Autó-Motor, 1958. július-december (11. évfolyam 12-23. szám)

1958-08-15 / 15. szám

Az idő- és egérrágta újság szerint 1929 júliusában bo­nyolították le a Városligetben az első Magyar Motorkerékpár Nagy Díjat. Különösen annak jelentenek sokat ezek a fosz­lott szélű újságok, aki maga is emlékszik még ezekre az időkre. De bizonyára nem lesz érdektelen a mai fiatalság­nak sem, ha felelevenítjük a 29 év előtti múltat. Az akkori idő legjobb szakújságja, a híres pirosszélű „Motoros” keserű hangon állapítja meg, hogy a verseny elé tornyosuló nehézségek miatt nem lehetett nemzetközivé ma­­gasztosítani a GP-t­, de a találkozó után minden bizonnyal ez a verseny is bekerül a nemzetközi naptárba. (A cikk író­jának igaza lett. A következő évi Nagy Díj a külföldi ver­senyzők győzelmével végződött.) A kor szellemének megfelelően nem a versenyzők mél­tatásával, hanem a társadalmi életben rangot viselő, „csengő” nevű rendezők „héroszi” munkájának elismerésével kezdő­dik a versenybeszámoló. Így tudjuk meg, hogy a 150 főnyi rendezőgárda mellett a Krizsanetz rendőrkapitány vezetésé­vel kivonult rendőrlegénység és a fővárosi vámőrök tartot­ták fel a rendet. De még mennyire! Még a közönséget is távoltartották a verseny útvonalától. Állítólag ezzel volt ma­gyarázható a vártnál gyengébb látogatottság, állapítja meg a cikkíró. Az első G. P. pályahossza 2,75 km volt. A rajtot és célt az egykori Weingruber terasz elé állították. Az útvonal a hídon át, a királyok szobra mögött az egykori Stefánián (ma Vorosilov út), a Zichy Géza utcai, bukkanókkal tarkított for­dulóig vezetett, majd a Közlekedési Múzeum előtt vissza a célegyenesbe. Sajnáljuk, hogy a krónikás mélyen hallgat a nézők szá­máról, csupán egy helyen tesz említést, miként azt fentebb már megírtuk. Egy bizonyos: ha az akkori rendezőknek azt mondta volna txllaki, hogy eljön az az idő, amikor százezer ember lesz kíváncsi a magyar Grand Prix-re, akkor eszét­­veszte­ttnek bélyegezték volna az illetőt. Helytelenül értékelnénk ezt a 29 év előtti erőfeszítést, ha azt műszakilag alábecsülnénk. Mert nézzük csak. Az akkori legkisebb géposztályban, a 175 kcm-ben a győztes Gutschy Károly kétütemű James motorjával 82,6 km-es óraátlagot ért el, és az abszolút győztes Balázs László (Sunbeam 500) 104,8 km-es átlaggal lett első. Mindehhez pe­dig tudni kell, hogy az úgynevzett versenymotorok legtöbbje attól avanzsált „spécivé”, hogy leesztergályoztak a henger­fejből, ledobták a kipufogódobot, leszerelték a lámpát (a „sztendert” már nem). Akinek pedig lábváltója és kormány­szorító­ja volt, azt már verhetetlennek kiáltották ki. Ezek után érthető, hogy nem is olyan lebecsülendő a „Motoros” szerint fantasztikusnak tűnő nagy sebesség. A tuningolás művészetéről akkortájt csak nagyon keve­sen hallottak, még kevesebben értettek hozzá. Ezek közé tar­tozott az akkor még ifjú Szász Károly, aki számtalan éjszakát töltött el az akkor verhetetlen Urbach László motorjának előkészítésével. Általában a versenyzők maguk végezték el a motor megfelelő „vadítását”, ami az imént el­­soroltakból állt. A mai és akkori versenyzés közötti különbségben nem is ez volt a döntő (hiszen mindannyian tudjuk, milyen sokat fejlődött azóta a technika), hanem sokkal inkább az eléggé ki nem hangsúlyozható gazdasági kérdés. Mert nézzük csak: kinek adott az állam akkor motort? Egy szóval felelünk. Senkinek! Igaz, akkor is voltak egyesek, akik nem saját gé­pen versenyeztek, ezek voltak az úgynevezett képviseleti versenyzők. Ez azt jelentette, hogy a külföldi gyár­ hazai kép­viseleténél dolgozó szerelő vagy eladó a cég számlájára ver­senyzett. De ezek a kivételesek igen kevesen valónak. A többség saját zsebére és veszélyére, a keservesen összekupor­­gatott pénzén vásárolt motoron hódolhatott szenvedélyének. Az 1929-es I. Magyar GP eredménylistáját böngészve, még ma is ismert nevek merülnek fel. Lendenmayer Béla (James 175) kategória 3., jelenleg az egyik Autójavító dolgozója. Lukavecz Ferenc (Francis Barnett) motor­jának porlasztójából elveszett a tű. Kiállt. Ma a Híradó Film­gyár kiemelt főmérnöke. A kategóriagyőztes Gutschy Károly egy kis javítóműhely tulajdonosa. Ki ne ismerné az idős Bauer J­ó­z­s­e­f­et, mindenki Józsi bácsiját, a mű­szaki bizottság örökös tagját? Nos, ő a negyedliteres géposz­tályban 3. lett. Milyen motorral? Természetesen egy Ariellel. Tallózzunk csak tovább. A 350-es osztály elsője S­abrnák Oszkár lett Velocetten. Erre a névre már csak az öregek emlékeznek. E győzelme után néhány évvel „Sabri” áthajó­zott Dél-Amerikába, ahol ugyancsak jónevű versenyző lett. Arról már kevesen tudnak, hogy Mr. Sabmák idén tavasszal az egyik ottani autóversenyen halálra zúzta magát. Ugyancsak a 350-es kategóriában indult a másik Sabmák­­fiú is, az Ottó, ma Sólyom Ottó néven ismert esztergá­lyos mester. Ottónak motorhiba miatt ki kellett állnia há­rom körrel a célbafutás előtt. Hasonló sors érte Zamec­s­­nik Tivadart, a ma is népszerű „Zami”-t, aki akkor sem volt magasabb, mégis egy, az akkor „rettegett” nagy Motosacoche-t vállalt el a képviselettől. A nagyok futamában ott találjuk Bátya J­án­ost (FN), ama az Autóker megbe­csült dolgozója, Burgh­arát Istvánt (Panther), aki az Autótaxinál ellenőr és K­oml­ó­s­i Bélát (Sarolta), aki az egyik építési vállalat gépkocsijavító műhelyét vezeti. És az oldalkocsisok? Vászonhuzatú oldalkocsijával az él­vonalbeliek közé számított gyors BMW-jén P­o­s­zt­ob­ány­i István, aki azóta szakmája területén szerzett megbecsü­lést a piros-fehér-zöldnek: a nemzetközi szakácsversenyen lett első. Az első GP-n csak 2. lett. Ebben a kategóriában indult még, de a versenyt feladni kényszerült. Urbach László (AJS), aki egyik nagy gyárunk osztályvezetője, to­vábbá a ma már nyugdíjas Wittenberger József (Standard). Most pedig átadjuk a szót a 175 kcm-es géposztály győz­tesének, Gutschy Kár­oly­nak, emlékezzen a múltra, az első magyar GP-re. — A TTC színeiben versenyeztem a félliteres kategóriában — kezdi a ma már nagypapa szerepét alakító volt többszörös baj­nok —, amikor a G. P. előtt felhívatott az angol James gyár kép­viselője, a Brook cég, hogy vállaljam el a G. P.-re a gyár által kül­dött egyik motort. Ráálltam. A „szerződés” szerint addig állok a cég kötelékében, amíg a motorhoz adott három dugattyú tart. A szóban forgó motor már elég avítt volt, nekiláttam azt rendbehozni. Éppen 26 karburátort próbáltam ki, amíg úgy forgott a motor, ahogy én akartam. Hogy mennyi volt az? A Smiths óra szerint 8000-et pörgött percenként és 1 :11 kompresszióarány mellett 9 lóerőt adott le. — Persze kézikapcsolású volt még a három fokozatú váltó. „Speciál” volt rajta a kormányrögzítő. A tarajos dugattyú anyaga valamiféle könnyűfém volt. Üzemanyagul tiszta alkoholt töltöttem a 10 literes tankba, ami a motornak kb. 90 km-re volt elég. Sokat ivott a James. — Amikor elkészültem a goromba „tuningolással”, kimentem a megyeri országútra, ahol különböző hosszúságú vörösréz csöveket húztam a kipufogó esőre. Végül is pompásan ment a James. Igen ám, de az edzésen legfeljebb egy körre tellett a motor erejéből. Persze akkor még nem tudtam, hogy a Duna menti párás levegővel karburáltam, és a Liget fái alatt száraz volt a levegő. Szörnyű rossz tréningidőm volt. Inkább ösztönösen, mint tudatosan este megemel­tem a motor hengerfejét és még éjszaka kirepesztettem a pályára. Persze, nyitott kipufogóval és lámpa nélkül. Lefutottam három kört. Akkor már tudtam, hogy én nyerem a versenyt.­­ A pocsék tréningidőm miatt az utolsó sorból indultam. Mi­után együtt startoltunk a 250-esekkel, elég sokan voltunk. Az első körben már az abszolút harmadik helyet foglaltam el, amit a célig meg is tartottam, így lettem a 175-ös kategória győztese. — Még csak annyit akarok elmondani, hogy minden verseny után vissza kellett adnom a motort, amit csak a következő verseny edzése előtt kaptam meg újra. — Hogy mennyi ideig tartott a három dugattyú? Kereken két évig versenyeztem ezzel a motorral, és akkor sem azért bontottam fel a „szerződést”, mert elfogytak volna a dugók, hanem sokkal inkább azért, mert a kis motoron annyira elzsibbadtak a tagjaim, hogy ebbe fáradtam bele — fejezte be elbeszélését a gyér és őszülő hajú volt bajnok, aki kissé homályos szemmel tekint a műhelye falán függő számtalan elfonnyadt koszorúra. (rózsa)

Next