Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
a sok kegyelemdiplomás tehetségtelen orvostól, tanártól stb. megszabadítsuk a társadalmat. A gyakorlatban azonban ez ma még megvalósíthatatlan, mert bármennyire is próbálkoznak megoldást keresni reá a németek (lásd: Utitz: Akademische Berufsberatung. Verl. v. Ford. Enke, Stuttgart 1920) olyan hosszú idejű, komoly és elfogulatlan elmélyedéssel járó megfigyelést igényel, ami a jelöltekre nézve nagy hátrányokat jelent. A hivatásos tudományművelés kérdéseire visszatérve, tehát a legtágabb értelemben vett tanulási szabadságra van szükség, hogy mindenki, aki tudományos életpályára hajlamos s magában arra tehetséget érez — s tegyük hozzá — lemondásra is kész, nyugodtan és biztosan haladhasson ezen az úton. A meglevő tudományos pozíciók betöltése ilyen módon kellő kiválogatódással történhetik. A kimaradottak számára azonban a tudományos munka mindig lehetővé váljon olyan módon, hogy az arra szolgáló intézetekben, múzeumokban stb. számukra legalább dolgozóhelyek biztosítva legyenek. Nem hisszük, hogy a tudományos proletariátust növelnénk ezzel, mert akit belső lelki kényszer hajtott tudomány művelésére, az ennek a lelki szükségnek tudományos munkával való kielégítésében már bizonyos mértékig megelégedettségre tesz szert. Emellett még a legjobban dotált tudományos pozíciók sem kecsegtetnek — az odajutás szempontjainak szigorú tárgyilagossággal kezelt eseteiben — a tudományos pályák elözönlésére, mert a gyakorlati pályák anyagi érvényesülési lehetőségeit soha meg sem közelíthetik. Ezek a szempontok csak ott lehetnek aggályosak, ahol a kevés tudományos pozícióban túlnyomórészt oda nem valók ülnek s így elzárják az utat azok elől, akik hivatottsággal hiába várják önzetlen tudományos munkájuknak ilyen csekély méltányolását. Az olyan államban azonban, ahol a tudományos pozíciók betöltésénél sem a képzettség, hanem a politikai szempontoktól kezdve mindenféle egyéb melléktekintetek az irányadók, ott a «legmagasabb» irányító tényezők tükörbe nézve keressék az okokat a «destrukcióra hajló» szellemi proletariátus neveléséért. A hivatásos tudományművelés nagy horderejű kérdésein gondolkozva, nem sok vigaszt látunk a hazai állapotok szemléletén. Azok az intézkedések, melyek a regenerálódni készülő országban erre a kérdésre vonatkozólag készültek vagy készülőben vannak, nem fogják elősegíteni kultúrfölényünk bizonyítását szolgáló hivatásos tudományművelésünket. Inkább egyéb tisztogatást vártunk volna, hogy tudományos műhelyeink megszabadulva az oda nem való elemek tömegétől, gyorsabb mértékben megindulhassanak a komoly s kultúrországhoz méltó tudományos termelés útján minden vonalon. Ennek ma még nem sok nyomát látjuk és reményünk sem lehet rá, hogy bekövetkezzék. Az idők fugalma röpke jelszavakat forgat, melyek divatosak bár, de épen ezért időleges jelszavak csak, melyek előbb-utóbb az idők hamvasztó urnájába kerülve megsemmisülnek. Az általános emberi kultúrmunkát szolgáló tudományra törekvés azonban örök, ennek zavartalan elmélyedését, nyugodt menetét időleges szempontokkal megzavarni barbárság. Aki teszi, ellenségeink kezébe ad fegyvert s e fegyver által kultúrharcunkban menthetetlenül elpusztulunk. is Miskolczy Zoltán.