikában a legtöbb esetben. A tradicionális német bírók a testi sértések elkövetőire legtöbbször csak pénzbüntetést szabnak ki, a rendőrség szeretné, ha gyakrabban tennék börtönbe az ilyen bűnök elkövetőit. Sötétedés után a nők nem szívesen járnak az utcán. Egyik templom speciális esti imát hirdetett a bűnözés megszüntetésére, de sokan nem mertek elmenni az este tartott istentiszteletre. A rendőrségnek minden 100.000 lakosra 8000 bűnesettel kell szembenéznie évente. Ez a nagyon magas bűnözési arány egyesek szerint azért van, mert a városban sok az idegen munkás, jugoszlávok, görögök, spanyolok, olaszok. Frankfurtban legalább két és félmillió ember száll meg évente a hotelekben és ezek is vonzzák a bűnözőket. Németországban legális a prostitúció, de források (Folyt, a 11. oldalon)