Az Est, 1926. december (17. évfolyam, 273-294. szám)
1926-12-01 / 273. szám
Molnár Ferenc utolsó színházi sikerét ünnepelték s ott mondotta az ünnepelt, ha mást nem, de annyit elért, hogy darabjaival néhány követ vert be » abba az országútba, amelyen később »Az ember tragédiája« s hasonló fajsúlyú értékek nyugodtan elindulhatnak a világ meghódítására — mint ahogy a római légiók dübörögtek végig a híres római országutakon. Molnár Ferenc szerényre szabta a maga szerepét. Ez azonban érthető. Aki oly magasra hágott, mint ő,az bőségesen, élhet e fényűzéssel. Nem szállunk tehát vele perbe s nem akarjuk kijelölni azt a helyet, amely őt megilleti. De a hasonlatát helyre kell igazítani. A római országutakat a cézárok és prokonzulok sas tekintete alatt építették. Senki sem háborgatta a munkásokat. Ellenkezően. Amit egy hatalmas Imperium rendelkezésükre bocsáthatott, a csákánytól kezdve egészen a malterig, azt mind a kezük ügyébe tették. Annak az országútnak a megépítése, amelyre most már békességgel ráléphet Madách és a többi magyar halhatatlan, nem volt ily egyszerű. Molnár Ferenc és társai magukra hagyatva indultak neki a világ közömbösségének, senki sem segítette őket, ahová megérkeztek, magyar következe nem nyúlt az övék után, magyar befolyás nem hűsítette az ellenséges indulatot. Csak szellemükre, magyar hitükre és becsületükre támaszkodtak s ezzel a hármassággal szaggatták szét az ellenségeskedés és közömbösség jégtömbjeit, úgy hogy ma alig,van ország, amelynek árbocán ott ne lengene a magyar szellem lobogója. Kész az országút. Ha egyszer ünnepélyesen felavatják, el nem maradhat a tábla, amelyre időtálló betűkkel vésik bele — »építették a Molnárok, a Heltaiak, a Móricz Zsigmondok, a Herczegek, a Lengyelek«. De felavatják-e? S ami még ennél is fontosabb, átadják-e a forgalomnak? Konzul, követ, magyar befolyás átlátják-e végre, hogy a szellem a legideálisabb kiviteli cikk, ennek nyomán ömlik a pénz s cserébe »csak« szellemet kell adni? Ára 1500 korona (12 fillér) Budapest, 1926 * Szerda * december * Előfizetési árak i egy hónapra . . . 40.000 ^ Három hónapra . 120.000 K Külföldön a fenti árak kétszerese Egyes szám ára a fővárosban, a vidéken és a pályaudvarakon 1500K Ausztriában 30 garas 2000 k. Politikai napilap Főszerkesztő Miklós Andor # *273 • szám, Szerkesztőségi ült* kerület Rákóczi út 34* Kiadó hivatali Vll.p Erzsébet körút 13—20*tzj Fiórmkiadóhivatal/ V.p Vilmos császár út 14* Szerkesztőség Bécsbens Kohlmarkt 7. Elfogtak egy veszedelmes rablóbandát a főváros közelében Rákosszentmihály és Zugló között egy szalmakazalban volt a sárgacipős útonállók hadiszállása .Assompovotimum a banda hét tagja Az Est tudósítójától . Az utóbbi időben alig múlt el nap, hogy ne kellett volna a járványszerűen szaporodó betörésekről és hasonló bűncselekményekről beszámolnunk. A rendőrség szinte tehetetlen volt, minden nyomozás negatív eredménnyel végződött. Végre ma hajnalban sikerrel járt a nyomozás, amely az utóbbi esztendők egyik legnagyobb rendőri teljesítménye. A rendőrség végre komoly eredményeket tudott produkálni. Egyik ilyen eredményről a Magyarország számolt be tegnap. A VII. kerületi kapitányság embereinek sikerült huszonkét kabátlopás és tizenhét betörés tettesét kézrekeríteniök, ma hajnalban pedig a VII. kerület, emberei, héttagú veszedelmes útonálló bandát fogtak el. Jó lesz tovább menni, még ha rendőr is, mert mi sokan vagyunk! Ennek a fenyegetésnek a rendőrség emberei nagyon megörültek. A detektívek és rendőrök előkapták revolverüket és széttúrták a szalmakazalt, amelyből egymásután hat vadonatúj sárgacipőt viselő, elegánsan öltözött ember került elő: Papp Gyula asztalossegéd, Lederer Ernő. Tóthi Károly. Heinlein Sándor, Szancsó Ferenc. Varga Dezső népsegédek és egy rongyos mezítlábas ember: Vig Gábor napszámos. Amikor a hét útonállót a detektívek maguk elé állították. Jancsó nekiszaladt a mezítlábas embernek és hatalmas erővel arcul ütötte. — Ezt a pofont azért kapod, te gazember, — kiáltotta Vigre, — mert hiába szerződtettünk házmesternek, nem vigyáztál, hanem te is elbújtál a szalmakazalba. Te vagy az oka, hogy elfogtak bennünket! M sárgacipős banda támad A cinkotai Páskánhalom vidékéről, Rákosszentmihályról és a Zuglóból újabban sűrűn érkeztek panaszok, hogy a Szentmihályt és Zuglót összekötő rét dűlő útjain útonállók garázdálkodnak, akik nemcsak magányos nőket, de férfiakat is megtámadnak. A rablók elbújnak a mező means füvében és öten-hatan rohanják meg egyszerre az áldozatot, akinek elveszik a pénzét és ha ellenszenül, revolverrel is megfenyegetik, majd a szélrózsa minden irányában elmenekülnek és mire a kifosztott ember ijedtségéből magához tér és segítséget hoz, már senkit sem talál. Vasárnap hat embert támadtak meg ilyen módon a réten, munkásembereket, akiktől szombaton kapott fizetésüket vették el. A rendőrség csak azt tudta megállapítani, hogy az útonállók valamennyien sárga cipőt viselnek és igen jól öltözöttek. Koponya detektívfelügyelő a VII. kerület néhány rendőrével és detektivével , vasárnap reggeltől kezdve razziázott a veszélyes környéken, de semmi nyomra sem talált. Ma reggel öt órakor megint kimentek a rablótámadások környékére. Rákosszentmihály és a Zugló között az egyik detektív négy hatalmas szalmakazalra lett figyelmessé.— Jó lenne ezeket átvizsgálni,— mondotta, társainak — mert a cigányok — ezt csendőrkoromból tudom — ilyenkor télen a szalmakazlakban szoktak meghúzódni. A rendőrök karddal kezdték piszkálni a szalmát és az egyik szúrásnál az egyik rendőr kardja megakadt. A következő pillanatban megszólalt egy hang a szalmakazalban : — Ki az? Miért nem hagy aludni? Rablótanya a A rendőrök közrefogták a hét embert, a detektívek pedig megkezdték a szalmakazal tüzetesebb átvizsgálását. A kazal belseje gerendákkal, deszkákkal nagy, szobává volt kiképezve, egészen rendes, tágas helyiség volt a kazal belsejében, ahol meglehetősen meleg volt. Egész csomó pénztárcát, kosarat, retikült találtak itt a detektívek és ez mind amellett szólt, hogy tényleg ezek az emberek követték el a környéken történt rablótámadásokat. Mingyárt a helyszínen vallatni kezdték az elfogott embereket, akik csakhamar bevallották: belsejében . Igen, mi szoktuk itt az embereket megállítani, mert nem volt pénzünk. A pékmesterségből nem lehet rendesen megélni, azért gondoltuk, hogy így keressük meg a kenyerünket. Sohasem raboltunk többet, csak annyit, amennyi napi szükségletünkhöz kellett. Most sincs egy krajcárunk sem és ezért már reggel kiküldtük két társunkat, hogy szerezzenek reggelire valót. A detektívek érdeklődni kezdtek a két elküldött ember után, de az elfogottak azt mondották, hogy nem is tudják a nevüket. Feltűnő volt, hogy hat ember nagyon jól volt öltözve és a szalma-