Az Est, 1931. februrá (22. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

4. oldal Viharos ülésre készülnek holnap az állatvédők Az elnökség lezáratta a ferencvárosi mentő­állomást Az'Est 'tudósítójától . A rendőrségen egész sereg feljelen­tés, a járásoíróságon peren tömege, a közigazgatási hatóságok előtt bead­ványok és fellebbezések, izgalmas közgyűlésen, ezen a szülső jelet annak­ a­­lai cnote, amely éven óta­­all az or­szágos Allatrenó Egyesület tagjai között. Az egyesület, amelynek iíy­ tagja van, két partra szakadt. Az egyik párt feje az el­sőn, Fellért Károly­­ nyugalmazott helyettes ál­­lamtitkár, a másik pártnak, az ellen­­zéknek a­ vezére egy országgyűlési képviselő. A "háborúskodás akkor kezdődött az állatvédők között, ami­kor 11­29 őszén a Ferencvárosban fel­állították az egyesület m­entőállomá­­sát, amburanciáját és gondozóját és a mentőállomás élére az elnökség Raszi Vilmost szerződtette, aki ügyvezető igazgatói elipmnal vezette az állomást, a legutóbbi illőkig. • \ . Közben a már korábban fennállott véleménykülönbségek­­ egyre­ jobban elválasztották az egyesület 'tagjait, éppen a gyakorlati állatvédelem' kér­désében. Az­­ egyik­ rész ' azt kívánja,­' hogy át kell szervezni a mentőállomá­sokat és a gondozótelepeket, a másik párt ellenben ragaszkodott a jelenlegi helyzet további fentartásához. Az ellentétek a­­ múlt évi­ közgyűlé­sen robbantak ki, majd amikor­ az­­el­lenzéknek ..nemtetsző határozatokat hozott a közgyűlés, az ellenzék azt megfellebbezte a belügymi­niszterhez. A belügyminiszter, alaki okok­­ miatt meg is semmisítette a közgyűlés ha­tározatait, mire az elnökség új köz­gyűlést volt kénytelen­ összehívni. Ezt a közgyűlést holnap délelőtt tartják meg az OMGK nagytermében. Az izgalmasnak ígérkező közgyűlésre mindkét­ párt­ erősen készülődik. Be­szélnek a tagok között arról, hogy az egyik párt 10­1 új tagot véte­tett fel saját költségén az egyesü­letbe az egyik állami hivatal alkalmazottai közül, hogy ezzel biztosítsa a maga többségét a holnapi közgyűlésem . Viharos lesz a közgyűlési — mondogatják az Állatvédő Egyesület tagjai és beszélik,­­hogy milyen ké- 1 n yes hé rá esek fo­g)­i­ak k­ü l­ö­­­nise n, élénk megvitatásra­­kerülni. Az egyik ké-' nyes kérdés az egyesület volt főtitká­rának, Häusler Károlynak az ügy­e. Häusler Károlyt negyven évi szolgá­­la­t után le­pengős nyugdíjjal küldte­ nyugdíjba a jelenlegi, elnökség.­­ Ez az­­eljárás végkép elmérgesí­­tette a helyzetet az egyesület pártjai között. Van a közgyűlés tárgysoroza­tán még borsosabb ügy is. Az­­ elnök ugyanis felbontotta a Koszi Vilmos­ba­ kötött szerződést,­­ a telep igazga­tója viszont ragaszkodik jogaihoz és birtokon belül akar maradni. Erre az egyesület elnöksége egyszerűen lezáratta a mentőállomás helyisé­geit és lepecsételte a telefont SZÜRET LUX ELEK szobrászművész három darabból álló színes porcellánszobra. A kultusz, minisztérium csináltatta, s Magyarország előkelő külföldi barátai kapnak belőle ajándékba egy-egy példányt napokkon árnuékában zajlik le az az izgalmas szerelmi és katonai történet, amelynek hősei a francia és orosz legelőkelőbb arisztokraták közül kerülnek ki, írója: HENRY DE SAINT-GEORGES, a K­é­k 11 e­jf­é­n­y- s­or­ozat 47. kötete, címe háborúskodás alatt egymást k­érték-az­­elkeseredett kitörések és a járásbíró­ságon­­is több ver vár ítéletre az „Ál­latvédő Egyesület tagjainak nagy­­háborújában.. Ilyen elkeseredett han­gulatban teljesen igazuk­­,van .azok­nak,­ akik azt" m­on­dják­: yihai" lesz; az állatvédők holnapi közgyűlései Az igazgató viszont ennek ellenére bement a hivatalába és haználta a te­lefont, is. Erre zártörés,­­okirathamisí­­tás, csalás, sikkasztás 'és­ hűtlen keze­lés' címén tettek feljelentést az igaz­gató ellentébe­n .Kis, úgy is, kemény harcra fog bikáimat­­a­dni; a­ holnapi közgyűlésén, annál inkább, mert a »«miHfHVHHHWUHttWMWHUWUMWnMWMtHMVtMMmmnWtHMW Hat hónapja raboskodó ügyvéd bűnügyében újra­­felvételt rendelt el a bíróság A másfél évre ítélt dr. Piványi Lillien Ferenc be akarja bizonyítani ártatlanságát —­ Az Est tudósítójától . Múlt év nyarán érdekes bűnügyet tárgyalt néhány napig a budapesti, büntetőtörvény­széken dr. Horváth Géza törvényszéki bíró. A bűnügy vádlottja "­egy előkelő származású ügyvéd: dr. Piványi Lillien Ferenc volt. Az'ü­gyvédet, akinek' 'édesapja államtitkár' volt, csalásokkal és'­ sikkasztásokkal vádolta az ügyészség. A vád szerint összeállt egy Kende­resi György nevű ingatla­nf­orgalm­i iroda tulajdonossal és m­­int­ az iroda ügyvédje, segített Kender­estnek kü­lönböző bűncselekmények elköveté­sében. Kenderesi György "Újpesten, Kispesten és más városokban ingat­lanforgalmi iroda fiókokat állított fel és a fiókokhoz óvadékos alkalma­zottakat vett fel.­­Dr. Piványi Lillien Ferenc tette közzé a lapokban a hirdetéseket, ő tárgyalt az óvadékos alkalmazottak­kal­ és ő kötötte Kenderesi György nevében a szerződéseket. Az óvadékos alkalmazottaktól el­szedett pénzeken azutái­ megosz­toztak és természetesen sem állást nem­ tud­tak adni az óvadékos alkalmazottak­nak, sem a pénzüket nem tudták visz­szafizetni,soha -...legalább, így ,mond-,­ja mindezt az ügyészség vádirata. Dr. Horváth Géza törgyyllenzéki bí­ró annak idején hifalesnek , mondotta ki mindkettőjüket sikkasztás büntet­­tében és­­ ■'­­ A ■, Kenderes­ Györgyöt egy eszten­dei börtönre, dr. Piványi", Lillien Ferencet pedig másfélévi börtön­­re ítélte. A bíró az ügyvéd bűhét azonban olyan súlyosnak találta, hogy elren­delte azonnali letartóztatását. Az ügy­véd megfellebbezte a bíró ítéletét, azonban úgy a tábla,­ mint a kúria helybenhagyta, az ítéletet és így a másfélévi börtönbüntetés jogerőre emelkedett. Hat hónapja raboskodott­­­ már­­ az ügyvéd s­z­közijén , -­­a fogházban kétségbeesetten gyűj­tötte azokat a bizonyítékokat, me­lyekkel ártatlanságát akarja iga­zolni. A bizonyítékokat dr. Virág Gyula ügyvéd egy újraperfelvételi kérelem kapcsán a törvényszék­­elé terjesz­tette és . . . ■ .­­ . S . a per újrafelvételének elrendelé­sét kérte, azt hangoztatvá­ n, hogy: más­­ügyvédet ártatlanul ítélték el és kérte azonnali szabadlábra helyezését. A bizonyíté­kok egész tömeg­ével igyekezett bi­zonyítani a ..védő,..hogy: dr., Piványi. Lillien Ferenc ügyvéd­­az­­ óvadékos alkalmazottak pénzéből egy fülért sem­ költött el és ő semmi egyebet nem csinál, mint azokat a tárgyalá­sokat, melyeket Kenderesi György folytatott az alkalmazottakkal, mint ügyvéd írásba foglalta. Ma tárgyalta az újraf­elvételi kérést a büntetőtörvény­szék Váradi-Bren­­ner tanácsa. A törvényszék a benyúj­tott bizonyítékok alapján­­elrendelte a per újraf­elvé­teli és elrendelte Piványi Lillien Ferenc ügyvéd azonnali szabadlábra he­­lyezését. A.^törvényszék’ az' iratokat elküldte a vizsgálóbíróhoz, aki njfost lefolytatja a vizsgálatid.. Újabb f­ötárgyaláson fog kiderülni.', hogy rehabilitálni le­het-e a másfél évi börtönre ítélt és félesztendő óta, raboskodó ügyvédet. AHmMHMHmmvmtmmmnmMHmmMmmmmmnwm­m Walni cukrászda Délután : " Új Teréij'fsöriit ' s Schaartz a 3 zene­­fenomén ! Vasárnap, 1931. február 1. Kálmán László" ügye­ s­,Az Est tudósítójától "• Lapunkban cikk jelent meg egy bí­róság előtt folyamatban­­ lévő ügyről, amely Kálmán Lászlóval van kapcso­latban. Megállapítottuk,­­ hogy-.a kérdéses ügyekben még az ügyészség nem fog­lalt véglegesen állást és a kölcsönös feljelentések alapja tulajdonképpen, családi perpatvar, amelynek magán­jogi részeit a bíróság már Kálmán László javára jogerősen elbírálta. Ez is olyan eset, amikor polgári bírósági döntéseket büntető feljelen­tésekkel próbálták ellensúlyozni. MMtMmHWHWMMHtMMWWMW Séta közben felesége és kislánya szeme láttára meghalt az apa —­­Az Est tudósítója,tól — Tragikus jelenetnek voltak ,a szem­tanúi tegnap délután a Nagymező utca járókelői. Délután, öt óra tájban jegy házaspár, sétált a, Nagy­mező.mc- Vában. Az asszony kézenfogva vezet­­­te kisgyermekét. Majdnem­ minden fü­zlet előtt megálltak, nézegették'a­ ki­­­rakatokat és így érkeztek el lassan a 'Királyé'ucca sarkára.- Egy pillanat­ra "megálltak, azután az'asszony tovább indult és hátranézet, hogy férje miért népi­ jön utána. Hátranézett és felsi­­kottátt. -Férje, hirtelen összeesett és végig­­zuhant az aszfalton. -Kohány ,pillanat múlva már nagy ,’tótaeg­­gyik­ajev vette körül őket, az­­uitán­ jött, ír rendőr, telefonált a mene­tek­ért , és-- amikor a mentőorvos né­hány percnyi vizsgálódás után fel­állt, mindenki tudta, látta, hogy tra­gédia történt. A nyugodtan sétálgató férfi ,­­ meghalt.­­ A­ rendőr,,,intézkedései ,a fókasdé­tányságról’ kiment" a hitvászá­llító ko­csi Nagy mező utca és a Király ueeti Sarkára. Az asszonyt és a kis­leányt taxin kellett elvinni a tragé­dia színhelyéről. A rendőr pedig beipent a mozsár­­utcai őr­szobába, ahol megszerkesztette jelentését: »Ma délutánt fél öt órakor a­ Nagymező utca és a Király ucca, sarkán hirtelen rosszul lett ,és meg­halt Bodor Sándor 51 éves MÁV tiszt­viselő. Holttestét a törvényszék or­vostani intézetébe szállították. A jel­­entést megtette Pelle István rendőr, 66. őrszoba.«" A Kőrösladányi másodjegyző ügye Az Est 1930 augusztus 29-i számában Bakos Ákos. A kőrösladányi másod­­jegyzői dándór címmel cikket írt, amelyben Pándy István m­ásodjegy­­zőről a'pan­aszok'és vádak garmadá­ját sorakoztatta fel. Felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vét­sége címén megindult az eljárás a cikkíró ellen.­­«A büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa ma tartott az ügyben tárgyalást, amelyen Bakos védője, dr. Faur János kérte a valóság bizo­nyításának elrendelését. Bizonyítási indítványában hatvan tanul sorákoz­­tat­ott fel. G­y­­­­Pándy jegyző ügyvédője, dr., Hed­vig­y Aladár ellen bizonyítást kért az­zal, hogy fegyelmi is folyik a jegyző ellen. Mivel a büntetőtörvény­szék To­ reász-tanácsa Bakos egy másik cikke ügyében felfüggesztette az eljárást, Schadl­ elnök­e feltette­­azt­:a kérdést­: kívánják-e a felek, hogy a bíróság a fegyelmi bíróság ítéletét bevárja! Mivel úgy a vádlott, mint­­a főma­­gánvádló ügyvédje ki­jelentett­e,­ hogy nem. Schadl­­elnök azzal az indoko­lással, hogy a f fegyelm­i bíróság­ ha­tározata, nem köti a bíróságáig arra két esztendeig­ is várni lehetne,e h­elyt adott a­ bizonyításnak. Virótól.1.,391 (Utá.pili­­la) Először Pesten Sohwsrca, fivarak, a 3 reliefenomén

Next