Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
2. oldal ATOMERŐMŰ Az ember a feladat közben fejlődik Vicsek Ferenc a Népszava gazdasági rovatának a vezetője 1978 avaszától az 1. blokk párhuzamos kapcsolásáig kísérte figyeemmel a nagy beruházást. A negyedszázados évforduló talán elég adok arra, hogy megemlékezzünk könyvéről, és néhány kérdést feltegyek a szerzőnek. - Azt hiszem kézenfekvő az első kérdésem: hogyan kerültél kapcsoatba az építkezéssel? - Nagy mázlim volt. Gazdasági újságíró voltam a Magyar Hírlapnál, és mindig arra vágytam, hogy egy kicsit nagyobb léegzetű dolgot csinálok. Abban az időben pályázatot írt ki a nehézipari miniszter a nagy magyar beruházásokról szóló írásokra. A bauxitról szerettem volna írni, de azt elvitte egy protekciós. A nehéziparról korábban írt cikkeim alapján úgy döntöttek, hogy Paks lehet az ínyem. Akkor kerültem közveten kapcsolatba Szabó Benjáminnal, vele kötöttük meg a szerződést. -A kéziratot 1983-ban leadtad a kiadónak, ám a könyv csak 1988- ban jelent meg. Mi volt a nagy kéedelem oka? - Nem vagyok túl gyors, de ennyire nem vagyok lassú ! Akár fejeződött be az építkezésnek a krónikás számára fontos első nagy fejezete. 1982-ben átadták az 1. blokkot, és magam számára ezt a határpontot húztam meg, itt van vége. A kézirat bekerült a Magvetőhöz és hihetetlen pánik ért ki. Onnan bekerült a párközpontba, és ott tologatták ideoda, nem merte senki elvállalni, hogy a könyv megjelenjen. Ma már ezt tudom, hogy így élt, akkor ezt nem tudtam, Ördögh Szilveszter például stiláis javaslatokat adott a könyv álrására. Fektetve volt a könyv, mindenképpen el akarták tagadni a megjelentetést, és csak 1988- a puhult fel annyira a magyar demokrácia és a publikációs szabadság, hogy már lehetett ilyen - ácsit kockázatosabb - könyveket megjelentetni. Addigra viszont már érdektelen volt a téma, nem olt akkora poén. - Azért jelentek meg a Mozgó világ 1986. évi első három számában részletek, hogy szondázzátok a reagálást? - Igen. Jóban voltam a vezető zerkesztővel, ő tudta, hogy iram egy könyvet és kért tőlem egy anyagot. Sajnos a publikálással még egy kicsit ártottunk a könyvnek, mert elég nagy volt a visszhangja. Az építés ügyetlenségei - aki olvasta a könyvet, tudja mire gondolok, aki meg ott volt, az még jobban azt sugallta, hogy mi most atomerőművet barkácsolunk. Ennek ellenére azért mégis ez volt az akkori magyar építési, beruházási és szerelési technikai tudásnak a legfelsőbb szintje. De az orosz tudással kellett összeilleszteni, az meg nem nagyon ment. Úgyhogy az őszintesége miatt lett a könyvnek nagy a kockázata. Leleplezte a kommunikációs gyakorlatot mely szerint egy ilyen erőműről csak szépet lehetett írni, egy ilyen veszélyes dologról csak felhőtlen képet lehetett festeni. Ezzel szemben ez a könyv megpróbált őszinte lenni. - Milyen volt a könyv fogadtatása? - A könyv máig szivárgó siker nekem. Megjelent, de nagy propagandája nem volt. Botrány nem lett belőle, amit kavarni kellett volna ahhoz, hogy nagyobb legyen a népszerűsége. Ahogy telnek-múlnak az évek, majdnem minden évben van valaki, aki odajön hozzám teljesen ismeretlenül gratulálni, hogy ő annak idején olvasta a könyvet, és hogy az milyen jó könyv volt. Számomra az volt a kihívás, felkerülhet-e a könyv a magyar szociográfia évszázadok során telepakolt könyvespolcára. Talán valahol az alsó sorban megtalálható. Nekem nagyon izgalmas volt az az öt év. Az ember a feladat közben fejlődik, erről szól végül is a könyv. Az ország teljesítőképessége felső határán olyasmit csináltak, amit soha korábban ezen a tájon senki. A legkorszerűbb, a legfrissebb aktuális tudás kellett hozzá. Én pedig a könyvírást tanultam. - Mint mérnökembernek milyen ma Paks számodra? - Én elfogult vagyok Pakssal. Észrevettem többször magamon, hogy azokban a vitákban, amelyekben korlátlan vagy közhelyes az atomerőmű ellenesség, én az atomerőmű pártján vagyok. Tényleg elhittem azt, amit írtam. Ha én nem lennék atompárti, vagy nem gondolnám azt, hogy az atomerőmű jó megoldás a mai magyar viszonyok között az energiaproblémánk megoldására, akkor egy nagy szemét lennék, mert azt kellett volna írnom a könyvben is. Egyelőre nem vagyok tudathasadásos állapotban. Ezt az áldozatot el kellett vállalnom. Áldozatot abban az értelemben, hogy nem kavartam műbalhét az atomerőmű körül. Ismerek kollégákat, akik óriási jövedelmeket vettek volna fel ugyanezzel a témával azon a módon, hogy ráhazudnak az atomerőműre olyan kockázatot, amelyek nincsenek benne. Én erről lemondtam és ma is tartom magam ehhez. Életemnek az az öt éve, amelyet Pakson töltöttem, hihetetlenül nagy idő, főleg akkor, amikor az ember elindul a pályán. Súlyos szavak, de így igaz: engem azzá aki vagyok, jelentős részben Paks tett. Az önbecsülésem részben ott szereztem meg. A kudarcokkal együtt is. Újságíróként az egyik legnagyobb produkcióm a könyv. Az újságírónak nagyon nagy dolog ha ilyen könyvet írhat és azt kiadják. - Kerí - Teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma 2001. január A közgazdászok mindig háttérben voltak Lakosa József (1973. október 15. - 1979. február) Lakosa József elég korán elkerült a PAV-tól, ezért az erőművel kapcsolatos húsok és kiadványok nem említik nevét. Találkozásunk alkalmával meg is jegyezte: Ön az első, aki megkérdi a közgazdasági vonalat, engem még soha nem kérdeztek meg Paksról. A közgazdasági rész az mindig egy szükséges rossz volt, a műszaki rész volt új Magyarországon, mi csak úgy voltunk. - Hogyan és honnan került a MÁV- hoz? - Régen a villamosipar egy nagy család volt, nagyjából ismertük egymást. Én a villamosenergia-ipart 1959-ben ismertem meg, amikor Ajkára kerültem. Ekkor folyt az erőmű bővítése, ebben a beruházásban vettem részt, és Szabó Benjámin is Ajkán volt, először mint villamosmérnök, majd ő lett az igazgató. Közben én Százhalombattára kerültem 1963. október 15- én, szintén az erőmű építésére, és itt le is húztam tíz évet Amikor újra indult a paksi atomerőmű építése, Szabó úr felkért, hogy vállaljam el a gazdasági rész irányítását. A felkérést örömmel teljesítettem, és 1973. október 15-én elhagytam Százhalombattát. Örömmel jöttem Paksra, mert anyai ágon rokonaim éltek itt, többször jártam Pakson, és közgazdaságilag is újat jelentett Paks, tehát szakmailag is megvolt a motiváció. Ajkát és Százhalombattát akkor nyilvánították várossá, amikor oda kerültem, ezért mondtam is Pakson, jöttem hozzátok, mert ez a település is város lesz! Ajkán csizmában jártunk, elég sáros vidék volt, Százhalombattán már kalucsni volt, és Pakson már cipőben lehetett járni, mivel homokos volt a terület. Tehát a vállalat megalakulásáig az MVMT állományába kerültem, a budapesti beruházási titkárságra, amely a minisztériumban székelt. Amikor megalapították a vállalatot hármunkat ki is neveztek és megkezdtük a munkánkat Pakson. - Hogyan indultak el a vállalat szervezésével ? - Gyakorlatilag teljesen nulláról kellett szervezni a vállalatot, bár a titkárságon volt néhány fiatal, akik azért voltak ott, mert már eleve Paksra vették fel őket így Szabó József és Balogi Jenő. Pónya József inkább a műszaki szervezéssel foglalkozott, nekem a gazdasági stábot kellett sürgősen felállítanom. Ebben a munkában természetesen támaszkodtam az iparági ismereteimre, és az ember igyekezett olyan személyeket Paksra csábítani, akiket már ismert, akikkel szívesen dolgozott együtt. - Pénzügyi vonalon sem voltak függetlenek? - Nem, hiszen az MVMT-nél az volt a gyakorlat, hogy megbízta az Erőmű Beruházási Vállalatot, amely kezdetben a teljes beruházást bonyolította. Ebből aztán sok probléma származott, mert volt gazda az MVMT, az ERBE, az ERŐTERV és maga a PAV is. Az érdekek nem voltak teljesen azonosak, mert a mi érdekünk az volt, hogy jól készüljön el, az ERBE érdeke az volt, hogy főleg határidőre és lehetőleg költségen belül. Az ERŐTERV érdeke pedig az, hogy minél kisebb tervváltoztatással valósuljon meg a beruházás. Ebből aztán voltak konfliktusok. Paks esetében sikerült először Pónya úrnak elérni, hogy megváltunk az ERBE- től, bár én már akkor nem voltam Pakson. - Milyen volt a kapcsolatuk a helyi emberekkel? - Pakson két kérdéssel kellett megbirkózni, egyrészt - ami talán a legkönnyebben ment - elfogadják az erőművet, bár én nem tapasztaltam különösebb félelmet az atomtechnikával szemben. Ugyanakkor volt egy betelepült mag, és volt egy paksi mag, kettőből kellett egyet gyúrni. Pakson jelentős problémát jelentett az odatelepült feleségek elhelyezése, ez a probléma végig jelen volt a városban. - Úgy tudom, hogy üzemet akartak Paksra telepíteni - Fölmerült többször, hogy a feleségek részére kellene valamilyen könnyűipari üzemet telepíteni. Paksért külön harcot kellett vívni, mert a megyei vezetés azt szerette volna elérni, hogy a lakótelep Szekszárdon legyen, Pakson csak egy készenléti telep épüljön. Mikor a beruházási javaslatot készítettük, a megyei vezetés részéről komoly megrovást kaptunk, mert a javaslatban az állt, hogy Szekszárd 30 kmre van az erőműtől, a megyei vezetés azt mondta, csak 27 km-re. Az is feszültséget okozott köztünk, hogy a szekszárdi húskombinátot egy kalap alá vették az atomerőmű beruházással, a megyei vezetés szerint a két beruházás azonos súlyú volt. - Volt munkaerőelszívó hatása az erőműnek? - Kezdeti időszakban ez a probléma fordítva jelentkezett, ugyanis a feleségeket próbáltuk elhelyezni a paksi üzemekben. Később,amikor már álltak a TMK műhelyek, attól kezdve napi probléma volt a munkaerőelszívás. Az elején viszont a speciális képzések miatt nem tudtunk paksiakat felvenni. Bár arra emlékszem, hogy az első felvételt nyert paksi Kováts Balázs volt. - Meddig volt Pakson és miért jött el? - Nagyon korán elkerültem Paksról, 1979. februárjában, miután aláírtam a mérleget. Nyálból puskás ember lettem, mert a Pénzügyminisztériumba kerültem, a bevételi főigazgatóságra. A váltásomba belejátszott, hogy Szabó Benjámint kinevezték kormánybiztosnak és elkerült a vállalat éléről. Ezen kívül Pónya úr egy nagyon határozott egyéniség, akinek a maga módján igaza van, de ő azt az elvet követte, hogy a cél szentesíti az eszközt. Tehát első az atomerőmű, az összes többi csak utána. Én mint közgazdász, mindig hozzáteszem: nem mindegy, hogy mennyiért és hogyan. Ebből eredtek a nézetkülönbségeink. Kapcsolatom nem szakadt meg Pakssal, hiszen van ma is olyan osztályvezető, akinek főnöke voltam a PM-ben. De hát az a gárda akivel én dolgoztam együtt, az már elment nyugdíjba. - Ön mikor ment nyugdíjba? - 1991-ben kerültem a PM-től nyugdíjba és akkor ismét kapcsolatba kerültem az atomerőművel, mert engem kértek fel a vagyonértékelés elkészítésére. Elvileg én lettem volna az erőmű első könyvvizsgálója is, de ez meghiúsult, mert egyszemélyben nem lehettem vagyonértékelő és könyvvizsgáló. Viszont tanácsadóként működtem Pakson az elmúlt évig. Mint könyvvizsgáló még mindig dolgozgatok itt a fővárosban és vizsgáztatom a könyvvizsgáló jelölteket. Kívánom, hogy mindenki annyit éljen meg mint én, és úgy váljon el Pakstól mint én. - béri- A vállalat alapításának évében felvett dolgozók névjegyzéke * Ma is a cég munkavállalói