Autó-Motor, 1955. július-december (8. évfolyam 13-24. szám)

1955-09-01 / 17. szám

rOanAL lelül Tisztelt Szerkesztőség! Abban a szerencsében részesültem, hogy Lengyelországban üdülhettem. El­képzelhetően nagy, külön öröm volt szá­momra, hogy ez az üdülésem egybe­esett a VIT megnyitójával. Mint autós ember, a közlekedéssel kapcsolatos megfigyeléseimet szeretném közölni. Varsót romokban hagyta a háború. Még látni egyes negyedek maradvá­nyait, amelyeket a fasiszta kegyetlen­ség a szó szoros értelmében eltörölt a föld színéről. Megdöbbentő látvány. S most nézzünk szét a romok helyén felépülő,, virágzó lengyel fővárosban. A legmodernebb épületsorok, másutt pe­dig eredeti, ősi pompájában felépített középkori városrészek. És mindenütt tisztaság. Véletlenül sem fordulna elő, hogy valaki az utcán szemeteljen, a leg­fontosabb, legforgalmasabb útvonalon sem. A gépkocsik és más járművek vezetői­nek fegyelme pedig bámulatra méltó. Varsóban szigorúan tilos bármilyen kürt, csengő vagy hangos jelzőberen­dezés használata. Bár nekünk hihetet­lennek hangzik, ennek ellenére keve­sebb a baleset, mint nálunk. A jármű­vek kipufogóiba szerelt hangtompítók is tökéletesen működnek. Nincsenek há­zilag átalakítva „egészségesebb" han­gúvá. Azért is írom ezt a levelet, hogy ele­venítsük fel, illetve végre szerezzünk érvényt azoknak a kezdeményezések­nek, amelyek a gépjárművezetők kö­zött megindultak a budapesti közleke­dés lármájának csökkentéséért. Most még szeretnék megemlékezni arról, hogy a MÁVAUT gépkocsivezetői milyen nagyszerűen megállták helyüket Varsóban. Nagyon hamar hozzászoktak a számukra új rendhez és magukévá tették a csendre vonatkozó intézkedése­ket. Büszkék lehetünk rájuk. És nagyon büszkék lehetünk legújabb típusú farmotoros Ikarus-autóbuszaink­­ra. Bárhol megálltak, pillanatok alatt csodálók tömege vette körül és elisme­réssel nyilatkoztak. Ezek a járművek a világ minden tájáról odasereglett fiata­lok előtt nagy tekintélyt szereztek a magyar iparnak. Hultai László alezredes Bp. V., Balaton u. 13. I. em. 4. » A levél megírása óta már meg is érke­zett a 89 tagú magyar különítmény, amely 50 autóbusszal segített lebonyolítani a vi­lágraszóló ifjúsági találkozó forgalmát. Nemcsak a magyarokat, hanem az angol, egyiptomi, norvég, mexikói, izlandi és bra­zil küldötteket is szállították. Az autóbuszok állandóan forgalomban voltak és a július 17-től augusztus 21-ig tartott távollét alatt semmiféle balesetet nem okoztak. Külön dicséretet is kaptak ezért Bürgin elvtárstól, a lengyel közlekedésügyi miniszterhelyettes­től, aki a lengyel közlekedés kiváló dolgo­zóinak járó kitüntetéseket osztott szét a magyar gépjárművezetők legjobbjai között. Aranyérmet kapott Romanovics István, (Bp.), a kitüntetés ezüst fokozatát pedig Kovács Márton, Nagy II. István és Pálinkás István (Bp.), Csaurszky Tamás (Szekszárd), Németh Gyula (Keszthely), Németh János (Veszp­rém), Tobik Pál (Salgótarján), és Tövisháti Sándor (Békéscsaba) kapta meg. Megjelent az új budapesti közlekedési szabályrendelet Lapunk megjelenésének idején már falragaszok ismertetik a budapesti közlekedés szabályozásáról kiadott új rendeletet, amely szeptember 1-i hatállyal végre egységbe foglalja az eddigi rendel­kezéseket és tisztázza a többféleképpen értelmezhető kérdéseket. . FŐÚTVONALAKNAK változatlanul a Nagykörút, Rákóczi út, Kossuth Lajos utca, Sztálin út és József Attila utca szerepel. Tisz­tázódott tehát, hogy a Vorosilov út többé nem főútvonal és másod­rendű szerepe van például a Thököly úttal szemben. MÁSODRENDŰ FŐÚTVONALAK: a II. kerületben: Mártírok útja és Malinovszkij fasor; III., Bécsi út, Vörösvári út és Szentendrei út; V., Alkotmány utca, Kálmán utca, Bajcsy-Zsilinszky út. Tanács krt, Múzeum krt. és Tolbuhin k­rt.; VI., Nagymező utca, Majakovszkij utca; VII., Rottenbiller utca és Thököly út; VIII., Baross utca, Üllői út és Kerepesi út; IX., Soroksári út; XI., Bartók Béla út, Fehér­vári út, Budaörsi út és a balatoni műút, XII., Alkotás utca. A másodrendű főútvonalra való ráhajtás előtt a járművel meg kell állni „azon a helyen, ahonnan kilátás nyílik a másodrendű főútvonal forgalmára". Minthogy ezeknél a torkolatoknál nem ke­rül felfestésre az ÁLLJ-jelzés (mint az elsőrendű főútvonalhoz ve­zető torkolatoknál), a járművel ki kell jönni addig a pontig, ahon­nan a másodrendű főútvonal úttestét figyelemmel lehet kísérni. HARMADRENDŰ FŐÚTVONAL az, amelyen villamos közleke­dik, valamint az, amelyet — a Kresz előírásai szerint — a betor­kolló mellékútvonalak felől az áthaladási elsőbbséget jelző táblá­val megjelöltek. KÖRFORGALMÚ TEREK: I. Clark Ádám tér, II., Széna tér, III., Flórián tér, V., Marx tér, Roosevelt tér, Szabadság tér, Vörösmarty tér, Deák tér és Kálvin tér, IX., Nagyvárad tér és Boráros tér. X., Zalka Máté tér. XI., Gellért tér és Móricz Zsigmond körtér. A kör­forgalomnak a Kresz-ben részletezett szabályain túl az új rendelet hangsúlyozza: „A körforgalomban csak balról szabad előzni.” A TISZTA KERESZTEZŐDÉSEK a régiek maradtak. A FÉLTISZTA KERESZTEZŐDÉSEK ugyancsak változatlanok, csupán, a Thököly út és Dózsa György út kereszteződése változott, ahol megszűnt a sárga jelzésben a nyíl és ugyancsak megtiltották a balra nagyívű kanyarodást. SÁRGA JELZÉSNÉL szabad csak kanyarodni, a jelző­lámpa sárga lencséjében mutatkozó nyíl és a jelzőlámpa oszlopára elhelyezett tábla irányába: II., Széna tér (Ostrom utca irányába) V., Felszabadulás tér, XIII., Váci út (Újpest felől a Dózsa György út irányába), a Margit-hídon (szigeti szárnyúidon Pest felé), Gal­lért téren (Bartók B. út irányába). PÁRHUZAMOS KÖZLEKEDÉST engedélyeztek: II., Mártírok útja, V. Kossuth Lajos utca és Kiskörút, VII., Rákóczi út, VIII., Üllői útnak a Nagykörút és Nagyvárad tér közötti része, XI., Bartók Béla út és a Nagykörúton teljes hosszában, valamint a következő tere­ken: III., Flórián tér, V., Marx tér, Roosevelt tér és Kálvin tér, VII., Baross tér, IX., Nagyvárad tér és XI., Móricz Zsigmond körtér. Ezeken az útvonalakon lehet tehát két sorban egymás mellett ha­ladni. De itt ügyelni kell arra, hogy a járművek az úttest balol­dalára még átmenetileg sem hajthatnak rá. A körforgalmú tere­ken párhuzamos közlekedés esetén minden olyan járművel, amely 20 km/ó sebességnél lassabban halad, csak szorosan a körforga­lom jobboldalán szabad közlekedni. A SZTÁLIN ÚTON a Bajcsy-Zsilinszky út és a November 7 tér közötti szakaszon kötelező a párhuzamos közlekedési Személyautó­val és oldalkocsis motorral mindkét sávban, autóbusszal és szőlő­­motorral csak a gyalogjáró melletti második közlekedési sávban lehet haladni. A visszakanyarodás tilalmát tehát — a táblák foko­zatos leszerelésével — feloldják. A MARGITSZIGETEN a teherautók és motorok átmenő forgalma április 1-től október 31-ig tilos. JÁTSZÓ-UTCÁKBAN az átmenőforgalom 8—21 óra között tilos, ekkor csak célfuvar esetén, legfeljebb 5 km/ó sebességgel szabad behajtani. A VILLAMOS vezetője is köteles járművét megállítani az első- és másodrendű főútvonalra való ráhajtás előtt. A villamos indí­tásánál ezentúl kizárólag egyenletes, kéthangú síp használható. LOVASKOCSIKNAK tilos a közlekedés 7—21 óra között az első­rendű főútvonalakon, továbbá az Október 6 utcán, Petőfi Sándor utcán, Váci utcán, Baross utcán, Kőrösi Csorna úton és a Szabad­­ság-hídon, 5—22 óra között a Könyves­ Kálmán körútnak és a Hun­gária körútnak az Üllői út és a Thököly út közötti szakaszán, a nap minden szakában pedig a Lánchídon, a Kossuth-hídon és az Alag­útban. KERÉKPÁRRAL tilos 7—21 óráig a főútvonalakon, az Ok­tóber 6 utcán, a Váci utcán, a Petőfi Sándor utcán, a Szabadság­odon és a Kossuth-hídon, a nap­­minden szakában pedig a Lánc­hídon és az Alagútban. Tehát a lovaskocsikra és főként a kerék­párokra vonatkozó régebbi tilalmak egy része feloldást nyert (Bel­város stb.). A DUNAI HIDAK közlekedésének általános szabályai: 1. gya­logjárók csak a kijelölt helyeken mehetnek át az úttesten. 2. A híd­feljáróhoz érkező jármű vezetője köteles elsőbbséget biztosítani a hídon haladó járműnek. 3. Előzés szempontjából 5 csoportot kü­lönböztetünk meg a hidakon: személyszállító gépjárművek, teher­autók, vontatók és dömperek, kerékpárok, lovas- és kézikocsik. Ahol szabad az előzés, csak az alacsonyabb csoportba tartozó jár­műveket lehet előzni. 4. Tilos a hidakon megállni, tolatni és meg­fordulni. 5. Ha a jármű szélessége a rakománnyal együtt a 2,5 m-t meghaladja, a hídon való közlekedéshez a rendőrhatóság en­gedélye, 2,80 m-en felül az Állami Hidak Miniszteri Biztosának en­gedélye is szükséges. Különleges szabályok: MARGIT-HÍDON a szigeti bejáró és a budai hídfő kivételével párhuzamosan lehet közlekedni. A PETŐFI-HÍDON végig párhuza­mosan lehet haladni. A SZABADSÁG-HÍDON 7—21 óráig lovas- és kézikocsival, kerékpárral, valamint 2,10 m-rel szélesebb járművel tilos közlekedni. Előzni sohasem szabad. A KOSSUTH-HÍDON tilos köz­lekedni teherautóval, lovas- és kézikocsival, valamint 8 t-nál na­gyobb összsúlyú járművel. Sebesség legfeljebb 10 km/ó lehet, a követési távolság legalább 20 m. A LÁNCHÍDON a teherautók, lovas- és kézikocsik, kerékpárok nem közlekedhetnek. A többi jár­mű is csak 30 km-nél kisebb sebességgel. Előzni tilos RENDŐRI SÍPJELZÉSEK: az egyhangú, éles síp rövid jelzése a szabálysértő figyelmeztetése megállásra, a hosszú jelzés pedig a járművek leállítására és indítására. KÖZÚTI BALESETNÉL a balesetvizsgáló és helyszínelő alosz­tályt kell a 111 — 222 telefonszámon azonnal értesíteni. Azokat a közlekedési tilalmakat, amelyeket a Kresz rendelke­zéseinek megfelelően táblával kell jelölni, a járművezetők csak akkor kötelesek megtartani, ha azokat tilalmi tábla jelzi. A rendelkezéseket minden gapjárművezető tanulmányozza és­­ tanulja meg. Ezzel egyidejűleg helyes, ha egyben felfrissíti a Kresz idevonatkozó szabályait is. Könnyítésül szolgál majd, hogy néhány hét múlva megjelenik az új szabályrendelet füzetalakban is, amelyben a fontosabb útvonalak és terek közlekedési rendjét külön térképek magyarázzák. 13

Next