Autó-Motor, 1977. január-június (30. évfolyam 1-12. szám)

1977-06-06 / 11. szám

tört szét, s csaknem teljesen elpusz­tult a háború alatt. Egy ír konstruk­tőr mérnök azonban csodát művelt: a kocsi „atomszilánkjaiból” újjávará­zsolta a sikertelensége ellenére is egy­kor oly híres Derby­ Maseratit. Maserati Modenából: a híres 4CLT 48 modell Néha azonban túl önfejűen és a jó­zan mértéktartás határán túl tempe­ramentumosan küzdött a célba jutá­sért. És ez okozta a halálát is 1960. június 30-án Chambery közelében, Franciaországban. A Franciaország Nagydíjáért kiírt versenyre igyekezett éppen és — mint általában mindig — ezúttal is túlhajszolt tempóval. Az eső áztatta, síkos úton az egyik ka­nyarban elvesztette uralmát a Lotus fölött. A kocsi jóval százon felüli tempóval valósággal lerobbant az út­ról, kidöntött két telefonpóznát, majd többszöri szál­lót vetve, maga alá te­mette a Vezetők Világbajnokságának legelső győztesét, s a volán egyik leg­sokoldalúbb művészét, Giuseppe Fa­rinát. A 4CLT/48 első „bevetésére” 1948-ban San Remóban került sor, mégpedig pár­ját ritkító sportsikerrel: Alberto Ascari első, barátja és sporttársa, Luigi Vilo­­resi pedig második helyezést ér el. Ascari és Viloresi sikersorozatát a Maserati versenygépekkel később dr. Giuseppe Farina is tovább gazdagí­totta. Enyhén hátradőlt testhelyzet­ben, kinyújtott karral irányította mindig a kocsit és számos kitűnő ve­zetésmódszertani fogással olyan stí­lusirányzatot teremtett meg, amely­nek a későbbi idők versenyzői köré­ben is számos követője akadt. zepén jelent meg első ízben a Voitu­­rette versenyen. A francia Derby cég előszeretettel épített elsőkerékhajtású autókat, s az ebből a korai időszakból származó „Indianapolis Derby Miller 91” első­kerékhajtású versenyautójuk teljesen sikeres volt. A kocsi hírneve különö­sen 1930 és 1934 között, Mrs. Gwenda Stewart versenyzőnő számos győzel­me, bravúros versenyszereplése idő­szakában kelt igazán szárnyra. Stew­art asszony még világbajnoki győ­zelmet is kiharcolt ezzel a kocsival Párizs mellett, a Monthlery „Auto­­dromban”. A gyűjteményben szereplő ugyan­csak mellsőkerékhajtású példány 1935 ben készült el, s 1500 kcm-es, feltöltős, négyhengeres Maserati-mo­­torral szerelték fel. A teljesen füg­getlen kerékfelfüggesztés, korszerűsí­tett erőátviteli berendezés és még számos egyéb finomítás ellenére, ez a továbbfejlesztett példány bizony csak árnyképe volt a jóllehet sokkal sze­rényebb műszaki paraméterekkel ren­delkező, ám mégis jóval sikeresebb elődeinek. Pedig az igazán vitathatat­lanul jó versenyzői vénával rendelke­ző Stewart asszony Európa verseny­pályáin és különösen sokszor Brook­­lands betonján mindent megtett an­nak érdekében, hogy ezzel a verseny­géppel is legalább egy picinyke győ­zelmet kiharcoljon. De minden erőfe­szítése hiábavalónak bizonyult. A Derby­ Miller szinte „atomjaira” Maserati 4CLT/48. A négyhengeres, 78 X 78 furat­ löketű, 1490 kcm-es motor 7000 fordulaton 240 lóerőt szolgáltatott Dr. Giuseppe Farina a Maserati 4CLT-ben, a goodwoodi pályán bemutatja sajátos vezetési stílusát, mindig ilyen enyhén hátradőlt testhelyzetben, kényelmesen, nyúj­tott karral vezetett. A bukósisak viselése abban az időben még nem volt kötelező

Next