Athenaeum, 1837/1. félév
1837-06-11 / 47. szám
ite 370 marad ; mi örülni fogunk, ha valaki csak egy nyomocskát is mutáthat, mellyen a’ szerencsétlen’ számára menedéket lelhetnénk! ’S valljuk meg, hogy minden, a’ mi ez asszonyt közelebbről illeti, minden , a’ mi körülményihez ’s eddigi életének egész szövedékéhez tartozik, messze van attól, a’ mi őt illy iszonyú tett’ gyanújába vethetné. Ismertük a’ derék házat, mellynek leánya volt; ismertük szüleit, kik számos gyermekeiknek bár javakat nem, de példás nevelést hagytak osztályrészül; emlékezünk, mikor szerelemből választott férje’ karjai közé vezettetett; láttuk, miként éltek egymással kölcsönös bizodalommal; láttuk, mint tölté be mindegyik saját házi körét; milly egész lélekkel függőttek gyermekeiken ; ’s mind ezek után erőszakos behatás nélkül ébredhet-e bennünk gondolat, hogy ez asszony e’ férjét meggyilkolta? hogy egy pillantat alatt elfojtotta keblében a’ szelídebb érzés’ minden mozdulatit , az erkölcsiség’ minden elveit, miket a’ természettől ’s szülői’ oktatásából nyert vala ? hogy hirtelen, dühös elhatározással kitépte magát a’ szerelem’ ’s boldogság’ karjai közül? hogy annyira kedvelt gyermekeit, szánakozás nélkül, a’ gyalázat és ínség’ zsákmányivá tévé ? hogy önkényt rohant a’ végveszélybe, ki az asszonyi gyöngédséget olly mértékben salátává tévé ? Nem lehetséges,tek. törvényszék, az erény’ ösvényből egyszerre a’ bűn’ örvényébe sülyedni. Csak a’ ki egész életében szenvedelmes’játéka volt, ki indulati’rohanásának küzdés nélkül engedett, ki haragnak és boszúnak mindég részeg dűhvel nyitott utat, ki kívánságaiban soha féket nem ismert, ’s a’ reá ható pillantatot vad tűzzel fogadta; csak egy illy személyben, illy vad állatban lehetne elképzelni, hogy illy önmagát ’s ön kedvelteit semmivé tevő, öszvezúzó tettre lobbanjon fel. De a’ mi szerencsétlenünk illyen nem valt; ’s annál fogva képzelhetetlen, gondolhatatlan, hihetetlen a’ vétek, mit elkövetettnek lenni mondatik. Őrjöngő dühödés reá nem száltá; míg pedig a’ józan észnek egyetlenegy szikráját táplálhatá: jöhetett-e a’ gondolatra, megfosztani magát a’ férjtől, ki őt ’s gyermekeit csekély hivatala’ jövedelméből, mindennapi szorgalmával táplálta , kinek halálával előre látta magát gyámolától ’s naponkénti táplálójától megfosztalni, ’s kinek meggyilkoltatása után valósággal veszedelemben van, hogy ártatlan gyermekeivel együtt, a’ legborzasztóbb nyomorúság’ terhe alatt összeroskadjon? Nő és anya, és szükségtől retteghető asszony valami illyet követhetett-e el? Nem, tek. törvényszék ! erkölcsi lehetetlenség ez, ’s merem kiáltani: vagy minden tapasztalás és emberismeret hazug, vagy ez a’ személy ártatlan! ciki**** ’S nézzük a’ tanúvallásokat, ’s nyomozzuk a’ történetet. Az asszonynak bizonyos távol-rokona meghal, ’s végintézetet hagy. Remény vala, hogy e’ szerencsétlenről sem feledkezett el; a’ férj megy; a’ végintézet’ felnyitásán megjelenik, ’s valami csekélységet nyervén az által, visszafordúl, hogy gyengélkedő állapotban elhagyott nőjét ismét megláthassa. És vala; a’ beteges asszony gyermekei közt nyúgovék; ’s a’ hazatérő férj, nem akarván őt álmából felvenni, egy távolabb szobában az «út’ alkalmatlanságait kipihenni lefekszik. Víradni kezd, ’s a’ szolgálatot tevő leány asszonya’ szobájába lép, ’s azt ágyában aludva találja, költi ’s ébredtekor a’ rettenetes hírrel fogadja, miképen az éjjel megérkezett úr halva van. Mint rezzent össze, mint ragadta fel ismét magát, mint rohant a’ gyászos terembe, mint omlott el a’ halott felett, mint hurczoltatott vissza eszmélet nélkül, mint feküdt hetekig élet és halál közt a’ forró láz’ kínaiban, többen látták; ’s mindazok, kik látták, bizonyságot tesznek a’ legvalóbb, legégetőbb, legmélyebb fájdalomról, minek valaha tanúi valának. ’S illy környűlményekben ki lehetett volna eléggé vad, eléggé gonosz azt hinni, vagy csak gyanítani is, hogy ő férjgyilkos lehetne? ’S valóban e’ legrettentőbb napok éltetének; orvosi segéd’s az ifjúság’ ereje a’halállal küzdőt az életre lassanként visszahozák; ’s ott vala ő háza’ borzasztó pusztaságában, gyámol nélkül maradt gyermekei közt, jövendő szükségnek zsákmányot adatva; ’s még nem emelte fel magát a’ hír, nem vala sem gondolat, sem szó e’ bűn felől, a’ miért most ítéletet hozandók leszünk. A’ felgyógyulás után kevés idő telt még el, ’s a’ váratlan veszteség’ értelme, ’s a’ háztartás’ aggodalmai közt hánykódó asszony’ könnyei még folytának, midőn bizonyos, előttünk sem ismeretlen férfiú, megjelent ’s