Athenaeum, 1950 (6. évfolyam, 2-12. szám)

1950-02-01 / 2. szám

.Aki azt gondolja, hogy hibáik elkendőzésével kíméli kádereink ön­érzetét, az elpusztítja mind a káde­reket, mind a káderek önérzetét, mivel a hibák elpalástolásával meg­könnyíti újabbak megismétlődését, amelyek esetleg sokkal komolyabbak, amelyek feltételezhetően a káderek teljes bukásához vezetnek, megcsor­bítja „önérzetüket“ és nyugalmukat«. (Sztálin) A Bolsevik Párt soha nem elégedett meg az elért eredményekkel, hanem min­dig előretekintett és éppen ezért a forra­dalmi önkritikában látja a kommunizmus megvalósításáért folyó harc legfontosabb fegyverét. Lenin már a Bolsevik Párt megalaku­lásának éveiben felhívta a bolsevikokat arra, hogy ne féljenek megbírálni hibái­kat. Helytelennek tartotta azt az ellen­vetést, hogy a nyilvánosságra hozott bírálatokat az ellenség kihasználhatja a proletariátus pártja ellen. Az »Egy lépés előre •— két lépés hátra« című kimagasló munkájában — amelyben kifejtette a bolsevizmus szervezeti alapjait — azt mondotta: a Párt fejlesztéséhez szük­séges, hogy a bolsevikok »önkritikával és saját negatívumaik kíméletlen leleple­zésével« dolgozzanak. Ezt 1904-ben mon­dotta Lenin és azóta a Bolsevik Párt a leninizmus bíráló, forradalmi módszerét követve megedződött és kialakította magában azokat a csodálatraméltó voná­sokat, amelyek dicsőséget szereztek szá­mára, mint a munkásosztály harci vezér­kara, vezetőereje számára. Az önkritikának az a célja, hogy fel­tárja az előforduló hibákat és fogyaté­kosságokat. Sztálin elvtárs azt tanítja, hogy a régi és az új közötti harc a fejlő­dés alapja. Ha a bolsevikok nem vennék észre és nem tárnák fel becsületesen a munkájukban előforduló hibákat és fo­gyatékosságokat, akkor elzárnák maguk elől a fejlődés útját. A Bolsevik Párt viszont haladni akar, éppen ezért egyik legfontosabb feladatként tűzi maga elé a becsületes és forradalmi önkritikát. A kritika és önkritika a Párt további erősítésének hatalmas eszköze. A Párt azáltal, hogy felderíti a munkájában levő hibákat, elősegíti az új megerősödését és meggyorsítja a régi, az avult pusztulását. Ennek a gondolatnak a jegyében szüle­tett a Sztahánov-mozgalom is. A Sztahánov-mozgalom kezdeménye­zőinek munkájuk során harcot kellett folytatniuk az elavult technikai nor­mákkal és olyan emberekkel, akik na­gyon ragaszkodtak az elavult normák­hoz. A Bolsevik Párt meglátta a sztahá­­novisták sikereiben az újat és segítette a Sztahánov-mozgalom megerősödését. A Párt mindig arra törekszik, hogy a bolsevikok ne hagyják figyelmen kívül a fogyatékosságokat, hanem vegyenek tevékenyen részt annak kiküszöbölésé­ben. Éppen ezért a Párt alapszabályzata minden tagját feljogosítja »a Párt­gyűlé­seken, a Párt minden munkásának meg­­bírálására«. A kritika és önkritika széleskörű fej­lesztésének lehetősége biztosítja a Párt belső életének egész demokratikus rend­szerét. Lenin elvtárs mutatott rá arra is, hogy a forradalmi Párt feltétlenül el­pusztul, ha fél saját gyengeségeiről be­szélni. »Mi pedig nem pusztulunk el — mondotta — mert nem félünk beszélni gyengeségeinkről és megtanuljuk le­küzdeni a gyengeségeket.« A kritika és önkritika a pártszerveze­tekben a bolsevikok olyan viszonyát jelenti saját és elvtársaik munkájához, hogy nem hánynak szemet a hibák és fogyatékosságok fölött, hanem igyekez­nek alaposan behatolni a dolgok lénye­gébe és kideríteni a fogyatékosságok okait. Mert csak így tudják kiküszöbölni azokat. Sztálin elvtárs azt tanácsolja a szovjet embereknek, hogy mindennap összesítsék munkájuk eredményét, vizsgálják meg magukat minden félelem nélkül, elemez­zék saját munkájukat, bírálják meg saját fogyatékosságaikat és gondolkozzanak azon, hogy érhetnének el még jobb ered­ményeket. A bátor és nyílt bírálat elő­segíti a sikeres előrehaladást és aki fél a bírálattól, az megvetésre méltó gyáva ember. Az ilyen méltatlan arra, hogy a Párt tagjának nevezzék. Rendkívül nagy jelentőségű az ön­kritika a káderek nevelése szempontjából is. Ha valaki hibát követ el és idejében felhívják figyelmét arra, akkor kijavít­hatja azt. A Bolsevik Párt ma, amikor a szocia­lizmusból a kommunizmusba való át­menet útján vezeti a Szovjetúniót, min­den eddiginél nagyobb jelentőséget tu­lajdonít a kritika és önkritika módsze­rének. Malenkov elvtárs az Októberi Forra­dalom 32. évfordulóján tartott beszédé­ben is kihangsúlyozta ezt. »Sikereink el­­vitathatatlanok — mondotta —, de Sztálin elvtárs arra tanít bennünket, hogy nem szabad elbizakodni és a babé­rokon pihenni. Ott, ahol elbizakodottság és önelégültség uralkodik, ott hiányzik a bolsevik igényesség és önkritika, ott megszűnik a további előrehaladás, ki­kerülhetetlenül pangás áll be.­ A kimagasló sikereket az biztosítja, ha a fogyatékosságokkal szemben kérlel­hetetlenek és a munkában igényesek vagyunk. Ez a nagy igazság is a Bolsevik Párt tanítása. (B. Boriszov cikkéből) BÁTOR KRITIKA ÉS ÖNKRITIKA AMI A FIZETÉSI TÁSKÁBAN NEM SZEREPEL Az első amerikai munkásküldöttségnek 1927-ben Sztálin a következőket mon­dotta : ». . . Nálunk, a Szovjetúnióban, évente több mint 800 millió rubelt költ az állam a munkások biztosítására. Talán azt sem lesz felesleges megemlíteni, hogy a munkások nálunk minden iparágban a rendes készpénzfizetésen kívül fizeté­süknek körülbelül egyharmadát kapják biztosításra, életszínvonaluk emelésére, kulturális szükségletre, stb.« Ez idő óta a társadalombiztosítási költségvetés jelentősen emelkedett és 1949-ben már 17­5 milliárd rubelt tett ki. Kuznyecov, a Szakszervezeti Tanács el­nöke közölte, hogy azok az összegek, ame­lyeket az állam szociális juttatásokban a dolgozóknak nyújt, a munkások jövedel­mének több mint egyharmadát teszik ki. Egyetlen kapitalista államban sem találkozhatunk hasonló jelenséggel: Svéd­országban például az »SKF«-gyár mun­kásai sem betegségi segélyt, sem nyug­díjat nem kapnak. A svéd munkások jóformán fizetésüknek csak egyharmadát kapják kézhez. A fennmaradó kéthar­mad lakbérre és adóra megy el. A szocialista államban büszkeséggel lehet mondani, hogy a dolgozók milyen nagyszerű körülmények között élnek. Jólétüket nem egyedül fizetésük hatá­rozza meg. Ehhez hozzá kell tenni mind­azt, amit a dolgozók az államtól kapnak: pénzbeli segély a betegség és szabadság idejére ; terhességi és szülési szabadság ; a gyermekek és felnőttek ingyenes okta­tása ; ingyenes orvosi segély. Ehhez tar­toznak még a gyógyításra, pihenésre, az öregségi segélyre, a kulturális szükség­letekre és gyermekgondozó intézetek fenntartására fordított összegek. Az állam évente sokmillió rubelt költ el e célokra. A szovjet emberek szabadságukat sza­natóriumokban, üdülőkben töltik. Sokan ingyen mehetnek e helyekre, mások a költségeknek mindössze 30%-át fizetik. A szovjet állam nagy gondot fordít a lakosság egészségére. A gyárakban az üzemi konyhák a munkások kívánságára diétás kosztot is adnak. A Bolsevik Párt és az állam gondos­kodik az öregekről és rokkantakról is: nyugdíjat ad nekik. Sok nyugdíjas azon­ban nem akar elszakadni az üzemtől. Részükre könnyebb munkáról gondos­kodnak. Évről-évre növekszenek a szociális juttatásokra előirányzott összegek. Mind többet és jobbat kapnak a szovjet dol­gozók. Mindezt nem tükrözi vissza a bér­­elszámolási könyvecske. Hozzá kell szá­mítani a vállalati pénzalapból eszközölt rendkívüli juttatásokat is, melyek a terven felüli jövedelemből erednek. Az üzemi bizottság által jóváhagyott költ­ségvetés alapján ezekből jutalmakat osztanak ki, vagy minden dolgozót érintő beruházásokat eszközölnek belőle. A szovjet dolgozók szakmai és ideoló­giai tudásukat azért növelik állandóan, hogy többet termelhessenek, hamarabb teljesíthessék a tervet és a terven felüli jövedelemből az állam és a Párt nagyobb összegeket fordíthasson a nép szociális juttatásaira. PÉLDAKÉPÜNK A NAGY SZOCIALISTA SZOVJETÚNIÓ

Next