Asztalitenisz, 1983 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
1983 A MAGYAR ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG 4______ ___ szAKLAPJA 1. szám Felelős szerkesztő: Zsolnai László Készült Építők Borában Kiadja a Sportpropaganda Vállalat Műszaki vezető: Kovács István Felelős kiadó: Szebeni István igazgató Előállítás helye: VI., Dózsa Gy. út 84/A. Terjeszti a Magyar Posta ISSN 0133—2317 BOLDOG ÚJ ÉVET, SIKEREKET! Zsolnai László, az „Asztalitenisz” felelős szerkesztője, évről-évre felkér, hogy újévi cikket írjak a lapba. Ez az elmúlt években könnyű volt, hiszen olyan címeket adhattam, hogy „Micsoda év volt...” Most nehezebb a helyzetünk. Az elmúlt évben volt jó, voltak nagy eredményeink, de voltak olyan balsikerek is, amelyek gondolkodásra késztetnek. Áprilisban rendeztük az új Budapest Sportcsarnokban a XIII. Európa-bajnokságot. Egyhangú hazai és külföldi vélemények szerint ilyen jól rendezett világverseny még nem volt ebben a szép sportágban. Mintegy 150 társadalmi munkás vett részt a rendezésben a függetlenített apparátus mellett. Ezúton szeretném kiváló munkájukat megköszönni a magam és szövetségünk nevében. Őszintén remélem, hogy a továbbiakban is a sportág rendelkezésére fognak állni, támogatnak minket jó és önzetlen munkájukkal. Az EB eredményekben is jó volt. A csapatszámokban 100°6-os eredményt értünk el. Megnyertük a férfi és a női csapatot. Ez más országnak még nem sikerült. Nekünk most sikerült harmadszor az 1958-as zágrábi és az 1978-as husburgi aranyeső után. Bár a második félidő nem sikerült úgy, mint szerettük volna, az éremgyűjteményünk azért egy ezüst- és három bronzéremmel gyarapodott. És ez sem megvetendő. Jónyer István másodvirágzása során megnyerte az NSZK Grand Prix-t és negyedik lett a Világkupa küzdelmeiben. Ennek őszintén örültünk. Fiataljaink nagyon jól szerepeltek Comóban, a X. olasz nemzetközi bajnokságon. Két arany mellett egy ezüst- és négy bronzérem volt a zsákmány. De... A Szuper Ligában csak másodikok lettünk, bár 5:2-re győztünk a végül is első helyen végzett Jugoszlávia ellen. De váratlanul 5:2-re kikaptunk Svédországtól Budapesten. És ezután jött a fekete leves. Az 1982—1983-as idényben 5:2-re győztünk Anglia ellen idegenben. Utána viszont jött két 0:7-es vereség Csehszlovákia és Svédország ellen! Ez méltatlan volt a magyar asztalitenisz sport hagyományaihoz. Legjobb volna elfelejteni! De lehet elfelejteni? Attól tartok, hogy nem. A két Waterlooi (vagy mohácsi) vereség felszínre hozta hibáinkat. Mire gondolok? A vereségek előtt nyilatkoztam a Népsportban, 1982. szeptember 1-én, a szövetség feladatairól: — Talán a legjelentősebb a szakosztályi munka megjavítása, az utánpótlás-nevelés és a válogatottak körében a fegyelmi helyzet megszilárdítása, az erkölcsi normák betartása. Úgy vélem, ehhez nem kell kommentár. Nincs értelme hosszú vitákat indítani, ki a felelős: az egyesületek vagy a szövetség. A nagyobb bázis-egyesületek munkájában van pozitívum és a szövetség tevékenységében is. Itt is, ott is hozzáértő emberek dolgoznak szorgosan, erejüket nem kímélve, jó ötletekkel. De ez nem kendőzheti el azt a tényt, hogy férfiaknál, nőknél egyaránt évfolyamok maradtak ki. Világbajnokaink nem lettek fiatalabbak. Sok olyan fiatallal kísérleteztünk, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (Frank Béla, Nozicska, Bánlaki, Horváth). Mások kezdeti sikerek után visszaestek (Kreisz, Takács). Vannak olyanok, akik négy-öt éve utaznak, a legnagyobb nemzetközi versenyeken vesznek részt, de csak most zárkóznak fel az európai élvonalhoz (Kriston, Molnár). Dehát jobb későn, mint soha. .. Talán úgy lehetne a problémák lényegét összegezni, hogy nemzedékváltás küszöbén állunk. Ez női vonalon tulajdonképpen meg is történt, hiszen a válogatott gerincét fiatalok alkotják: Urbán, Szabó, Oláh. A férfiaknál azonban megkéstünk. Jónyerre még mindig lehet építeni, az utolsó idő 7