Apostagi Napló, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
2 APOSTAGI NAPLÓ 2000. január Adalékok az ezeréves Apostag történetéhez Községünk „őstörténete” komoly kutatómunkával megalapozottan megírt Klajkó Leonóra-Valaczka András: „Apostag” c. műben olvasható. Részemről csak megerősíteni tudom, hogy ősi településünk - mint a kora Árpád-kor „főemberének” udvarhelye nem szerepelt azok között a jobbágyfaluk között, melyeket István királyunk a Veszprém-völgyi görög apácáknak adományozott. Ezt saját kutatásaim alapján állíthatom, közel 20 éve annak már, hogy az Országos Széchényi Könyvtár Levéltárában személyesen olvashattam István király diplomájában (adománylevelében) - görögből latinra, majd magyarra fordítva- a szóbanforgó jobbágyfalvak jegyzékét, állíthatom, egyik falu neve sem emlékeztetett az „Apostolok-Apostol” elnevezésre. Két régészeti leletről kívánok szólni: a falu „őstörténetére” utalnak. Több mint két évtizede annak, hogy az apostagi labdarúgópálya mögött húzódó szántóföldek egyikén - mélyszántás közben - az eke kifordított egy hamvak tárolását szolgáló, fekete (égetett) cserép urnát. 5 kicsi (ugyancsak fekete) agyag kancsó volt elhelyezve körülötte. (Ez a leletegyüttes a dunavecsei tájmúzeumba, onnan a megyei múzeumba került.) Fantáziámat erősen foglalkoztatta az urna. A formája volt érdekes, „nyakán” egyszerű hullámvonal volt az egyetlen díszítés. Utánanéztem történelemkönyvekben, lexikonokban, honfoglaló magyarjaink elégették-e halottaikat? Vándorlásaik során éltek kazár törzsek szomszédságában, átvették-e azok szokásait, hogy pl. a harcban elesett vezér tetemét máglyán elégették, a hamvakat urnába helyezték. Romantikusnak találtam azt a feltevést, hogy az elesett „főember” hozzátartozóinak könnyeit gyűjtötték, helyezték el az urna körül talált kis kancsókba. A megyei múzeum régészeti osztályának vezetőjével beszélgetve kiderült: a Kárpátmedencében, a régészeti, feltárások során nem találtak hamvakat őrző urnát, semmi jel nem mutat arra, hogy honfoglaló őseink elhamvasztották volna halottaikat (I. László királyunk törvényileg szabályozta a temetők rendjét, kápolnák építését... stb.). A szóbanforgó leletegyüttes a honfoglalás előtti korból származik. Tekintve, hogy a védőtöltés mellett, amíg a védgátépítés során szét nem hordták - avar gyűrűsáncok voltak valamikor régen, így feltehető, hogy avarkori ez a lelet. (A kis kancsókba élelmet, pl. magokat raktak.) Egy másik „lelőhelyről” is szólnunk kell: községünk keleti határán, a csatornaparti dűlőben, Kara Mihály barátunk szántóföldjén, erdőtelepítéshez mélyszántást végeztek, így kerültek felszínre cseréptöredékek. (Erre a „lelőhely”-re Hopka Sándor helytörténeti kutató, a dunaegyházi Tájház vezetője bukkant rá, s engem úgy tájékoztatott, hogy feltehetően Árpád-kori települést rejt itt a föld mélye. A már említett múzeumi beszélgetés alkalmával erre a „feltárás”-ra is rákérdeztem. „Két település nyomvonalai is kivehetők ezen a helyen ” - mondta a régészeti osztály vezetője (ő személyesen is megnézte ezt a lelőhelyet). A Kecskemétre beszállított leletanyagot tanulmányozva a megyei régészek azt állapították meg, hogy ismét csak honfoglalás előtti időkből származó leletekről van szó, nem Árpád-korabeliekről. Beszélgettünk még a megyei múzeumban az ősi apostagi templomról, a rotundáról is. Az az álláspont „erősödött meg” a beszélgetés során, hogy a rotunda felthetően a Duna partján (a mai református templom helyén) a Duna jobb partján állhatott, a Duna előtte folyt el. (Erre lehet következtetni, hogy László kalocsai érsek 1318-ban, amikor tanácskozásra hívta püspök társait, levelében így ír: ...„hozzánk Apostagra kell jönnötök, ami a Duna mellett van, Földvár fölött...” (Idézet az Apostag c. műből). Lehetőségem volt 11 régi „rézmetszet”-es térképet tanulmányozni. A 11-ből 9 a Duna jobb partján (dunántúli parton) tünteti fel Apostagot. Az észak-déli irányú Duna medrének nyugatra „tolódása során (a folyómeder vándorlás” tudományosan bizonyított jelenség) a folyó „megkerülte” a rotundánkat. (1878-ban, a védgát építésekor még inkább a dunántúli dombok felé „szorították” a Dunát.) Végezetül egy feltevésemet ismertetném még. (Ezt nem beszéltem meg a múzeumban.) Az ismert megyei monográfia a községünk őstörténetét ismertetve arról ír, hogy a község határában volt egy „Várhat” elnevezésű magaslat. Sokat töprengtem, hol lehetett az említett hely. Véleményem szerint a „Hulló-tó” partján található agyagdombról lehet szó. Amíg ugyanis a védgát el nem készült, a Duna vize áradáskor (márpedig 30 valahány ilyen esetet jegyeztek fel) idáig jött ki. (Ezért építették 1930-ban, a tó keleti partján a „nyári gátat”, melyet a nép „ínséges töltés”-nek nevezett el. Erről még a későbbiek folyamán írni fogok.) Régebben Hulló Dániel háza állt az általam feltételezett helyen. Ma Kiss Józseféké ez a ház. Azért ezt a pontot gyanítom a „Várhat” elnevezésű helynek (szerintem egy agyagdombra épített „földvár” volt ez), mert azt már személyes tapasztalatom alapján állítom, hogy a szóban forgó háztól keletre - Kőszegi Lukács portájával bezárólag - egy homokvonulat húzódott itt, melynek déli oldalán temető volt. Az 1930-as évek elején „számolták fel” ezt a régi római katolikus temetőt. László királyunknak a már említett királyi rendelete kimondta: a temető egyik végében kápolnát kell építeni „cinterem”mel (cinterem , a templom, kis-templom fallal körülvett belső zárt udvara). Feltehető, hogy a kis-templomot, kápolnát a „Várhat” dombra, az ott felépített földvár helyére építették. (A rómaiak idejében „őrtorony” is állhatott itt.) Helytörténeti „kalandozásaink”-at folytatjuk. Jeligénk: „A múlt csak példa legyen most”. Január Nappali enyhe időjárást hozott a 2000. év első hónapjának első fele. Éjszakánként fagyott ugyan, de fokozatosan olvadt a tavalyi hó. A mi vidékünkön is belvizessé vált a határ. Ha korszakváltást nem is jelentett a 2000. év január 1-je „dátumváltás”- igen, mert ezután kettessel kezdjük a keltezést. Gondjaink nem lettek kisebbek: a karácsonyi „kiköltekezés” következményeként magunkkal hoztuk az óévből a „rezsiköltségek” kifizetetlen csekkeit, bizonyos energiaárak, gyógyszerárak magasabb fóban emelkedtek, mint a nyugdíjak. Igaz, azzal kellett volna kezdenem, hogy „Istennek hála!” megértük a 2000. évet. A statisztikusok az új évet úgy tekintik, mint a XX. sz. „záró év”-ét. (Ezért aztán az esedékes népszámlálás is 2001- ben lesz.) A Baráti Kör közös „szilveszterezése” a rendezvény résztvevőinek számát, illetve a síkos utak és a köd miatt, csak 50%-osra sikerült, az előzetes jelentkezőknek csak a fele jött el. Kis társaságunk mégis remek hangulatban köszöntötte a 2000. évet. Egyik kedves dalkörösünk a Himnusz és a Szózat után (koccintás előtt) elmondta az édesapjától tanult újévi köszöntőt, melyet az alábbiakban közlünk: „Adjon Isten minden jót. Öt-hat tyúkot, „jó tojót"! Hízott disznót, sok hurkát, tele pincét, dús kamrát! Gond ne bántsa a gazdát az új esztendőben! Adjon Isten bő termést, rengő-ringó szép vetést! Egészséget, vígságot, békességet, jóságot! Boldogság és szeretet töltse be a szíveket az új esztendőben! "