Athenaeum, 1950 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1950-02-01 / 2. szám
.Aki azt gondolja, hogy hibáik elkendőzésével kíméli kádereink önérzetét, az elpusztítja mind a kádereket, mind a káderek önérzetét, mivel a hibák elpalástolásával megkönnyíti újabbak megismétlődését, amelyek esetleg sokkal komolyabbak, amelyek feltételezhetően a káderek teljes bukásához vezetnek, megcsorbítja „önérzetüket“ és nyugalmukat«. (Sztálin) A Bolsevik Párt soha nem elégedett meg az elért eredményekkel, hanem mindig előretekintett és éppen ezért a forradalmi önkritikában látja a kommunizmus megvalósításáért folyó harc legfontosabb fegyverét. Lenin már a Bolsevik Párt megalakulásának éveiben felhívta a bolsevikokat arra, hogy ne féljenek megbírálni hibáikat. Helytelennek tartotta azt az ellenvetést, hogy a nyilvánosságra hozott bírálatokat az ellenség kihasználhatja a proletariátus pártja ellen. Az »Egy lépés előre •— két lépés hátra« című kimagasló munkájában — amelyben kifejtette a bolsevizmus szervezeti alapjait — azt mondotta: a Párt fejlesztéséhez szükséges, hogy a bolsevikok »önkritikával és saját negatívumaik kíméletlen leleplezésével« dolgozzanak. Ezt 1904-ben mondotta Lenin és azóta a Bolsevik Párt a leninizmus bíráló, forradalmi módszerét követve megedződött és kialakította magában azokat a csodálatraméltó vonásokat, amelyek dicsőséget szereztek számára, mint a munkásosztály harci vezérkara, vezetőereje számára. Az önkritikának az a célja, hogy feltárja az előforduló hibákat és fogyatékosságokat. Sztálin elvtárs azt tanítja, hogy a régi és az új közötti harc a fejlődés alapja. Ha a bolsevikok nem vennék észre és nem tárnák fel becsületesen a munkájukban előforduló hibákat és fogyatékosságokat, akkor elzárnák maguk elől a fejlődés útját. A Bolsevik Párt viszont haladni akar, éppen ezért egyik legfontosabb feladatként tűzi maga elé a becsületes és forradalmi önkritikát. A kritika és önkritika a Párt további erősítésének hatalmas eszköze. A Párt azáltal, hogy felderíti a munkájában levő hibákat, elősegíti az új megerősödését és meggyorsítja a régi, az avult pusztulását. Ennek a gondolatnak a jegyében született a Sztahánov-mozgalom is. A Sztahánov-mozgalom kezdeményezőinek munkájuk során harcot kellett folytatniuk az elavult technikai normákkal és olyan emberekkel, akik nagyon ragaszkodtak az elavult normákhoz. A Bolsevik Párt meglátta a sztahánovisták sikereiben az újat és segítette a Sztahánov-mozgalom megerősödését. A Párt mindig arra törekszik, hogy a bolsevikok ne hagyják figyelmen kívül a fogyatékosságokat, hanem vegyenek tevékenyen részt annak kiküszöbölésében. Éppen ezért a Párt alapszabályzata minden tagját feljogosítja »a Pártgyűléseken, a Párt minden munkásának megbírálására«. A kritika és önkritika széleskörű fejlesztésének lehetősége biztosítja a Párt belső életének egész demokratikus rendszerét. Lenin elvtárs mutatott rá arra is, hogy a forradalmi Párt feltétlenül elpusztul, ha fél saját gyengeségeiről beszélni. »Mi pedig nem pusztulunk el — mondotta — mert nem félünk beszélni gyengeségeinkről és megtanuljuk leküzdeni a gyengeségeket.« A kritika és önkritika a pártszervezetekben a bolsevikok olyan viszonyát jelenti saját és elvtársaik munkájához, hogy nem hánynak szemet a hibák és fogyatékosságok fölött, hanem igyekeznek alaposan behatolni a dolgok lényegébe és kideríteni a fogyatékosságok okait. Mert csak így tudják kiküszöbölni azokat. Sztálin elvtárs azt tanácsolja a szovjet embereknek, hogy mindennap összesítsék munkájuk eredményét, vizsgálják meg magukat minden félelem nélkül, elemezzék saját munkájukat, bírálják meg saját fogyatékosságaikat és gondolkozzanak azon, hogy érhetnének el még jobb eredményeket. A bátor és nyílt bírálat elősegíti a sikeres előrehaladást és aki fél a bírálattól, az megvetésre méltó gyáva ember. Az ilyen méltatlan arra, hogy a Párt tagjának nevezzék. Rendkívül nagy jelentőségű az önkritika a káderek nevelése szempontjából is. Ha valaki hibát követ el és idejében felhívják figyelmét arra, akkor kijavíthatja azt. A Bolsevik Párt ma, amikor a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet útján vezeti a Szovjetúniót, minden eddiginél nagyobb jelentőséget tulajdonít a kritika és önkritika módszerének. Malenkov elvtárs az Októberi Forradalom 32. évfordulóján tartott beszédében is kihangsúlyozta ezt. »Sikereink elvitathatatlanok — mondotta —, de Sztálin elvtárs arra tanít bennünket, hogy nem szabad elbizakodni és a babérokon pihenni. Ott, ahol elbizakodottság és önelégültség uralkodik, ott hiányzik a bolsevik igényesség és önkritika, ott megszűnik a további előrehaladás, kikerülhetetlenül pangás áll be. A kimagasló sikereket az biztosítja, ha a fogyatékosságokkal szemben kérlelhetetlenek és a munkában igényesek vagyunk. Ez a nagy igazság is a Bolsevik Párt tanítása. (B. Boriszov cikkéből) BÁTOR KRITIKA ÉS ÖNKRITIKA AMI A FIZETÉSI TÁSKÁBAN NEM SZEREPEL Az első amerikai munkásküldöttségnek 1927-ben Sztálin a következőket mondotta : ». . . Nálunk, a Szovjetúnióban, évente több mint 800 millió rubelt költ az állam a munkások biztosítására. Talán azt sem lesz felesleges megemlíteni, hogy a munkások nálunk minden iparágban a rendes készpénzfizetésen kívül fizetésüknek körülbelül egyharmadát kapják biztosításra, életszínvonaluk emelésére, kulturális szükségletre, stb.« Ez idő óta a társadalombiztosítási költségvetés jelentősen emelkedett és 1949-ben már 175 milliárd rubelt tett ki. Kuznyecov, a Szakszervezeti Tanács elnöke közölte, hogy azok az összegek, amelyeket az állam szociális juttatásokban a dolgozóknak nyújt, a munkások jövedelmének több mint egyharmadát teszik ki. Egyetlen kapitalista államban sem találkozhatunk hasonló jelenséggel: Svédországban például az »SKF«-gyár munkásai sem betegségi segélyt, sem nyugdíjat nem kapnak. A svéd munkások jóformán fizetésüknek csak egyharmadát kapják kézhez. A fennmaradó kétharmad lakbérre és adóra megy el. A szocialista államban büszkeséggel lehet mondani, hogy a dolgozók milyen nagyszerű körülmények között élnek. Jólétüket nem egyedül fizetésük határozza meg. Ehhez hozzá kell tenni mindazt, amit a dolgozók az államtól kapnak: pénzbeli segély a betegség és szabadság idejére ; terhességi és szülési szabadság ; a gyermekek és felnőttek ingyenes oktatása ; ingyenes orvosi segély. Ehhez tartoznak még a gyógyításra, pihenésre, az öregségi segélyre, a kulturális szükségletekre és gyermekgondozó intézetek fenntartására fordított összegek. Az állam évente sokmillió rubelt költ el e célokra. A szovjet emberek szabadságukat szanatóriumokban, üdülőkben töltik. Sokan ingyen mehetnek e helyekre, mások a költségeknek mindössze 30%-át fizetik. A szovjet állam nagy gondot fordít a lakosság egészségére. A gyárakban az üzemi konyhák a munkások kívánságára diétás kosztot is adnak. A Bolsevik Párt és az állam gondoskodik az öregekről és rokkantakról is: nyugdíjat ad nekik. Sok nyugdíjas azonban nem akar elszakadni az üzemtől. Részükre könnyebb munkáról gondoskodnak. Évről-évre növekszenek a szociális juttatásokra előirányzott összegek. Mind többet és jobbat kapnak a szovjet dolgozók. Mindezt nem tükrözi vissza a bérelszámolási könyvecske. Hozzá kell számítani a vállalati pénzalapból eszközölt rendkívüli juttatásokat is, melyek a terven felüli jövedelemből erednek. Az üzemi bizottság által jóváhagyott költségvetés alapján ezekből jutalmakat osztanak ki, vagy minden dolgozót érintő beruházásokat eszközölnek belőle. A szovjet dolgozók szakmai és ideológiai tudásukat azért növelik állandóan, hogy többet termelhessenek, hamarabb teljesíthessék a tervet és a terven felüli jövedelemből az állam és a Párt nagyobb összegeket fordíthasson a nép szociális juttatásaira. PÉLDAKÉPÜNK A NAGY SZOCIALISTA SZOVJETÚNIÓ