Autó-Motor, 1963. január-június (16. évfolyam 1-12. szám)
1963-01-06 / 1. szám
Az új KRESZ hatálybalépése után — a s vácok&a*t Az új KRESZ életbelépése alkalmával a Budapesti Rendőrfőkapitány rendeletben foglalta össze a főváros közlekedésében szükségessé vált korlátozásokat, illetőleg előírásokat. KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOZÁSOK: 1. Traktorral Budapest területén közlekedni tilos. Kivételt képez a X. kerület pesthidegkúti, XL kerület békásmegyeri és csillaghegyi, XX. kerület soroksári, XXII. kerület nagytétényi és budatétényi része, valamint a XV—XVI— XVII—XVIII. kerület egész területe. 2. A 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú tehergépkocsik átmenő forgalma tilos: a Nagykörúton (a Margit-híd pesti hídfőjétől a Petőfi-híd Boráros térig), V., József Attila utcán, V., Kossuth Lajos utcán, VI., Népköztársaság útján, VII., Rákóczi úton, 7 órától 21 óráig. 3. A lovaskocsik, kézikocsik, triciklik (segédmotoros triciklik) közlekedése tilos: a) a pesti oldalon: a Duna, a Róbert Károly körút, Hungária körút, Könyves Kálmán körút, Máriássy utca, Soroksári út, Petőfi-híd pesti hídfője által határolt területen, beleértve a felsorolt körutakat és utcákat is. A tilalom nem vonatkozik azonban a Soroksári út területére. b) a budai oldalon: a Duna, a Petőfi-híd hídfője, a Karinthy Frigyes út, Villányi út, Alkotás utca, Krisztina körút, Vérmező út, Mártírok útja, Török utca, Frankel Leó utca, Bokor utca, Korvin Ottó utca és Árpád-híd által határolt területeken, beleértve a felsorolt körutakat és utakat is. 4. Kerékpárral (segédmotoros kerékpárral) a közlekedés tilos: a) a Nagykörúton, V., Petőfi Sándor utcában, Károlyi utcában, Kecskeméti utcában, József Attila utcában, Váci utcában, VI., Népköztársaság útján, va. Rákóczi úton, V., Kossuth Lajos utcában 7 órától 21 óráig. b) E tilalom nem vonatkozik a közbiztonsági szervek és a posta kerékpárral közlekedő, szolgálatban levő alkalmazottaira. A VÁRAKOZÁS SZABÁLYAI: 1. a) a járművek útkereszteződések előtti besorolásának helyén (járműosztályozó) a várakozás — kivéve forgalmi okokból — tilos; b) a járművek várakozóhelyén az egy jármű részére felfestéssel kijelölt helyen több szóló motorkerékpár is elhelyezkedhet, ha ezzel egymás mozgását nem akadályozzák. 2. Főútvonalakon a tehergépjárművek részére a várakozás tilos. Főútvonalakon tehergépjárművek —forgalmi okok kivételével — csak a le- és felrakodás idejére állhatnak meg. A SZÁLLÍTÁS ÉS RAKODÁS SZABÁLYOZÁSA: Tilos a rakodással forgalmi akadályt előidézni, továbbá: a) a rakománnyal megállni olyan keskeny utcákban, ahol a rakomány szélessége miatt az egyéb járművek zavartalan forgalmának biztosítása nem lehetséges; b) párhuzamosan elhelyezkedve az úttest mindkét oldalán a forgalmat akadályozó módon rakodni; c) a rakodás alatt a gyalogjárda zavartalan forgalmát biztosítani kell, a rakodásnál a gyalogosok biztonsága érdekében szükséges intézkedéseket meg kell tenni; d) a rakodás miatti megállás kizárólag a rakomány fel- és lerakásához elengedhetetlenül szükséges ideig tarthat. e) A rakodásra kivételes esetben a Budapesti Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya engedélyt adhat azokon a helyeken is, ahol egyébként a megállás tilos. A DUNAI HIDAK KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYAI: 1. Általános szabály: tilos áthaladni gyalogosoknak — a kijelölt átkelőhelyek és aluljárók kivételével — a híd egyik oldaláról a másikra. 2. Különleges szabályok: a) AZ ÚJPESTI VASÚTI-HÍDON: — északi oldalán csak kerékpárral és szóló motorkerékpárral lehet közlekedni; — a megengedett legnagyobb sebesség 20 km/óra; — előzni tilos. b) AZ ÁRPÁD-HÍDON közlekedési korlátozás nincs. Kivételt képeznek a lovaskocsik, kézikocsik, triciklik (segédmotoros triciklik), amelyek Pest felé haladva a híd déli oldal lejáróján a híd területét kötelesek elhagyni. c) A SZABADSÁG-HÍDON: a 7 tonna összsúly feletti tehergépkocsik, valamint kerékpárok közlekedése tilos. A tehergépkocsi más járműveket, továbbá alacsonyabb csoportba tartozó jármű magasabb csoportba tartozó járművet nem előzhet. d) a PETŐFI-HÍDON közlekedési korlátozás nincs. A híd egész hosszában a járművek párhuzamosan közlekedhetnek. A VÁR ALATTI ALAGÚT FORGALMI RENDJE: Az Alagútban tehergépkocsik, lovaskocsik, kézikocsik, triciklik (motoros triciklik), kerékpárok közlekedése tilos. Az Alagút egész hosszában az előzés tilos. Gyalogosok csak az Alagút déli oldalán (szélesebb gyalogjárda) közlekedhetnek. A MARGITSZIGET ÉS A VÁROSLIGET FORGALMI RENDJE: 1. A MARGITSZIGETRE tehergépjárművek csak célfuvar esetén hajthatnak be. — A járművek megengedett legnagyobb sebessége április 15. és október 15. közötti időben 30 km/óra. — A sziget területén csak a kijelölt várakozóhelyen szabad várakozni. 2. A VÁROSLIGET területén április 15-től október 15-ig az átmenő forgalom tilos. A rendelkezés nem vonatkozik az Állatkerti útra, Kacsóh Pongrác útra és a ligeten áthaladó trolibuszokra. GÉPJÁRMŰVEZETÉS OKTATÁSA A FŐVÁROS TERÜLETÉN: Főútvonalakon 6—9 óráig, 11—13 óráig, valamint 15—19 óráig gépjárművezetés oktatása tilos. HANGJELZÉSEK SZABÁLYOZÁSA: Budapest területén a fővárosba bevezető közlekedési útvonalakon felállított hangjelzést tiltó tábla határvonalán belül közlekedési figyelmeztető hangjelzések (kürt, duda, csengő stb.) használata a nap minden szakában tilos. Egyébként a hangjelzésre vonatkozóan a KRESZ 66. §. (5) bekezdése az irányadó. (Vagyis: ezen a területen csak a megkülönböztetett gépjárművek, egyéb járművek vezetői pedig csak közvetlen veszély elhárítása érdekében adhatnak hangjelzést.) ELJÁRÁS KÖZÚTI BALESETEKNÉL: Közúti balesetnél azonnal értesíteni kell a legközelebbi rendőrt, vagy a Budapesti Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát. (Tel.: 111—222, 113—222, vagy 07.) BÍRSÁGOLÁSRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉS: Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés hatálya alá nem esik, a KRESZ 5. 8. (1) bekezdés a) alpontja alapján, a 37/1962. (IX. 29.) sz. kormányrendelet értelmében szabálysértés miatt 1000 forintig, gyalogosok vonatkozásában pedig 100 forintig terjedhető pénzbírsággal büntethető, aki a jelen korlátozó rendelkezéseket megszegi. Az új KRESZ az általános rendelkezéseken túlmenően természetesen „helyi” intézkedéseket is kíván. Ezek mindenkor jelzőtáblák kihelyezésével járnak, arra kell tehát nyomatékosan felhívni olvasóinkat: az eddiginél jobban összpontosítsák figyelmüket arra, hol találkozhatnak új táblákkal. A forgalom átszervezése Budapesten három ütemben történik. Először a főútvonalakkal kapcsolatosan, másodszor a volt másod- és harmadrendű főútvonalakra betorkolló utcáknál, s ezután következnek az egyéb természetű változások. Az új KRESZ 20. §. (3) bekezdése értelmében két főútvonal találkozásánál az egyiket a másiknak alá kell rendelni. Ezt az adott forgalmi viszonyok alapján rendezték. A Nagykörútnak például minden keresztező főútvonallal szemben elsőbbsége van, így tehát a Népköztársaság útjával, a Rákóczi úttal és az Üllői úttal szemben is. A Kiskörút elsőbbségét is csak a Kálvin téri körforgalom szakítja meg. Ugyanígy elsőbbséget élvez a Váci út és a Thököly út is, a Dózsa György úti és Róbert Károly körúti, illetőleg Hungária úti kereszteződéseknél. Ez utóbbi a Kerepesi útnak is alá van rendelve, és hasonlóan hátrányban van a Könyves Kálmán körút az Üllői úttal szemben. A Hámán Kató útnak is hátránya van a Soroksári úti torkolatánál. Jó néhány kereszteződésnél az eddiginek az ellenkezőjére változott a rangsor! A XI., Irinyi József út és Karinthy Frigyes út kereszteződésében ezentúl az Irinyi útnak van elsőbbsége. A Fehérvári utat is alárendelték a Schönherz útnak és a Bocskay útnak. A Bocskay úton haladóknak van elsőbbsége a Bartók Béla út találkozásánál is. A Villányi útnak ezentúl alárendelt szerepe van a Budaörsi út—Alkotás utca szakaszával szemben. A Moszkva térnél a Mártírok útja—Krisztina körút vonalvezetése erősen kanyarog. Ügyelni kell, hogy mindenkor biztosítsuk ennek a főútvonalnak az előbbségét, amelynek itt még a Moszkva térről jövő villamos is alá van rendelve. Tiszta kereszteződés létesült a Hungária körút (Könyves Kálmán körút) és Kőbányai út találkozásánál. A balra kanyarodók részére a terelőútvonalakat jelzőtáblák mutatják. Itt egyébként a Kőbányai úton haladóknak van elsőbbségük. Külön beszélnünk kell arról, hogy mindössze öt térnek maradt meg a körforgalmú jellege. Ezek: Marx tér, Kálvin tér, Nagyvárad tér, Baross tér és Flórián tér. Csak a kötelező haladási irányt jelző táblákkal találkozunk most már például a Roosevelt téren és a Clark Ádám téren , ahol ilyen módon ezentúl biztosítva lesz a Lánchídról lefelé haladó járművek elsőbbsége , vagy a Boráros téren, ahol a betorkolló Soroksári út nagyobb forgalmának kellett elsőbbséget biztosítani. Mindez természetesen csak ízelítő, minden változást felsorolni lehetetlen. Időnként fel fogjuk majd hívni olvasóink figyelmét az egyes helyeken követendő magatartásra.