Athenaeum, 1837/1. félév

1837-06-11 / 47. szám

it­­e 370 marad ; mi örülni fogunk, ha valaki csak egy nyomocskát is mutáthat, mellyen a’ szeren­csétlen’ számára menedéket lelhetnénk! ’S valljuk meg, hogy minden, a’ mi ez asszonyt közelebbről illeti, minden , a’ mi körülményihez ’s eddigi életének egész szövedékéhez tartozik, messze van attól, a’ mi őt illy iszonyú tett’ gyanújába vethet­né. Ismertük a’ derék házat, mellynek leá­nya volt; ismertük szüleit, kik számos gyer­mekeiknek bár javakat nem, de példás neve­lést hagytak osztályrészül; emlékezünk, mi­kor szerelemből választott férje’ karjai közé vezettetett; láttuk, miként éltek egymással kölcsönös bizodalommal; láttuk, mint tölté be mindegyik saját házi körét; milly egész lélekkel függőttek gyermekeiken ; ’s mind e­­zek után erőszakos behatás nélkül ébredh­et-e bennünk gondolat, hogy ez asszony e’ férjét meggyilkolta? hogy egy pillantat alatt elfoj­totta keblében a’ szelídebb érzés’ minden mozdulatit , az erkölcsiség’ minden elveit, miket a’ természettől ’s szülői’ oktatásából nyert vala ? hogy hirtelen, dühös elhatáro­zással kitépte magát a’ szerelem’ ’s boldog­ság’ karjai közül? hogy annyira kedvelt gyermekeit, szánakozás nélkül, a’ gyalázat és ínség’ zsákmányivá tévé ? hogy önkényt rohant a’ végveszélybe, ki az asszonyi gyön­gédséget olly mértékben salátává tévé ? Nem lehetséges,­tek. törvényszék, az erény’ ösvényb­ől egyszerre a’ bűn’ örvényé­be sülyedni. Csak a’ ki egész életében szen­vedelmes’játéka volt, ki indulati’rohanásá­nak küzdés nélkül engedett, ki haragnak és boszúnak mindég részeg dű­hvel nyitott utat, ki kívánságaiban soha féket nem ismert, ’s a’ reá ható pillantatot vad tűzzel fogadta; csak egy illy személyben, illy vad állatban lehetne elképzelni, hogy illy önmagát ’s ön kedvelteit semmivé tevő, öszvezúzó tettre lobbanjon fel. De a’ mi szerencsétlenünk illyen nem valt; ’s annál fogva képzelh­etet­­len, gondolhatatlan, hihetetlen a’ vétek, mit elkövetettnek lenni mondatik. Őrjöngő dü­­­hödés reá nem száltá; míg pedig a’ józan észnek egyetlenegy szikráját táplálhatá: jö­­hetett-e a’ gondolatra, megfosztani magát a’ férjtől, ki őt ’s gyermekeit csekély hivatala’ jövedelméből, mindennapi szorgalmával táp­lálta , kinek halálával előre látta magát gyá­­molától ’s naponkénti táplálójától meg­fosz­talni, ’s kinek meggyilkoltatása után való­sággal veszedelemben van, hogy ártatlan gyermekeivel együtt, a’ legborzasztóbb nyo­morúság’ terhe alatt összeroskadjon? Nő és anya, és szükségtől retteghető asszony va­lami illyet követhetett-e el? Nem, tek. tör­vényszék ! erkölcsi lehetetlenség ez, ’s me­rem kiáltani: vagy minden tapasztalás és em­­berismeret hazug, vagy ez a’ személy ár­tatlan!­­ ci­ki**** ’S nézzük a’ tanúvallásokat, ’s nyomoz­zuk a’ történetet. Az asszonynak bizonyos távol-rokona meghal, ’s végintézetet hagy. Remény vala, hogy e’ szerencsétlenről sem feledkezett el; a’ férj megy; a’ végintézet’ felnyitásán megjelenik, ’s valami csekélységet nyervén az által, visszafordúl, hogy gyen­gélkedő állapotban elhagyott nőjét ismét meg­láthassa. És vala; a’ beteges asszony gyer­mekei közt nyúgovék; ’s a’ hazatérő férj, nem akarván őt álmából felvenni, egy távo­labb szobában az «út’ alkalmatlanságait kipi­henni lefekszik. Víradni kezd, ’s a’ szolgá­latot tevő leány asszonya’ szobájába lép, ’s azt ágyában aludva találja, költi ’s ébredte­­kor a’ rettenetes hírrel fogadja, miképen az éjjel megérkezett úr halva van. Mint rez­zent össze, mint ragadta fel ismét magát, mint rohant a’ gyászos terembe, mint omlott el a’ halott felett, mint h­urczoltatott vissza eszmélet nélkül, mint feküdt hetekig élet és halál közt a’ forró­ láz’ kínaiban, többen lát­ták; ’s mindazok, kik látták, bizonyságot tesznek a’ legvalóbb, legégetőbb, legmélyebb fájdalomról, minek valaha tanúi valának. ’S illy környű­lményekben ki lehetett volna e­­léggé vad,­ eléggé gonosz azt hinni, vagy csak gyanítani is, hogy ő férjgyilkos lehet­ne? ’S valóban e’ legrettentőbb napok élte­tének; orvosi segéd’s az ifjúság’ ereje a’ha­lállal küzdőt az életre lassanként visszaho­­zák; ’s ott vala ő háza’ borzasztó pusztasá­gában, gyámol nélkül maradt gyermekei közt, jövendő szükségnek zsákmányot adatva; ’s még nem emelte fel magát a’ hír, nem vala sem gondolat, sem szó e’ bűn felől, a’ miért most ítéletet hozandók leszünk. A’ felgyógyulás után kevés idő telt még el, ’s a’ váratlan veszteség’ értelme, ’s a’ ház­tartás’ aggodalmai közt hánykódó asszony’ könnyei még folytának, midőn bizonyos, e­­lőttünk sem ismeretlen férfiú, megjelent ’s

Next