Árboc, 1922 (2. évfolyam, 7-18. szám)

1922-04-15 / 7. szám

II. ÉVFOLYAMSZÁM 4 R­B­A­N HAJÓZÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VIZISPORT FOLYÓIRAT KIXIJEJKVIK HAT« X­T­A KÉTSZER — S­Z­E­R­K­E­S­Z­T­ŐSÉG ÉS KI­A­DA «HIT­A­T­A­I.: BU­DAPEST TI, FELSŐERDŐSOR 4 — T­E­L­E­F­O­X 185 —29 — E­G­Y­E’­S SZÁM­Á­R­A 15 K CSAK EGÉSZ ÉVI ELŐFIZETÉST FOGAIN­JAK EL: ÁRA 300 K — J'OSTATAKAIJÉK 1*. FOEYŐSZ. S­Z. 490IK BUDAPEST, 1932 ÁPRILIS 15 MAGYAR KULTI­REGYSÉG­ I»K. RÁK« »S ASSZEL TIBOR MEGNYITŐ BESZ­ÉBE A BALATONI TÁRSASÁG F. É. REXN­E­S KÖZGYŰLÉSÉN róf Bethlen István kormány­elnök mondotta miskolci be­szédében következő nagy­­értékű kijelentést : „Az a nemzet fog hamarább boldo­gulni Európában, amely egész munkaerejét, minden energiá­ját az újjáépítésre fordíthatja és a maga soraiból kiküszö­böli a súrlódási felületeket, azokat az ellentéte­ket, amelyeknek leküzdésére kellett eddig ener­giájának nagy részét fordítania.“ Szent igazság ez a kinyilatkoztatás. Ma többé nincs helye erőpazarlásnak. Nemzeti egység kell, de — hozzáteszem — annak előfeltétele a kulturális egység. És a kulturális egység mindennél előbbre­való. Itt kell kezdeni az újjáépítés nagy művét. Ez a megalapozása az új berendezkedésnek. A Balatoni Társaság egy szemcséje, egy heroldja annak a kultúrpolitikának, amely a kul­turális egységet hirdeti. Azzal a kifejezett céllal létesült, hogy Csonka-Magyarország megmaradt összes szellemi értékét úgy befelé, mint kifelé a balatoni kultusz erőteljes fejlesztésével, a bala­toni fürdővidék fellendítésével és a Balaton-mel­­lék kulturérdekeinek lankadatlan szolgálatával minél hatályosabban érvényesíthesse. Szóval ki­nyilvánított nemzeti kulturmunkát vállalt ez a társaság, amely feladatának eddigi rövid fenn­állása alatt minden tekintetben eleget is kívánt tenni. Lelkességben, munkakészségben, eszmeter­melésben nem is volt hiány. Csak gazdasági hely­zetünk mostohasága, különösen valutáris lerom­lottságunk az oka annak, hogy még szélesebb ki­terjedésű munkálkodást nem állott módunkban kifejteni. De azután még egyéb ok is van. A szellemi és erkölcsi egység hiányát ugyanis keservesen tapasztalhattuk fennállásának lefolyt egy éve alatt. Társadalmunk olyannyira szertetagozódott, hogy egyöntetű működésre még a kultúra sem­legesnek mondható területén is képtelennek bi­zonyult. Nem keresem a szomorú tények eredő­jét. Mindössze a megállapításra szorítkozom és kárhoztatom a kulturéletet is uraló politikát, amelynek nyomán csak átok kél, de áldás nem fakadhat. Minek az a rengeteg új kulturegyesü­let ? Már születésekor ál-életre, tengődésre és el­pusztulásra van hivatva. Egy-egy igazán erős talapzatú, biztos rendel­tetésű, tényleges hivatással, nemzeti tartalommal bíró kultúregyesületre szüksége van a mi lerom­lott, elgyöngült nemzeti életünknek. De nem százra. Nagy-Magyarország 20 milliónyi lakosság mellett kevesebb ily egyesületünk volt, mint ma van. Ha azelőtt volt is nálunk a nemzetköziség­nek, nyugatiaskodásnak valami mentsége, a vi­lágháború, a forradalmak és a trianoni béke után többé nincs semmiféle jogcíme. A rettenetes meg­próbáltatásokból az a tanulság következik, hogy a magyar kultúregyesületnek ma egyetlen jog­címe van, egyetlen kötelessége, egyetlen létalapja, hogy megrögzötten nacionalista legyen. A magyar rögből, a magyar népből kell ki­termelődniük. Minek a „Renaissance“ és egyéb ilyen ide­gen hatású és elnevezésű, a nyugaton legföljebb szánalmas mosolyt kiváltó, joggal hiú erőlködés­nek és nagyzási hóbortnak véleményezett, nagy­hangú, de kevés erkölcsi tartalommal bíró ten­gernyi társaság, amely nemhogy egyesítené, ha­nem felaprózza és meggyöngíti az erőket ? Hatalmas koncepciójú és egységes megala­pozású kultúrpolitika kell. Jövőnk attól függ, hogy ezt az életbevágó tételt megérti-e a magyar nemzet ? Történelmi szerencsétlenségünk okozati előz­ménye a magyar nemzet kulturális meggyöngü­lése volt. Előbb a nemzeti lélek betegedett meg, azután következett el a végzetes katasztrófa. A katonai összeomlást kulturális frontunk összeomlása előzte meg és idézte föl. A nemzeti lélek megegészségesedése a leg­közvetlenebb feladat. Nem a választások döntik el a nemzet lété­nek kérdését, bár kétségtelen azok nagy jelentő­sége és kihatása nemzeti életünkre. Az a mélyreható nagy probléma, hogy lesz-e elég erkölcsi erőnk ahhoz, hogy a nemzetet újjá­­teremtő kultúrmunkát tegyük végre-valahára a politika tengelyévé. A politikát rendeljük alá a kultúrának, amelynek fegyverével még valamikor, Isten sege­delmével, visszahódítjuk majd Nagy-Magyar­­országot. 3 -►

Next