Athenaeum, 1962 (18. évfolyam, 4-12. szám)
1962-04-01 / 4. szám
r ÁPRILIS 4 Hazánk ezeréves történelme nem szűkölködött nagy sorsfordulókban. De minden sorsforduló közül a legkiemelkedőbb örök időkre 1945. április 4-e marad. Az a nap, amelyen a szovjet hadsereg hősi felszabadító harcainak eredményeként szabaddá vált egész országunk, és népünk megkezdhette történelmének legtudatosabb fejezetét, a proletárdiktatúra megteremtését, a szocialista építést. Jól tudjuk, hogy a felszabadulás nem váratlanul és nem történelmi előzmények nélkül érkezett el. Hozzá vezetett, reá mutatott mindaz, ami egy évezred történelmében haladó és társadalmilag előrevivő volt. A szabadságharcok, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmek, a társadalmi haladás élére került munkásosztály hősi harcai, a mártírok áldozatai mind-mind hozzájárultak, hogy létrejöjjön a független, szocialista Magyarország. Az 1919-es első magyar proletárdiktatúra után már egyetlen józanul gondolkodó embernek sem lehetett kétsége afelől, hogy elkerülhetetlenül, történelmileg szükségszerűen eljön a második, a győztes magyar proletárdiktatúra is. A kommunisták azt is világosan látták és hirdették, hogy szabadságunk napja Keletről fog ránk virradni. Ezért várták Csepel és Újpest munkásai, a Viharsarok kubikosai az ellenforradalom 25 esztendeje alatt a percet, amikor testvérként üdvözölhetik a vörös csillagos szovjet katonákat. Nem is kellett csalódniuk várakozásukban: a fasizmust leverő szovjet hősök elhozták számukra is a szabadságot, így kamatozott százszorosan az a segítség és támogatás, amelyet a fiatal Szovjet Köztársaságnak nyújtottak a fehérgárdisták ellen küzdő magyar internacionalisták. Tizenhét év múlt el azóta. Több mint másfél évtizede, hogy a Szovjetunió segítségével, s a többi testvéri országgal szoros összefogásban építjük szocialista társadalmunkat. Eredményeink önmagukért beszélnek. A múltban egy évszázad nem alkotott annyit hazánk földjén, mint amennyit ezen évek alatt népünk önmagának épített. Van virágzó iparunk, amely háromszor olyan gyorsan fejlődik, mint a legfejlettebb tőkés államok ipara. Mezőgazdaságunk visszavonhatatlanul a társas, szövetkezeti termelés útjára lépett. Felszámoltuk a nyomort és a szellemi elmaradottságot. Megváltozott hazánk térképe is, ahol tíz évvel (Folytatás a 2. oldalon)