Aradi Közlöny, 1923. február (38. évfolyam, 23-45. szám)

1923-02-01 / 23. szám

1923 február 1. ARADI KÖZLÖNY. magyar fegyverkezésekről szó sin­csen, amit az antant katonai ellen­őrző bizottsága is megállapított. Hangsúlyozta, hogy­ a magyar kor­mány békeszerető és van is hatal­ma arra, hogy békés politikájának érvényt szerezzen. Apponyi a népszövetségből. (Teljes egyenlőség minden államnak.) Budapestről táviratozzak­, hogy a nemzetgyűlés mai ülésén gróf Apponyi Albert a nemzetek szö­vetségbeli egyezség-okmányai mó­dosításáról szóló külügyminisz­teri javaslatnál felszólalt. Kijelen­tette, hogy vissza óhajt térni az üggyel kapcsolatosan a nemzetek szövetségébe való belépésnek teg­nap letárgyalt javaslatára. Elvben is, gyakorlatban is hisz a nemze­tek szövetsége intézményének ha­tályosságában, ha nem is ugyan a jelenben, hanem a jövőben. Sok igazság van abban, hogy a nem­zetek szövetsége, amint azt létre­hozták,­­ a háború u­tán nem fiel, meg az ideálnak, mert nem más, mint az antanthatalmak szövetsé­gének más alakban való fenntar­tása­ és mód arra, hogy a győztes­­államhatalmak továbbra is rátuk­málhassák a maguk határozatait a legyőzöttekre. A nemzetek szö­vetsége azonban bár a háborús mentalitásból való keletkezés hi­báját hordozza magában, mégis hiszi, hogy fejleszthető és javít­ható. Ehhez azonban az kell, hogy a teljes egyenlőség biztosíttass­ék­ minden államnak. Amíg kétféle nemzetközi jog létezik: az egyik a győzteseknek, a másik pedig a legyőzötteknek, nincs és nem is lehet béke, a háború tovább fo­lyik, ha a vérontás időlegesen fel is van függesztve. Magyarország­nak a népszövetségbe való belé­pés olyan előnyöket jelent, ame­lyek­ elől elzárkózni nem szabad, például a tizennegyedik szakasz, amely a szövetség minden tagját felhatalmazza, hogy a­ békét ve­szélyeztető bármely körülményt a szövetség tudomására hozzon és követelje a tanács összehívását, hogy elsimíthatók legyenek a vi­­szálykodások. A tizenharmadik szakasz pedig egyenesen megtilt­ja, hogy a­ nemzetek szövetségé­nek bármely tagja a szövetség egy másik tagjával szemben tá­madólag lépjen fel és ellenséges cselekedetet vigyen véghez, mi­előtt indító okait a szövetség tu­domására nem hozta és amíg a­­békítő eljárás meg nem történt. Az 1920. évi októberi események­ idején a szomszéd államok ellen­séges magatartást tanúsítottak­ Magyarországgal szemben és ak­kor a nemzetek szövetsége azért nem interveniált, mert magyará­zata szeint csak saját tagjait védi meg. Kritikusunk a meleg elragadtatás hangján emlékezett meg Cara Neg­­riről, aki a vasárnapi román irodal­mi délutánon csodás táncával bámu­latba ejtette és kiforrott, tökéletes művészetével meglepte a Kultúrpalo­ta előkelő és fejlett izlésű közönségét. Mihulin Miklós tankerületi főigaz­gatóhoz fordultam, hogy megmond­ja, ki ez a csodatáncos, honnan jött és hogy került ide? A válasz megle­pő volt. —­ Egy kis tanítónő valamelyik aradmegyei faluban. A budapesti Operaház ballerinája volt, nemrégi­ben került haza. Egy gazdasági is­kolában tanít, talán tehenet is fej és krumpliföldön kapál — tanítja a gye­rekeket a gazdálkodásra. Miért nincs Aradon ? — Nem .Aradon, — Bucuresti­­ben kellene lennie. De én, sajnos, — folytatta a főigazgató — nem sokat tudok körülményeiről, talán a tanfel­ügyelőségen többet tudnak. Szerencsém volt Véletlenül meg­tudtam, hol lakik Aradon. Lázár Médy aradi úrleány, aki a művésznő táncát oly tökéletes precizitással kí­sérte zongorán és aki maga is taní­tónő Aradon, hívta meg vendégül Cara Negrit. A táncművésznő nemcsak a pó­dium látcsövei távolában, hanem a magánéletben is behízelgően szim­patikus jelenség. Lekötelező szívé­lyességgel fogad és bájos közvetlen­séggel adja elő művészi fejlődésének történetét. A budapesti Operaház nö­vendéke volt, majd egyik vezető bal­lett táncosa. Tavalyelőtt a bécsi ope­ra, tavaly a berlini opera tagja volt. Innen kellett a nyáron, családi körül­mények miatt, hazajönnie. Itthon el­helyezkedést keresett — összekötteté­sei azonban nem voltak, felhasznál­ta óvónői, tanítónői és gazdasági ta­nárnői okleveleit és ezek segélyével folyamodott állásért. Előbb Chisin­­diára nevezték ki tanítónőnek, majd, mert ott éppen üresedés volt, Lo­­codorra (Székudvarra) helyezték az ottani gazdasági iskolához. — Na és, — kérdem, — tehenet is kell fejni abban az iskolában? — Óh, dehogy! Vannak ugyan teheneink és annyi baj van velük. — És a táncművésznő most oly komoly naivitással panaszkodott a tehenek­re, amik olyan rosszul tejelnek mos­tanában. Finom fehér kezével nem feji a teheneket és nem kapál a krum­pliföldön, de a gazdasági tanárnő­nek értenie kell azért az ilyen dolgok­hoz, mert belevág a tudományába, amiről oklevele van és bizony a kis nebulókat meg kell tanítani reá. — Hogy mi a kívánságom? Sze­retnék Aradra kerülni, vagy más vá­rosba. Szeretem a táncot, a zenét, és odakint alig gyakorolhatom ma­gam ebben. De tudja mit szeretnék sürgősebben? Szeretném ha lovam, kocsim lehetne és kocsin mehetnék a gazdaságba. Hatvan hold földünk van, amin dolgozunk és bizony fá­rasztó és megerőltető a sok gyalog­lás. Nagyon szerény igényű ez a mű­vésznő. Művésznőben ennyi szerény­séget nem láttam még. Akik vasár­nap délután a Kultúrpalotában élvez­ték elbájoló művészetét, azokat kér­dezem, szabad-e ily csoda tehetség­nek ennyire szerénynek lennie? Nincs más igénye sürgősebb, mint egy fogat, amivel a tanyára menjen. Az Aradi Közlöny egyszer már megemlékezett Cara Negriről. Chisi­nelli (kisjenői) tudósítónk írt egy es­télyen történt szerepléséről, amikor klasszikus művészete hatalmas tet­szést aratott, de csak vasárnap lát­hattuk, hogy világvárosi nívón álló tehetség. A tanfelügyelőt is meglátogattam. Moldován József alaposan képzett tanférfiú és hozzáértéssel értékeli a kis tanítónő hatalmas művészetét. — Tudom jól, — mondotta, — nem abba a kis faluba való. Sajnos azonban, évközben nagyon nehéz lesz behelyezni Aradra. Talán nem figyelhették meg, ebben az évben ke­rültek az­ iskolába az első háborús szülöttek. Alig 17—20 növendéke van az első osztályoknak, ahová ren­des körülmények között 40—50 ta­nuló járt. Egy pár évig most kevés lesz a diák és a tanerők létszáma túl­súlyba kerül. Hacsak lemondás, át­helyezés, nyugdíjazás vagy más mó­don üresedés nem lesz, évközben ne­héz módot találni arra, hogy aradi iskolához helyezzük a művésznőt. De érintkezésbe lépek a timisoarai vagy az oradea-marei kollégáimmal, talán ők könnyebben tudják városi álláshoz juttatni. Láttam az okmá­nyait, kitűnő minősítései vannak. , Mihulin főigazgató tréfásan,­­de igen találóan jellemezte azt az óriá­si szakadékot, ami a ragyogó tehet­ségű művésznő és mai foglalkozása között van. Valahonnan elindul egy csillag, Budapesten, Bécsben, Berlinben erősbödik , fénye, nyugati metropolisban tündököl és most ta­lán esténkint pislákoló petróleum­lámpa fénye mellett szurtos kis föld­­mivestanulók írásbeli dolgozatait ja­vítgatja . . . Kócsyjenő. O S CD ■ O B C5 IS C3 ■«C3 E C3 g C5 B Ot Operából a falusi iskolába. (Berlini táncfenomén — gazdasági tanítónő. — Be­szélgetés Cara Negrivel. — A háborús generáció első iskolaéve. — Felére csappant a diáklétszám.) Nincs kegyelem. (Ki­végzik a lengyel elnök gyil­kosát.) Varsóból jelentik: A lengyel köztársasági elnök nem élt a meg­­kegyelmezés jogával és helyben­hagyta Narutowicz elnök gyilko­sának, Niewiedomsky festőmű­vész halálos ítéletét. A kegye­lem mellőzése következtében a gyikost agyok fogják lőni.. Már minden előkészület megtörtént, de a­ kivégzés időpontját még nem állapították meg. Niewiedomsky teljesen nyugodt, állandóan ír, de végrendeletet még nem készí­tett. Családja tagjai közül senkit sem akar látni. Sosnkowsky tá­ 8 bornok­, hadügyminiszter nem haj­landó az ítélet végrehajtására ka­tonaságot kivezényelni. A minisz­ter azzal indokolja elhatározását, hogy­­a katonaság csak olyan íté­letek végrehajtásánál szerepel­het, amelyeket statáriális úton hoznak, de nem közönséges bíró­sági tárgyaláson hozott ítéletek­nél­­.":-­Krakkóból táviratozzák', hogy­­Narutovicz Gábor államfő gyilko­sának Niewhadomskynak a ke­gyelmi kérvényét elutasították és­­átszállították a citadellába, ahol ki fogják végezni. C3BOBC3ClOaC3BCDBC3BC3aO Vak ember utazása. (Négy hétig Bucurestből Aradra.) Ma délután fél háromkor egy toprongyos külsejű kétségbeesett arca, az éhezéstől majdnem halott sápadt ember tántorgott be az aradi Dácia-kávéházba. Abban, hogy a kávérházba jött, első pilla­natra volt valami szembetűnő­. Kö­zel ment a falhoz és kitapogatta magának az utat a legközelebbi kávéházi asztalhoz. Aki jobban megfigyelte, láthatta rögtön,, hogy vak. Leült az egyik­ asztalhoz és így szólt a főpincérhez: — Nem rendelhetek semmit,­­nincs pénzem, csak arra akartam megkérni, engedje meg, hogy a kályha mellett töltsék néhány per­cet és megmelegítsem meggémbe­­redett tagjaimat. A szerencsétlen ember­­ körül csakhamar egy kisebb csoport ve­rődött össze. Kiderült, hogy Koz­ma Virgilnek hívják, a fogaras­­megyei Vádon született, román anyanyelvű polgár, aki,.., cluj! (kolozsvári) vakok intézetében hét esztendeig kitanulta a kefekötő és kosárfonó mesterséget. Aztán sa­ját kérésére elengedték a vakok intézetéből, hazament Vádra, hogy folytassa mesterségét, amellyel nem tudott magának elegendő megélhetést biztosítani. A szerencsétlen Kozma alig néhány fejjel a kezében bejárta egész Romániát, a csernovitzi va­kok intézetétől kezdve egészen a timisoarai­­(temesvári) vakok in­tézetéig és mindenütt visszautasí­tották, így került lerongyolva, éhesen és egy fillér nélkül Aradra. A környező kávéházi vendégek közül néhányan nyomban exponál­ták magukat érte és a jelenlevő Gritta Ovidiu rendőrprefektus no­bilis módon vette kezébe a sorsát, az ugyancsak a kávéházban­ tar­tózkodó Schiopu rendőrtiszttel együtt. A vak befekötőt, aki Bu­­curestiből Aradig négy hétig uta­zott, a rendőrség­ utazási osztá­lyára­­vitték, és most már a­­ható­ság gondoskodik arról, hogy vagy­ állást kapjon Aradon, vagy aka­dálytalanul térhessen haza Foga­­ras­ megyébe.

Next