Autó-Motor, 2009. január-június (61. évfolyam, 1-13. szám)

2009-02-18 / 4. szám

Solberg a legnagyobb vesztes, aki egykori világbajnokként és a me­zőny egyik legnépszerűbb pilótá­jaként került a kispadra. Hosszas vergődés után egy 2006-os évjáratú exgyári Citroen Xsara WRC-vel áll majd rajthoz a vb későbbi futama­in, köztük a lapzártánk után zajló norvég hócsatában. Még a globális válság előtt, de már a spórolás jegyében született az a döntés, hogy a vb-futamok szá­mát a tavalyi 15-ről évi 12-re csök­kentik. Mivel egyre több ország szeretne vb-rendezési jogot kapni, kénytelenek voltak egy amolyan „vetésforgót” bevezetni, azaz egyes futamokat az adott évben kihagy­ni a programból. Ennek vált idén áldozatául a tradicionális Monte- Carlo Rali, helyette Írországnál volt a staféta. Maguk a sportve­zetők is megszeppenve konstatál­ták, hogy mindössze 36 nevezés érkezett erre a versenyre, s alig 16 WRC-t állítottak rajtvonalhoz, miközben 2007-ben, az akkori ír futamon egyedül a WRC mezőny­ben 36 kocsi indult. Még az FIA időhúzó taktikát gyakorló illeté­keseit is megdöbbentette, hogy a vb-státusszal idén nem rendelkező Montén közel kétszer annyi páros indult az IRC nyitányán. Ennek hatására jelezték, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben valószí­nűleg már 2010-től az S2000-es jár­művek vehetik át a WRC szerepét. Egyetértés persze nincs, mivel az érintett gyárak közül 4 ragaszko­dik a teljesítménynövelő kiegészí­tő turbókithez, a másik 4 viszont ellenzi azt. De bárhogyan is egyez­nek meg, még egy turbós S2000-es masina is csak a 300 ezer eurós árat súrolná, míg a jelenlegi WRC ennek több mint a két és félszeresé­be, azaz 750 ezer euróba kerül... ! A drámaian sovány mezőny mel­lett a pocsék időjárás is tovább ron­totta az ír premier hangulatát. A rajt előtti napokban hóesés, a megnyitó után szűnni nem akaró eső áztatott szét mindent és tette szinte járha­tatlanná az utak egy részét. A Ford az első vonalas gyári színekben a Hirvonen-Latvala duó mellett még a milliárdos Al Qassimit, a Stobbartnál pedig Henning Solberg és Matthew Wilson mellett az észt Vurmo Aavát is elindította. A Citroennel Loeb és Sordo mellett a Subarutól átmene­kült Chris Atkinson és a zimbabwei Conrad Reutenbach ülhetett a juni­or­ kocsikba, de a kiemelten támo­gatott tavalyi junior-világbajnok és friss Monte-győztes Sebastian Ogier is kapott egy C4 WRC-t. A felsoro­lásból ki nem hagyhatjuk az igazi ír kuriózumot, a dúsgazdag MacHale családot, akik egymaguk 3 Ford Focus WRC-t toltak a rajthoz: a pa­pa Austin mellett az ifjabb gyerek, Aaron 1-1 2003-as, Gareth pedig egy 2005-ös példányt. Loeb már-már unalomig ismétel Az első gyorsaságit Latvala remek tempóban nyerte Aava előtt, ám a finn rögtön a 2. szakaszon árokba csúsztatta a gépét, s Aava is csak pillanatokra tudta tartani (életé­ben először) a listavezető pozíciót. Loeb nem hitte, hogy ebben az özönvízszerű áradatban a téli gumi lenne a legjobb megoldás - erre fázott rá csúnyán. De aztán amint korrigálni lehetett, nyomban átvette a vezetést, s innen kezdve már csak az volt a kérdés, hogy mennyire szé­gyeníti meg üldözőit. A papírforma szerinti egyetlen kihívójának, Mikko Hirvonennek pillanatnyi esélye sem volt a közelébe jutni, részben bosz­­szantó bakik, részben pedig műsza­ki hibák miatt. Az egyre elhatalmasodó una­lomból talán két mozzanatot ér­demes megemlíteni. Az első nap kissé káoszos kezdeti pillanataiban a helybéli Neal McShea (a 2004-es N-csoportos vb győztese!) egy Pro­ton Satria Neo típusból fejlesztett S2000-esssel ért el egészen fan­tasztikus időeredményeket. A do­log azért érdekes, mert az angliai MEM (Mellors Elliot Motorsport) cég által megépített malajziai sportgép a jövő ralijának egyik ütő­képes csodafegyvere lehetne a Peu­geot, a Fiat Abarth, a VW és a Sko­da mellett. A másik momentum Atkinson nevéhez fűződik, aki köz­vetlenül a hatodik gyorsasági célja előtt, a tévékamerák pergőtüzében kigyomlált egy méretes villanyosz­lopot. Az ausztrál viszonylag kevés időveszteséggel el tudta vonszolni közepesen sérült autóját a fotocel­láig, így másnap reményteli üldö­zést indíthatott a 4. helyet birtokló Henning Solberg ellen. Kettejük párharca tartotta ébren a közön­séget, s Chris már-már győztesnek tűnt a sziszifuszi marakodásban, midőn az utolsó előtti gyors rajtja után az első jobb kanyart elszúrva szépen visszaadta Solbergnek az 5 pontot érő 4. helyet. MARTIN HOLMES ■ .x.iI iT .'T'Tl nTM1 ihi '« iM ^Mi^n7?Tij Th i [*wl\i MKiijii^TtTiTn ff. m i r­.­I Hibája után Latvala a 14. helyig tudott visszakapaszkodni 2009/4- www.automotor.hu 69­ ­ JUNIOR WRC Takaréklángon A junior-vb mezőnyébe úgyszintén drámaian kevés, MINDÖSSZE 6 (!) NEVEZÉS ÉRKEZETT, ami ugyan­csak aláásta a 2009-es küzdelem­sorozat nimbuszát. Az írországi dagonyában végül az alig ismert holland Hans Weis, illetve az eb­ben a kategriában szinte már öreg rókának számító német Aaron Burkart (képünkön) párharcából végül utóbbi ke­rült ki győztesen Suzuki Swiftjével.

Next