Amerikai Magyar Világ, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1973-12-16 / 50. szám

10. oldal AMERIKAI MAGYAR VILÁG Mélyépítkezés Irta: HALÁSZ PÉTER A Piccadillyn lévő Hotel Ritz szalonjában min­den délután pontban fél ötkor kezdik szervírozni a frakkos pincérek a hagyományos “high tea”-t, az uborkás szendvicseket, majd a második csésze mellé az édes süteményeket, — a teremben ugyanazok a halk zörejek, mint a fél évszázada minden délutá­non, ezüstkanalak halk ütődése finom porceláncsészékhez, min­den elegáns és méltóságteljes, a szőnyegek, a fotelek, a pálma Halász Péter fák, a pincérek és a vendégek — semmi sem árulja el, hogy negy­ven méterrel a tea­szalon alatt az eleven pokol tombol, fúrógépek dübörögnek a tikkasztó hőség­ben, por száll, vízben topognak a gumicsizmák veríték gyöngyözik embereken, falakon, gépeken — épül London szürke-agyagos altalajában a földalatti villamosnak, a híres londoni “under­­ground”-nak egy új vonala, a délen fekvő Lewi­sham kerület és az északi Stanmore között, a Fleet­line. A költség-előirányzat: százötvenmillió font­sterling. Az új vonal megépítése rendkívül fon­tos ,csúcsforgalom idején például a Baker Street és az Oxford Circus között egyetlen órán belül 24 ezer utast szállít a meglevő vonalon futó gyorsvasút, az új vonal, a Fleet line, ennek átve­szi majd a felét. A most épülő, hat kilométeres alagút az új vo­nalnak csak első szakasza a Baker Street és a Strand között, állomásokkal a Bond Streetnél és a Green Parknál. A mérnökök bíznak abban, hogy az alagútnak ez a szakasza készen lesz 1976 végé­re, legkésőbb 1977 elejére. Az építkezés technikája nagyjából hasonlít ar­ra, ahogyan a Budapesti földalatti gyorsvasút is épült, azzal a különbséggel, hogy az épülő alagu­tat nem szükséges állandó magasnyomás alatt tartani az altalajból szivárgó víz visszaszorításá­ra, a talaj itt nem sziklás, mint Budapest alatt, hanem agyagos és így jobban szigetel, a hősé­g azonban fullasztó, 80 fok Fahrenheit, a levegő párás, a gépek zaja fülsiketítő s az emberek mű­szak alatt megisznak legalább húsz liter folyadé­kot, vizet, tejet, vagy édes, sűrű teát és ahogyan isszák, úgy ki is izzadják. A két műszak naponta 900 tonna kemény szürke agyagot váj ki a földből és hoz a felszín­re. Vannak természetesen olyan technikai újítá­sok, amelyeket a budapesti metró építésénél nem alkalmaztak: a 300 tonna súly-erejű futópajzs, laser-irányítása­k a tavékonyságú lézer-siterár az, amely ügyel arra, hogy a haladás milliméter­­nyi pontossággal a megszabott uton haladjon, a legkisebb eltérés azonnal korrigálható. Egyebek­ben minden ugyanaz: az öntöttvas-tübingek, me­lyeket úgy csavarozzák az alagutfalra, ahogyan haladnak előre, műszakonként három tübincz­ gwy ■ rü. két méter alagúthossz. Az előrejutás sebes­sége is körülbelül ugyanaz. De ami számomra a legérdekesebb, hogy az emberek, akik építik az alagutat, mennyire hasonlítanak azokra, akik ott építették. Mélyépítő munkások, bányászok, akik ma Lon­donban a legmagasabb bért keresik, ötnapos mun­kahétért heti százötven fontsterlinget, tehát kö­zel négyszáz dollárnak megfelelő öszeget. Ez az, ami már nem hasonlít. S ha megépítették a két métert, s beemelték a három tübing-gyárűt, ak­kor vége a műszaknak. Ha nyolc óra alatt, akkor annyi a műszak, ha hat óra alatt, akkor is vé­geztek a napra. A legtöbben már dolgoztak alagútépítésnél, a korábban megépült Victoria-vonal veteránjai. A 28 esztendős Glen Bartley is négy évig dolgozott a Victoria-vonalon, s ahogy épülni kezdett ez az új vonal, rögtön felcsapott. “Ott tanultam meg — mondja —, a mélyépítő munkások ősi bölcsesé­­gét, ami úgy hangzik, hogy: ahol mocsok van, ott pénz van!” Ezt akár az én hőseim egyike is mondhatta vol­na abban a húsz esztendővel ezelőtt készült “Vá­ros alatt“ című filmben, amelynek cselekménye a földalatti gyorsvasút építkezésével függött ösz­­sze. Több mint fél esztendeig tanulmányoztam az alagut-építkezést, amit tudok tübingről, ma­­gasoyomásról, keszonsüllyesztésről, fúrópajzs­­technikáról, azt ott és akkor tanultam, de ami sok­kal fontosabb, azt is, amit a mélyépítő munkásról tudok. A forgatókönyv írása közben aztán el kellett felejtenem. Az újabb és újabb forgatókönyvek írása­ közben. Sűrűn jöttek a rendelkezések, ez ne azt mondja, az ne azt mondja, ez legyen tudatos ellenség, ez legyen jobboldali szociáldemokrata Az én hősöm mégsem mondhatta volna, hogy “­»hol mocsok van, ott pénz van.” ő vagy hősi ön­tudattal dolgozott, vagy pedig szabotázs-cselek­­mny iránti vággyal a szívében. Havonta új for­­gatókönyv, havonta rosszabb mese, havonta em­bertelenebb emberek. A kétkedő mérnökből, akit szegény Somló Pista játszott, kételyek nélküli el­lenség lett és a Glen Bartley-szerű melósból, akit szegény Pécsi Sanyi játszott —,jobboldali szoci­áldemokrata. Ha elmegyek olykor a Green Park mellett, s megpillantok egy tPET rtaS­­ut­Vr.vA alagatépítőt, órájuk is gondolok. Arra, hogy mi­lyen jól játszotta volna el Pécsi — Glen Bartleyt. KÖRBE-KÖRBE KÖZBIZTONSÁG A VILÁG NAGYVÁROSAIBAN PÁRIS . . . Biztonságos-e, ha sétálunk egyet az utcákon? — kérdi este 9 órakor egy látogató Párisban. — Menjenek, amerre csak tetszik — hangzik a válasz. Az utcai bűnözés ritka Párisban és nem növek­szik gyorsabb arányban, mint maga a lakosság. Hogy miért? Először is háromszor annyi rendőr jut minden lakosra, mint Amerikában és így több rendőr­őrszem jár az utcákon. Sokan kerékpárral közlekednek, ami azért hatásos, mert nesztelen. Azonkívül a közönség is állandóan rendelkezésére áll a rendőrségnek, ha segítségre van szükségük. Nem félnek beavatkozni. Végeredményben pedig az utcákon járó embe­rek józan eszére apellálnak, és a francia családok kezdenek visszatérni ahhoz, hogy gyermekeiket felelősségtudatra tanítsák. Az utcán elkövetett támadások helyett a bűnö­zők “biztonságosabb” területeket keresnek, mint pl. a bankrablás, képtárak és más művészeti tár­gyakat őrző csarnokok kirablása, magángyűjte­mények és templomok értékeinek ellopása. Az utcai bűnöket általában inkább a fiatalko­rúak követik el, akiknek pl. szükségük van kész­pénzre, hogy egy lopott autót vagy motorkerék­párt üzemben tudjanak tartani. Fegyveres támadás egész Franciaországban át­lag 300 van évente. Tipikus a szombat esti ösz­­szeütközés két fiatalkorú banda között. Ez is in­kább kisebb bárokban történik, mert nagyobb he­lyek saját biztonsági őröket tartanak. A legveszélyesebb helyek Párisban, Lyonban, vagy Marseilles-ben azok a városrészek, ahol szinte csak afrikaiak laknak, de ezeket a része­ket a látogatók úgysem keresik fel. De még a rendőrség szerint is, ilyen helyeken is egy táma­dás inkább csak kellemetlen, mint komoly ve­szélyt jelentő. LONDON ... London utcáin sem leselkedik sok veszély a lá­togatóra. E­urópa legnagyobb városában a múlt évben 113 gyilkosság történt, annyi, mint New York Cityben egy hét alatt. A londoni rendőrség fel van szerelve a bűnözés elleni harcban használatos eszközök egész arze­náljával, de a 20 ezer rendőr legnagyobb része ma sem visel mást, mint a hagyományos gumi­botot. A rendőrségnek csak tíz százaléka visel fegyvert és az elmúlt évben összesen két esetben kellett a fegyvert elsüteniük. Múlt évben ameri­kai stílusú utcai támadások is kezdődtek Lon­donban, de akkor egy speciális rendőrőrszem-szol­­gálatot szerveztek a veszélyeztetett területen és sikeres harcot folytatak a támadók ellen. London felett helikopteres járőrök is közleked­nek és általában óránként két hívást kapnak. De lehet látni 200 lovasrendőrt és 250 kutyát, “akik”­­nek a múlt évben 6,000 letartóztatás volt köszön­hető, annyi bűnöst szaglásztak ki. A londoni rendőrségnek sokat segít a közönség nevelése is rádió és televízió útján. Az egyik te­levíziós állomás megoldatlan bűneseteket közöl és a közönség segít a megoldásban, 323 ilyen esetből 137 vezetett ilyen után letartóztatáshoz. FRANKFURT„ . . más a helyzet A­ nyugatnémetek nev­e úgy vestik le Frankfurtot, mint a h harmincas évek Chicagoját. De még mindig nem olyan ve­szélyesek az utcai támadások, mint a legtöbb ame­rikai nagyvárosban. De elég veszélyesek ahhoz, hogy a lakosság nagyobb rendőrséget és több vé­delmet követeljen. A rendőrség az utolsó négy évben 2.200 egyenruhás rendőrt, 500 detektívet és 300 egyéb funkciót végző személyt szerződte­tett a bűnözés elleni harc hatásosabbá tételére, több rendőrautó is közlekedik és több a rádió.­­ Bár a Majna folyó mellett több lámpát állítottak fel az utcák világítására éjszakánként, a közön­ségnek nem sok bizalma van abban, hogy a ki­világítás megszünteti a bűnözést. A rádióban és televízióban is gyakran adnak oktatást a lakosságnak a bűnözés elleni harcról. De sok esetben az emberek is hibásak, mert nem zárják le autóikat és nyitva hagyják lakásaikat, a vásárlók gyakran hanyagul leteszik és őrizet­lenül hagyják kézitáskájukat és a férfiak nyíl­tan előveszik nagy köteget tartalmazó pénztár­cáikat. Viszont a lakosság segít a bűnesetek ál­dozatainak, mert ők sem félnek beavatkozni, mint Amerikában a legtöbb esetben. A tradicionális német bírók a testi sértések elkövetőire legtöbbször csak pénzbüntetést szab­nak ki, a rendőrség szeretné, ha gyakrabban ten­nék börtönbe az ilyen bűnök elkövetőit. Sötétedés után a nők nem szívesen járnak az utcán. Egyik templom speciális esti imát hirde­tett a bűnözés megszüntetésére,­­ de sokan nem mertek elmenni az este tartott istentiszteletre. A rendőrségnek minden 100.000 lakosra 8000 bűnesettel kell szembenéznie évente. Ez a nagyon magas bűnözési arány egyesek szerint azért van, mert a városban sok az idegen munkás, jugosz­­lávok, görögök, spanyolok, olaszok. Frankfurtban leg­alább két és félmillió ember száll meg évente­ a hotelekben és ezek is vonzzák a bűnözőket. Né­metországban legális a prostitúció, de források (Folyt, a 11. oldalon)

Next