Az Est, 1914. szeptember (5. évfolyam, 219-249. szám)
1914-09-01 / 219. szám
Kedd, szeptember 1/ Olaszország semleges marad Róma, augusztus 31. (Az Est kiküldött munkatársától.) Személyes benyomásaira, valammint mértékadó személyiségekkel folytatott beszélgetéseim alapján arról a meggyőződésemről számolhatok be, hogy az utolsó napokban az olasz közvélemény gyökeresen megváltozott a hámasszövetség irányában. A németek feltartózhatatlan áradata Páris felé, az angolok tehetetlensége és az osztrák-magyar csapatok győzelmei az oroszok felett mély benyomást gyakoroltak az olasz közvéleményre, amely szerencsétlen latin testvére iránt egyre platónikusabban kezd érezni. Az entente diplomáciája ezerféle intrikát sző, hogy Olaszországot saját érdekkörébe vonja. De hiába igyekszik elhitetni, hogy az osztrák határon a Trentóban nagy csapatösszevonások történnek, hiába igyekszik elhitetni, hogy Németország, Svájc és Ausztria-Magyarország között titkos szerződés jött létre Olaszország ellen, ez a törekvés az ország szerencsés politikai érzésén megtörik és a kormányra komoly hatással nincsen. A jelenlegi nehéz helyzetben figyelemreméltó, hogy a közvélemény a legteljesebb bizalommal viseltetik a kormány iránt, a kormány viszont elismeri a király rendkívüli diplomáciai hevességét. Viktor Immánuelről pedig köztudomású, hogy meggyőződésszerű híve a hármasszövetségnek. Ez pedig mindent megmagyaráz és ránk nézve eléggé biztató. A számottevő lapok, mint például a Giornale d’Italia, a Tribuna, sőt egy idő óta a Corriere della Sera is egyre barátságosabb hangot használ velünk szemben, mint ezelőtt. A szocialista Avanti egészen határozottan a hármasszövetség mellett ir. Csak a Messagero és hasonló lapok írnak a francia-olasz politika szellemében. Hivatalos politikai személyiségekkel folytatott beszélgetéseim alapján általában a következőképpen lehet jellemezni az olasz politikai felfogást : harcolni a franciák ellen reánk nézve épp oly borzasztó volna, mint harcolni a szövetségesek ellen. Nem is arról van szó, mondják az olasz politikusok, hogy francia-barátok, vagy német barátok legyünk-e, hanem a mi dolgunk csak az, hogy olasz politikát csináljunk és erre a célra felhasználjuk a diplomácia minden fegyverét, hadseregünket és tekintélyünket. A formula, miként látnivaló, mindenképpen összeegyeztethető a legteljesebb és leglojálisabb semlegességgel, amelyet az olasz kormány elhatározott. Adorján Andor, és mindenkinek ízlett az étel, amikor látták, hogy a királyi fenség milyen vidám elégültséggel kanalaz belőle. Sohasem aludt másutt, mint ahol a legénység aludt. Egy kis szalmát leteríttetett a földre, azon elpiherte és erélyesen tiltakozott minden kísérlet ellen, amikor különb szállást akartak biztosítani neki. Egyszer egyik parancsőrtisztjével automobilon haladt el Sábár környékén és egy kukoricásból a kocsi felé lőttek. József főherceg mosolyogva a lehető legnagyobb nyugalommal mondta: — Csak vegyük ki a revolvert, ezt a helyet már ismerem. Innen szoktak a szerbek rám lőni mindig. — Ezt a képet sohasem fogom elfeledni életemben. Nagy, véres ütközet után volt, mi, parancsőrtisztjei holtra fáradtan hevertünk egy fa alatt, köztünk állott József főherceg. Az arca a kimerültségtől sápadt, a fa törzséhez támaszkodott, úgy gondolkozott. Bennünket lassan kint ellenállhatatlan erővel elnyomott az álom. Néha az álom ködében felbillantottunk rá, ő folyton ott állott, mintha őrködő atyánk lett volna . .. Sok borzalom, sok veszedelem megkeményítette a szívemet, de ha e képre gondolok, nem tehetek róla, kibuggyan a könny a szememből. József főherceg napiparancsa József főherceg altábornagy, hadosztályparancsnok a múlt héten a Szerbia ellen küzdő 44. gyalogezred katonáival napiparancsbani tíz alábbiakat közölte: Mély megilletődéssel vettem részt a 44-esek dicső előnyomulásában amint a Száván átkeltek. Láttamm őket sűrű golyózáporban hősi módon, félelem nélkül kötelességükből híven előremenni. Tudtam, hogy ők példás katonák, de ma meggyőződtem róla, hogy ők a szó legszebb és legnemesebb értelmében hősök. Tisztek és legénység egyaránt. Mindegyikük példát szolgáltatott nekünk, melyhez hasonló a történelemben ritkán fordul elő, olyan példát, amelyet követnünk nekem és összes alárendeltjeimnek dicsőséges lesz. Fájdalommal eltelve gondolok az elesett hősökre, kiket isten és a töténelem babérral fog övezni. Minden egyesnek halála olyan mélységes fájdalommal tölti el szivemet, mintha forrón szeretett tulajdon gyermekem lett volna és emlékük örökké élni fog lelkemben. A Mindenható isten kegyelmébe ajánlom őket ! 44-esek! Dicső hősök ! Édes fiaim ! Valamennyiteknek kézszoritásomat küldöm a legfelsőbb hadúr nevében és megköszönöm nektek, hogy hősiességtekkel a hazának dicsőséget és a hadseregnek hírnevet szereztetek. Egész hadosztályom örömmel és megilletődéssel köszönt benneteket és végtelenül büszke vagyok rá, „hogy veletek küzdhetek tovább. Őszinte hálával és ragaszkodással küldöm nektek szerencsekivonataimat és kérem a Mindenhatót, hogy továbbra is oltalmazzon benneteket és zászlótokat további, fényesen ragyogó győzelmekhez segítsen .József főherceg m. p. altábornagy, hadosztályparancsnok. J. Palatínus Jóska fia —Az Est tudósítójától. — Az alábbi feljegyzéseket egy olyan tiszttől kaptam, akik végigküzdötte szerbiai expedíciónkat József főherceg oldalán. Súlyos sebesülése kényszerítette csak, hogy megváljon tőle és a kórágygyal cserélje fel a szerb csatatér pihenést nem ismerő izgalmait és veszedelmeit. Boldogan adom tovább e följegyzéseket, mert hiszen József főherceg Palatínus Jóskának a fia és e feljegyzésekből kiderül hogy nemcsak nyelvben, szokásokban, érzésben közös vérünk, hanem magyar katonai virtusokban, vitézségben is a mi hercegünk. — A legmarconább, véres küzdelmekben elfásult bakának is könybe lábad a szeme, ha József főhercegről esik szó — igy mondja a feljegyzés. -- Hadosztályának nemcsak parancsnoka volt, a ki kényelmes biztonságban visszahúzódva osztja a rendeleteket, hanem küzdőtársa, pajtása, a ki békében, harcban egyaránt legénységével él. A magyar fiúkban csodálatos bátorság volt. De lehetett-e ez másképp, amikor József főherceg mindig a csapatok élén állott és nyugalmát, vitéz jókedvét a legnagyobb veszedelmek sem zavarták meg. Parancsőrtisztjei kérvekérték akárhányszor, hogy vonuljon messzebb az öldöklő tűztől, sohasem bírták erre rávenni. Valósággal babonásan kell a jóságos őrangyalban bízni, hogy sebesülés nélkül végezhette mindvégig parancsnoki tisztét. A támadásban mindig elől volt és ha vissza kellett vonulni, addig el nem hagyta helyét, amíg a legutolsó társzekerét is biztosítva nem látta. Följegyezhetjük büszkén, hogy egyetlen legkisebb holminkat sem tudták a szerbek elzsákmányolni tőlünk. — Valamennyi katonájának úgyszólván személyes jó barátja volt. Akárhol találkozott velük, köszöntötte őket, mindenkihez volt tréfás, bátorító, vidám szava. A sebesülteket maga kereste fel a csatatéren, biztatgatta őket és gondoskodott róla, hogy a sebesültszállítók elvigyék őket. — Sohasem evett más éleit, mint amit a legénység evett. Ott ült velük egy sorban, akárhányszor a földön, 3. oldal 71 Xénia pusztulása Fiume, augusztus 29. (Alkalmi tudósítónktól.) Még augusztus 16-án történt, hogy az Adriai tengerén cirkáló francia hajóraj elsülyesztette a Zenta cirkálóhajót. Egy szemtanú, aki Antivári kikötőjéből végignézte a Zenta pusztulását, így beszéli el ezt a tragikus eseményt: — Vasárnap reggel kilenc óra tájban künn jártunk többedmagunkkal a Volovica foknál, Antivár kikötőjének bejáratával szemben és ott hallgattuk a Cattaro és a Lovcen szakadatlan ágyuharcának páratlan zenéjét, amikor egyszerre csak ágyulövést hallottunk a tenger felől is. Dulcigno felöl csakhamar feltűnt a két hajó , az egyik a Zenta cirkálóhajó volt, a másik pedig egy torpedónaszád. Mind a ketten teljes erővel siettek észak felé. Néhány tengeri mértföldnyi távolságra hat francia hajó sietelt utánuk, de a francia hajók közül egyelőre csak egyikről lövöldöztek. Úgy látszott, mintha a két osztrák-magyar hajó szándékosan vonta volna magára a franciák ügyelmét, hogy ezzel más hajóknak a menekülést lehetővé tegye. Amíg csak egy francia hajóról ágyúztak, az osztrák-magyar hajók nem válaszoltak a tüzelésre , de amikor az összes francia hajók lőni kezdtek, az osztrák-magyar hajók is tüzelni kezdtek, de mindig csak a hajó hátsó részén levő ágyukból, mert az ágyuharc miatt egyáltalán nem lassították futásukat. A harc egyre intenzívebb lett és a távolság a menekülő és üldöző hajók közt egyre kisebb. — Az osztrák-magyar hajókra valóságos golyózáport zúdítottak. Láttuk, hogy a torpedónaszád meg is sérült, mert néhány percig megállott és csak egy kis pihenő után folytatta futását. — Amikor a hajók Antivár elé értek, a Zenta mindnyájunk bámulatára meglassította futását s ahelyett hogy menekült volna, cikk-cikk vonalban járt le-fel a francia hajó 1.. előtt, mintha fel akarta volna venni velük a küzdelmet. Ez a manőverezés arra mindenesetre jó volt, hogy ez alatt az idő alatt a torpedónaszádnak sikerült elmenekülnie és Punta d’Ostro előtt a cattarói öbölbe befutni, ahol már teljes biztonságban volt. A Zenta azonban abban a pillanatban, amikor futását meglassította, már el volt veszve. Egy ágyúlövés a hajó kazánját rongálta meg, egy másik pedig a hajó csavarját semmisítette meg. A Zenta ettől kezdve már mozdulni sem bírt, hanem szinte megrögzített céltáblája volt a francia hajóknál. A hajó közelében a vízbe eső nagy ágyúgolyók felcsapták a vizet a hajóra, amelynek forró testéről sűrű, gömölygő köd alakjában szállott föl a vízpára. A Zenta azonban, mintha mi sem lennént volna, egyre tüzelt a francia hajókra, még pedig minél közelebb értek hozzá, annál hevesebben. Amikor már teljesen mozdulatlan volt a Zenta, még akkor is golyókat zúdított a franciákra. A Zentán egy francia gránát felrobbanása után tűz is támadt, sűrű füst szállott fel a hajó testéből. Ez a látvány azonban nem sokáig tartott, vagy robbanás vagy ágyúlövés következtében a hajó gyorsan merülni kezdett — féloldalt dőlt és néhány perc alatt eltűnt a hulllámokban. — Ekkor már természetesen künn volt a kikötőben az egész Antivári népe; lélekzetet visszafojtva nézzük