Athenaeum, 1838/2. félév
1838-11-08 / 38-39. szám
603 604 túl egymás mellett, úgy egyik mint másik részről, szó sem lehete. A’ tót’ kiéhezett, kifárasztott görcseinek nem képzelhetek eléggé foganatos ingert az ügethetésre, hasonlóan hús-hegyet emelő barátom túl vala minden lehetőségién a’ sietésnek; az útcza pedig egy vala leghosszabb útczái közűl Pestnek. Nem volt tehát egyéb mód a’ szabadulhatásra, mint hogy egyikünk vagy másikunk kissé megállapodjék. Az önzés csak hamar eldönté nálunk a’ mellyikünk? feletti habozást ’s a’ tótot tisztelé meg ezen udvariság’ kötelességével. Mert ámbátor a’ szegény tótnak még szegényebb görcsei pihenés és étetés után lihegének, de reánk szenvedélyesekre — a’ dicső whist-robber várt, ’s bizonyossá tehetjük becsületes tót kománkat, hogy ha gyűlésbe valánk menendők, egy negyed órai késedelemben nem fogtunk volna lenni fennakadók. Miután tehát kínos hangjaitól a’ tótnak saját szavunkat sem hallhatók, heves természetemnél fogva „megállj“t rikkanték neki. Szót és hangot vétve azt vélé a’ jámbor: mészre volna szükségem, ’s tőbe mellém állva szekerével, kezdé felfedni rongyos zsákjait meszéről. Boszúsan indúlék a’ félreértőtől utamon tovább ; lótom, látván csalatkozott reményét, hasonlót cselekvék, ’s kettőzteté gyötrő kiáltozásait. Épen kifakadóban valék, midőn ezt sejtve Kegyesy — azok a’ kövér urak csakugyan több phlegmával bírnak, ’s ezért is fog az isten’ áldása olly igen rajtok — nevetve méltányosságra inte, ’s emlékeztete, hogy tótunkat az élelem-keresés’ szüksége hajtja, míg bennünket csak kény ’s öröminger. Mindjárt megkönyítem én a’ hegyek’ fiának az udvariságot, mondá, ’s húszast nyoma ,egy kapu előtt állott asszony’ kezébe olly kötelezéssel: venne felén meszet a’tóttól, ’s felét tartaná magának. Azonnal megállíttaték ennek szekere, ’s az alkudozás alatt mi tovább haladánk. Egy üres úri fuvarzat vágtata, mint inas’ és kocsis’ ferdére vágott kalapjaikból és egymásba illődő dülöngéseikből látám, ittas cselédséggel ’s olly sebességgel felénk, hogy Kegyesy barátom, ki székül mene, az elgázoltatás elől, teste’ egész tömegével nekem hiada, ’s engem szinte a’ nyekkenésig a’ falhoz sajtola. Itt még beérém egy könnyű szitkocskával; de a’ részeg kocsis tőlünk egyenesen az asszonynyal alkuvó meszes tótnak hajt, ’s miután ez kiáltozásira ki nem téré — mit olly rögtön mint tőle kivántaték , akarva sem tehete — ostorával elbizakodott méltatlansággal feléje vág, ’s ha egy pár vonalnyit nem hibáz, kétségtelenül szem nélkül hagyja. E’ látványra fellázada minden csep vér bennem, ’s a’ nehezebb szitkokhoz nyúlék, miket illy boszús esetekre tartogatunk, de miket néha a’ negédség csak par plaisir is előidézget, nem legidvesebben érdeklém a’ szülőket, kik részeges fiakat nevelnek, uraságokat, kik megszenvedik magok körűl a’ résseges cselédet, és a’ tobzódás’ sűrű alkalmait hazánkban. És e’ hármas megrovásaidban barátom, szóla Kegyesy, legfelebb is csak az utolsó czikkelyre nézve pártolna az igazság, ha nóta bene elég nagy lelkű földes úr vagy, nem sajnálni regale beneficiumodat; mert bár mit mondjunk, Pest-Buda’ ivó tanyái elégségesek volnának fél Europa’ nagy városainak, ’s kétlem ha van-e Londonban, Parisban annyi gyár a’ szorgalom’ serkentésére, mint Pesten ivó tanya amannak elölésére? De a’ szülőket vádolnod még korán van barátom; mert senki sem adhatja azt másnak, mivel maga nem bír, és a’ rósz szokásnak, rósz példalátásnak szintúgy meg van nemzetnél, családnál , a’ leszármazási fája, mint bár melly nemes vérnek, ivadéknak. A’ mi pedig az uraságokat illeti: valid meg barátom, olly bőséges-e nálunk a’ válogathatás? ’s ha nem csalatkozom, igen kedves Orbánodnak is kevés a’ tiszta napja; többnyire naponként köd borítja nála a’ hegyormot? Midőn valaki igazán a’ szegedre üt, jobb elhallgatnod, ’s ezt tevém magam is ; mert Orbánom csak ugyan egy azon cselédeink közül, kik örömben áldomáséi, bánatban vigasztalásai megiszszák magokat, ’s minthogy nála az öröm csak pénzzel, a’ bánat pedig üres erszénynyel jár, ’s így Orbánom’ pénzes és pénzetlen korában egyaránt iszik, a’józanság’ ritka órái nála inkábbára csak az éji nyugalom’ hajlatlan óráira szoktak esni. De ő, úgy ittas mint józan korában, egyaránt hű és nem feleselő, ’s e’ két tulajdon, gondtalan és heves úrnak valóságos sors-játék nyereség.