Autó-Motor, 1977. július-december (30. évfolyam 13-24. szám)
1977-07-06 / 13. szám
svéd S. Sanders professzor figyelemre méltó tanulmánya „Gyermekek a közlekedésben" címmel látott napvilágot. Részletesen és mélyrehatóan foglalkozik a gyermekek közlekedés-pszichológiájával. Egy másik svéd tanulmányban kimutatták, hogy noha a közúti közlekedési balesetek az összes gyermekbaleseteknek csupán 10 százalékát tették ki egy év alatt, ennek ellenére a közlekedési baleseteknél a halálos kimenetelű sérülések az összes esetek 34 százalékát képezték. A halálos baleset lehetősége az iskolás kor előtt nagyobb, mint bármely más korcsoportban, kivéve a 67 év feletti személyeket — legalábbis ez a helyzet Svédországban. Eddig nemzetközileg szokásos volt a gyermekek képességeit — a körülöttünk lejátszódó forgalmi eseményekkel kapcsolatosan — a felnőttekével azonosnak tekinteni, s ebből kifolyólag hitték azt, hogy a gyermekek ugyanúgy meg tudnak birkózni a közlekedési nehézségekkel, mint a felnőttek. Sőt, feltételezték, hogy a felnőttek helytelen közúti közlekedése ugyanolyan módon ítélendő meg, mintha ezt a helytelen magatartást gyermekek tanúsították volna, és fordítva! Egy 1966-ban Münchenben kiadott tanulmány a vizsgálatok eredményeként kimondja, hogy a közúti közlekedési balesetek 61,9 százalékát egyedül és kizárólag a gyermekek okozták. Ugyanebben a tanulmányban végül azt olvashatjuk, hogy a 3—8 éves gyermekek a körülményekhez viszonyítva gyakrabban hibásak, mint más korú gyermekek. Azoknak a személyeknek, akik a közúti gyermekbalesetek megelőzésére irányuló kísérleteiknél ebből a felfogásból indulnak ki, egész tevékenységük arra irányul, hogy a gyermekek helyes magatartását a közlekedésben tanítással érjék el. A helyes közlekedésre, a fenyegető veszélyek elkerülésére már óvodás korukban nevelni kell a gyermekeket. Ez volt a fő mondanivalója néhány évvel ezelőtt egy Svédországban megjelent tanulmánynak, amelyben több ízben hangoztatták, hogy a szülők jobban vigyázzanak gyermekeikre. Az a tény, hogy néhány országban a felnőtteket és a gyermekeket a közlekedés szempontjából egymással egyenlőnek minősítik, oda vezet, hogy a gyermekek kártérítésjogi szempontból hátrányos helyzetbe kerülnek. A gyermekeknek nyújtandó kártérítés közúti közlekedési baleseteknél elmarad, vagy annak összegét lecsökkentik, ha a bíróság úgy véli, hogy a gyerek a balesetet maga okozta, illetve ahhoz hozzájárult. A közlekedésben megsérült gyermek ily módon a testi szenvedéseken és a kártérítés elmaradásán vagy csökkentésén kívül lelki szenvedést is átél, amit „az én hibám volt” gondolat okoz! A gyermekek közlekedési balesetének megelőzésére irányuló kísérletek egy másik kiindulási pontja: a gyermekek sohasem hibásak a közlekedési balesetekben , csak baleset éri őket. A felnőttek nem tudják magukat az ő helyzetükbe beleélni, és olyan intézkedéseket tenni, amelyek lehetetlenné tennék ezeket a baleseteket. Ebből kiindulva elmondhatjuk, hogy a gyerekek közlekedési oktatása a leglényegesebb eszköz baleseteik megelőzésére. Vegyük figyelembe, hogy a gyermekeknek több időre van szükségük, hogy tapasztalataikat rendezzék, mint a felnőtteknek, hiszen kevesebbet tudnak, kevesebb módszer áll rendelkezésükre a tudnivalók szellemi feldolgozására. Ezért nagyon sokáig tart, amíg megtanulják, hogy bizonyos közlekedési helyzetben mit kell lényegesnek tekintenünk. A mozgásban levő testek sebességét helyesen megítélni olyan valami, ami a felnőtteknél is gyakorlatot kíván. Mozgást felfogó képességünk problémakörébe tartozik az is, hogy gyakran inkább a mozgás formája, mint maga a mozgás segít a közlekedő tárgy sebességét megbecsülni. Ha egy vonat, vagy egy autó sík úton közeledik felénnk, nem vesszük észre a mozgásformát, csak úgy látjuk, mintha növekedne. Ha például ló vagy szarvas tart felénk, mozgásukról — akár lassú, akár gyors — azonnal észrevesszük őket. Annak megállapítására, hogy ezt a megfigyelést a gépjárműközlekedésre át lehet-e vinni, jelenleg — többek között — az uppsalai egyetemen végeznek kísérleteket. Ami a gyermekek oktatását illeti, az is nehézség, hogy intéseinket — a közlekedésben jól figyeljenek stb. — egészen másként értelmezhetik, mint ahogy mi gondoltuk. Vegyünk ismét egy példát: az óvónő az óvoda ablakából egy négyéves gyermeket látott az úton